KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A gazdasági kamarákról szóló törvénytervezet benyújtását nagy várakozás előzte meg mindazok részéről, akik a szakképzésben valamilyen módon érdekeltek. E nagy várakozás oka az, hogy a szakképzési törvény rendkívül nagy hatáskörrel, ugyanakkor nagy felelősséggel is felruházza a gazdasági kamarákat.
A szakképzési törvénynek teljesen új eleme a tanulószerződés, amelyet a tanuló és a munkáltató írásban köt meg és a törvény szerint a tanulószerződés-kötési szándékot a gazdasági kamarának kell bejelenteni, előtte kell ezt írásban megkötni, a feltételeket a Gazdasági Kamarának kell ellenőriznie, és a képzés egész folyamatában is ilyen esetben a Gazdasági Kamara jogosult az ellenőrzésre.
Ugyanakkor a szakképzési törvény sok kérdést nyitva hagy, ezen a területen különösen, és a válaszadásra a gazdasági kamarákról szóló törvény lett volna illetékes. Sajnos, a sok nyitva hagyott válaszra — hangsúlyozom, hogy ezek a szakképzési törvény hibái és nem a kamarai törvényé — a jelenleg előttünk fekvő törvénytervezet megismerése után sem kapunk választ.
Nézzük meg, melyek ezek a problémák.
Az első: a szakképzési törvény szerint a Gazdasági Kamara akkor jogosult ellenőrizni a tanulók gyakorlati oktatását, ha az tanulószerződés alapján történik. Ugyanakkor a törvény lehetővé teszi a tanulók gyakorlati oktatását más módon is, nemcsak tanulószerződés útján, például úgy, hogy a szakképző iskola megállapodást köt a különböző munkáltatókkal, és e megállapodás alapján a képzés teljes egésze vagy egy része a munkáltatóknál történik.
Igen ám, de ebben az esetben nincs senki, aki ellenőrizze a gyakorlati oktatást, annak személyi-tárgyi feltételeit, színvonalát, a szakmai követelmények meglétét és a többi. Ugyanis nem tanulószerződésről van szó, tehát a kamara nem jogosult ellenőrizni, ugyanakkor az iskolának pedig a szakképzési törvény mindössze annyi ellenőrzési jogot biztosít, hogy a tanulók foglalkozási naplójába nyerhet betekintést, amit akár úgy is meg lehet tenni, hogy a gyerek beviszi az iskolába, és a műhely tájékára sem jogosult menni az iskola. Ilyen esetben tehát a gyakorlati oktatási helyen tulajdonképpen az történik, amit a munkáltató akar, mert nincs, aki ellenőrizze.
De a gondolatot tovább folytatva, kedves képviselőtársaim, kérdezem én, ki lesz olyan a munkáltatók közül, aki a maga ellensége, hogy tanulószerződést kössön és ily módon képezzen tanulókat, magára szabadítsa a kamara ellenőrzését, köteles legyen tanulóbért fizetni a tanulónak, amikor ugyanezt sokkal egyszerűbben is megoldhatja, úgy, hogy a kamara nem ellenőrzi, senki sem ellenőrzi, és nem kell fizetnie semmit, ingyen munkaerőhöz jut, hiszen az ösztöndíj, mint olyan, megszűnik.
Így tehát a munkáltatók nem fognak tanulószerződést kötni, hanem a sokkal egyszerűbb megoldást fogják választani. Éppen ezért, tisztelt Ház, feltétlenül szükségesnek tartanám azt, hogy a Gazdasági Kamara akkor is jogosult legyen a képzést ellenőrizni, ha az nem tanulószerződés útján történik. Erre annál is inkább nagy szükség lenne, mert ezen a területen jelenleg a helyzet cseppet sem megnyugtató. Jelenleg bárki kaphat vállalkozói igazolványt, vállalkozói engedélyt, aki betöltötte a 18. életévét, aki nyilatkozik a tekintetben, hogy neki vagy egyik dolgozójának van megfelelő szakképesítése, és aki erkölcsi bizonyítványt szerez be. Erkölcsi bizonyítványt pedig beszerezhet olyan, akit vagy felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, vagy ha nem vagyon elleni gazdasági, illetve a közélet tisztaságát sértő bűncselekményről van szó, akkor egy éven belül még a letöltött szabadságvesztés esetén is adnak erkölcsi bizonyítványt. A szakmunkástanuló-tartáshoz viszont senkinek a hozzájárulása nem kell. Ezek után előfordulhat és elő is fordul, hogy 18 éves fiatal vállalkozó a vállalkozói engedély birtokában szinte vele egykorú gyerek, tanuló képzését vállalja úgy, hogy akár korábban a törvénnyel is összeütközésbe került. Arról nem is beszélve, hogy megfelelő hitel hiányában egyre többen váltanak ki vállalkozói engedélyt úgy, hogy csak a legminimálisabb technikai eszközzel, felszereléssel rendelkeznek.
És mindezekről a szakképző iskolának fogalma sincs, és még örül, hogy a tanuló egyáltalán munkahelyhez jutott. Mindezek alapján azt hiszem, teljesen indokolt, amit javaslatként elmondtam.
A második probléma: a kamarai törvénytervezet 31. §. 1-es pontja szerint — idézem — "a gazdasági kamarák ágazati, szakmai, munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletet nem láthatnak el". Mivel a szakképzési törvény tanulószerződés esetén mindenfajta ellenőrzési funkcióval a gazdasági kamarákat ruházza fel, vajon ki fogja a tanulók érdekeit képviselni a munkáltatóval szemben vagy még akár a szakképző iskolával szemben is.
A tanuló érdekei közé tartozik, sőt elsődleges érdeke, hogy megfelelő gyakorlati képzésben részesüljön. Na de ki mondja majd ki az ő érdekében, hogy a munkahelyen nincsenek meg a feltételek? Ki mondja majd ki az ő érdekében, hogy a munkáltató nem alkalmas a tanulóképzésre? Németországban szakmai elismerést jelent az, ha valaki tanulót tart, és a legnagyobb szégyen az, ha a gazdasági kamara a tanulótartást valakitől megvonja. Hol vagyunk mi ettől, tisztelt Ház? Nálunk jelenleg egyelőre még számos esetben előfordul, hogy jelentős összeget kérnek munkáltatók a tanulóképzésért a szülőktől, és ha a vállalkozás a képzési idő alatt csődbe jut, megszűnik, akkor ezt a pénzt senki nem fizeti vissza, és a szülő esetleg egy újabb munkáltatót keres és újabb pénzt fizet le azért, hogy a gyerek képzése biztosítva legyen. Ettől kezdve az első szakma ingyenessége, amit a közoktatási törvény deklarált, erősen megkérdőjelezhető, hisz nem valósul meg.
A szakmunkástanulók érdekvédelmének biztosítása érdekében, ha már ezt a szakképzési törvény nem tette meg, a kamarai törvénynek legalább azt kellene megfogalmaznia, hogy helyi szinten — hangsúlyozom, helyi szintre gondolok csak — az ellenőrzésbe és a felügyeletbe a Gazdasági Kamarának be kell vonnia a munkavállalói érdekképviseletet, az üzemi tanácsot, illetve üzemi megbízottat, hasonlóan ahhoz, ahogy ez Németországban működik.
(16.50)
Erre az érdekvédelemre különös gonddal azért is szükség van, mert éppen a szakmunkástanulók azok, akiknek jelentős része a társadalom perifériájára szorult rétegekből kerül ki.
A harmadik probléma:
Nem esik szó a kamarai törvényben arról, hogy a gazdasági kamarák a szakképzési törvényben előírt felügyeleti, illetve ellenőrzési kötelezettségeiknek hogyan tesznek eleget. Nem tisztázott például, hogy a kamara által hozott határozat pénzbírságot előírhat-e, illetőleg minden szempontból kérdéses, hogy rendelkezik-e hatósági jogkörrel. Szükséges lenne ezért a kamarai törvénynek kimondania, hogy a gazdasági kamarák a gazdasági érdekképviseletek bevonásával kidolgozzák a törvény szerint a tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzés felügyeletének, a feltételek ellenőrzésének a rendjét, a módját.
És végül a negyedik probléma:
A szakképzési törvényben előírt, illetve szereplő tanulószerződés bevezetésére a törvény azt mondja, hogy arra a gazdasági kamarákról szóló törvény hatálybalépését követő tanévben kerülhet sor. A kamarai törvény szerint a kamarai törvény hatálybalépése 1994. január 1-je — az ezt követő tanév tehát az 1994—95-ös tanév. A szakképzési törvény azt is kimondja, hogy tanulószerződést az a tanuló köthet, aki a tankötelezettségének eleget tett. Ez — a közoktatási törvény szerint — jelenleg a 16. életév betöltését jelenti. Egy olyan tanuló tehát, aki a nyolcadik osztályt jövőre elvégzi, a 16. életévét betölti, a szakképzési törvény szerint jogosult lenne tanulószerződést kötni. Igen ám, csakhogy a gazdasági kamarai törvény szerint viszont a területi kamarák csak '94. szeptember 30-ig, az országos kamarák pedig december 31-ig alakulnak meg — egyáltalán nem biztos tehát, hogy ezek a kamarák a tanévkezdésig létrejönnek. Így viszont megvalósíthatatlan a szakképzésről szóló törvény számos pontja — például a törvény 29. §-ának 1., 2. pontja; a 30. § 2., 3. pontja; a 34. § 2. pontja, illetve a 38. és 40. §. Területi gazdasági kamarák hiányában ugyanis a szakképzési törvény következő előírásainak nem lehet eleget tenni:
1. A gazdálkodószervezet nem tudja kinek beterjeszteni, bejelenteni a tanuló szerződéskötési szándékát.
2. Nem lehet a tanulószerződést a tanév kezdését megelőzően a Gazdasági Kamara előtt írásban megkötni.
3. Nincs aki elbírálja a gazdálkodószervet, hogy gyakorlóhelye alkalmas-e a képzésre.
Végül 4.: Nincs aki nyilvántartsa és nincs aki felügyelje a képzést.
Azt hiszem nyilvánvaló, hogy a gazdasági kamarákról szóló törvény alapján a szakképzési törvény e területen feltétlenül módosításra szorul.
Tisztelt Ház! Befejezésül szeretném leszögezni, hogy az általam ismertetett problémák nem elsősorban a Gazdasági Kamaráról szóló törvénytervezet hibáiként jelentkeznek, ugyanakkor — ha már a szakképzési törvény nem oldotta meg ezeket — most, itt kell e hibákat helyrehozni, amely hibák nemcsak a szakmunkástanulók, de a gazdasági kamarák érdekeivel is ellentétesek. E hibák korrigálása érdekében módosító indítványokat fogunk majd benyújtani. Köszönöm a figyelmet.
