VONA FERENC, DR. (MDF)
VONA FERENC, DR. (MDF)
VONA FERENC, DR. (MDF) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Elöljáróban egy sportbéli aranyigazságra szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat. Olyanra, amelyben pártállásra való tekintet nélkül mindnyájan egyet tudunk érteni. Jelesül, hogy meccs közben nem szabad módosítani a játékszabályokat. És most — még jelképesen szólva — az utolsó negyedórában mégis arról kezdünk vitát, hogy kik jöhetnek be a pályára, vagy kiket és hogyan nem engedünk be a játéktérre.
Képviselőtársaim! Gondoljuk meg jól, három és fél éve választottunk, illetve választott meg bennünket az ország. Durván szólva azóta tudjuk, mik a mechanizmus buktatói, mik az ebből eredő működési zavarok okai — és mégis az utolsó pillanatra hagytuk a választási törvény módosítását. Nem zárkózhatunk anynyira munkánkba, hogy ne látnánk kívülről magunkat. Az Országház falain túl okkal vagy ok nélkül egyre többen gondolják azt, hogy a politika újra úri huncutság lesz, egy kiválasztott és beavatott réteg játéka a hatalom megtartására, holott a választás célja, értelme a demokratikus népképviselet minél szélesebb érvényesülése. Erre esküdtünk föl majd négy esztendeje, különleges ünnepélyességgel.
A többpártrendszerű választás lehetőség a különböző érdekek és vélemények érvényesítésére, amelylyel a polgároknak kötelessége és joga élni. Ha mi jól működünk, azaz érzi a felelősségét a polgár a mi kiválasztásunkban, és ez persze nem zárja ki azt, hogy néha rosszul döntünk vagy tévedhetünk, akkor kötelességének fogja érezni, hogy elmenjen választani.
Képviselőtársaim! Különös figyelemmel legyünk most a választási törvény módosításánál. Nem érezhetik úgy az emberek, hogy a parlamenti pártok megkártyázzák, hogy más ne juthasson be a Parlamentbe. A látszatát is el kell kerülnünk annak, hogy pártcélokkal való manipulálással vádolhassanak bennünket. S akinek esetleg bármilyen oldalról ilyen célja lenne, még ha demokráciáról szaval is, az nem más, mint politikai gazemberség. A bent lévő pártok előnye nem lehet más, mint az elvégzett munka.
A pártstruktúra négy évtizednyi egypártrendszer után, négy év alatt nem formálódhatott véglegessé. Az angol gyepet évszázadok óta öntözik, nyírják. Miért gondoljuk, hogy egy gyors politikai klímaváltozás a magyar ugar gondozóiból máris elsőrendű gyepmestereket csinált? Hogy a mi alig zöldellő füvünk is angol pázsit? Nem gondolhattuk például komolyan, hogy a szociáldemokrata gondolat egyszer s mindenkorra feloldódik és feloldódott a jelenleg itt ülő pártok között, hogy önálló politikai szervezetet, pártot nem tud majd magának kiformálni. Ennek a nemzetközi tapasztalat is ellentmond. De persze az sem kizárt, hogy a kelet-európai folyamatok ennek éppen az ellenkezőjére szolgáltatnak majd példát. És bármennyire szeretnénk a szélsőségeket a Parlament falain kívül tudni, csak annyiban van jogunk ezt megakadályozni, amennyire az Alkotmány szolgáltat ehhez a döntésünkhöz fedezetet. A politikai kormányozhatóság szempontja szabjon itt határt, ezért ha változtatunk, azt javaslom, hogy semmiképpen se menjünk az 5%-os határ fölé.
Kedves képviselőtársaim! Az tehát a javaslatom, hogy most a minimális változtatást tegyük csak meg a törvényen, és megkülönböztetett figyelemmel ajánljuk az új Országgyűlés figyelmébe majd, hogy a majdani választási tapasztalatok után, jó időben, tehát a kezdetén, mihamarabb módosítsa a választási törvényt. Nem vagyok ellene sem elvileg, sem gyakorlatilag annak — s ez a törvény egyik igen vitatott pontja, ahogy az előttem szólók is mondták —, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok szavazhassanak. Természetes, hogy az állampolgári jogban logikailag benne foglaltatik a választójog is. De jogérzékem azt súgja, hogy abban az álláspontban is igen nagy igazság van, hogy a felelősségben, a kötelességben is osztozni kellene igen szeretett honfitársainknak. Kérdezem, elmarasztalható lenne-e a Parlament, ha most — hangsúlyozom, hogy most — nem adná meg ezt a jogot. Ha igen, nincs mit tennünk, ha megadjuk, vállalni kell a törvényből ránk háruló kötelezettségeket. Vajon miért nem kaptunk már adatokat eddig, és érveket azokkal szemben, akik ezt drágának és technikailag bonyolultnak tartják; meg tudja-e valaki felelősséggel mondani, hány választásra jogosult állampolgárról lenne itt egyáltalán szó? Gyanítom, hogy nem, mert különben már előállt volna valaki a számokkal. És miért kényszerítsük a pártokat — a parlamentieket és a Parlamenten kívülieket is — egy elhamarkodott külhoni kampányra?
(18.40)
Azt gondolom, van még egy buktatója a javaslatnak, hiszen a környező volt szocialista országok lakói — akiket nem is merünk, hisz nem is merhetünk honfitársainknak mondani, de akiket erkölcsileg, érzelmileg, sőt közvetlenül materiálisan és financiálisan is jó néhány törvényünk most érint és támogat —, az ismert okokból kizáratnak a választói körből. Mi csak reménykedhetünk, hogy a nagy politikai és gazdasági folyamatok tendenciái majdcsak olyan irányt vesznek, hogy a határok spiritualizálódnak, és ők is, a más országban élők, osztozhatnak a választási felelősségben.
Ismétlem, az igen és a nem mellett is szólnak érvek. Könnyebb volna döntenünk, ha számok birtokában lennénk, és nem hatásos nyilatkozók saccolásaira hagyatkozhatnánk.
Ezeken túlmenően az egyik legfontosabb feladatunk a '93 júliusában elfogadott nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól, jogállásáról szóló törvény elfogadása után — úgy gondolom — a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletének a biztosítása. Itt a pozitív diszkriminációt, a kisebbségek esélyeinek biztosítását a legmesszebbmenőkig helyeslem.
Kedves képviselőtársaim! Erkölcs és politika nem egymást kizáró fogalom. Erkölcsi döntésekből politikai tőke lehet. Legyünk pedánsak, kényesek jó hírünkre a választási törvény módosításakor!
Ha jól döntünk — önös érdekek nélkül —, akkor a demokrácia iránti bizalmat erősítjük. Ha rosszul, aláássuk saját négyéves munkánkat is. Én bízom a Parlament bölcsességében. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
