PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Egyik kedvenc színpadi szerzőm, Molnár Ferenc valószínűleg ezt a problémát sokkal jobban meg tudná oldani, mint ahogy majd nekem meg kell oldanom. Mert úgy tűnik, hogy most tartjuk a harmadik felvonás főpróbáját, ezt követően fogjuk tárgyalni az első felvonást, miközben a második felvonást és annak kiegészítő részét már letárgyaltuk júliusban, mármint hogy a '93-as pótköltségvetést. A helyzet az, hogy '92-t kellene értékelni, tehát most '94-ről tárgyalunk, ezek után '92-t fogjuk értékelni, levonjuk belőle a szükséges következtetéseket, és nem tudom, hogy hol fogjuk ezeket hasznosítani.
Talán ennek a műfaji problémának az okán is, azt hiszem, hogy helyes az a javaslat, amit a Szocialista Párt részéről beterjesztettünk a költségvetési törvény módosítása gyanánt. Miszerint jó lenne az 1993-as zárszámadást nemcsak a következtetések levonása céljából, hanem a választások időpontját is figyelembe véve hamarabb tárgyalni. Helyes lenne, ha a Parlament már a jövő év áprilisában komplett tájékoztatást kapna az ország gazdasági helyzetéről, a költségvetési folyamatok teljesülése és a gazdaságpolitika alakításával kapcsolatos elgondolásokról.
Azt hiszem hogy a '94-es költségvetés, amely előttünk fekszik, egy mérleg is egyben, nemcsak egy számhalmaz, amely azt tartalmazza, hogy jövőre milyen bevételekkel és milyen kiadásokkal számol a Kormány, hanem mérlege az elmúlt évek gazdaságpolitikájának. Mérlege annak a folyamatnak, amelyik elvezetett egy olyan helyzetbe, amit én nemes egyszerűséggel válságos vagy válsághelyzetnek merek nevezni. Megpróbálom bebizonyítani, hogy miért.
A helyzet az, hogy az előttünk fekvő kötet más szempontból is fölvet műfaji problémát. Főpróbáról beszéltem, hiszen a harmadik felvonás teljes forgatókönyve nincs a kezünkben. A miniszter úr expozéjában hallottuk, hogy egy 100 milliárd forintos deficitnövelő csomag előterjesztésére még sor fog kerülni, és tudjuk azt, hogy jó néhány olyan megállapodás született a költségvetés tervezetének benyújtása óta, amelyeket vissza kell csatolni egyéb pontokon is a költségvetésre. Tehát ma nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a felvonást lejátsszuk, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár módosító indítványokat nyújtsunk be a '94-es költségvetés jelenleg ismert tervezetéhez, hiszen a változtatásokat mindenekelőtt a Kormány részéről kellene elvárni.
(11.30)
Szeretném hozzátenni, hogy a változtatások nemcsak abból a néhány felsorolt okból származnak, amit miniszter úr elmondott az expozéjában, hanem abból is, hogy a helyzet lényegesen rosszabb, mint mikor a költségvetés tervezete készült.
Az első félévben — és ezt bevallja az előttünk fekvő anyag — válság volt a mezőgazdaságban, és válságjelenségek voltak az iparban, illetve egyes iparágakban, konkrétan beszél arról az előttünk fekvő tervezet, hogy válságkezelésre van szükség. A második félév eddigi eseményei bebizonyították azt, hogy a válság kiterjedt más szférákra is. Bár Kádár Béla miniszter úr már tavaly május óta sorozatosan hívta fel a figyelmet arra, hogy az exportfolyamatok nem úgy alakulnak, mint ahogy ez várható lett volna 1992 ismeretében, de úgy látom, hogy a Kormány csak a legutóbbi hónapokban kezdett komolyan odafigyelni arra, hogy az export fokozása érdekében nagyon sok lépést kellene tenni. Azt hiszem, az odafigyelés már megvan, az intézkedések messze nem elégségesek, az export visszaesései szintén válságjelenségeket mutatnak, és ezzel összefüggésben a nemzetközi fizetési mérlegünk sokkal rosszabbul fog alakulni, mint ahogy ezt a költségvetés benyújtása előtt feltételeztük, és mint amivel a Kormány a költségvetés tervezetében számolt.
Ez szintén egy olyan folyamat, amelyet a pótkötetben — feltételezem — vissza kell csatolnia a Kormánynak, és ennek kapcsán jelentős változtatásokat kell végrehajtani.
Válságba került a magyar bankszféra. Nem új a válság, ennek jeleit előre lehetett látni. Ma csak annyit tudunk a Kormány által eddig nyilvánosságra hozott hírekből, hogy a bankprivatizáció lényegesen rosszabbul megy, mint ahogy ezt korábban a Kormány elképzelte, és ennek az oka kimondottan az, hogy a bankszféra sokkal rosszabb helyzetben van, mint amilyenben volt, és mint amilyenben — szerintem — lehetne.
A miniszter úr expozéja után viszont el kell mondanom, hogy még egy területen lényegesen nagyobb a válságjelenség, mint amivel számolt a költségvetés benyújtásakor. Azt hiszem, hogy erre különösen nagy figyelmet kellene fordítani.
Az IMF-fel folytatott tárgyalásokról szóló hírek alapján úgy tudta a tisztelt Ház vagy legalábbis az ellenzéki képviselők, hogy 270 milliárd forint körüli hiány az, ami elfogadható a nemzetközi szervezeteknek arra vonatkozóan, hogy a jövő évet kellő módon finanszírozzák. A 350 milliárd forintra bejelentett, megnövekedett várható deficit finanszírozásáról egyelőre felénk nem szól a fáma. Abban az esetben, ha a háttértárgyalásokon nem született megállapodás az IMF-fel a megnövekedett deficit finanszírozásával kapcsolatos elképzelésekről, akkor olyan helyzetbe kerülhet az ország, hogy a jövő évben nem tud nemzetközi hitelekhez jutni, vagy legalábbis nagyon kedvezőtlen feltételekkel tud. A Nemzeti Banknál felhalmozott 5-5,5 milliárd dollár volumenű tartalékok felélésére részben az idei rendkívül kedvezőtlen külkereskedelmi viszonyok következtében, részben a jövő évi hitelfelvételek elcsúszása következtében nagy részben sor kerül, tehát fel fogjuk élni e tartalékok jelentős részét. Tekintettel erre, a következő év közepétől kezdve rendkívül kemény finanszírozási válsággal is találkozhat az ország. Jó lenne, ha erre vonatkozóan részletesebb információk lennének a Parlament birtokában. Én ezt csak feltételezésből mondom, hiszen az információk maximum a szerintem ma már nem érvényes benyújtott tervezetből és a sajtóhírekből rakhatók össze.
Emellett van még egy válság, amit tegnap a Parlament megerősített egy szavazással. Ez a privatizációs válság, ami részben abból származik, hogy ma már leromlott állapotú vállalatokat kínálunk fel privatizációra, részben egy nagyon helytelen privatizációs stratégia folytatásából, illetve felerősítéséből. E helytelen privatizációs stratégiában a politikai, ideológiai szempontok sokkal nagyobb súllyal szerepelnek, mint a gazdaság megerősítésének szempontjai. Úgy tűnik — erre utalások vannak az itt lévő dokumentumban és más újsághírekben vagy a benyújtott Vagyonpolitikai Irányelvekben is —, hogy a közvetlen felelősítés nélküli, tömegesnek nevezett — és azt hiszem —, elsősorban a választási célokat szolgáló, privatizáció kíván előtérbe kerülni.
Mindezt figyelembe véve a benyújtott dokumentumot tárgyalási alapnak sem tudom elfogadni, ebben a helyzetben sokkal keményebb intézkedések megalapozására kellett volna a Kormánynak javaslatot tennie.
A '94-es adatokról, azt hiszem, már több hozzászóló megállapította, így nyugodtan megállapíthatom én is, hogy a bevételek túltervezettnek látszanak, jó néhány ponton a kiadások alultervezettek, ennek megfelelően a most 350 milliárd forintra előirányzott deficit szintén alultervezettnek tekinthető. Tehát a helyzet lényegesen kedvezőtlenebb, mint ami az itt szereplő felosztásban elénk került. Azt hiszem, ez a költségvetés nem hogy költségvetési reformot nem tartalmaz, hanem ellenreformer költségvetés. Egy olyan költségvetés, amelyikben a Kormány — lehet, hogy kényszerből, lehet, hogy azért, mert egyik oldalon a gazdaság megy szét, a másik oldalon a költségvetési szférát valahogyan fenn kívánja tartani — tovább fogja fokozni a források centralizációját.
A költségvetésben természetesen nem minden látszik. Nem minden látszik, hiszen az államháztartás egyéb elemei közül a társadalombiztosítás várható mérlege nincs még előttünk. De nem látszik az sem — legalábbis nincs összeadva az anyagban —, hogy az egyéb állami alapokon keresztül centralizált pénzek felhasználásának milyen sorsa lesz, a privatizációs bevételek egy jó részének a felhasználása elmegy a költségvetés mellett, szintén nem kerül bemutatásra. Mellékesen megjegyzem, hogy vannak olyan privatizációs folyamatok, amelyek semmilyen dokumentummal nem jelennek meg a Parlament előtt. A legfontosabb ezek között a Kincstári Vagyonkezelő által végzett privatizáció, ami szinte titkos az ország közvéleménye és ezen belül a Parlament előtt.
A jelenleg előttünk lévő anyagokból megállapíthatjuk, hogy a '94-es költségvetés, illetve az ezt megelőző évek gazdaságpolitikája együttesen a következő évek számára egy elhúzódó válságot fog eredményezni.
A belföldi államadósságról szóló tábla bemutatja, hogy 2800 milliárd forintra növekszik ez a belföldi államadósság. Ez még nem tartalmaz olyan elemeket, amelyeknek a pótkötetben kell előkerülniük. A 2800 milliárdból közel 1000 milliárd forint volt az elmúlt évek költségvetési hiányának, illetve államháztartási hiányának következménye. E belső adósság létrejöttében fontos szerepet játszik az is, hogy a kormányzat valahol rendkívül lazán kezeli a későbbi évek költségvetési hiányának növekedését.
Vegyünk egy példát, az adósságkonszolidációval kapcsolatos forrásokat. Azt hiszem, senki nem vitatja ebben a Parlamentben, hogy az adósság konszolidálására szükség van. Hogy ez az adósságkonszolidáció mennyibe kerül, ezen el lehetne vitatkozni, jó lenne ismerni az ide vonatkozó elképzeléseket, dokumentumokat. Az előttünk lévő anyagokból úgy tűnik, hogy körülbelül 210-220 milliárd forint az, amit a Kormány erre a célra elígért '92-ben, és még el fog ígérni '93-ban. Semmiféle parlamenti egyeztetés az adósságkonszolidáció technikáiról, kritériumairól, szempontjairól nem folyt. Nem tudom, hogy ki tud közösséget vállalni a számára teljesen ismeretlen módon végrehajtott konszolidációs folyamatokkal; én a magam részéről biztosan nem.
Hadd tegyem hozzá, a '92-es konszolidációs folyamatokról megjelent hírek alapján kijelenthetem, hogy stratégiájában elhibázott volt, hiszen alapvetően a banki folyamatok konszolidációját tűzte ki célul, a bankok pedig — amíg a mögöttük lévő rossz adós vállalatok konszolidálására nem kerül sor — hiába konszolidálódnak. Ez egy teljesen téves stratégia volt. Most már, mintha a Kormány is felismerte volna ezt, és kezdené mondani azt, hogy valahol a bankok adósai körül kellene szétnézni; az elsődleges folyamatokban csináljunk valamilyen feljavítást, és ezt követően hajtsuk végre ezen keresztül a bankok konszolidációját.
(11.40)
De ha elhibázott volt a stratégia, akkor több mint 100 milliárd forint sorsát kereshetjük a következő években.
Ebből az előterjesztésből ma egyértelműen érzékelhető, hogy várhatóan milyen lesz a következő választások után felálló Parlament kormányzati öröksége. A '94—98-as évekre, tehát nem az előttünk álló történelmi korszakra, hanem csak a következő választási periódusra ez a költségvetés 460 milliárd forintos pluszterhet állít. Ebben nincs benne az előbb említett konszolidációs folyamatból származó összeg, nem tudom pontosan, hogy milyen megállapodásokat kötött a Kormány, a megállapodásai melyik évre, milyen hatással fognak jelentkezni. Nem tudom, hogy a társadalombiztosítástól átvállalásra kerülő hiányok ellenértékeként kibocsátandó állampapírok visszafizetésére milyen garanciákat kíván a Kormány adni. Ez körülbelül olyan 70 milliárd forint, amiről ma nem lehet pontosan tudni.
Ezenkívül sehol nincs bemutatva a Parlamentnek az, ahogy milyen garanciákat vállalt a Kormány vagy annak különböző intézményei exportra, helyenként importra. Ezeknek mi a kifizetési valószínűsége, és az így keletkező kötelezettség milyen mértékben, kit és mikor fog terhelni?
De egyben biztosak lehetünk — tisztelt Ház —, abban biztosak lehetünk, hogy a garanciák jelentős része a következő évek költségvetéseit, parlamentjeit fogja terhelni.
Nem ismerjük a koncessziós megállapodásokat, azokat a megállapodásokat, amelyek alapján számos állami forrás megmozgatására is szükség lesz az elkövetkező években. Tudjuk azt, hogyha egy autópályát koncesszióba adunk, akkor az autópálya építője elvárja azt, hogy állami hozzájárulásként jelenjenek meg a kisajátított földek, ezeknek a költségei valahol vissza kell, hogy csatolódjanak a későbbi évek terhelésére.
Nincs összeadva sehol, ami nem hitel formájában, parlamenti ígérvényként vagy esetleg más típusú szerződések formájában terheli az elkövetkező éveket. Én a magam részéről elvárnám, hogy a Kormány még a költségvetés tárgyalásának folyamán adjon egy tételes elszámolást, mutassa be, hogy milyen kötelezettségeket vállalt a jövővel szemben.
Ha megnézzük azt, hogy a magyar gazdaság reálszférái milyen bázissal mennek neki a következő évnek, éveknek, akkor is rendkívül elkeserítő képet kapunk. Először néhány szót a vagyonról.
A becslések szerint — de ezeket a becsléseket 1990-ben a Pénzügyminisztérium által készített mérlegek megalapozták — körülbelül 2000 milliárd forint értékű vállalkozói célú állami vagyonnal rendelkezett ez az ország. Ha figyelembe vesszük az azóta kialakult inflációs folyamatokat, akkor ennek az értékét ma, mai forintban körülbelül 5000 milliárd forintra lehetne becsülni. Jelenleg az ÁVÜ és az ÁV Rt. nyilvántartásában — tudomásom szerint — körülbelül 1500 milliárd forint értékű vagyon van. Lehet, hogy ez nincs felértékelve újra, lehet, hogy át kellene értékelni a forintleértékelődés alapján, de biztos, hogy a kettő között 1000 milliárd forintot feltétlenül meghaladó különbség van, lehet, hogy ennél sokkal több.
A vagyon jelentős része tehát eltűnt. Az ezzel szemben álló bevételek mintegy 200 milliárd forintja ismert a különböző költségvetési, államháztartási beszámolókból, bár a Vagyonpolitikai Irányelvek teljesítéséről szóló beszámolóval a tisztelt Ház nem rendelkezett eddig sem, nem rendelkezik ma sem. Tehát nincs egy mérleg arról, hogy a vagyon milyen része van meg, milyen része nincs meg, és az ellenértéknek mi a a sorsa.
Az ipar termelése ma közel 40%-kal — 36-38%-kal — alacsonyabb, mint 1989-ben volt. Az anyag megállapítja, hogy jelentős szerkezeti változások mentek végbe. Szeretném aláhúzni, hogy néhány nagyon pozitív példától eltekintve ezek a szerkezeti változások negatív szerkezeti változások. Úgy mentek végbe, hogy, mondjuk, lecsökkent az állami ipar tevékenysége, valamelyest nőtt a magánipar tevékenysége, a kettő végeredménye az, hogy jelentősen nagyobb hányadot állít elő a magángazdaság.
Én ennek nem feltétlenül örülnék. Sokkal jobban örülnék, ha a magángazdaság úgy tudna növekedni, hogy közben az állami gazdaság nem megy tönkre.
Negatív irányúak a szerkezeti változások szakmai összetétel tekintetében is. Ha megnézzük, az anyag büszkén állapítja meg, hogy növekedett például az energetika részaránya az ipari termelésben. Az energetika növekedését én részben annak tudom be, hogy még nem mentek szét az energetikai folyamatok, de azt mutatja, hogy a nem energetikai ágazatok csökkenése révén növekedett az energetika részaránya. Jobb lenne, ha a feldolgozóiparunk, a szellemi munkát hordozó iparágaink növekedtek volna jobban.
Mondtam, van néhány jó példa, de sorozatosan hozhatnám a rossz példákat.
Az anyag szerint a mezőgazdaságban 30-35% körüli a visszaesés. A visszaesésre nemes egyszerűséggel különböző okokat talál az anyag, hogyha öszszegyűjtjük, hogy mik az indokok, akkor négyet lehet találni.
Az örökség: elismerem, az örökség nem jó, az örökség rossz, de az örökségen sikerült tovább rontani.
A második a világban lezajló recesszió: a receszszió mértéke a világban éves szinten 1-2% körül mozgott, ezzel nem indokolható 20%-nál nagyobb GDP-visszaesés.
A harmadik indok a kelet-európai piacok, ezen belül különösen a szovjet piacok szétesése. A szovjet piacoknál — most már posztszovjet piacok — az az érdekes helyzet van, hogy több mint 600 millió dolláros negatív szaldóval kereskedünk a FÁK-államokkal, ami azt mutatja, hogy nem használjuk ki a gazdaságdiplomáciai lehetőségeket ebben az irányban. A másik irányban több gazdaságdiplomáciai eredmény, kevesebb reálgazdasági eredmény, ebben az irányban több reálgazdasági lehetőség, kevesebb gazdaságdiplomáciai eredményünk van.
A következő ok, amit fel szokott sorolni az anyag magyarázatként: az aszály. Az aszály természetesen nagymértékben negatívan befolyásolta a magyar mezőgazdaságot, de az aszályból nem következik például az állattenyésztés több mint 35%-os romlása.
Érdekes módon, ha ezek az érvek igazak — és tegyük fel, hogy igazak —, akkor hol volt a Kormány? Akkor az elmúlt négy évben a magyar Kormány semmiféle behatással nem volt a magyar gazdaság alakulására? Azt hiszem, ez nem egészen jó érvelés, jó lenne körülnézni, hogy a Kormány gazdaságpolitikája hogyan vezetett ezekhez… (Dr. Becker Pál: Csináltuk az esőt, csak nem jött be!) … Az aszályban elismerem a Kormány tevékenységét, az összes többiben fenntartom a problémákat.Derültség.)
Az örökségek között ott lesz még a foglalkoztatási helyzet alakulása, Én nem tudom pontosan, hogy mekkora a munkanélküliség száma, 700 ezer körül — 680 ezer körül — van a nyilvántartott munkanélküli, a nem nyilvántartott, a nyilvántartásból már kiesettek vagy még be sem kerültek létszáma több tízezerre, esetleg több százezerre tehető. Jó lenne ezt felmérni!
Én az okok közé, tehát az előbb felsorolt és a Kormány számára valóban objektív négy ok közé odatenném azért a túlideologizált, ideológiai hibákkal teli gazdaságpolitikát, amelyiknek nagyon nagy szerepe volt az állami ipar szétverésében, a mezőgazdaság folyamatainak szétzilálásában, és tulajdonképpen a nagyon rossz, etatista, naiv liberalizmust sorolnám be a privatizáció folyamataiba.
Kormányzati hibának tartom azt, hogy itt az elmúlt évek során több gazdságpolitika váltotta egymást, de egyik sem érvényesült. Legalább 4-5 olyan kormányprogram került a Parlament elé — nem megtárgyalásra, hanem tájékoztatásul vagy hír gyanánt —, amelyek egymásnak tökéletesen ellentmondtak, és azt hiszem, a Kormány úgy találta meg az egyensúlyt, hogy ezeket a gazdaságpolitikákat hagyta párhuzamosan érvényesülni.
A különböző kormányzati szervezetek elkülönülten dolgoznak. Nem véletlen, hogy, mondjuk, Szabó Tamás miniszter úr úgy érzi, hogy a privatizációnak semmi köze például az iparpolitikához vagy például nemzetközi gazdasági kapcsolatainkhoz. És azt hiszem, más miniszter uraknál is élnek néha hasonló érzések.
Azt feltételezem, hogy ilyen típusú gazdaságirányításnak teljesen természetes eredménye a rendkívül nagy mértékben leromlott gazdaság. 1994-re tehát szerintem már e helyett a benyújtott költségvetés helyett is válságköltségvetésre van szüksége az országnak.
(11.50)
Semmiféle indokkal nem lehet a deficitet növelni. Akkor is, ha ez rendkívül szigorú lépésekkel jár, akkor is, ha választások előtt vagyunk, akkor is visszafelé kell a kiadásokból mozogni.
Frakciónk részéről eszünkbe nem jut kiadásnövelő javaslatokat tenni. Ami megtakarításra vonatkozó javaslatot fogunk tenni, azt legfeljebb a gazdaság egyes területeinek a helyzete javítására fogjuk megtenni, mondjuk, az agrárgazdaság területére vagy a már Kormány által vállalt elkötelezettségek bizonyos teljesítésére, annak érdekében, hogy a társadalmi béke ne szenvedjen csorbát.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)
