TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Igen tisztelt Ház! Csak emlékeztetőül: én kifejtettem, hogy miért kell megadni a külföldi magyaroknak a választójogot, és elmondottam, hogy milyen technikát javasolok ehhez. Mondottam és indítványoztam, hogy tegyük kötelezővé valamennyi magyar állampolgár számára az 1994-es választásokon való részvételt, miután ez sorsdöntő Magyarország jövője szempontjából. És beszéltem arról, hogy ezzel a minimálisra lehet csökkenteni a csalás veszélyét, mert hiszen csalások — attól függetlenül, hogy nekünk tetszenek-e vagy sem — sajnos vannak.
Én emlékeztetném az igen tisztelt Bethlen képviselőtársamat arra, hogy a hatalomnak a választás tisztaságával szembeni eljárására nemcsak a választójogi törvény szigorú keretei közül tudnék példát mondani. Talán megértené képviselőtársam, ha mondjuk én a Kisgazdapárt elnöki tisztségének választásával kapcsolatos demokratikus szabályokra is hivatkoznék, ahol is engem a legutóbbi időben hét alkalommal a lemondásom után mindig újraválasztottak, de a miniszterelnök úrnak mégiscsak volt egy olyan kiválasztott "fedezőménje", aki az én helyemre kívánt mást tenni. (Derültség.) Hogy ki ez, én annak a személyével nem kívánok foglalkozni, de legyen szabad arra utalnom, hogy a választás tisztasága ebben az esetben mégis éppúgy veszélybe került, mint az országgyűlési képviselői választásoknál, ezért ne csodálkozzék a képviselőtársam azon, hogy én aggódom a választási csalások lehetősége miatt és igyekszem azt kiküszöbölni. Köszönöm a türelmüket, a két perc pontosan letelt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem