ELNÖK (SZABAD GYÖRGY)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (SZABAD GYÖRGY)
ELNÖK (SZABAD GYÖRGY): Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm megjelent képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a közvetítésre figyelő minden honfitársunkat. Őszi ülésszakunk 13. ülésnapját megnyitom.
Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Glattfelder Béla és Szabó Lajos jegyzők lesznek segítségemre.
A mai ülésünkről előzetesen 45 képviselőtársunk jelentette be távolmaradását. Amennyiben valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem szíves jelzését. Senki sem jelentkezett.
Tisztelt Országgyűlés! Ismertetem a mai ülésnapunk várható programját.
Először a Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék kapcsolódó véleményének általános vitáját folytatjuk.
Ezt követi az 1993. január 1-je előtt megállapított nyugellátások, baleseti nyugellátások, valamint nyugdíjrendszerű rendszeres szociális ellátások egyösszegű kiegészítéséről szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig.
Majd a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját kezdjük meg.
Ezután a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény módosításával foglalkozó javaslat általános vitájának megkezdésére kerül sor.
Ezt követi az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat általános vitájának megkezdése.
Az időkerettől függően a honvédelemről szóló törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítást indítványozó előterjesztések együttes általános vitájának folytatásával fejezzük be mai ülésnapunk munkáját.
Ha az előre jelzett módosító javaslatot a MIÉP képviselője, Bognár László tegnapi jelzése szerint benyújtja, az ülés végén sor kerülhet az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat általános vitájának lezárására.
Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat általános vitájának lezárására a mai napon nem kerül sor, mivel Bethlen István jelezte a Magyar Demokrata Fórum részéről, hogy a módosító javaslatokat később nyújtja be.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem