GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP)
GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP) Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Régóta van már a Csongrád megyei közgyűlés gondozásában ópusztaszeri emlékbizottság, a megyék augusztus 18-i országos gyűlése elkötelezte magát amellett, hogy a magyar megyék és az általuk is összefogott települések kiemelt jelentőségűnek tartják a honfoglalás 1100. évfordulójának megünneplését és annak ópusztaszeri színhelyét. Készül a Feszty-körkép, gazdagodnak az emlékparkok, bár még rendezetlenek a tulajdonviszonyok. Van már például millecentenáriumi koordinációs szaktanács a Településfejlesztési Társaság közelében. Megmozdult Ráckeve népe is, ők Árpád fejedelem törzsének szálláshelyén kívánnak ünnepeket tartani. Van Pusztaszer Barátainak Egyesülete Szegeden, olvashattuk, hogy az M1-es autópálya mellett a Kárpát-medence Disneyland fog épülni a világkiállításra és a honfoglalási ünnepségekre érkező nyugati magyarok szórakoztatására. Vannak fejlesztési tervek, pályázatok, kibocsátották a millenniumi befektetési jegyet is. A nemzet egyes részei tehát már készülnek a honfoglalás megünneplésére. A vállalkozók hasznot remélnek, a munka nélküli munkavállalók munkát, a polgárok szórakozást, az önkormányzatok idegenforgalmat és dicsőséget, a tudósok tanulmányokat írnak, a tanárok a régmúlt dicsőség és a mai gondok összefüggéseiről beszélnek a gyermekeknek.
Csak éppen még mindig nincsen egy nagy tiszteletű országos nemzeti emlékbizottság, amely mindezt összefogná, és méltóságot sugározna a lenti kezdeményezőkre.
1993. június 1-jén kérdést intéztem a miniszterelnök úrhoz, akkor Kálmán Attila államtitkár úr válaszolt, s az akkori válasza optimizmussal töltött el. Sajnos, azóta nem sok konkrét lépésről értesültem.
Kérdésem tehát, hogy megalakult-e már a honfoglalás 1100. évfordulóját előkészítő és lebonyolító nemzeti emlékbizottság. Ha pedig nem alakult meg, mit tesz a miniszter úr, és mit tesznek az érintettek ez évforduló méltó előkészítése és megünneplése érdekében?
És mivel viszonválaszra nincs módom, miniszter úr, illetve államtitkár úr engedjen meg két megjegyzést. Nem kételkedem a Kormány és különösen az ön jóindulatában, de egyszerűen elkeserítő az a hivatali tehetetlenség, ami állami szervezeteinket ebben az ügyben is átjárja. Másrészt egyszerűen nem értem, hogy pontosan a hagyományok, a nemzeti értékek tiszteletét zászlajára tűző erők feledkeznek meg erről a nemzeti ünnepi alkalomról, ennek az előkészítéséről. Remélem, nem az a baj, hogy a honfoglalók még pogányok voltak! (Derültség.) Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem