TARJÁN LÁSZLÓNÉ, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési államtitkár:

Teljes szövegű keresés

TARJÁN LÁSZLÓNÉ, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési államtitkár:
TARJÁN LÁSZLÓNÉ, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is azt hiszem, hogy egy határidő-módosításhoz képest kicsit túldimenzionált volt ez a vita és a felszólalások. Azzal együtt, hogy elismerem, tudom, hogy tényleg nagyon súlyos helyzetről van szó, de az adott körülményekből kell kérem szépen kiindulni. Teljesen egyértelmű, hogy a térségben lakó állampolgárok, a térség országgyűlési képviselői aggódnak. Az is egyértelmű, hogy részt kívánnak venni a döntésekben, és ezért ígérhetjük is, hogy a kísérleti eredmények után úgy a polgármestereket, mint önöket meg fogjuk keresni és tájékoztatni, bár ez korábban is megtörtént.
Én összességében szeretnék a lényegre válaszolni, ami a határidő-módosítást illeti. Teljesen egyértelmű, hogy a cselekvési programról és a pénzügyi helyzetről csak akkor lehet korrekt módon és érdemben dönteni, ha ismerjük a hágai tárgyalásig szükségessé váló ideiglenes vízmegosztás mértékét. Ismerni kell a Duna hullámtéri vízpótláskísérleteinek az eredményeit — és ezt szeretném többszörösen aláhúzni —, hiszen itt és most erről van szó. Ismerni kell a háromoldalú EK—szlovák—magyar fél javaslatát, ez is hozzátartozik a döntési kompetenciához. Tehát mindezek csak a javasolt határidő-módosítással lehetségesek. Éppen ezért kérem a tisztelt Házat, hogy az eredeti javaslatnak megfelelően fogadja el a határidő-módosítási javaslatunkat. Köszönöm szépen.
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem