KUPA MIHÁLY, DR. (független)
KUPA MIHÁLY, DR. (független)
KUPA MIHÁLY, DR. (független) Köszönöm, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelem, a haza védelme a patriotizmus magas hőfokú, nemes eszmerendszerében gyökerezik, amelynek a legkülönbözőbb történelmi időszakokban az egyetemes és a fájdalmasan sok hazafiúi véráldozatban bővelkedő magyar történelem tiszteletet parancsoló és csodálatos példáit nyújtja. Amikor a szűkebb pátriák szélesebb körű hazává szerveződnek, amikor a polgárság a nemzeti keretekbe bejut, kialakul a modern értelemben vett nemzet, a haza védelme a nemzet ügyévé válik.
A honvédelem ügye tehát széles körű nemzeti konszenzust feltételez, nemcsak a szólamok szintjén, hanem ténylegesen is. Ebből következően csak sajnálatosnak lehet tekinteni azt a tényt, hogy az 1990-es választások óta mintegy 3 és fél évet kellett várni az új honvédelmi törvény megszületéséig.
Tisztelt Ház! Rátérve a törvényjavaslat tárgyalására, a honvédelem alapjainak és hazánk szuverenitásának védelme szempontjából annak szövege híven tükrözi a honvédelem nemzeti jellegét, jól hangsúlyozza azokat a prioritásokat, amelyek a honvédelem alapvető célkitűzéséből fakadnak.
A honvédelem irányításának rendszere demokratikus államokban három egymástól jól elkülönülő, de egymással harmonikus viszonyra törekvő intézményi alappilléren nyugszik. A népképviselet alapján megválasztott különböző szintű testületek és tisztségviselők politikai természetű irányításán, a professzionális szakbürokrácia folyamatos működésén és a katonai szaktevékenység érvényre juttatásán. Ebből a szempontból nézve az új honvédelmi törvény megszületésének — a politikai vitákon túlmenően — egyik akadályaként a Németh-kormány szinte utolsó ténykedéseként beterjesztett és az 1990. évi XXI. törvényként elfogadott törvényjavaslat azon szervezeti megoldása jelölhető meg, amely a Kormány és a honvédelmi miniszter hatáskörének egy jelentős részét az újonnan létrehozott Magyar Honvédség parancsnoksága hatáskörébe utalta, és a honvédelmi miniszter részére számos hagyományosan kormányzati területen csak felügyeleti jogkört biztosított.
Az említett törvény a Magyar Honvédség számára olyan kvázi önkormányzati státust teremtett, amely egy demokratikus jogállam intézményrendszerével összeegyeztethetetlen. A túlzott mértékű szervezeti önállósággal rendelkező Magyar Honvédséget a köztársasági elnök — főparancsnoki jogállásánál fogva —, ha ennek egyébként az alkotmányjogi feltételei maradéktalanul fennálltak volna is, már pusztán a szükséges mértékű és tagoltságú bürokrácia hiányában, a szó valódi értelmében nem volt képes irányítani.
Mi sem bizonyítja jobban a fenti állítást, mint az előttünk fekvő törvényjavaslat, amely anélkül, hogy egy jottányit is szűkítette volna a köztársasági elnök főparancsnoki jogkörét — e szűkítés egyébként indokolatlan is lett volna —, mára elérhetővé tette a jogállamiság intézményrendszere felé mutató változást, pusztán a honvédség parancsnoka számos hatáskörének, illetve jogosultságának a honvédelmi miniszterhez történő javasolt telepítésével.
A törvényjavaslatban szereplő megoldásnak további pozitív hozadéka lehet azoknak a szervezeti párhuzamosságoknak a megszüntetése, amelyek nemcsak a költségvetés számára jelentenek finanszírozási többletterhet, hanem számos diszfunkcionális elemmel terhelik ezeknek a szervezeteknek a tevékenységét. Megjegyzendő persze, hogy a honvédelmi kormányzat számára rendelkezésre álló szűk cselekvési lehetőség esetén sem egyes ideológiai kérdések túldimenzionálásának vagy éppen az új egyenruha problémájának kellett volna kezdetben prioritást kapnia.
Tisztelt Ház! Folytatva a honvédelem irányításának kérdését, a törvényjavaslat szövege alkalmas arra, hogy döntő fontosságú kérdésekben és területeken érvényesüljön az Országgyűlés irányító szerepe. Mégis meggondolandó, hogy nem hangsúlyozná-e még jobban a törvényjavaslat a parlamenti irányítás fontosságát és ellenőrzés fontosságát, ha tartalmazná a honvédelmi bizottságnak mint szakbizottságnak a tevékenységére vonatkozó szabályokat is.
Tisztelt Ház! A honvédelem irányításában részt vevő területi és helyi szerveket tekintve a törvényjavaslat az új közigazgatási struktúrához igazodik, örvendetesen erősítve a honvédelem tevékenysége feletti polgári ellenőrzést. Ugyanakkor a területi katonai igazgatás szervezetét változatlan formában fenn kívánja tartani, és annak feladatait a megyei, fővárosi kiegészítő parancsnokságokra kívánja ruházni, holott ezek ilyen formában történő fenntartása egyáltalán nem evidens. Közelítve ezeket a hatóságokat a civil szférához, nemcsak a közigazgatás válna egységesebbé, hanem a jogállamiság kritériumai is teljesebben érvényesülnének.
A honvédelmi kötelezettségek szabályozása az új törvényjavaslat szerint áttekinthetőbbé és kalkulálhatóbbá teszi a kötelezettségek teljesítésének jogi feltételrendszerét. Különösen elmondható ez a katonai szolgálati kötelezettségről, amelynek formái differenciáltabbá váltak, és kevesebb időtartamban terhelik a hadkötelest az előző honvédelmi törvényhez képest. Ugyanakkor esetenként túlzott mértékben érvényesül a honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai szervezeti érdek, például egészen 30 éves korig behívható a 72. szakasz (5) bekezdése alapján sorktonai szolgálatra a hadköteles.
(18.50)
A 79. § (4) bekezdése pedig egyenesen ellenőrzési joggal ruházza fel a hadiegészítő parancsnokságot, meghatározott polgári oktatási intézmények, valamint munkáltatók irányába.
Tisztelt Ház! A honvédelmi kötelezettségüket teljesítők, illetve hozzátartozóik érdekvédelmének szabályai révén a jogalkotó megkísérli mérsékelni, többé-kevésbé kompenzálni azokat a hátrányokat, amelyek őket e kötelezettségeik teljesítése során érik. Az így keletkező hátrányok természetüknél fogva legfeljebb csak mérsékelhetőek, de teljeskörűen meg nem szüntethetők. Az azonban alapelvként szögezendő le, hogy a magyar állam a lehetőségekhez mérten köteles mindent elkövetni annak érdekében, hogy azt az állampolgárt, aki honvédelmi kötelezettségét teljesíti, és eme kötelezettségének a teljesítése során őt vagy a hozzátartozóját anyagi vagy egyéb természetű hátrány éri, ez a hátrány, kár a legminimálisabb legyen.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat az anyagi kompenzáció kérdésében talán túlzottan is elegáns megoldást választ, amikor az ilyen jellegű szabályok részletesebb kidolgozásának feladatát további jogszabályok megalkotásához kapcsolja.
Szintén nem ró csekély feladatot a későbbi jogalkotókra a gazdasági és az anyagi szolgáltatási kötelezettségek igénybevételét lehetővé tevő intézményi mechanizmus kialakítása, amelynek keretében az illetékes hatóságok érvényt szereznek a törvényjavaslat előírásainak.
A törvényjavaslat készítőinek realitásérzékét dicséri ugyanakkor az a körülmény, hogy mérsékelte vagy óvatosan kezelte azoknak az érdekvédelmi intézményeknek a szerepeltetését, amelyek érvényesítése egyrészt meglehetősen illuzórikus, másrészt pedig több elemük összeférhetetlen a piacgazdaság intézményrendszerével.
Tisztelt Ház! A rendkívüli intézkedések és a honvédelmi tanács összetételére és működésére vonatkozó szabályok az általános védkötelezettség és a népképviseleten alapuló kormányzati rendszerek általánossá válásával már-már tradicionálisnak nevezhető szabályozási területei a honvédelmi joganyagnak. Ezek az intézmények a honvédelmi jogalkotás nemzetközi és hazai története során folyamatosan csiszolódtak, tökéletesedtek, és ezekre az eredményekre épít maga a törvényjavaslat is.
Hiányolom azonban némely fontos szabályozási terület kimaradását a törvényjavaslatból, melyek közül kettőt emelnék ki: a rehabilitáció, valamint a hadifoglyok és a hadirokkantak érdekképviseletének a kérdését. Ez egyetlenegy országban sem a népjóléti minisztérium feladata, mindenütt a honvédelmi törvény tartalmazza, legfeljebb a végrehajtása tartozik a népjólét keretébe. Ezért olyan törvényjavaslat elfogadását támogatom, amely legalább egy-egy rövid szakasz erejéig megemlékezik a nemzet azon híres és ismeretlen hőseiről egyaránt, akik életüket, testi épségüket, egészségüket és személyes szabadságukat áldozták Magyarország függetlenségéért és szabadságáért.
Tisztelt Ház! Összességében elmondhatom, hogy a törvényjavaslat a honvédelem alapvető intézményrendszerét döntő mértékben elfogadásra alkalmas módon szabályozza, így, ha nagyfokú késéssel is, lehetővé teszi a további honvédelmi tárgyú törvényalkotást, például a szolgálati törvény újraalkotását.
Abban az esetben, ha a honvédelem ügyét valóban nemzeti ügynek tekintjük, okulva a múltból, mellőzni kellene azt az ideológiai propagandisztikus pártpolitikai nyilatkozatháborút, amely az előttünk fekvő törvényjavaslat megszületését is hátráltatta, mert az ideológiai címkék, a propagandisztikus szólamok megkophatnak, változhatnak, csalárdnak bizonyulhatnak, de a mögöttük megbúvó diszfunkcionális intézmények, szervezeti megoldások nagyon is reálisan deformáló hatásúak lehetnek. Ezzel összefüggésben pedig nemcsak a technikai felzárkózás fontosságát kell hangsúlyozni a nemzetközi standardokhoz, hanem az intézményekét is, például az emberi jogok érvényesülése, a professzionális szakigazgatási apparátus megteremtése, a képzési rendszer korszerűsítése és így tovább. Az ilyen típusú reformok ugyanis egyfelől jócskán megkönnyíthetik Magyarország kapcsolódását a nemzetközi integrációs folyamatokhoz, remélhetőleg növelve ezzel hazánk biztonságát, ugyanakkor stabil, áttekinthető és elfogadható viszonyokat teremtenek a honvédelmi kötelezettségét teljesítő civil állampolgár és a hivatását komoly szakmai felkészültséggel és nagy felelősséggel gyakorló katona számára egyaránt. Ezáltal a honvédelem területén is megvalósítható az európaiság és a nemzeti érdekek szintézise.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat megvitatásánál és elfogadásánál figyelmükbe ajánlom — itt mindenki mindig idéz —, megengedik, Bibó Istvánt fogom idézni, aki azt mondta, hogy egy társadalmat militaristává nem az tesz, hogy a katonái hogyan gondolkodnak a háborúról és magukról, hanem az, hogy a társadalom hogyan gondolkodik a hadseregről. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
