HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP)

Teljes szövegű keresés

HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nyugdíjemelés mindig olyan társadalmi, politikai jelentőségű kérdés, amit az országban két és fél millió ember kísér igen nagy figyelemmel. Ennek során mind a bizottságban, mind az előterjesztésnél igen magas színvonalú szakmai viták hangzanak el. Azonban nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy a nyugdíjas egyféleképpen értékel. Azt értékeli, hogy a kapott öszszeg az előző havi nyugdíjszelvényéhez képest okoz-e számára jelentős változtást, kap-e anyagilag lehetőséget arra, hogy a romló körülmények között bizonyos formában fenntartsa életszínvonalát.
(10.20)
Kétségtelen az is, hogy a jogi szabályozás nem az inflációhoz köti, nem az életszínvonallal kapcsolatos problémákhoz, hanem a nettó átlagkereset-növekedéshez a nyugdíjak emelését.
Számszakilag, matematikailag rendkívül sok attraktív bűvészmutatványt lehet végrehajtani, hogy ez a százalék hány százalék és micsoda. Én tökéletesen egyetértek az előttem szóló Fáklya Csaba képviselő úrral, mert azt mondom, hogy a 9x4 az évesben ugyan biztos, hogy csak három. De ha úgy számolom, hogy előre már egyszer, ez évi nyugdíjra — tehát a tárgyhavi nyugdíj 4%-os emelésére már egyszer — márciusban kaptak tízet, utána egyszer szeptemberben kaptak négyet, tehát egyszer egy tízre meg négyre emelt egyhavi összegre, az a négy bizony akkor megvan négy, sőt, ha azt mondom, hogy a tavalyi szeptemberi vagy októberi, vagy novemberi havi nyugdíjszelvényhez teszem ezt az egyösszegű emelést, akkor egy egészen más szám fog kijönni.
Tehát itt nem az a lényege, hogy százalékok nagyságrendjén vitatkozzunk, hanem azzal is egyetértve, amit Fáklya képviselőtársam mondott: bis dat, qui cito dat, kétszer ad, aki gyorsan ad. És azt kell, hogy mondjam, hogy elismerés azért, azért a törekvésért, amit sokszor és sokan ugyan úgy fogalmaznak meg, hogy ez a kormányzat teljesen érzéketlen a szociális problémákra. De csak a közvélemény figyelmét szeretném felhívni arra, hogy ebben a Házban hangzottak el tagnap a vita során azok a problémák, hogy hány száz milliárd lesz vajon a költségvetési deficit. Tudja mindenki, aki olvas újságot, hogy maga a társadalombiztosítás is deficites, a társadalombiztosítási önkormányzat, a nyugdíjbiztosítási önkormányzat úgyszintén, és ezek mellett a deficitek mellett is teljesítve a korábbi ígéretet — hangsúlyozom, hogy nem dicsőség, hanem kötelesség, de — láthatja az ország azokat az erőfeszítéseket, amibe kerül nekünk ennek a szociálpolitikának a megvalósítása. Kevés, tudjuk, nem annyi, mint amennyit szeretnénk, de a lehetőségek maximális határáig elmentünk. És ezt kell figyelembe venni, s nem azt hangsúlyozni és hangoztatni, hogy ilyen, olyan szociális érzéketlenséget tanúsít a Kormány.
Ezek után nem kívánok a további érdemi vitába belemenni, majd a részletes vita során esetleges módosító javaslatunkat is kifejtjük. Most csak azt tudom mondani, hogy amilyen gyorsan csak lehet, szavazzuk meg ezt a javaslatot, hogy nyugdíjasaink ehhez a megérdemelt összeghez hozzájussanak. Köszönöm figyelmüket. (Taps a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem