SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvalóan semmi köze nincs egymáshoz egy köztörvényes bűncselekménynek, a fegyveres bankrablásnak ahhoz a témához, amiben képviselő úr interpellál. Egyszerűen hatásvadászat a kettő összekapcsolása.
Rögzíteni kívánom, hogy az ÁV Rt. volt munkatársainak felmondási ügyében természetesen nem állhat a törvénnyel ellentétben a munkaviszonyra vonatkozó szerződés. Az első vizsgálatok szerint erről nincs is szó.
A teljesítmények, javadalmazások és egyéb alkalmazási feltételek aránytalansága, az egy másik kérdés. A felmondás és a végkielégítés szabályait a Munka Törvénykönyve keretein belül a vállalkozások, a vállalatok és társaságok, ezen belül az ÁV Rt. munkaügyi szabályzata határozza meg, melyet saját hatáskörében eljárva a korábbi elnök-vezérigazgató alakított ki.
A konkrét esetet magam is anomáliának találtam, mint azt kifejeztem, amikor tudomásomra jutott, s nem tudok vele azonosulni. Mint az ÁV Rt. részvényesi jogainak gyakorlója ezért határozatot hoztam az üggyel kapcsolatban, elrendeltem, hogy az ÁV Rt. elnök-vezérigazgatója jelentést készítsen számomra az alkalmazottak javadalmazásának feltételrendszeréről, tájékoztasson a javadalmazási rendszer elfogadásának körülményeiről és hatálybalépéséről. Felkértem az elnök-vezérigazgatót és az ÁV Rt. felügyelő bizottságát, hogy vizsgálja meg a közelmúltban elbocsátott vezetők részére történő kifizetések jogszerűségét, és kértem — amennyiben indokolt — a szükséges lépések megtételére. Az elnök-vezérigazgató feladatául szabtam, hogy vizsgálja felül az ÁV Rt. javadalmazási rendjét, hogy az megfelel-e a legnagyobb gazdasági szervezetekre alkalmazott feltételeknek, és amennyiben eltérések mutatkoznak, a megfelelő korrekciót elengedhetetlennek tartom, ideértve a munkaügyi szabályzat módosítását is.
A vizsgálattól és az intézkedésektől azt várom, hogy a magyar gazdaság legnagyobb állami vagyonnal rendelkező holdingjának javadalmazási rendszere összhangban lesz az egyes feladatkörökkel járó felelősséggel, követelményekkel, kötelezettséggel, kifejezi a holding jelentőségét, és ennek jelentőségének megfelelően biztosítja a megfelelő színvonalú munkaerőt a cégnél, ugyanakkor arányban áll a piac által támasztott követelményekkel és elvárásokkal.
E vizsgálatok elvégzése után írásban kívánom tájékoztatni az Országgyűlést harminc napon belül a Házszabályban biztosított jogomnál fogva. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem