KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF)
KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF)
KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Ha arra gondolok, hogy most nézik a nyugdíjasok ezt a műsort, akkor azt kell mondanom, hogy elég keveset értenek abból, ami itt e Házban elhangzik.
Nagyon bonyolult a nyugdíjrendszerünk, a szabályozókövető mechanizmusok eléggé áttekinthetetlenek, és, sajnos, ez lehetőséget ad arra, hogy ki-ki úgy értelmezze a kívánságait, ahogy éppen pillanatnyi érdeke kívánja. Pedig a dolog nem is olyan bonyolult. Arról van szó, hogy a társadalombiztosítás mint a szociálpolitika része, hiszen a szociálpolitika nem a szociális segélyezést jelenti önmagában, de a szociálpolitika része, hiszen a szociálpolitika a társadalmi biztonság egyik alapeleme, amibe beletartozik a társadalombiztosítás, egészség- és nyugdíjbiztosítás, beletartozik a munkanélküli-segélyezés, beletartozik még nagyon sok minden, tehát nemcsak a szociális segélyezés, tehát a társadalmi szociálpolitika része.
(11.00)
A következő néhány évben mindenképpen meg kell, hogy újuljon, de látnunk kell, hogy egy működő rendszert vett át ez a Parlament, hiszen ezekben a törvényekben a Parlament döntő többséggel határozott. Nem mondhatom, hogy a Kormány vagy hogy a koalíciós képviselők határoztak így. Tehát egy olyan rendszert vettünk át, amit át kell alakítani, és eközben talán jobbat tudunk csinálni. Azt azért látni kell, hogy a nyugdíjrendszer bármilyen reformja nem egy-két évre előre meghirdethető, hanem 20-25 évre előre kell a leendő nyugdíjasoknak tudni, hogy mi vár rájuk, ha most szerződést kötnek a társadalombiztosítással, azzal, hogy befizetik az első járulékukat.
Ezért lassan megy, és noha minden becslésen alapuló tervezés szükségszerűen torzít, ezek a torzítások tovább nőnek akkor, ha ezeket az adatokat bázisként tekintjük, százalékosan mindig ahhoz viszonyítunk, így a torzítások egyre nőnek. Ez történt gyakorlatilag az elmúlt három évben, hogy egy torzult rendszert próbáltunk életben tartani, de a torzításai csak nőttek azáltal, hogy az előzőt mindig bázisnak tekintettük. Egyetlenegy esetben tett a Parlament kísérletet arra, hogy a torzítást csökkentse, akkor, amikor a szolgálati időt fokozott mértékben vette figyelembe, illetve a nyugdíjba menetel időpontját, tehát azt, hogy mióta nyugdíjas az illető.
Ezenkívül ezek az automatizmusok csak így működhetnek. Tényleg szükség van egy új nyugdíjtörvényre, amely áttekinthető, világos, és nem ki-ki kénye-kedve szerint magyarázhatja.
Ami most zajlik, az tulajdonképpen egy játék a számokkal, számháború, mert amikor az Országgyűlés úgy határozott, hogy a nettóátlagkereset-növekedés mértékében kell növelni a nyugdíjakat, akkor ezzel egy becsült értékkel próbálta arányba hozni. Ez lehetett volna akár az infláció, akár a nettóátlagkereset-növekedés. A nettóátlagkereset-növekedés mellett azért döntöttünk, mert a tb bevételei a nettóátlagkeresettől függnek, annak arányában kapja a társadalombiztosítás a 10, illetve a 44%-ot. Tehát abból tud fizetni, amit kap. Az infláció mértékében nem nőnek a bevételek, csak egy második lépcsőben, amennyiben az infláció módosítja a nettó-átlagkereseteket. Tehát ez egy logikus rendszer, automatikusan működő rendszer, és tulajdonképpen igazságos rendszer is, hiszen az aktív korú lakosság életszínvonal-növekedése vagy -csökkenése az infláció és a nettóátlagbérek arányában ugyanolyan mértékű vagy közelítő mértékű, mint az inaktív, a nyugdíjas korú lakosságé.
A gond csupán az, mint mondtam, hogy ez egy becslésen alapszik. Év közben ez a becslés egyre pontosabbá válik. Ezért szükséges az Országgyűlés határozata szerint az évi kétszeri nyugdíjemelés, illetve a mindenkori változások figyelembevétele. De ez állandóan számháborút fog eredményezni, hiszen minden becslés csak közelítő. Ezért elkerülhetetlen lesz az a megoldás, hogy egy követő rendszerre térjünk át majd az új nyugdíjtörvényben, de ezt is jó előre meghirdetve az állampolgároknak. Ez azt jelenti, hogy az előző évi átlagkereset-növekedést vesszük figyelembe a nyugdíjemelésnél, s ez két következménnyel járhat. Ha az infláció csökken az előző évihez képest, akkor jobban jár ezzel a rendszerrel a nyugdíjas, ha az infláció aránya, mértéke — az, hogy 20 vagy 22% —, ha tehát csökken, akkor jobban jár; ha emelkedik az előző évihez képest az infláció százalékos aránya, akkor rosszabbul jár a nyugdíjas. De ha az infláció csökken, akkor ennek megfelelően az egész gazdaságban a munkabér-növekedés is csökken, tehát követi az aktív meg a passzív korú lakosság jövedelme nagyjából az elvárásokat. Az erre való áttérés természetesen ezeket a számháborúkat megszüntethetné, és nem is biztos, hogy mindenki számára kívánatos lenne, hiszen akkor nem lehetne ezzel manipulálni.
A másik dolog: lehet itt nagyon népszerű követelésekkel fellépni, de azt azért tudni kell mindenkinek, hogy a törvénnyel lehet élni, lehet visszaélni, sok mindent lehet csinálni a törvénnyel — de pénzt nem lehet törvénnyel csinálni. Sajnos, mert akkor elég egyhangúan döntene a Ház sok esetben.
Mit jelent ez? Azt, hogy a társadalombiztosítási alap, amikor független, olyannyira független, hogy saját választott önkormányzata van, akkor ebből a 44+10%-ból, amit a bérek arányában szed be, ebből fizet nyugdíjat; a másik feléből természetesen az egészségügy működési költségeit. Tehát bármennyit kívánnánk, szeretnénk, a társadalombiztosításba több pénz nem jön be. Mit tehetne ilyenkor a társadalombiztosítás autonóm önkormányzata, ha mi rákényszerítenénk a törvény erejével, hogy a bevételeinél nagyobb összeget fizessen ki? Két dolgot tehetne: vagy azt, hogy erre hiteleket vesz fel, amit majd vissza kell fizetni a következő meg az azt követő meg az utánunk következő évek során az egész következő népességnek, tehát a gyerekeinknek, unokáinknak. Magyarul a mai kifizetésekkel ezt a lehetőséget élnénk fel. A másik, amit tehet és meg is tesz, hogy megpróbálja a terhei egy részét áthárítani a költségvetésre. A költségvetési törvényben az úgynevezett profiltisztítás — tehát a szociális jellegű kiadások átvállalása — valószínűleg az idén sikerülni fog. De ezzel csak azt teszi, hogy az állampolgárokra ugyanolyan terhet ró, hiszen a költségvetés bevételeit viszont adóból kell fedezni. Tehát akkor megint csak a ma élő aktív korú lakosságra terheli ezt a többletkifizetést.
Itt tehát olyan igazságot tenni, hogy az aktív és a passzív korú lakosság jövedelmi viszonyai hogyan alakuljanak, nagyon nehéz. Egyetlenegy módszer látszik erre célszerűnek, ez a bizonyos követéses nettó átlagkereset figyelembevétele.
Van azonban hosszú távon is egy igen veszélyes jelenség egész Európában, az egész civilizált világban. Az, hogy a nettó átlagkereset, bármekkora legyen, azt az aktív korú lakosság számával kell szorozni. Magyarul, ha kevesebben dolgoznak, kisebb a munkaképes korú lakosság, akkor kevesebb lesz a nyugdíjra fordítható összeg. Tehát az a demográfiai, népmozgalmi jelenség, hogy csökken a születések száma, csökken a munkaképes korú emberek száma a hála istennek növekvő életkorú nyugdíjas populációhoz, népességszámhoz képest, ez a világon mindenütt oda vezet, hogy egyre kevésbé képes megtermelni a munkaképes korú lakosság azokat a kiadásokat, amiket részben a növekvő létszámú nyugdíjas réteg joggal igényel, részben az egészségügyben bekövetkezett árrobbanás, technológiai forradalom miatt a gyógyítás, az egészségügyi ellátás igényel. Ez a világon olyan gond, hogy például a Német — … most majdnem azt mondtam…, maradjunk Szövetségi Köztársaságnál… — Szövetségi Köztársaságban 1992-ben 40 milliárd márka volt a társadalombiztosítás deficitje, pedig ott igen nagy számú vendégmunkás is termeli az értéket. Nálunk ez arra az évre körülbelül 40 milliárd forint lesz — erre mondom én, hogy nagy ország nagy deficit, kis ország kis deficit, mert ott márkában, mi forintban számítjuk a 40 milliárdot…
(11.10)
De ugyanilyen a helyzet a világon mindenütt. Tehát ha felelősen, hosszú távon gondolkodó politikusként kell majd a nyugdíjtörvényről döntenünk — és a nyugdíjtörvényekről csak felelősen és hosszú távon gondolkodva szabad döntenünk —, akkor mindenképpen meg kell találni a módját, hogy a nyugdíjrendszer majd tükrözze azt a háromgenerációs modellt, amit még a társadalombiztosítás, meg a nyugdíjrendszer kitalálása előtt is művelt a társadalom. Ez azt jelentette, hogy az aktív korúak dolgoztak, megtermelték a saját munkaerő-utánpótlásukat, tehát családjuk, gyermekük volt, és eltartották saját időseiket annak fejében, hogy a vagyont vagy akármilyen tulajdont tőlük kapták, illetve nem is kapták meg, mert rendszerint a bölcs parasztasszonyok addig nem íratták át a földjüket, amíg éltek.
Tehát ez a háromgenerációs együttélés a nagy családokban automatikusan működött. Mihelyt ez a nagy család felrobbant, megszűnt, azt törvénnyel viszszaállítani nem lehet. De igenis társadalmasítani lehet ezt a fajta háromgenerációs modellt például úgy, hogy a nyugdíjban megjelenik mint egy elkülönített hányad, egy rész, a felnevelt gyerekek száma, hiszen ezáltal az a nyugdíjas, aki több gyermeket nevelt, gondoskodott mind a maga, mind az utána következő nyugdíjasok nyugdíját megtermelő aktív korú lakosság jövedelméről.
Mondom, ezt meg kellene csinálnunk, meg kell csinálnunk, az egész nyugdíjrendszert át kell dolgoznunk, addig csak foldozzuk-toldozzuk a meglévőt, a '75. évi II. törvényt; azt hiszem, azt már mindenki tudja ebben az országban, hogy ez az a törvény, amiről beszélünk. A foltozásból eredően úgy járunk, mint amikor valaki egy rossz dunnacihát próbál befoltozni, a folt magához húzza a mellette lévő szálakat, és ezért mellette válik ritkábbá.
Hogy ne váljék nagyon ritkává, az a mi gondunk! Ez a törvényjavaslat jelen formájában lehetőséget ad arra, hogy ugyan a folt sem túl erős és tartós, de a lyuk sem lesz sokkal nagyobb mellette. Ez egy kompromisszumos javaslat, ami azon alapszik — noha az önkormányzatok egyetértésével kerül elénk —, hogy részben az Országgyűlés a társadalombiztosítás rövid és hosszú távú feladatairól rendelkező országgyűlési határozatában már 1991-ben így rendelkezett, részben hogy ezt tételesen törvényben is megfogalmaztuk. Ez a törvényi kötelezettségünk most praktikusan azt a feladatot rója ránk, hogy minél előbb végére jussunk ennek a törvénynek, ezért be is fejezem, hogy én se tartsam fenn a Ház döntését. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
