DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Most, amikor már csak egy enyhe tél választ el az esedékes és kötelező tavaszi országgyűlési képviselőket megválasztó választási kötelezettségünktől, amely remélhetőleg új Parlamentet és egy egészségesebb kormányzást fog adni Magyarország népének, engedjék meg, hogy arra hivatkozzam, hogy milyen körülmények között beszélgetünk erről a körmünkre égett témáról.
Ha kezeinkbe vesszük a napirendet, mely mindnyájunk előtt ott van, azzal kezdődik, hogy a választási törvénytervezet már fölemlítette, hogy szükséges módosítani a köztársaság többszörösen módosított Alkotmányát egy újabb módosítással, és csak ezután a módosítás módosítása után következő módosítás után lehetséges módosítani a szóban forgó választási törvényt. Ez az a közeg, amelyben nekünk most döntenünk kell ebben az ügyben, amelynek tulajdonképpen az a kötelezettsége ránk nézve, hogy egy tisztességes, éspediglen nemcsak a szűk padsorokon belül úgy ítélt, hanem az ország népe által is tisztességesnek ítélt választás előfeltételét teremtsük meg, aminek egyik döntő, de nem egyetlen része a választási törvény.
Tekintettel arra, hogy a törvénytervezettel már több mint egy éve többé-kevésbé megismerkedtünk, a parlamenti megnyilvánulásokból is le lehet mérni, hogyan változott az egy év alatt az egyes politikusok, az egyes pártok vagy frakciók e kérdéshez való hozzáállása. Hiszen találkoztunk olyannal — aszerint, hogy milyen a testi-lelki kondíciója a szóban forgó pártnak vagy éppen beszélő képviselőnek — aki a limbólécet akarta olyan mélyre tenni, hogy könnyen be lehessen sétálni ide, a törvényhozás termébe, a magyar Parlamentbe.
Örömmel tapasztaltam, hogy Magyar Bálint képviselő úr az elmúlt időben, komolyan érlelve ezt a gondolatsort, eljutott odáig, hogy a Parlament többségéhez közel álló módon igyekezett elfogadható magasra tenni ezt a mércét, amit én igen nagy örömmel vettem tudomásul.
Meghökkentőek voltak számomra — és nem lehet a kettőt egymástól külön emlegetni — a nemzetiségekkel kapcsolatos választási törvénymódosítási elképzelések és az ország határain kívül élő magyarságnak a szavazati joghoz való juttatása. Bármennyire szívet melengető, és bármennyire kifele is jól hangzó ez az elképzelés, tele van ellentmondásokkal, és hogy menynyire tele van ellentmondásokkal, az előttem szólalók ezt már igen okos érvekkel feszegették. Hivatkozom elsősorban Tölgyessy Péter e tárgyban mondott parlamenti felszólalására.
Tulajdonképpen nem lehet azonos módon kezelni a magyarországi kisebbségek helyzetét és jogi körülményeit a határainkon kívül lévő magyar kisebbségekével. Tudniillik a határainkon kívül élő magyarság ott, ahol van, őshonos, soha nem hagyta el a faluját, s esetleg már háromszor-négyszer átvonult a határ fölötte.
Ez a határainkon kívül, közvetlenül szomszédságainkban élő magyarság általában egy tömbben él, azonos kultúrnívón és körülmények között. Ugyanakkor ez nem mondható el hazai nemzetiségeinkről, amelyek — ki később, ki korábban — csoportosan, egyenként érkeztek, és számarányuk nem mérhető a határainkon kívül élő magyarság számához. Azonkívül az az elképzelés, ami a választási törvénytervezetben szerepel a nemzetiségek szavazatát illetően, s rendkívüli, kivételes helyzetet teremt számukra, tulajdonképpen használhatatlan. Használhatatlan, mert sérti a választás legfőbb elvét, a demokrácia és a szavazatok azonosértékűségének az elvét. Ez tehát feltétlenül — hogy úgy mondjam — a fantázia tartományába utalandó.
Bármennyire szimpatikus, bármennyire lenyűgöző, különösképpen a "15 millió magyar" elhangzása után a gesztus a diaszpórában élő magyarság számára —, akik '38 óta egymásra rétegződtek a történelem vihara szerint, sokszor egészen ellentétes előjellel, azonban már tulajdonképpen két-három generációról lehet beszélni, ezekben a közegekben, körülményekben már az unokákban, a fiakban is számtalan tehetséget lehet találni — ezt a tehetséget nem lehet ilyen gesztussal — hogy úgy mondjam — honorálni, hanem inkább kellett volna már '90 táján azt az erkölcsi-politikai, tehetségbeli, esetleg gazdaságilag is tehetséges tőkét érvényesíteni a '90-es választási győzelmünk értelmében. Ennek a pótlására ez a kissé álszent gesztus, hogy a szavazásba bevonjuk őket, nem jelent megoldást. Márcsak azért sem, mert a hogyanja és a mikéntje a szavazás végrehajtásának, szinte az ellenőrzés teljes ellehetetlenülését jelenti, nem beszélve rendkívüli költségvonzatáról. Ilyen szempontból szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy tulajdonképpen nem kockáztathatjuk a választás sikerét a tízmilliós Magyarországon néhány tízezer külföldön leadott szavazat bizonytalan ellenőrizhetősége és bizonytalan körülményei közepette.
A magam részéről azt szeretném még elmondani, hogy különösen nagy a felelőssége a Parlamentnek a következő választás előkészítését illetően, és tulajdonképpen vissza kell térnünk a '90-es választáshoz. A '90-es választás tulajdonképpen megszállás közepette történt és az MSZMP által kikotort mederben, és ez tarkítva a kerekasztal megegyezésével, ahová bevonták szeretettel őfelsége Kádár János hivatalos ellenzékét.
(18.50)
Ebből és ilyen körülmények között született meg tulajdonképpen megegyezésként a '89-es választási törvény, amelynek alapján mi magunk is a Parlament falai közé jutottunk. Ha ezt tudomásul vesszük, és különösképpen, ha emlékezünk arra a — legalábbis remélem, hogy számtalan képviselőtársamban megvolt — lelkesült, végső soron a sok évtizedes diktatúra után arra a szinte elragadtatott állapotra, ahogy a Parlamentben választóink nevében, hogy úgy mondjam, és választóink érdekében a padokat birtokba vettük.
Ez az élmény kötelez minket arra, hogy nem lehetünk szűkkeblűek a következő választás alkalmával a Parlament falain kívül levőkkel szemben, különösképpen, ha tekintetbe vesszük az elmúlt három év, három és fél év egymásutániságát, ahol mind az ellenzék, mind a kormánypárt igenis szembe kell nézzen azzal, hogy nem felelt meg annak a választási megbízatásnak, ami bennünket ide, a Parlamentbe juttatott. Ebből következik, hogy nem lehetünk szűkkeblűbbek a holnap parlamentjével, mint amilyen nagylelkű volt a több párt kacatját magára rántó egypártdiktatúra akkor, amikor beleegyezett a '89-es választási törvénybe.
Én azt hiszem, ha esetleg valami egészen kézzelfogható prakticizmus ránk is kötelez valamelyes módosítást — mondjuk például a 750 fő helyett 900 vagy 950 főre fölemelni a jelölők számát —, lényegében nincs erkölcsi alapunk hozzányúlni ehhez a választási törvényhez, különösképpen nincs erkölcsi alapunk a választási törvény szűkítésére abból a célból, hogy kívül rekesszük azokat, akik dörömbölve jelentkeznek a kapuknál. És kik jelentkeznek dörömbölve a kapuknál, levonva a konzekvenciát az elmúlt időszakról?
Tudomásul kell vennünk, hogy tulajdonképpen a parlamenti ciklus aláhúzta a magyar nép demokráciára való érettségét és politikai ítéletalkotásának a bölcsességét. Mi, akik ide lelkesülten bejutottunk, munkahelyi, társadalmi környezetünkben tapasztalhattuk, hogy nem lelkesedtek kellőképpen együtt velünk, sőt, a ciklus gyakorlata alapján ez a lelkesedés napjainkra alászállt. És itt jutok el oda, hogy kénytelen vagyok egyetérteni azzal az állásponttal, amelyik mintegy kötelezővé akarja tenni a választásokon való részvételt, és ebben én nem látok a demokrácián ejtett csorbát, még akkor sem, ha bizonyos dolgokhoz kötik, hogy mivel jár a megjelenés elmulasztása. Tehát tulajdonképpen csak a megjelenést lehet kötelezni, azon túl semmi mást. Ha valaki elmegy, és beteszi a borítékot és nem csinál semmit, eleget tett a demokrácia szabályainak. De azt a tényt, hogy a választásra el kell menni, a választáson részt kell venni, az annak a konyhának a következménye, amit mi főztünk itt az elmúlt 3-4 év alatt.
Ezt ajánlom a tisztelt Ház figyelmébe, és felhívom a képviselőtársaimat arra, hogy teljes felelősséggel és bölcsen hozzák meg döntésüket. Én a magam részéről azt javaslom: ha már nem tettünk eleget 1988. június 27-e után történelmi kötelezettségünknek és nem jutottunk el ígéreteinkhez híven lépésről lépésre az alkotmányozó nemzetgyűlésig már a '90-es választások előtt, ha már nem tettünk eleget választási megbízatásunknak és a magyar Parlament első törvényének, hogy 1956 forradalom és szabadságharc, akkor most igenis kötelességünk eleget tenni annak, hogy a magyar nép valósan és igazán hozhassa meg döntését, és azokat juttassa be a Parlamentbe, akiktől a jövő évezredet reméli. Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
