GAÁL GYULA (SZDSZ)
GAÁL GYULA (SZDSZ)
GAÁL GYULA (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Hölgyeim és Uraim! Én a magam részéről csak a személyijövedelemadó-törvényhez kívánok hozzászólni, és nem vonnám össze a kettőt. A frakcióm a másik adóhoz külön szónokot fog állítani.
Feltételezem, hogy a személyi jövedelemadó kapcsán az emberek legtöbbikét az adóterhelés átlagos szintjének a változása érdekli, magyarul az, hogy milyen adótábla szerint kell a következő évben fizetniük az adót.
Meg kell hogy mondjam, hogy ezen a téren meglehetősen ellentmondásos javaslatot tett a Kormány. Vannak bizonyos pozitívumai és negatívumai a javaslatnak.
Mindenekelőtt a legpozitívabb megjegyzés, amit mindenképpen meg kell tennem, hogy két év után 1994 lesz az első olyan év, amikor az adóterhelés nem fog növekedni, tehát pusztán az adó miatt nem kerülnek kedvezőtlenebb helyzetbe az emberek azonos jövedelemszint esetén, mint az előző évben. Ugyanez 1993-ban és 1992-ben nem volt elmondható.
Ami miatt mégis vegyes érzelmekkel fogadjuk ezt a helyzetet, az az, hogy sajátos technikát alkalmazott a Kormány ennek a helyzetnek az eléréséhez.
(11.40)
Magyarán arról van szó, hogy nem valorizálta a személyijövedelemadó-táblát, ahogy korábban erről szó volt, és ami elvárható lett volna, hanem egy más technikát vezetett be, azt, hogy a társadalombiztosítási járulékokkal csökkenti az adó alapját. Tehát a jövedelemadó-alapot szűkíti, nem pedig a kulcsokat valorizálja, illetve az adósávokat valorizálja.
Ez több szempontból érdekes helyzetet teremt. Mindenképpen azt kell mondanom először, hogy közgazdasági téren kevés mellette szóló érvet lehet elmondani, hogy miért pont ezt teszik meg, miért pont ezen a módon kívánják az adózók helyzetét javítani. Ugyanis sem a nyugdíj-, sem az egészségbiztosítás nem tőkefedezeti elven működő rendszer. Ilyen értelemben tehát nincsen logikai összefüggés az adórendszer kedvezményezésével.
Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy valóban egy olyan sajátos helyzet adódik a '94-es évtől kezdődően, amikor sem a nyugdíjjárulék képződésének pillanatában, sem a nyugdíj kifizetésekor nem fog adózni bizonyos jövedelem. Tehát — mondjuk — sérül az adórendszernek az az elve, hogy minden jövedelemelem egyszer, de csak egyszer adózzék.
Itt egy sajátos technikát kell majd kitalálni a következő években, hogyha azon fog gondolkodni egy eljövendő kormány, hogy ezen a helyzeten módosítson, vagy korrigálja: nevezetesen különbség lesz a nyugdíjasok között a tekintetben, hogy egyesek adózott jövedelmükből fizették be a nyugdíjjárulékot, míg mások adózatlan jövedelemből fizettek nyugdíjjárulékot, és ez a nyugdíjak adóztatása szempontjából nyilván megkülönböztetendő szempont lesz a későbbiekben, és egy igen bonyolult technikát kell majd kitalálni rá, hogy hogy fogjuk kezelni a jövőben.
Mindenesetre mégis összességében azt kell mondani, hogy a Kormány azt a feladatot megoldotta, hogy nem emelte az adóterhelését a magánszemélyeknek, akkor is, hogyha ezt egy felemás módszerrel csinálta, olyan módszerrel, amikor még csak a nyugdíjasok adóztatási feltételeit sem oldotta meg teljeskörűen.
Tehát még egy kiegészítő gondolatot hozzáfűznék ehhez. Jelen pillanatban a nyugdíjak kifizetésére még csak az sem mondható el, hogy adómentes lenne, pusztán az történik, hogy a nyugdíjat összevonva kell kiszámítani, a nyugdíj utáni adót az egyéb jövedelmekkel, majd a nyugdíjra eső adórészt le lehet vonni. Tehát egy nagyon felemás rendszer működik a nyugdíjasok adóztatása szempontjából, és a jövedelmet öszsze kell vonni, feljebb csúsztatja az adótáblán az egyéb jövedelmeket, és csak az aljáról veszi ki a nyugdíjnak megfelelő összeget. Tehát még csak azt sem mondhatom, hogy a nyugdíjak adómentesek, azt sem mondhatom, hogy adóznak a nyugdíjak. Jó lett volna valóban egy olyan helyzetet teremteni, amikor világos a rendszer.
Második megjegyzésem — és elfelejtettem az elején közölni a tisztelt hallgatókkal, hogy öt pontban szeretném összefoglalni a véleményünket a személyi jövedelemadóval kapcsolatban; érintettem most az adótáblával kapcsolatos megjegyzéseinket —, szeretnék kitérni a minimumadóra természetesen, harmadsorban a forrásadóra, negyedszer a befektetési kedvezményekre, és végül az alapítványi hozzájárulásokra, a közérdekű kötelezettségvállalásokra.
A minimumadóval kapcsolatban a következőket szeretném leszögezni.
Ahogy azt a költségvetési bizottság előadója is elmondta, valóban nem illeszthető az adórendszer logikájába ez az adó, nem tudom megmondani igazából, hogy mit adóztat, nyilván magát a tevékenységet, azt adóztatja, hogy valaki arra adta a fejét, hogy gazdasági tevékenységet végez, és hogyha ilyen botor volt, hát akkor legyen olyan kedves — függetlenül a jövedelmétől és minden mástól — adót fizetni.
(Az elnöki széket dr. Dornbach Alajos, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Most ezt a társasági adó kapcsán részletesebben is ki fogjuk fejteni, hogy miért nem indokolt egyébként logikailag sem egy ilyen minimumadónak a bevezetése. Itt most ezt nem megelőlegezve, csak annyit előrebocsátok a személyi jövedelemadó kapcsán, hogyha már ott sem támogatjuk, nyilván a személyi jövedelemadó rendszerében sem támogatjuk ezt a megoldást. A Kormánynak is az volt az indoka a személyi jövedelemadó-rendszerben az egyéni vállalkozások minimumadójának megállapításakor, hogy legyen összhangban a társasági adóval. Tehát akkor sem ott, sem itt.
Viszont ehelyett komolyan gondoljuk, hogy alaposan el kellene gondolkodnia a Háznak az átalányadó rendszerének a megteremtésén. A Szabad Demokraták Szövetsége három évvel ezelőtt már benyújtott egy javaslatot a magánszemélyek, az egyéni vállalkozók átalányadózási lehetőségére. Most mi ezt a javaslatunkat a mai helyzethez alakítva felújítjuk, és szintén a Ház elé fogjuk terjeszteni vitára.
Néhány érvet engedjenek meg a bevezetésére. A költségvetési bizottság előadójára szeretnék megint visszautalni. … azt mondta, hogy a minimumadó is egy sajátos átalányadó. Szeretném azért a különbségeket hangsúlyozni. Mindenekelőtt azt a különbséget, hogy a minimumadó nem a vállalkozó — egyéni vállalkozó — elhatározására van bízva, hogy akarja-e fizetni, vagy nem, amíg az átalányadó egy választható adófajta lenne. Tehát a javaslatunk biztosítaná a választási lehetőséget az egyéni vállalkozók számára, hogy tételes adóelszámolás szerint kívánnak-e adózni, vagy pedig elfogadják azt az átalányt és becsült jövedelem alapján fizetendő adót, amit a törvény biztosít a számukra. Tehát mindenekelőtt választható lenne az átalányadózás.
Másodsorban, és megint csak lényeges különbség a minimumadóval szemben, hogyha valaki hatékonyabban, olcsóbban, kisebb költséggel tudja ugyanazt a tevékenységet ellátni, akkor az egyik rendszerben — a mostani érvényes rendszerben — a növekvő jövedelmeivel párhuzamosan természetesen növekszik az adókötelezettsége is, tehát a növekedés elleni fék bele van kalkulálva, míg az átalányadó-rendszerben aki hatékonyabban, jobban dolgozik, annak nem növekszik ezzel arányosan az adóterhelése, tehát mindenki erőteljesen érdekelt abban, hogy minél olcsóbban tudja megvalósítani a tevékenységét.
Végül, de nem utolsósorban szeretném megemlíteni, hogy az átalányadó rendszere az egyéni vállalkozások számára a kötelezettségek kiszámíthatóságát és az adminisztráció egyszerűsítését eredményezné, és ezzel, azt gondolom, hogy nem kevés mértékben járulna hozzá a vállalkozói közérzet javításához.
Tehát újból mondom: minimumadó helyett átalányadóban kellene gondolkodnia a Háznak, és ezt megfontolásra ajánljuk.
Harmadik kérdéskör a forrásadó, a kamatadó kérdése.
A Kormány javaslata szerint ugye arról lenne szó, hogy a devizamegtakarítások után is bevezetné a kamatadót 10%-os mértékben, míg a forintmegtakarítások forrásadóját egyelőre nem érintené, és egy kvázi ígéretet tesz a következő Kormány rovására, hogy majd '95-től két százalékponttal csökkenteni fogják ezt az adótípust.
Most sokat vitatkoztunk, és itt a költségvetés kapcsán különböző vélemények hangzottak el annak érdekében is, hogy milyen módon lehet a gazdasági tevékenységek élénkülését, a jövedelemtermelés bővülését elérni. Nagyon kockázatosak azok az eszközök, amik a kormányzat kezében vannak annak érdekében, hogy segítse a vállalkozási tevékenységek bővülését, élénkítését. Viszont itt meggyőződésem szerint egy olyan eszközről van szó a forrásadó kapcsán, ami eredményesen használható.
Az SZDSZ-frakció javaslata, hogy a forrásadót, a megtakarítások után fizetendő forrásadót — akár forintról, akár devizamegtakarításról van szó — el kell törölni, vagy pedig egy jelképes szinten kell meghatározni.
Meggyőződésünk, hogy ez egy olyan költségvetési bevételkiesést jelent, ami a másik oldalon a tevékenységek bővítésével kifizeti magát. Kétféle lehetőséget is nyújt a pénzintézetek számára. Részint a betéti kamatok, tehát nettó kamatok emelkedésével egy bővülő forrásbevonást eredményezhet, részint a pénzintézetek mérlegelése alapján mód nyílna, módjuk nyílna arra is, hogy a vállalkozások számára nyújtandó hitelek kamatszintjét csökkentse. Tehát a forrásadó eltörlése lehetőséget nyújt a pénzintézeteknek a jelenleg igen szélesre húzódott kamatrés összébb tolására és ezzel mind a megtakarítások ösztönzésére, mind pedig a hitelkamatok csökkentésére, tehát a vállalkozói tevékenység élénkítésére alkalmas eszköz lehet.
(11.50)
Most, hogy látjuk, hogy ezzel a lehetőséggel nem él a Kormány, nézzük, hogy milyen befektetési ösztönzést akar ehelyett javasolni.
Mindenekelőtt megdöbbenéssel értesültünk arról, már különböző sajtóhíradások nyomán, majd a módosított törvényjavaslatban, hogy a Kormány átmenetileg egy évre lehetőséget lát arra, hogy az állami értékpapírok vásárlói is ugyanolyan befektetési kedvezményeket kapjanak, mint akik ténylegesen befektetéseket hajtanak végre. A Kormány számára is világos, hogy ez abszolút semmilyen módon nem illeszthető bele a befektetés-ösztönzési rendszerbe. Ezt mutatja az, hogy óvatosan úgy fogalmaztak, hogy egy évre szólóan, a '94-es évben kívánják ezt alkalmazni, és nem is tervezik hosszú távra.
Ugyanakkor fontos tudnunk azt, hogy egy ilyen lépés tökéletesen alkalmas arra, hogy összezavarja az országban a hitel- és tőkepiacot; olyan versenyelőnyöket biztosítson az államnak, amelyekkel háttérbe szoríthatja az egyéb vállalkozói tevékenységeket.
Világos a lépés értelme, nem arról van szó, hogy a befektetéseket, a megtakarításokat akarom ösztönözni, hanem arról van szó, hogy egy adott megtakarítási halmazt feltételezve azt mondja az állam, hogy: "de nekem adjátok ide, nekem van rá szükségem". Nem arról van szó, hogy bővüljenek a megtakarítások, hanem arról, hogy a tényleges vállalkozások elől ezeket a befektetési forrásokat az állam maga megszerezze.
Azt gondolom, hogy ez egy abszolút hibás elképzelés, és egészen súlyos következményei lehetnek, ha ezt valóban meg fogja szavazni a Ház.
Csak példaként legyen szabad megjegyeznem, hogy egy ilyen befektetési kedvezmény kockázatmentes megtakarítás, tehát tulajdonképpen egy kölcsönnyújtást, egy értékpapír-, államkötvény- vásárlást jelent, államilag garantált árfolyamon történő visszavásárlást, tehát itt tulajdonképpen nincs is árfolyama ezeknek a papíroknak. Államilag garantált kamat mellett még azt is mondja a költségvetés, hogy "de még a befektetési kedvezményt is odaadom". Ha feltételezem azt, hogy a nagyobb jövedelműek képesek arra, hogy ilyen értékpapírokat vásároljanak nagyobb tételben, akkor azt kell mondanom, hogy 100000 forintos ilyen megtakarítást 56000 forintért lehet megváltani, miközben állami garancia van arra, hogy ez 100000 forintot fog érni jövőre is meg két év múlva is, plusz még a kamatok, amelyek ehhez jönnek.
Tehát abszolút megmagyarázhatatlan és indokolatlan kedvezményeket nyújt az egyik típusú kölcsönnyújtónak egy másfajta kölcsönnyújtóval, nem beszélve a tényleges befektetőkkel szemben. A befektetési kedvezményeknek viszont tényleg a kockázati tőkebefektetést kellene kedvezményezniük, azokat, akik vagy vállalkozások számára adják kölcsön a pénzüket, és ezzel kockáztatják, a vállalkozás jövedelmezőségéhez kötik annak a befektetésnek az értékét, kockázatot vállalnak, vagy éppen a saját munkahelyük megteremtése érdekében vállalnak ilyen befektetéseket.
Ahhoz pedig, hogy ez valóban megvalósuljon, nem arra lenne szükség, hogy az állami hiteleket kedvezményezzük befektetési kedvezményekkel, hanem arra, hogy visszaálljon az a rendszer, ami a korábbi években is volt — és aztán pénzigénye miatt a költségvetés ezt visszavonta —, hogy a részvények másodlagos forgalmához is kapcsolódjon az ilyen típusú kedvezmény.
Tehát ne csak az új kibocsátású részvények vásárlóit illesse meg a befektetési kedvezmény, hanem azokat is, akik a tőzsdére mennek ahhoz, hogy részvényeket vásároljanak, már egy forgalomban levő értékpapírt vásároljanak meg. Ugyanúgy ellenőrizhetők a befektetési kedvezményhez kapcsolt feltételek ebben az esetben, mint az új kibocsátású részvények esetében. Semmi sem indokolja, hogy azok a befektetők, akik új papírt vásárolnak, azok ilyen nagy kedvezményeket kapjanak, míg mások, akik már forgalomban lévő papírokat vennének, azok ne kapják meg.
Nyilván, itt egy jelentős különbségtevés van a vállalkozások között megint ebből a szempontból, mikor csak az újonnan kibocsátott papírokat érdemes megvásárolni, a régieket nem.
Azt viszont örömmel fedeztük fel a törvényjavaslatban, szemben az előbbiekben elmondottakkal, amelyek alapvetően elfogadhatatlanok, hogy a szövetkezeti, saját munkahelyre történő befektetést el fogja ismerni a Kormány a jövőben mint tényleges befektetést, és hozzákapcsolja azokat a kedvezményeket, mint más befektetéshez.
Végül ígéretem szerint az alapítványi és közérdekű hozzájárulásokról ejtenék néhány szót. Itt kétféle szempontot kell megint mérlegelni, amikor erről véleményt mondunk.
Az egyik az, hogy elfogadható a Kormánynak, a költségvetés gazdáinak egy olyan szempontja, hogy korlátozás nélkül nem lehet az állami adóbevételek terhére is magának az adózónak rendelkeznie az adókról. Márpedig hogyha korlátozás nélkül lehet alapítványokat támogatni és közérdekű kötelezettségvállalásokat tenni, akkor tulajdonképpen arról van szó, hogy az állampolgár az adóját saját maga diszponálhatja. Tehát ilyen értelemben indokolt, hogy vannak olyan közkiadások is, amelyek mindenképpen szükségessé teszik, hogy az állami bevételek beérkezzenek.
Ugyanakkor — és ezt fontos leszögezni — az 5%-os határ teljesen méltánytalannak tűnik, és egy alapvetően elhibázott kalkulációra épül. Egy átlagot számított ki az előző évek alapján, hogy átlagosan az összes adónak mekkora részét fordították az emberek közérdekű kötelezettségvállalásra, az alá lement egy kicsit, és azt mondta, hogy na, akkor eddig elfogadom adómentesnek.
Ha belegondolunk, nyilvánvaló, nem egyenletesen, nem mindenki átlagosan támogatja az alapítványokat, tehát vannak, akik jelentősebb összegekkel, és vannak, akik nem. Nyilván a magasabb jövedelműek, akiknek módjuk van erre, nagyobb mértékben élnek ezzel a lehetőséggel, mint azok, akik maguk is támogatásra szorulnak.
Ebből az következik, hogy akik ténylegesen kifizetik ezeket a támogatásokat ahhoz, hogy működni tudjon a szociális, kulturális és egyéb területeken az alapítványok, közhasznú társaságok sora, azoknak lényegesen magasabb szintű befizetései alapján tudnak csak működni, tehát ha 5%-ban húzzuk meg ezt a határt, akkor a közcélú intézmények egy sora kerül lehetetlen helyzetbe, és a további működése bénul meg.
Azt gondoljuk, ez semmiképpen nem elfogadható, és a civil szféra egy erőteljes összenyomását, szétzilálását eredményezné egy ilyen korlát elfogadása.
Tehát semmiképpen nem szavazhatunk meg ilyen javaslatot, viszont nyitottak vagyunk arra, hogy egy magasabb szinten valóban korlátot állítsunk fel a központi költségvetési bevételek érdekeit is figyelembe véve. Ez a magasabb szint lehet, mondjuk, 30%, de ez nyilván még egyeztetések kérdése lehet.
Tehát azt gondolom összefoglalóan, hogy a Kormány személyijövedelemadó-javaslata számos kérdésben újdonságot hozott. Ezek az újdonságok részint elfogadhatóak, részint logikailag, közgazdaságilag zavaros helyzetet eredményeznek, a Kormány más újításai pedig tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy megvalósítsák azokat a célokat, amelyeket a személyi jövedelemadóhoz kötnek. Bizonyos intézkedések pedig — az általam elmondottakból következően — kifejezetten káros hatásúak lennének, tehát semmiképpen nem elfogadhatók. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
Jeremy Henry brit védelmi miniszterhelyettes és kísérete köszöntése
