ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket. (Rövid szünet után.)
Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm megjelent képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a közvetítésre figyelő minden honfitársunkat. Őszi ülésszakunk 12. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Boros László és Tóth Sándor jegyzők lesznek segítségemre.
A mai ülésünkről előzetesen 24 képviselőtársunk jelentette be távolmaradását. Amennyiben valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem szíves jelzését. (Dr. Szabó Lajos jelentkezik.) Igen, dr. Szabó Lajos kisgazda képviselőtársunk jelen van. Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtt elsőként Csépe Béla, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának vezetője kíván szólni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem