LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban egy adótörvény éves vitájában mindenekelőtt abban a kérdésben kellene megtalálni az egyezséget, hogy ebben az országban az elmúlt évben milyen folyamatok játszódtak le a gazdaságban, hogyan érintette ez az állampolgárokat. Itt az adózó állampolgárokról beszélek, tehát nem a vállalkozókról. Nem jó szembeállítani társadalmi csoportokat, illetőleg külön vizsgálandó, hogy az egyes társadalmi csoportokra, életkörülményeikre a jelenleg hatályos adórendszer milyen hatást gyakorolt, és e csoportok egymáshoz való viszonyában a közteherviselés elvének megfelel-e a magyar adórendszer?
(12.40)
Úgy gondolom, hogy ez az alapvető kiindulópont, amibe adófilozófiai kérdéseket bele kell építeni, hiszen az adó és az adózás mindig konkrét.
Ha ebből indulunk ki, azt hiszem, az ország számára is elég közismert a tény, hogy egy féléves, múlt félévi feldolgozása azt mutatta az ország számára a társasági adóalanyok és a személyi jövedelemadó alá tartozó alanyok egymáshoz való viszonyában, hogy a személyi jövedelemadó alá tartozó adóalanyok jövedelme a kimutatás szerint meghaladja a társasági adóalanyok jövedelmét. Azt hiszem, hogy ez az adat, ez a tény rendkívüli módon elgondolkodtató. Ha a változások irányát keressük, akkor úgy gondolom, a két adóalanycsoport között a harmóniát helyre kell állítani. S ez az adat olyan körülmények között látszik igazolandónak, miközben a kormányzatot azzal vádolják, hogy nem vállalkozásbarát.
Ezért mindenesetre üdvözlendő — az összes esetleges kérdéseink ellenére —, hogy a személyi jövedelemadó és a társaságiadó-alanyiság közötti átjárhatóságot biztosítja a most benyújtott módosítás. Üdvözlendő a mostani módosításban az a viszonylag nagyszámú pontosítás, amely az adószabályok jobb megértését célozza. S úgy gondolom, alapvető jogbiztonsági, de nemcsak jogbiztonsági, hanem adóbiztonsági követelmény is, hogy lehetőleg kerüljük az APEH-állásfoglalások nagy számát, s valóban, amit lehetséges, azt egyértelműen a törvényben szabályozzuk. Azonban kétségtelen tény, hogy vannak olyan kérdések — ha az általam felvázolt alapvetésből indulunk ki —, amelyek a jelenleg benyújtott törvénymódosítással kapcsolatban súlyos kérdéseket vetnek fel. Mindenekelőtt visszakanyarodom 1992-re, amikor is az áfa-törvény bevezetésének kompenzációjával megszűnt a jövedelemadóban a gyermekkedvezmény, illetőleg a gyermekkedvezmény átalakítása oly módon történt, hogy adókedvezményben, 300, illetve 400 Ft-ban lett megállapítva. Nos, az áfa bevezetése után a gyermekkedvezmény kevesebb volt, mint az áfa bevezetése előtt. Egy 35%-os adószintet véve alapul 900 Ft-os gyermekkedvezménnyé változott az 1300 Ft-os gyermekkedvezménnyel szemben, és inflációs rátát nem számoltam.
Világos, a visszajelzésekből egyértelmű, hogy ez az adórendszer a gyermeknevelést semmiben nem preferálja, pedig az ország jövőjét szolgáló — talán furcsak lesz a "beruházás" kifejezés —, a humánszférába történő beruházásként kell felfogni a gyermeknevelést. Ezért sokkal markánsabban meg kell jeleníteni a gyermeknevelési támogatást, annak minden formájában, természetesen az egész támogatási rendszer egyidejű végiggondolása mellett. Ez a benyújtott személyijövedelemadó-törvény ezt nem tette.
Tisztában vagyok azzal is, hogy felelősséget kell érezni az ország költségvetéséért és annak bevételi forrásaiért is. Ezért a Kereszténydemokrata Néppártnak határozott állásfoglalása az, hogy igenis, a magasabb jövedelműek magasabb adóztatását szükségesnek tartjuk, a jelenlegi adótábla mellett is. Úgy gondolom, a legfelső sávban az adóterhelés az ország jelenlegi helyzetében indokolt, és az ország jelenlegi helyzetében emelendő; annak érdekében, hogy a középrétegek szociális lecsúszása megakadályozható legyen. Tehát a javaslataink és módosító indítványaink alapvetően erre fognak irányulni.
Külön kérdés, és előttem felszólaló képviselőtársaim többszörösen érintették az alapítványok ügyét. Úgy gondolom, mindenki érzi, hogy a gyakorlatban komoly problémák vannak az alapítványok gazdálkodásával. Azonban az az érzésem, hogy a megoldás rossz helyen keresendő, amit most a személyi jövedelemadó módosítása tesz; nem indokolt az ország jelenlegi szociális helyzetében a lassan kiépülő alapítványi rendszer ilyenfajta szétzilálása. Elgondolkoztató, hogy a megoldás részben benne található az adótörvényben. Benne található oly módon, hogy a 16. § egy generális korlátozást tartalmaz. Azon lehet vitatkozni, hogy ez a generális korlátozás elegendő-e, vagy pedig konkrétan az alapítványok gazdálkodásával mit kezdjünk? Meggyőződésem, hogy nem a személyijövedelemadó-törvény ilyenfajta korlátozása vezethet eredményre, hanem az alapítványi gazdálkodási jogszabályhoz kell hozzányúlni, azt kell egyértelművé, átláthatóvá, ellenőrizhetővé tenni. Miután a korábbi években a jogrend egésze ebben az irányban próbálta a megoldást keresni, azt hiszem, hogy továbbra is abban az irányban kell a megoldást megtalálni. Különösképpen, ha a jogrend egészét nézzük, miközben előttünk a Ptk. módosítása éppen ebbe az irányba próbál hatni. És ha a Ptk. újonnan szabályozandó alapítványi rendszerének megfelelő alapítványoknak adják csak ki az adóhatóságok azt az igazolást, amivel a leírhatósági rendszer ezt biztosítja, akkor, úgy gondolom, a megoldást talán közösen, együttesen megtalálhatjuk ebben a kérdésben.
Tehát ez a fajta megoldás, ami egy ilyen limitet szab, és ezáltal a kiépítendő alapítványok rendszerét szétzilálja, ebben a szociális helyzetben nem megengedhető.
Vitatkozom azonban a kamatadó kérdésével. Valóban el kell dönteni egy alapvető gazdasági kérdést, és a gazdasági kérdések csak akkor lesznek hatékonyak, ha a hitelpolitikával, adópolitikával, reálgazdasági politikával együttesen meg tudjuk határozni azokat az irányokat, amelyik irányba kívánunk lépni.
A tavalyi GDP-csökkenés miatt — úgy gondolom — a kitörés pontja csak a reálgazdaság felpörgetése lehet. Ha pedig a reálgazdaság felpörgetését tartom alapvetőnek, akkor a beruházásokat kell preferálni, ami megjelenik egyébként az adótörvényben, és nem hiszem, hogy azt a réteget kellene megsegíteni, amelynél egyáltalán felmerül a kamatadó és a devizakamat kérdése. Az ország jelenlegi szociális helyzetében el kell dönteni, hogy melyik réteget kívánom megsegíteni. Ehhez a kérdéshez hozzátartozik egy másik kérdés is.
Ehhez a kérdéshez egy másik kérdés az, hogy mi jó az országnak, ha a reálgazdasági befektetéseket preferálom, vagy pedig ha a bankbetéteket preferálom. Úgy gondolom, annyi tőke Magyarországon nincsen, hogy a kettő egyidejűleg megvalósítható legyen.
Végig kell gondolni, hogy mi az egyiknek a következménye, és mi a másiknak a következménye. Természetesen végig kell gondolni az infláció szempontjából is az egyik és a másik következményt. Valóban végig kell gondolni, hogy milyen kiegyensúlyozást lehet tenni a két dolog között, de a személyijövedelemadó-törvényben — úgy gondolom — abba az irányba kellene elmozdulni, ahol a befektetéseket ösztönzöm.
Tisztelt Ház! Lehetséges, hogy az előttem eddig szólókkal részben egyetértve, részben egyet nem értve, talán sajátos vagy a hozzászólásokhoz és magához a törvényhez képest is ellenkező véleményt fejtettem vagy fejtettünk ki. De úgy gondolom, nem olyan feltételrendszert kell állítani egy törvény elé, ami eleve olyan pontokat választ a vita kiindulópontjának, hogy mintegy fenyegetésként vagy mintegy lehetetlenülő feltételrendszert állítva nem együttes gondolkodással próbáljuk ezeket a problémákat megoldani.
(12.50)
Kétségtelen tény, hogy azokat az érveket, amelyek a vezérszónoklatokban elhangzottak, végig kell gondolnia a kormányzatnak, a kormánypártoknak és az ellenzéknek egyaránt, és ha el tudunk dönteni alapvető kérdéseket, hogy az ország jelenlegi helyzetében mit kívánunk preferálni, ha el tudjuk dönteni azokat a kérdéseket, hogy az ország jelenlegi helyzetében a szociális kérdéseket hogyan kezeljük, akkor úgy gondolom, hogy megtaláljuk azt a közös megoldást, amely az ország javára szolgálhat. Köszönöm szépen. (Taps.)
