KÓSA ANDRÁS (kisgazda)
KÓSA ANDRÁS (kisgazda)
KÓSA ANDRÁS (Kisgazda) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1994. évi költségvetés általános vitájában kívánok az agrárgazdaság helyzetéről szólni.
Választóink érdekeinek és elkötelezettségünknek megfelelően a kisgazda 36-ok minden évben behatóan és felelősségteljesen foglalkoznak a költségvetéssel általában, és még inkább a mezőgazdaságot érintő részekkel. Így van ez most is, amikor hangsúlyozzuk, hogy éppen a rendszerváltozás pozitív folyamatainak erősítése érdekében különösen szükséges egy "jó" költségvetés megalkotása, még akkor is, ha maradéktalanul jó költségvetés nem létezik. De bizonyos kompromisszumok árán megfelelő arány mégis elképzelhető.
Úgy vélem, ebben a körben nem szorul bizonygatásra a mezőgazdaság fontos nemzetgazdasági szerepe, hiszen közismert a nemzeti össztermékben, a külkereskedelemben, az élelmiszer-termelésben, a foglalkoztatásban elfoglalt súlya. Most, hogy az aszály is alaposan megtépázta az átalakulás gondjaival bajlódó mezőgazdaságot, egyre többen foglalkoznak a csökkenő termeléssel és azzal a hiányzó külkereskedelmi aktívummal, ami talán a legjobban érzékelteti a mezőgazdaság kiemelkedő fontosságát.
Az agrárgazdaság támogatásának tendenciája mellett nem mehetünk el szótlanul. 1988-ban és 1989-ben 80-81 milliárd forintot tett ki a támogatás, amely 1990-re 63 milliárdra csökkent, 1991-ben már csak 48 milliárd volt. Ugyanez 1992-ben 39 milliárd, 1993-ban várhatóan 49 milliárdra alakul.
A számok bizonysága szerint tehát 1988 és 1992 között mindössze 4 év alatt kevesebbre, mint felére csökkent az agrártámogatás.
Tisztelt képviselőtársaim! A mindenkori költségvetés a költségvetési kapcsolatok egyenlege tükrében ítélhető meg reálisan, vagyis akkor, ha látható, hogy az agrárágazatok vállalatai, termelői mennyit fizetnek be a költségvetésbe, és mennyit kapnak onnan vissza.
Sajnos a témakörben végzett informálódásom nem járt egyértelmű eredménnyel, mert ahány forrás, annyi egymástól eltérő összeget és annyi hozzáfűzött magyarázkodást kaptam. Ezért nemzetközileg elismert és tárgyilagosan szemlélő, pontosabban számító forrásra kell hagyatkoznom.
A mezőgazdaság költségvetési többletbefizetése — az úgynevezett nettó befizetés — világpiaci árakon és a fejlett országok gyakorlata szerint készített OECD-számítások alapján 87 milliárd forintot tett ki 1991-ben. Az agrárgazdaság vállalati támogatásainak a gabonafelvásárláshoz nyújtott agrárpiaci támogatással növelt 1993. évi 48 850 millió forinthoz képest az 1994. évi költségvetés 54 800 millió forintot irányoz elő. Ez azonban csupán 11,2%-os növekedés, miközben a különféle előrejelzések révén az évre 25%-os inflációt prognosztizálnak. Másképpen fogalmazva: a kereken 6 milliárd forint támogatásnövekedés az előző évinek a szinten tartásához sem elegendő. Tehát igazából nem növekedésről, hanem reálértékbeli csökkenésről van végső soron szó.
Tisztelt képviselőtársaim! A mezőgazdaságot nemcsak az előbb említett vonatkozásban sújtja az infláció. Ismeretes, hogy az alacsony termelői és fogyasztói árak fékezik az inflációt. A koalíciós kormány kétségtelenül nagy érdeme, hogy az 1991. évi 35%-os inflációt 1992-re 23%-ra mérsékelte, amelyben nagy szerepet játszottak az alacsony élelmiszerárak, de ennek terhét a mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás viselte.
Ha a kormányzat ezt a szerepet szánja továbbiakban is a mezőgazdaságnak, mert nem kívánja áthárítani a fogyasztókra az árnövekedést, akkor a termelői árak növelése helyett a mezőgazdaság támogatását szükséges emelni. Ez is csak azt húzza alá, hogy az 54,8 milliárdos költségvetési támogatási előirányzat emelése igen indokolt.
A mezőgazdaság leromlott jövedelemtermelő képessége és pénzügyi helyzete ismert az Országgyűlés előtt. A mezőgazdasági termelők a pénzügyi, likviditási állapotokból, amit még az aszály, a piaci anomáliák, az átalakuló birtok- és üzemi viszonyok is bonyolítanak, az állam határozottabb szerepvállalása nélkül csak rendkívül vontatottan képesek kilábalni.
A költségvetési támogatás meghatározásakor tehát ezt is számba kell venni.
Az előzőkben túlmenően a mezőgazdasági költségvetés megítélésénél számolni kell néhány, az előirányzat elkészülte óta megváltozott körülménnyel is. Az 1993. évi költségvetés az élelmiszer-gazdaságnak —1, illetve +1%-os növekedését vette alapul, amely az aszály és a már ismert okokból sokkal roszszabban alakult.
(10.40)
A költségvetésben a fogyasztói árindexek 20-22%-os növekedésével vet számot, amely — mint említettem — 1993-ban várhatóan eléri a 25%-ot. Ez egyaránt hátrányosan érinti a támogatások reálértékét és a mezőgazdasági termelők amúgy is nagy pénzügyi gondokkal zavaró helyzetét. A forint leértékelése, a kamatok emelkedése, a megnövekedett import és belföldi árak hatása máris érezhető, de a költségvetési tervezet készítésekor ezzel még nem számolhattak.
Egyet kell érteni azokkal a véleményekkel, hogy a forintleértékelésből nem lesz áru, ami az élelmiszer-termelésben már kritikus helyzetet eredményezhet. Így teljesen nyilvánvaló, hogy a költségvetési támogatás növelése nélkül a mezőgazdasági feszültségek nem enyhíthetők.
A birtokviszonyok mezőgazdaságban zajló átalakulásának lezárása, a földek árverésre történő kijelölése, az árverések lebonyolítása és a kárpótlási földek, valamint a várható részaránytulajdonok kimérése igen sürgető feladat, mert enélkül nem remélhető a biztonságos termelés, és nem lesz nyugalom a falusi életben. Ezért fontos aláhúznom, hogy a költségvetés a XV., földművelésügyi minisztériumi fejezetében az érintett problémakörrel foglalkozó szakigazgatási intézményeknek előirányzott támogatás nem, vagy csak nagyon szűken fedezi a sokoldalú feladatok elvégzését. Abban az esetben, ha a földhivatalok feladatai megnőnek — ami várható —, az előirányzat semmiképpen sem lesz elegendő, és már most gondolni kell arra is, hogy ez az igény nem elégíthető ki más fejezetcímek vagy alcímek rovására, mert a mezőgazdaság további elvonásokat nem képes már tolerálni.
Az agrárintézmények költségvetése során szólnom kell az állat- és növény-egészségügyi helyzetről is, ennek pénzügyi vonatkozásairól. Ezzel nemcsak az Európai Közösséghez való közeledésünk, hanem jól felfogott érdekünk miatt is foglalkoznunk kell. Az 1994. évi költségvetésben a szóban forgó szakigazgatási intézetek kiadásaiban nagy súllyal szerepelnek a saját bevételek, amelyeknek a teljesítése az 1993. évi tapasztalatok miatt sem valószínűsíthető. A bevételeket az export, a vágások visszaesése, a vállalkozások fizetésképtelensége csökkenti, miközben a karanténköltségek újabb terheket jelentenek. Állandó fenyegető veszélyük miatt fontos a járványok megelőzése és a védekezés is. Hasonló a helyzet a növényegészségügyben is. Ezért véleményem szerint indokolt az állategészségügyet 4-500 millió forint, a növényegészségügyet pedig további 200 millió forint többlettámogatásban részesíteni.
A mezőgazdaság üzemi rendszerének átalakulásával újra földtulajdonhoz jutott, egyénileg önállóan vagy kisebb társasvállalkozásokban gazdálkodni szándékozók és a régebben úgynevezett kistermelői réteg magára utalva keresi lehetőségeit, megélhetését a kibontakozó új körülmények közepette. Helyzetüket nemcsak a tőke és az eszköz, valamint a szakmai és piaci ismeretek hiánya nehezíti, nemegyszer ijesztővé teszi, sőt kilátástalanná.
A változatokon gyorsan javíthatna a falugazdászrendszer — amelyre vonatkozóan elképzelések vannak — kiépítése. A falugazda helyközelben lakva, megfelelő tekintéllyel rendelkezve, azonosulva a vidékkel, a magángazdálkodással, kiigazodva az ellentmondásos piaci viszonyokban, a helyszínen segíthetné tanácsokkal és példákkal a termelőket. A témakörhöz készített kalkulációnk szerint mintegy 2000 főt kellene alkalmazni a megyei földhivatalok szervezése és irányítása mellett, de véleményem szerint 1994-ben 200 fő beállításával ajánlatos számolni. Ennek természetesen pénzügyi feltételei is szerényebbek, mert a költségvetési vonzata arányosan csökken az előbbi számhoz viszonyítva.
Itt említem meg, hogy a földművelési hivatalok megalakulása óta gondot jelent a munkatársak alacsony bére, a köztisztviselői törvény besorolási kulcsszámát tekintve a dolgozók jelenlegi beállási szintje 40-50% között van. Ezen feltétlenül javítani szükséges, ennek megoldását az 1994. évi előirányzatban kell biztosítani.
A földhitelintézetek és a vidék bankjának hiánya állandóan visszatérő probléma az agrárkörökben és az irányítási szférában egyaránt. Ezt úgy aposztrofálják, mintha ezek megléte minden bajt orvosolna. A földhitelintézetek valójában a földtulajdon-rendezés befejezése, a földforgalom megindulása nélkül eleve nem válthatják be a hozzájuk fűzött reményeket, de itt számolni kell a falusiak jelzálogtól való félelmével is, hiszen éppen elég szépírás foglalkozott a dobravert paraszti és más birtokokkal.
A vidék bankjának és a jelzáloghitel megteremtésének, valamint működtetésének kiemelt jelentőségét a költségvetésben a XV., a földművelésügyi minisztériumi fejezet is hangsúlyozza. Természetesen tisztában vagyok ennek fontosságával, és rendkívüli módon sajnálatosnak tartom, hogy különféle érdekütközések miatt mind ez ideig nem sikerült ezt megteremteni, de meg kell jegyeznem, hogy a vidék bankja — legyen az bár szövetkezeti alapon működő — csak akkor válthatja be a hozzá fűzött reményeket más bankokhoz képest, ha kedvezőbben tud hiteleket nyújtani, ahogy ez sok fejlett ipari országban is történik. Ha a takarékszövetkezetek látják el a vidék bankjának feladatkörét, akkor előnyösebb hitelekhez csak az esetben juttathatja tagjait, ha más bankokhoz képest olcsóbban működik, és az állam kamatkedvezménnyel támogatja a vidék bankjának működését. A banki konszolidáció ugyan kedvezőbb helyzetet teremt az agrárfinanszírozás javulásának, mégis úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági termelés finanszírozásával foglalkozó bankhálózatok csak költségvetési támogatással tudnak végre-valahára elindulni és ezért a költségvetésben erre gondolva jelentős további összegeket célszerű meghatározni. A finanszírozás javulása hozzájárulhat a birtok- és üzemi viszonyok rendezéséhez, a gazdasági rendszerváltozás pozitív folyamatainak erősödéséhez. Ennek kapcsán fontosnak tartom azt is hangsúlyozni, hogy — véleményem szerint — végül is az lesz a vidék bankja, amelyik képviseli a mezőgazdasági termelők anyagi érdekeit, támaszkodva az állam kamatpreferenciájára is és kedvezőbb feltételeket teremt a hiteleket igénybe vevőknek.
Tisztelt Ház! Az előző témához szorosan kapcsolódik az a mindenki előtt ismert tény, hogy a '80-as évek végére még a nagyüzemekben is fizikailag és erkölcsileg teljesen elhasználttá vált a gép- és eszközrendszer. A kistermelők felszereltsége — sajnos — még ennél is rosszabb, és a meglévők zöme is igen kezdetleges, barkácsolt eszközként funkcionál. Az átalakuló birtokviszonyoktól nem várható eredmény, ha azt nem követi a magántulajdonosok anyagi, eszköz- és gépi hátterének a megteremtése. Ismerve a mezőgazdaságban az egyre csökkenő családi felhalmozásokat és a romló anyagi körülményeket, ez csak akkor mozdulhat ki a holtpontjáról, ha a jövedelemszerzés esélyeihez igazodó alacsony hitelhez jutnak a magántermelők. Következésképpen a modernizációnak ez a napjainkra már elodázhatatlan követelménye kamattámogatás nélkül egyszerűen elképzelhetetlen. Ezért szükségszerű a reorganizációs támogatások növelése, amelyek kedvezményezett hitelek mellett nagyobb arányban élnének a vissza nem térítendő állami támogatással.
(10.50)
Az agrár-felsőoktatásnak a Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz kerülése, ami az agrárszakemberek körében messzemenő ellenérzéseket váltott ki, máris veszteségeket okoz ezekben az intézményekben, mert 1994-ben nem kaptak (sic!) egy fillért sem minőségi fejlesztésre, miközben velük szemben újabb és újabb minőségi igények fogalmazódnak meg. A költségvetés csupán a hallgatói létszám növekedését és a tangazdaságok létesítésének költségeit ismerte el. Magyarázatként felidézem, hogy az agrár-felsőoktatási intézmények irányítási tekintetben ugyan már 1993 szeptemberétől kikerültek a Földművelésügyi Minisztérium hatásköréből, de a költségvetés még 1994-ben is itt szerepelteti a rájuk vonatkozó összegeket.
Az előzőknél jóval problematikusabb az, hogy "a nagy egyúttal jobb" centralizációs törekvések jegyében a valamikori magyarországi tájakhoz igazodó agrár-kutatóintézetek egy részét az egyetemekhez csatolták, olyanokat, mint a gazdag tapasztalatokkal rendelkező Fleischmann Rudolf kompolti kutatóintézet vagy a szőlészeti és borászati kutatóintézet és így tovább. Ezeket célszerű lenne az irányítás tekintetében leválasztani az egyetemekről és a Földművelésügyi Minisztérium keretében működtetni a továbbiakban is, mert egyszerűen nincs elegendő kapacitású termelésfejlesztési, tájékoztatási, szaktanácsadási feladatokat ellátó intézmény a Földművelésügyi Minisztérium hálózatában. Egyébként is, ha a kutatóintézetek leválnak az egyetemekről, ez nem zárja ki, hogy a kölcsönös érdekek alapján a kutatók és az oktatók integrált kutatásokat folytassanak.
Tisztelt képviselőtársaim! Nem szorul különösebb bizonygatásra az erdők sokoldalú szerepe ebben a körben. A gazdasági haszon mellett, azt nem alábecsülve, nem lényegtelen az ember és környezete, az egészséges élet feltételei szempontja sem. Sajnos az aszály és más károkozók az erdőt sem kímélték, és ezért megemelkedtek az erdőfenntartási költségek, miközben csökkentek a bevételek, továbbá az erdőszerkezet átalakítása már az előző években elmaradt a kívánalmaktól. Ha az 1994. évi erdőtelepítési előirányzatot 600 millió forintról sikerülne legalább 1 milliárd forintra emelni, akkor utódaink továbbra is több mint 5000 hektár erdőtelepítés áldását és hasznát élvezhetnék.
Végezetül megemlítem, hogy a támogatások között szerepel olyan 5 milliárd forint, amelyre két megjegyzés vonatkozik. Az infrastrukturális alap címén bekövetkező növekedés csupán azt jelenti, hogy 1 milliárd forint a Pénzügyminisztériumtól a Földművelésügyi Minisztériumhoz kerül. A mezőgazdasági fejlesztési alap az ÁV Rt. privatizációs bevételeiből és az adózott nyereségből kerül ki. Az Állami Számvevőszék szerint nem valószínűsíthető, hogy ezek a privatizációs bevételek 1994-re teljesülnek, így tehát más forrásból kell ennek a fedezetét garantálni.
Az előzőktől eltérően viszont egyáltalában nem szerepel a költségvetésben a földkiadó és a földrendező bizottságok támogatása az előirányzatok között. Ez sürgős pótlásra szorul.
Kedves képviselőtársaim! Befejezésül: jó érzéssel hallgattam annak idején Kupa Mihály pénzügyminiszter úrtól az 1993. évi költségvetés vitájában azon megjegyzését, hogy a mezőgazdaság ügyét is helyre kell tenni. Most, az 1994. évi miniszteri expozéban Szabó Iván miniszter úr erőteljesen hangsúlyozta, hogy a kiemelt feladatok között szerepel az agrárgazdaság is. Örülnék a pénzügyi kormányzat ilyen irányú állásfoglalásának, szeretnénk, ha ez a költségvetésben számokban is megjelenne.
A megfelelő módosításokat a frakció időben be fogja nyújtani. Kérjük ehhez az Országgyűlés jóakaratú támogatását. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)
