BOROS LÁSZLÓ (MSZP)

Teljes szövegű keresés

BOROS LÁSZLÓ (MSZP)
BOROS LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Mint bizonyára néhányan emlékeznek arra, amikor ebben az ügyben legutoljára a Ház előtt szót váltottunk, én egy nagyon rövid hozzászólásban kifejeztem abbéli örömömet, hogy végre ide kerül a Ház elé valamilyen olyan anyag, amiben ugyan vélhetően különböző érvek egymásnak feszülésével, de kialakulhat egy konszenzus, amely a Szigetköz jelenlegi állapotának megváltoztatására és a szigetközi flóra és fauna megmentésére irányulhat. Akkor én elmondtam azt, hogy egy szót nehezen tudok értelmezni a szövegben, és Jávor Károly képviselőtársam ezzel az aggályommal egyet is értett, nevezetesen azzal, hogy úgy volt bent a szövegben, hogy a Kormány azonnal nyújtson be egy javaslatot, és mondtam, hogy én ezt nehezen tudom értelmezni, ennek megfelelően későbbi határidő lett meghatározva. Én ezt el tudtam fogadni.
De azt, hogy most egy újabb határidő-módosítás történjen, és ne tudjuk azt, hogy ennek mi lesz a vége, és ne történjen változás, ezt, sajnos, elfogadni nem tudom. Ezért szeretném bejelenteni, hogy a Szocialista Párt képviselőcsoportja a határozati javaslatra nemmel fog szavazni. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem