KŐRÖSI IMRE, DR. (független)
KŐRÖSI IMRE, DR. (független)
KŐRÖSI IMRE, DR. (független) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én komolyan mondom, hogy élvezettel és figyelemmel hallgattam valamenynyi képviselőtársam fölvetéseit mind a támogató kérdésekben, mind az ellenző kérdésekben, és itt-ott még a nem teljesen, egészen állást foglaló kérdésköröket fölvető képviselőtársaim véleményét is valamilyen úton-módon úgy látom, hogy szükség volt, hogy elhangozzék.
Azt látni kell — és ez saját véleményem —, hogy ez a gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat rendkívül megkésetten érkezett a Parlament elé, mert ha emlékezünk rá, ennek a jogalkotási rendünkben, jogalkotási tervünk szerint már 1991 első félévében meg kellett volna születnie. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági élet szereplőinek kusza érdekviszonyai miatt keletkezhetett az a káosz a magyar gazdaságban, amelyik egy jól működő kamarai rendszerrel egészen bizonyos, hogy nem történhetett volna meg.
Én most az elmenő Balsai István igazságügy-minisztert nem akarom megdicsérni, mert lehet, hogy kettétörném a pályafutását (Derültség.) , de az egészen bizonyos, hogy ez a hosszú előkészítés egy viszonylag jó törvényjavaslatot szült, és ennek pedig — annak ellenére mondom, hogy rendkívül hosszú törvényjavaslatnak tűnik, de hiába mondanánk, hogy hosszú, tudniillik három kamaráról van benne szó — a specifikumot is kellett a keretszabályok mellett, hogy mondjam, itt-ott szabályozni.
Tehát én azt mondom, hogy a jelenlegi viszonyok mellett is, ha kis módosításokkal — amelyekre a legvégén visszatérek — a Ház ez évben erre sort kerít, akkor rendkívüli mértékben javítja a gazdasági törvénykezéssel kapcsolatos bizonyítványát, mert ebben — elsősorban az agrárágazat területén — mérhetetlenül nagy lemaradások vannak. Érzem azt, hogy többek fölvetik, hogy itt az érdekvédelmi törvénynek már meg kellett volna születnie. Nagyon jól tudom, hogy szükség van érdekvédelmi törvényre, de ez nem olyan ok, ami miatt arra gondoljunk, hogy ne tárgyaljunk egy közjogi és megszületendő kamarai rendszerről, s hogy magyarul mondva: az érdekviszonyok továbbra is ilyenek — teljesen keszekusza és átvilágíthatatlanok — legyenek.
Az agrárvonalon két dologban egészen bizonyos, hogy különbözik mind a két másik közjogi kamarától; ez pedig az, hogy az agrárgazdaság biológiai, időjárási tényezőktől befolyásolt, és itt van a legkeményebb protekcionista világpiac. Ebben a szituációban tudomásul kell venni, hogy az agrárágazat a legkeményebben szabályozott egész Nyugat-Európában, hisz ha valóban ütközés van az Egyesült Államok jogrendszere és a kontinentális jogrendszer között, az pont az agrártámogatások rendszere. De még mindemellett a sajátosságok mellett, ha még ez mindig jól működik, a spontán piac képtelen azt az időjárási, azt a biológiai ciklust követni, aminél azt lehet mondani, hogy a legnagyszerűbb technológiával, a legjobb szakértelemmel vég- zett munka is — egy rossz időjárás esetén — 20—40%-os vagy még nagyobb termésátlag-kiesést és ezáltal hiányt keletkeztethet. Ez messze nem az a terület, amely állandó jelleggel tervezhetően alakítható. Viszont hogyha ezek az érdekviszonyok spontán módon rendeztetnek a piaccal, akkor előállhat az a helyzet, hogy az előző évben hiány keletkezik, majd a következő évben a paraszt, a parasztság kompenzálja a hiányt, és ezek után egy ismételt hiány keletkezik a piacon.
Tehát magyarul mondva: egy jól működő közjogi kamarával, egy jól működő piacszabályozással a rendszer működőképes. Ellenkező esetben — ezt hadd mondjam el — oda jutunk, ahova már ma, tisztelt képviselőtársaim, a magyar agrárpiac került. Sajnálatos módon teljesen szélsőséges és kiszámíthatatlan, információszegény az egész magyar agrárgazdaság, és ha rajta keresztül nézzük meg, hogy mi történt az elmúlt három és fél évben vagy az azt megelőző öt és fél évben, akkor láthatjuk, hogy a termőalapok olyan leépülése keletkezett, ami után keresleti piac állt elő; és ha most megnézzük, nagyon rossz jóslatokat nem akarok tenni, de az élelmiszerárak alapvetően az elmúlt másfél-két évben nagyon-nagyon rossz irányban mozdultak el, mégpedig az emelkedő árak irányában.
Én tárgyaltam több kamarával, több agrárkamarai képviselővel, mindenütt azt javasolták, hogy egy erős közjogi kamara legyen, de ezt Bonntól Párizsig mondják, mert ők is a közös piaci integrálódásba az erős, kötelező tagságú kamarán keresztül jutottak. Az megint más kérdés, hogy nagyon egyetértek: ez nem egy befejezett állapot. Nyilvánvaló, hogy a jogfejlődés vagy a piaci viszonyok, a piaci viszonyok szereplőinek gondja-baja után átalakulhat ez a kamarai rendszer, de meggyőződésem, hogy a kamarai törvény hiányában 1994-ben további káosz, és további érdekvédelmi és köztestületi képviseleti jogosítvány nélkül kiszámíthatatlan folyamatok indulhatnak el az ágazat területén.
Azt azonban szeretném elmondani, hogy az előttem elhangzó kérdéskörökben többször érdekviszonyok ütköztek: a volt szervezet újraalakulása vagy éppen a szervezet elfoglalása az új, átalakuló struktúrában problémaként vetődik fel. Az meggyőződésem, hogy az agrárágazat területén ezek a problémák — a lényegesen nagyobb gond-baj miatt — nem jelentkeznek ilyen pregnánsan, és meggyőződésem, hogy ez a törvényjavaslat úgy módosítható, hogy egy törvénycsomag-módosítással, természetes formájában, egy viszonylag jól működő kamarai törvényt tudjunk elfogadni.
Nyilvánvaló, hogy vertikális kamara felé kell törni, vertikális kamara mellett kell állást foglalni, és — itt már továbblépek a kötelező tagságnál vagy a nem kötelező tagságnál — olyan módon, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszer-gazdaságban a döntően földolgozó ágazatoknak a majdan megalakuló agrárkamarákhoz kell tartozni. Ez egy bizonyos választási rendszert enged bizonyos iparágaknak — mondhatnám: a multinacionális cégeknek, vagy mondhatnék egy dohánydolgot, ami nem is kell, hogy az agrárkamarához tartozzon, döntsék el a szereplők, hogy ez a mezőgazdasági vertikum alá kívánja szervezni magát vagy éppen egy másik munkamegosztásba. Ezzel azért is csínján kell bánni, mert ha mindenki, a jelenlegi törvény szerint kötelezően, a mezőgazdaság területén lévő földolgozó iparágak az agrárkamara alá tartoznának, akkor menten a minisztériumok közötti hatásköröket ki kellene igazítani, mert így is üres eléggé a Földművelésügyi Minisztérium és az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium a létrehozott nagy szervezet miatt, de ezek a szervezeti átalakulások teljes mértékben a hatásköröket módosítanák az ágazati minisztérium részéről.
(16.40)
Egyetlenegy gondolattal szeretném befejezni. Megdöbbenve olvastam a múlt héten a Pesti Hírlapban, hogy bizonyos körök milyen goromba módon ócsárolják a kamarai törvény tervezetét. Érdekes módon az MDF kereteiből érkezett ez az otromba támadás. Megjegyzem, névtelenségbe burkolózik. Egyszerűen nem értem meg az okát. Tudniillik nem akarom nagyon megdicsérni a Kormányt, de az utóbbi három év egyik legjobb törvényjavaslatát terjesztette elénk.
Azt szeretném önöknek mondani, hogy ha bármilyen okból, bármilyen egyéni okból vagy bármilyen ambíció miatt a kamarai törvény nem születik meg 1993-ban, nagyon-nagyon furcsa állapot fog előállni; továbbiakban is egy rosszul szervezett, alulinformált gazdaság megfelelő érdekvédelem nélkül, megfelelő közjogi tevékenység, megfelelő piacszabályozás nélkül fog működni. Hiába akarunk tízmilliárdokat költeni a rosszul működő agrárpiacra, tudomásul kell venni, hogy egész Nyugat-Európában több ezer milliárdos a támogatási rendszer, és meg kell nézni, hogy ezeknek milyen vetélytársai lesznek kialakulatlan körülmények között a magyar agrárgazdaság termékei.
Biztos vagyok abban, hogy az az agrárkamara amely 1994. január elsejétől fog alakulni, és a közigazgatási feladatok egy jelentős részét megegyezés alapján alulról szerveződő kamaraként, de át tudja venni az államigazgatástól, nagy segítséget fog nyújtani ugyanúgy, mint a többi kamara, amelyek meggyőződésem szerint egy éven belül fel fognak állni. Nyilvánvalóan ennek ütközési pontjai vannak, az viszont tény, hogy ezek a gazdasági körülmények kiáltanak azért, hogy az érdekviszonyokat tisztázzuk. Köszönöm szépen, képviselőtársaim! (Szórványos taps.)
