SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi bizottság is megtárgyalta az 1994. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A bizottság feladata e törvényjavaslattal kapcsolatosan kettős, egyrészt általánosságban tartozik hatáskörébe a törvényjavaslat, másrészt pedig kilenc fejezet az, amely a hatáskörébe tartozik. Csak emlékeztetőül ezeket felsorolnám: a Köztársasági Elnöki Hivatal, az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, az ügyészség, az Állami Számvevőszék, a Miniszterelnökség, az Igazságügyi Minisztérium, és új fejezetként jelent meg a költségvetési törvényben az állampolgári jogok biztosa fejezete. A bizottsági ülésen a fejezetgazdák képviselői megjelentek, és egy kivételével — az állampolgári jogok biztosának a kivételével, hiszen az ombudsman még nincs megválasztva — a fejezetgazdák nyilatkoztak a költségvetési törvényt illetően.
Tulajdonképpen két észrevétel hangzott el. Az egyik észrevétel az Országgyűlési Hivatal részéről, ahol a műszaki vezetés véleményére hivatkozva az Országgyűlés dologi-technikai költségeit illetően merültek fel aggodalmak, hogy kevés az előirányzat az Országgyűlés biztonságos, megfelelő működtetéséhez; a másik észrevétel pedig az állampolgári jogok biztosa tárgyában hangzott el, a Köztársasági Elnöki Hivatal képviselője vállalta fel a védőügyvéd szerepét, és jelezte, hogy itt az előirányzat ugyancsak kevésnek tűnik. Egyébként a többi költségvetési fejezet képviselője nem tett észrevételt a költségvetési törvényre, tehát az előirányzatokkal kapcsolatosan kifogás nem merült fel.
A bizottság most nem bocsátkozott részletekbe, pusztán arra szorítkozott, hogy a törvényjavaslat általános vitára alkalmassága felől állást foglaljon. Ebben a kérdésben végül is szótöbbséggel az alkotmányügyi bizottság olyan döntést hozott, hogy a költségvetési törvény általános vitára bocsátását támogatja, azt megtárgyalásra alkalmasnak ítélte.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem