BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter:
BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter:
BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy vélem, mindannyian tudjuk, hogy többféle interpelláció létezik: van olyan, amelyik tényleg választ igényel valamely kérdésre, és van olyan, amely tulajdonképpen nem a válasz igényével hangzik el, hanem egy helyzetet kíván felhasználni — nem kétséges, milyen célból. Ez utóbbi kategóriába tartozik — gondolom — a Török Ferenc képviselő úr által elmondott interpelláció is.
A privatizáció. Tudjuk nagyon jól — és mindnyájan nagyon jól tudjuk —, hogy nemcsak nálunk, hanem a szomszédos országokban is olyan helyzetek alakulnak ki, majdnem ugyanaz a közvélekedés, ugyanazok a reakciók, egy példátlanul nagy, valóban történelmi léptékű feladat végrehajtása során, amikor egy aberrált tulajdonformát a mozzanatok tízezreivel kell egy másik tulajdonformává átalakítani. Ezek a közéletben és a közvéleményben természetes módon váltják ki — mindenféle rátapadó hírekkel együtt — a negatív reakciókat. Ennek következtében, aki ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, negatív értelemben számíthat is arra, hogy gyanakvást tud kelteni, és számíthat arra, hogy nem nyugodt lélekkel foglal állást még akár a tisztelt Ház is egy három perc alatt felvázolt negatívumcsokor ügyében egy mindössze párperces válasz alapján.
Úgy hiszem, Szabó Tamás miniszter kollégám a mai napon, jelenleg járt el helyesen, amikor is végül nem kockáztatta meg, hogy szóban összeállított vádcsokorra válaszoljon szóban, mert a meggyőződés így nem elég alapos és hiteles. A múltban is ezt kellett volna tenni — el kell ismernünk közösen —, hogy minden ilyen felvetett kérdésre alapos, írásos, dokumentált választ kell adni, hogy a tisztelt Háznak ne kelljen itt a szavazásnál lényegében improvizálni, hanem meggyőződhessen, iratanyagok tanulmányozása alapján: reális-e a felvetett, interpellációban foglalt tényanyag, vagy pedig nem.
Úgy vélem, külön hangsúlyt kell adni annak, hogy pont az interpellációk kapcsán riasztó stílusjegyek is terjednek el — akár a tisztelt Házban is —, ahogy módunk volt pár perccel előbb ezt hallgatni, ami nem is méltó talán mindahhoz, ami e Házhoz kötődik.
Úgy vélem, azt is figyelembe kell venni, hogy mi a miniszter felelőssége. Magam nem kívánok ilyen időhatárok között ezzel foglalkozni, de a miniszter felelősségének és az interpellációs gyakorlatnak van egy természetes ellentmondása. Jelenleg az Állami Vagyonügynökségnél 13000 ügylet vagy ügyleti mozzanat zajlik, és a felügyelő miniszternek ezekből egyre, amely interpellációban elhangzik, kell választ adnia. Felelősségi köre nyilván a privatizációs folyamat irányítására, felügyeletére terjed ki, a szervezet működtetésére, amely ezt végzi, és az ellenőrzési tevékenységre, amely e tiszttel együtt jár. Senki nem állíthatja — úgy vélem, nem is állítja —, hogy e mérhetetlen sok mozzanat között nem búvik meg rossz szándék, haszonlesés, csalási kísérlet és sok minden más olyan elem, amely pont a tulajdonváltás, a tulajdonszerzés természetes következménye.
Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy Szabó Tamás kollégám '92 eleje óta tölti be ezt a tisztet, és úgy vélem, mindenkinek el kell ismerni abbéli törekvéseit — a megjelent, új privatizációs technikákban vagy módozatokban, vagy épp legutóbb a kisbefektetői részvényvásárlási programban, ami egyértelműen kifejezi ezt a törekvést —, hogy felhasználván a tapasztalatokat, korrigáljon, másféleképpen irányítsa és felügyelje az ügyeket, és alapvetően figyelembe kell venni azt is, hogy a vádként elhangzó privatizációs ügyek nem egy esetben visszanyúlnak akár az 1989-es esztendőre is.
