KERTÉSZ ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

KERTÉSZ ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KERTÉSZ ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint a térségben lakó egyik képviselő kívánok a témához hozzászólni.
A környezetvédelmi bizottság részletes szakmai indoklást adott. Úgy gondolom, hogy ez az újabb halasztó időpont veszélyezteti a térséget, és eddig is, az elmúlt három év alatt is tulajdonképpen ezt tapasztaltuk, hogy állandó időzavarban voltunk, újabb és újabb időeltolást, határidő-módosítást kért a Kormány.
Természetesen mindenki számára nyilvánvaló, hogy a legkedvezőbb megoldás az eredeti állapot helyreállítása lenne, de azt hiszem, hogy erre elég kevés már az esély. Úgy gondolom, inkább célszerű a jelenlegi helyzetből kiindulva a lehetséges minél előbbi megoldást megtalálni. Ebbe azonban célszerű lenne bevonni a térségben lakó képviselőket, az ott dolgozó polgármestereket, valamint a megyei környezetvédelmi és területfejlesztési bizottságot is.
Tulajdonképpen szükség van mindenképpen a külső döntő fórumra, így az Európai Közösség szakértőire is és a hágai bíróságra is, hisz ez természetes, hogy egy igazán szakmailag megalapozott, semleges döntést csak külső szakértők hoznak. Azt gondolom, a probléma abban van csak, hogy ez a bizottság még fel sem állt, tehát leghamarabb december közepére várható a javaslatuk, valamint hogy a hágai bíróság döntése is csak sok év múlva várható.
A korábban elmondottak a bizottsági vélemény alapján: én ezzel ellentétes megoldást javaslok. Mi nem támogatjuk ezt az újabb halasztást, időpont-eltolódást. Ugyanis az ott lakó polgármesterek, a megyei közgyűlés bizottsága azt várja, állásfoglalásban keresett meg bennünket, hogy minél előbb minél gyorsabb döntést kell hoznunk, hisz a vegetációs időszak kezdetére, márciusra mindenképpen megnyugtató és biztonságos vízpótlást kell megoldanunk.
(16.40)
Erre azonban csak úgy van remény, hogyha a bizottság, az Európai Közösség szakmai bizottsága megfelelő időben megteszi az ajánlását, az újabb határidő-módosítások azonban ezt a kérdést veszélyeztetik, és így nem látom biztosítottnak, hogy márciusra, tehát a vegetációs időszak kezdetére megfelelő, biztonságos vízpótlásban tud az Országgyűlés dönteni, tehát nem támogatjuk a jelenlegi határozati javaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem