MAGYAR BÁLINT, DR. (SZDSZ)
MAGYAR BÁLINT, DR. (SZDSZ)
MAGYAR BÁLINT, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr, mindkét elnök úrnak a szót. (Derültség.)
Ez az a törvény, amely azon kevés törvények közé tartozik, amelyek működnek. Bár ezt a törvényt nem ez a Parlament hozta, de mégis azok a politikai erők hozták, amelyek a jelenlegi Parlamentben ülnek, hiszen az ellenzéki kerekasztal tárgyalásai során fogalmazódott meg ez a törvény, és még '89-ben a régi Parlament hozta meg.
Nagyon fontos dolog az, hogy ez a törvény működik, hiszen Kelet-Európában azon kevés országok közé tartozunk, ahol a parlamentáris demokrácia stabil talajra épülhet, stabil politikai intézményrendszerre, és ennek a politikai intézményrendszernek egyik fontos pillére maga a választójogi törvény. Tehát ha semmilyen változtatás ezen a törvényen nem születne, nem történne, akkor is működőképes maradna, mégis úgy érzem, hogy néhány ponton lehetne ezt a választójogi történyt módosítani, lehetne javítani.
Talán két részre oszthatók ezek a változtatások. A változtatásoknak egy része elvi jellegű, amely valóban mélyebben érinti a törvénynek a szövetét, és a másik részébe tartoznak olyan módosító indítványok, amelyek inkább technikai jellegűek, inkább a jelenlegi logikájának a mentén javítják ezt a törvényt.
A választójogi törvény nagymértékben befolyásolja a Parlamentnek a működését is, annak ellenére, hogy maga a Parlament működése és hatékonysága több más törvénytől is függ, hiszen hogy ez a Parlament mennyire hatékony vagy nem hatékony, az nagyban függ a Házszabálytól, amelyben viszont rendkívül rossz Házszabály keretei között működünk. Ebben a Parlamentben egy évben annyit kell szavazni a képviselőknek, mint amennyit — mondjuk — a brit parlamenti gyakorlat 800 éve során, összesen 800 év alatt kellett a brit honatyáknak szavazniuk. Mi ezt a szavazási mennyiséget egy évben teljesítjük. Ez csak egy szám a tekintetben, hogy jelezni lehessen, hogy menynyire nem a többpárti parlamenti struktúrára épül a Házszabályunk.
Másrészt van olyan területe is a Parlament működésének, nevezetesen például a politikai szerepek és egyéb szerepek szétválasztása, amely nem a választójogi törvényre tartozik. Itt is elkezdődött egy munka, de nagyon az elején vagyunk ennek a munkának, ugye, az összeférhetetlenségi szabályokra gondolok.
De maga a választójogi törvény befolyásolja másképp a Parlament működését is, és az egyik legfontosabb tényező ezen a téren, hogy mekkora is ez a Parlament, mennyibe kerül ez a Parlament, ennek a Parlamentnek a működése.
Ez nemcsak anyagi kérdés, nemcsak a képviselők fizetéséről van szó, nemcsak az apparátus működésének a módjáról van szó, hanem arról is szó van, hogy maga az, hogy egy Parlament nem hatékonyan működik. Egy nagy létszámú Parlamentet nehéz hatékonyan működtetni, az mennyibe kerül áttételesen a társadalomnak.
1989-ben az ellenzéki kerekasztalnál folytatott viták idején mi egy 250 fős Parlament mellett tettünk hitet. Akkor úgy képzeltük el, hogy lenne körülbelül 200 hely, amit egyéni választókörzetekből lehetne betölteni, és 50 fő lenne az, aki külön listákon jutna be a Parlamentbe.
Megpróbálunk különböző beszélgetéseken, megbeszélések során visszatérni ehhez a javaslatunkhoz, ehhez az indítványhoz abban a formában, hogy a 176 egyéni választókörzetet nem bolygatnánk és nem érintenénk, hiszen ez szerintem, szerintünk minden egyes apró hibájától eltekintve jól áll, viszont a listás helyeknek az arányát lecsökkentenénk 100-ra, és ezzel egy 276 fős Parlamentet terveznénk.
Az egy további kérdés, hogy miután kétharmados törvényről van szó, egy ilyen javaslatnak egy átfogó konszenzus hiányában milyen esélyei vannak a megvalósulásra. Úgy látjuk jelenleg, hogy nem sok.
Ez a javaslat természetesen magában foglalná most a megyei listáknak a megszűntét és egyetlenegy 100 fős országos listának a megszületését.
De ugyanakkor van számos olyan területe a jelenlegi választójogi törvénynek, és a Kormány által is előterjesztett módosító indítványoknak, amelyben van esélye szerintünk konszenzusos változtatásokra.
Először is a választójogi rendszernek több célt kell a továbbiakban szolgálni és erősíteni az eddigi gyakorlatnak megfelelően. Úgy érezzük, hogy fontos egy választási, egy közeli választási rendszernek a megteremtése. Ebben elvileg elképzelhető lenne — habár ennek is rendkívül problémás a kidolgozása — egy olyan választójogi rendszer, amelyben korlátozzák a kampány költségeit, és ezzel közvetve hatnak afelé, hogy a választási kampány nemcsak hogy olcsó választási kampány legyen, hanem rákényszerítse a politikai pártokat a választókkal való közvetlen kapcsolattartásra.
Angliában például 5000 fontot lehet költeni egy választókerületben, és ennek megfelelően rendkívül kevés a plakátoknak az a tömege, amit — mondjuk — egy magyar választási rendszerben, választási gyakorlatban megfigyelhetünk, és rá vannak kényszerítve a politikai pártok arra, hogy megpróbáljanak ténylegesen létező, a tényleges társadalmi támogatottságban létező pártok közvetlenül eljutni a választókhoz és egy ilyen kampányt lefolytatni.
Ebből a szempontból meggondolandó az is, hogy nem érdemes-e az ajánlócéduláknak a mennyiségét a 750-ről valamivel feljebb emelni. Ennek több célja is lehet, több célt is el tud érni.
Az egyik pont ennek a választóközeli kampánynak a megközelítése és elérése, másrészt viszont lehetővé tenné a jelöltállítás bizonyos mértékű megnehezítésével, hogy valóban jelentős támogatottsággal rendelkező jelöltek indulhassanak, és ezzel áttérek majd egy másik pontra is, hogy olyan választójogi rendszerre van szükségünk, amely megkönnyíti a választók tájékozódását.
Nem attól demokratikusabb, nem annál demokratikusabb egy választói rendszer, minél több párt tud elindulni rajta, nem annál demokratikusabb egy rendszer, hogyha egy képviselői helyért egy körzetben nem hatan, heten, nyolcan, hanem tizenöten vagy húszan versenyeznek, hanem a választójogi rendszer akkor szolgálja a választók tájékozódását, ha olyan előzetes szűrő mechanizmusokat épít be, amelyek a valódi, tényleges támogatottsággal rendelkező politikai pártokat, politikai alakulatokat hozzák abba a helyzetbe, hogy a választók már közülük választhassanak. Bizonyos értelemben az ajánlócédulák gyűjtésének ez a rendszere is ezt szolgálja.
Ezért mi úgy gondoljuk, hogy a két forduló között az eddigi gyakorlathoz képest az lenne ideális vagy az lenne megfelelő, hogyha csak az első három helyezett juthatna tovább a második fordulóba. A jelenlegi szabályozás szerint minden 15%-ot elért jelölt bejuthat. A jelenlegi pártbeli viszonyokat figyelembe véve ez rengeteg helyen négy-öt jelöltet is jelenthet, de elvileg nem zárható ki, hogy hat jelölt is bejut a második fordulóba. Ez azt jelenti, hogy a második fordulóba bejutott jelöltek közül, akit végső soron megválsztanak országgyűlési képviselőnek egy rendkívül alacsony arányszámmal is, a választók ilyen számával is bejuthat. Ezzel csökken annak a képviselőnek a legitimitása. Ha egyáltalán van értelme az első és a második forduló közti különbségtételnek, akkor ennek a különbségnek az az értelme, hogy az első forduló egy valódi szűrőként szolgáljon a második forduló előtt, és a második fordulóba már csak azok a jelöltek jussanak be, akik valódi versenyt jelentenek, akik tényleg esélyesek arra, hogy közülük valaki megnyerheti, elnyerheti a képviselői helyet. Véleményünk szerint elegendő, hogyha pusztán három, a három legjobb eredményt elért jelölt kerül ebbe a második fordulóba.
Ugyancsak a választók tájékozódásának a megkönnyítését szolgálja, hogyha a különböző közszolgálati médiumokban a közszolgálati médiumok szintjének megfelelően szerepelnek a különböző pártok. Az országos közszolgálati médiumokban az országos listát állítani képes pártoknak volna szerintünk jogos megjelenni, a helyi közszolgálati médiumokban, amenynyiben ilyenek vannak — számos helyen vannak természetesen —, ott a helyi erők, akik el tudtak indítani jelölteket, azok jelenhetnének meg.
Nem látjuk értelmét annak, hogy 60-80 párt versenyezzen és jelenjék meg — mondjuk — az országos közszolgálati médiumokban, pusztán attól, hogy egyetlenegy körzetben — mondjuk — 750 választó-ajánlócédulát össze tudtak gyűjteni.
Ennek a választójogi rendszernek ugyanakkor szolgálnia kell azt is, hogy a választás folyamata, a választási kampány lehetőleg rövid legyen, és a társadalmat maximálisan kímélje. Ezért gondoljuk azt, hogy a közszolgálati médiumokban, ha elfogadható az, hogy az országos közszolgálati médiumokban az országos listát állító pártok jelenhetnek meg, ez azt jelenti, hogy eleve lerövidül ez az idő, és gyakorlatilag a kampány utolsó 30 napjára vesszük igénybe az országos közszolgálati médiumokat, plusz a két forduló közti időszakra.
(18.00)
Ezzel maga a választás hőfoka is egy alacsonyabb szinten tartható, nem húzódik el arra a két hónapra, országos szinten abban a mértékben, ahogyan a korábbi választás időszakában.
Ugyanakkor ennek a választójogi rendszernek szolgálnia kell azt, hogy stabil, kormányképes alakulat legyen a Parlament, olyan politikai erők jelenjenek meg, amelyek utána képesek stabil kormányt alkotni.
Az, hogy amikor a Parlamentbe '90-ben bekerült, jelenleg frakcióval rendelkező pártok között hat ilyen párt volt, ez meglehetősen egészséges dolognak tekinthető a kelet-európai összehasonlítás tekintetében, hiszen mindenki ismeri a lengyel parlament gyakorlati csődjét, ahol közel 20 párt került be a parlamentbe. Gyakorlatilag lehetetlen volt stabil kormányt alakítani, 8-9 párt egyetértése, egyeztetése kellett ahhoz, hogy egy kormány megalakuljon.
Minél kisebb a politikai erők részvétele egy kormányban, annál kisebb a rájuk eső felelősség a kormányzás egészéért. Minél nagyobbak a politikai erők, annál inkább oszlik meg maga a felelősség is. Egészségtelen egy olyan kormány, amelyben 6-8-10 párt kényszerülne kormányt alkotni, amelyben a felelősség hihetetlen mértékben széttöredezne. Nem igaz az, hogy a parlamenti demokráciát az kell, hogy jellemezze, hogy egy parlamentben az arányosság elveinek megfelelően 15-20 párt üljön.
Ezért mi támogatjuk a Kormánynak azt az előterjesztését, amely 4%-ról 5%-ra emelné a bejutási küszöböt, és egyetértünk azzal is, hogy kapcsolt listák esetén 7%-os legyen ez a küszöb. Ugyanakkor megfontolandónak tartanánk azt is, hogy az országos és a területi listaállítás feltételeit meg kelljen szigorítani, hiszen a jelenlegi választójogi törvény alapján már országos listát állíthat egy olyan párt, amely az országban 14 helyen tud jelöltet indítani. Mert hét területi listát kell felállítani annak, aki országos listát akar indítani, és hét olyan kis megyét lehet találni, ahol elég két-két képviselőt indítani. Tehát miközben 176 egyéni választókörzet van az országban, eközben elég 14-ben, tehát kevesebb, mint a tizedében ezeknek a választókörzeteknek jelöltet állítani ahhoz, hogy valaki országos listát tudjon állítani.
Ez egy erős aránytalanság, úgy érezzük, hogy mind a megyei, a területi listaállítás követelményeit érdemes volna szigorítani, és érdemes volna szigorítani az országos listaállítás követelményeit is.
Végezetül egy problémáról szólnék, a külföldön élő magyar állampolgárok választójogáról. Ezzel kapcsolatban a Kormány előterjesztése nyomán mind elvi, mind gyakorlati kifogásaink vannak. Az elvi kifogásaink abból erednek, hogy a képviseleti demokráciával gyakorlatilag ellentétes ez a javaslat. A képviseleti demokrácia lényege ugyanis nem más, mint az, hogy az állampolgárok átruházzák jogaik egy részét másoknak, hogy képviseljék őket, ettől képviseleti a demokrácia. Ezért elfogadják annak a testületnek a döntéseit magukra nézve kötelezőnek, amelyet ők megválasztottak.
Abban az esetben, hogyha olyan polgárok választhatnak, akik nem hazánk területén élnek, gyakorlatilag pont ez az eleme vész el az egésznek. Megértem azt, hogy a kormányzat egy gesztust kíván gyakorolni feléjük, ez esetben csak a nyugati magyarság felé tud ilyen gesztust gyakorolni, mert… (Dr. Pohankovics István: A keleti felé nem lehet!) … a volt szocialista országokban élő magyar kisebbségek magyar állampolgársággal nem rendelkeznek. De a gesztusgyakorlás más eszközeit kell megkeresni, ahol olyan dolgokkal próbálom jutalmazni ezt a kisebbséget jogosan, ami valóban hasznukra lehet, és ami nem mond ellent a parlamentáris demokrácia elveinek.
Ráadásul gyakorlati ellenérvek is vannak ezzel szemben, nem kívánom mindet felsorolni, hiszen erről már hosszasan folytak viták. Egyfelől nem tudjuk, hogy hány ilyen magyar állampolgár van, a legkülönbözőbb becslések szólnak erről, egyesek 50-60 000-ről beszélnek, de teljesen nyilvánvaló, hogy a jogszabályok szerint nem ennyiről van szó.
Zsuffa István, a BM helyettes államtitkára több millió ilyen magyar állampolgárt feltételez egy interjúban, hogy ennyiről lehet szó. Tehát gyakorlatilag kivihetetlen ez a megoldás.
Ráadásul iszonyatosan költséges lenne, ha komolyan gondolnánk; szintén nem ellenzéki becslések szerint, ennek a költsége megegyezne körülbelül az egész magyarországi választás költségeivel.
Az az érzésünk, hogy a Kormány nem gondolja komolyan ezt a javaslatát. Az az érzésünk, hogy a Kormány ezt pusztán egy olyan gesztusként kívánta a nyugati magyarság felé feltálalni, amelyben biztos volt, hogy ezt úgyis leszavazza a Ház, tehát a gesztust megteszem, de mégsem én fosztom meg ettől a nyugati magyarságot. Szerintem felesleges ilyen típusú gesztusokat tenni, mert nem túl őszinték.
Végezetül azt szeretném mondani, hogy nem érdemes hosszas vitákat folytatni szerintem erről a törvényről, általában a Parlamentben. Törekedni kellene arra, mivel kétharmados törvényről van szó, hogy lehetőleg hamar lezáruljanak ezek a viták, és olyan törvényekkel tudjunk foglalkozni, amelyek nem magát a választójogi rendszert, nem magát a parlamentáris demokrácia közvetlen intézményeit érintik. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
