KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kamarai törvény tárgyalásánál le kell szögezni, azt hiszem, hogy egy liberális felfogás, megközelítés számára nyilvánvaló, hogy fontos törvény a kamarai törvény. Azért fontos, mert jelenleg a gazdaság szervezése, illetőleg a gazdaság szereplői számára nyújtott állami szolgáltatások vagy állami feladatvállalások sok esetben hatékonyabban, jobban, a szereplők számára célszerűbben végezhetők el olyan szervezetek által, amelyek nem közvetlenül az államot jelentik, hanem valamilyen közjogi társaságot vagy magántársaságot.
A kamara ilyen szempontból — azt hiszem — pontosan az a társaság, amely az állami feladatvállalások tisztázása szempontjából nagyon fontos jogi intézmény. Ezért elöljáróban mindenképpen el lehet mondani, hogy a FIDESZ örömmel fogadta azt, hogy a Parlament tárgysorozatába vette a kamarai törvényt, és a Kormány beterjesztette.
Ez az örömünk független attól, hogy a kamarai törvény a szövegében, elgondolásaiban milyen változatokat fogalmaz meg.
A másik dolog, amit előzetesen el kell mondani, az az, hogy természetesen, mivel ez a magyar gazdaságban szereplő vállalkozókat, vállalatokat érinti, és mindegyik vállalkozónak, vállalatnak, sőt a gazdaságban részt vevő szervezetnek akár kamarai jellegű, akár érdekvédelmi jellegű, akár a régebbi korok szülötte és átalakult már, akár az újabb változások hozták létre, megvan a saját maga érdekbeágyazottsága. A Parlamentnek egy olyan vitában kell dönteni, amikor kalkulálni kell az egyes vélemények elhangzásakor, hogy vajon az illető azt a véleményét milyen megfontolásból és milyen saját érdekből mondta. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezeket rosszhiszeműen kell kezelni, csak világossá kell tenni, hogy egyes vállalkozók, egyes kamarai jellegű szervezetek számára mik a világosan megfogalmazható érdekek, mások számára mik.
Ahhoz, hogy a Parlament ezekben az ügyekben tisztán lásson, és a képviselők valóban olyan törvényt hozzanak, amely nem bizonyos csoportokat preferál másokkal szemben, hanem megpróbálja az ország gazdaságfejlesztési szempontjait, a gazdaság érdekeit figyelembe venni, erre — röviden összefoglalva — azt lehet mondani, hogy nem könnyű feladat.
Ezek után azt hiszem, hogy rátérek arra az alapvető problémára, ami az egész kamarai ügy körül megfogalmazódik, ez pedig az, hogy milyen jellegű kamarai rendszert vezessünk be; kötelező tagságon alapulót vagy sem.
Ebben a vitában nem lehet nagyon könnyen interpretálni azokat a nemzetközi tapasztalatokat, amelyekkel körbe vagyunk véve, mert a világban, a világ fejlett részében kétfajta kamarai rendszer létezik: egy latin és egy angolszász. A latin rendszerben a kötelező tagság inkább érvényesül, egyébként ott is vannak bizonyos árnyalatnyi eltérések, az angolszászban nem.
Ezek a kamarai rendszerek jól működnek, vannak olyan országok mind a két rendszerben, ahol jól működő kamarák vannak, és az is világos, hogy mind a két rendszerben jól működő gazdaságok is vannak. Tehát nagyon direkten következtetni arra, hogy ezt a kamarai rendszert kell választanunk, mert ezek működnek jól a világban, világos, hogy nem lehet.
Sokkal elgondolkodtatóbb az, hogy melyek a hazai lehetőségeink, hiszen hogyha megnézzük a világ kamarai rendszereinek fejlődését, akkor azt kell látnunk, hogy ezekben az országokban a jogrendszer, a gazdaságpolitika alakulása, a hagyományok alapvetően meghatározták a kamarai rendszert, és ezek egyébként jól tudnak működni, el tudják látni azokat a feladatokat, amelyeket a kamaráknak egy jól működő, modern piacgazdaságon alapuló gazdasági rendszerben el kell tudni látniuk.
Egyébként azért gondoljuk azt, hogy ez az alapvető kérdés, mert ebből számos, a törvény megfogalmazásánál meghatározó jelentőségű kérdés közvetlenül levezethető. Egész más rendszert kell kiépíteni, ha kötelező a tagság, egész mást, ha nem kötelező a tagság.
A kötelező tagság mellett számos érv, illetőleg ellenérv hozható fel. Érdemes ezeket valamilyen módon áttekinteni, nem — még egyszer mondom — valamilyen, a gazdaságba beágyazott pozícióból, hanem a hosszú távú érdekeink szempontjából.
A kötelező tagság mellett szokták elmondani, hogy amennyiben valami antietatista, az állami szerepvállalást a gazdaságban csökkentő gazdaságpolitika híve az ember, akkor a kötelező állami szerepvállalásokat, illetőleg feladatokat könnyebb leadni, amenynyiben a kamarai tevékenység ezeket átveszi és mindenkire kötelező érvénnyel kiterjeszti.
Azonban meg kell mondani, hogy a beterjesztett törvényjavaslat — bár tudjuk, hogy a kötelező kamarai tagság mellett teszi le a voksot — ebben a kérdésben nem igazít el pontosan, hiszen először is a törvényjavaslatból nem lehet világosan kiolvasni, hogy melyek pontosan azok az állami funkciók, amelyeket ily módon kívánunk leadni, és ezek-e azok az állami funkciók, amelyek csak akkor valósíthatók meg jól egy ilyen közjogi társaság vagy köztestület esetében, ha kötelező a kamarai tagság.
Illetőleg természetesen…, illetve nem természetesen, hanem sajnálatosan a tervezet nem ismerteti ennek a költségvetési vonzatát. A törvényjavaslatból nagyon nehéz kiolvasni azt, hogy mondjuk ilyen szerepvállalások kamarára testálása esetén melyek azok a költségvetési tételek, melyek azok az állami szerepek, amelyek ennyi, annyi, amannyi költségcsökkentéssel járnak a büdzsé szempontjából, pedig azt hiszem, ez alapkérdés abban az esetben, ha nemcsak öncélnak tekintjük azt, hogy az állami szerepvállalást le kell építeni a gazdaságban.
Tehát összefoglalva azt, hogy az állami funkciók átadása egy kötelező tagságot inkább feltételez, ez a törvényjavaslatból momentán egyáltalán nem olvasható ki.
A következő érv, amit általában a vitában el lehet mondani a kötelező tagság mellett, az az, hogy a kamarai funkciók ellátása — ha akár nem állami feladatokat jelentenek is ezek — sokkal jobban megvalósítható, hogyha kötelező a tagság. Sajnos, ebből a szempontból megint azt kell mondjam, hogy a törvény nem igazít el. Ugyanis nem derül ki a törvényből, hogy melyek azok a kamarai funkciók, amelyek kötelező tagság esetén jól megvalósíthatók, egyébként pedig nehezen lehet őket keresztülvinni. Ráadásul a magyar jogrendből szintén nem olvasható ki ez a — hogy is mondjam — mechanizmus, hiszen egyébként a Parlamentnek vagy a Kormánynak jogi lehetősége van arra, hogy olyan magántestületeket hatalmazzon fel bizonyos feladatok elvégzésére, mint például a gazdaságban mondjuk egy származási bizonyítvány kiadása. Ez megvalósítható nem kötelező tagság esetén is, tehát azt kell mondjam, hogy bár ez az érv, amit elmondtam, szintén a kötelező tagság mellett szólna látszólag, ebben a kérdésben a törvény megint nem igazít el, és ezért ezt nem lehet csak úgy elfogadni.
Hasonlóképpen a fogyasztóvédelmet szintén fel szokták hozni a kamarai kötelező tagság mellett, mondván, hogy a kamarák a fogyasztóvédelmi feladatokat akkor tudják hatékonyan ellátni, ha a tevékenységük és az általuk végzett szabályozás minden gazdasági szereplőre kiterjed. Ez persze elvileg igaz, de az a törvényjavaslat, amit most tárgyalunk, egyáltalán nem igazít el ebben a kérdésben. Sőt, azt kell mondjam, hogy egyébként bizonyos etikai lépéseken túl a törvény nem hatalmazza fel a kamarákat olyan eljárásokra, amelyek egyébként az állam által működtetett egyéb lehetőségeket jelentik; bírósági eljárás, hatósági eljárás, bírság kiszabása stb.
Tehát a fogyasztóvédelem látszólag megint egy jó érv, csak ebből a törvényjavaslatból éppen nem lehetne azt kiolvasni, hogy a fogyasztóvédelem ma Magyarországon olyan feladat, amit csak a kötelező kamarai tagság esetén lehet megvalósítani, sőt ennek ellentmondani látszik ez a törvényjavaslat.
Amit a kötelező kamarai tagság ellen lehet felhozni — tehát nem mellette —, a piackorlátozás veszélye. Magyarul ez azt jelenti, hogy amennyiben kötelező kamarai tagság mellett dönt a Parlament, akkor a kamarák abba a helyzetbe kerülhetnének, hogy a piacra lépést korlátozzák, egyes vállalkozókat piaci alapon, és nem egyéb, egyébként az általuk gyakorolt jogosítványok és szempontok szerint megvalósítva akadályozzák.
Ez megint egy nagyon fontos érv, de az az igazság, hogy a törvényjavaslat ebből a szempontból egyértelműen fogalmaz; ez a piackorlátozás csak nagyon nehezen és nagyon bonyolultan valósulhatna meg, ugyanis van olyan megoldás, amely automatikus regisztrációt ír elő és automatikus tagságot, ebben az értelemben a kötelező tagság nem tudná a piacra lépést korlátozni. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy természetesen minden gazdasági kamarának, érdekvédelmi szervezetnek van valami belső struktúrája, amely adott esetben bizonyos vállalkozókat vagy vállalkozói csoportokat preferál, bizonyosakat nem. De azt nyilván tudjuk, hogy olyan szervezetet sose fogunk tudni létrehozni, ahol ezek a törésvonalak nem jelentkeznek.
Még azt el kell mondani, hogy a kötelező tagság versus önkéntes tagságválasztás ügyében nem igazít minket útba mondjuk az Európai Közösség jogrendje, mert ott egyébként — ha az információim pontosak — nem folyik olyan egyeztető munka, amely ebből a szempontból egyesíteni kívánná a kamarai törvényeket és megoldásokat.
(16.10)
Úgy gondolom, hogy a kötelező tagság melletti, illetőleg elleni érveket valamelyest — persze csak nagy vonalakban — megvilágítva szólni kell néhány szót a kötelező tagságon alapuló kamarai rendszer ügyében is.
Nyilvánvaló, hogy egy liberális álláspont inkább preferálja a nem kötelező kamarai tagságot. Ez persze nem elvi ideológiai alapról érthető meg, hanem a következő szempontok szerint:
Általában egy olyan gazdasági szövetség, szervezet, kamara, amely nem élvezi azokat a biztosítékokat, melyek szerint a kötelező tagság miatt úgyis egyébként hozzájuk kell fordulni olyan ügyekben, amelyeket a törvény rájuk testál, illetőleg nyilvánvalóan ezek a szervezetek valamilyen szolgáltatásokat is nyújtanak a tagjaik felé, tehát amennyiben ez kötelező tagság alapján valósul meg, akkor nincs versenyhelyzet ezekben a szervezetekben. Világos, hogy a kamaráknak egy csomó olyan tevékenységet el kell látni, amely szolgáltatás jellegű a tagjaik számára. Versenyhelyzet nélkül ezek a szervezetek hajlamosak ellustulni.
Természetesen van erre ellenpélda — Németország, a latin rendszerben működő más országok —, de azért ez az alapfeltevés mindenképpen, azt hiszem, megállja a helyét. Tehát én egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy valami liberális elvből le lehet vezetni, hogy mit kell csinálni, hanem a praktikumot megnézve az a helyzet, hogy az önkéntes tagságon alapuló kamarai szervezetek indulásakor valószínűsíthető az, hogy ezek rá lesznek jobban kényszerítve az általuk végzett tevékenység jobb, hatékonyabb ellátására.
A másik esetleges érv, ami felhozható a jelenlegi helyzet szerint az önkéntes tagság mellett, ez már inkább a hazai sajátosságokból következik. Nevezetesen: ma teljesen világos, hogy vannak olyan gazdasági érdekszövetségek, kamara jellegű szervezetek, amelyek a kamarává válásra aspirálnak és vannak, amelyek nem. És egyébként ez a helyzet egyáltalán nem tiszta. Tehát nyilvánvalóan önök is tudják, hogy a legkuszább viszonyok uralkodnak jelenleg a gazdasági érdekképviseletek és a kamarák között.
Amennyiben egy ilyen tisztázatlan helyzetben a Parlament erővel próbál — mármint azzal az erővel természetesen, nem erőszakkal, hanem azzal a jogával élve, hogy törvényeket alkothat, amelyeket a gazdaság szereplői el kell hogy fogadjanak, tehát ezzel az erővel élve próbál — tisztázott helyzeteket teremteni, ez valószínűleg nagyon súrlódásos folyamat lesz, ami azt jelenti, hogy rengeteg konfliktussal jár, mert nem tiszták az erővonalak. Hiszen tudjuk azt, hogy a korábbi kamarák még a tervutasításos gazdasági szisztémában nem voltak mások, mint a gazdaságpolitika hivatalos csápjai lefelé, hogy mást ne mondjak, a párt hivatásos csápjai lefelé, és ezek a tevékenységek így voltak szabályozva.
A kamarák és a korábbi szervezetek nagyrészt átalakultak. Nemcsak feladataikban alakultak át. Világos, hogy a tervutasításos szisztéma megszűnésével ezek a szerepek és funkciók kiestek. Nemcsak ezért alakultak át, hanem teljesen világos, hogy személyi öszszetételükben, törekvéseikben nem lehet ezeket a kamarákat úgy kezelni, mint az állampárt nem tudom én milyen utódszervezeteit. Azonban azt sem lehetne mondani, hogy ez a szervezeti rendszer kialakult, és világos, hogy ez az érdekszövetség ezt csinálja, ez a kamara ezt csinálja, sőt megkockáztatom, hogy még az sem világos, hogy mely gazdasági szövetség tör inkább kamarai funkciókra, vagy inkább az érdekvédelmet preferálja, mert a tevékenységükben ezek a kérdések meglehetősen kusza helyzetet mutatnak.
Ebből az következik számunkra, hogy nagyon óvatosan kell eljárni, hogyha a Parlament egy ilyen törvényjavaslatot fogalmaz meg, nevezetesen kötelező kamarai tagság mellett teszi le a voksát, mert nagyon mellé lehet nyúlni, pontosan a helyzet tisztázatlansága miatt.
Ezek után joggal feltehetik nekem a kérdést, elnök úr, tisztelt Ház, hogy igazából akkor most melyik álláspont mellett akarom én letenni a voksomat? Mert elmondtam érveket a kötelező tagság mellett, elmondtam érveket a kötelező tagság ellen, az önkéntes tagság mellett, az önkéntes tagság ellen.
Nehéz helyzetben vagyok, de én azt mondom, hogy ez a törvényjavaslat ebben a formában — mármint a javaslat formájában — módosító indítványok nélkül, sajnos, nem ad elég támpontot az embernek arra, hogy azt mondja, hogy a törvényjavaslat által megfogalmazott kötelező tagságot elfogadjuk. Arra sem nyújt elég támpontot, hogy nem fogadjuk el. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a javaslat kidolgozatlan, bár nyilván vannak ilyen részei is, hanem azt akarom mondani, hogy a helyzet sokkal bonyolultabb annál, hogy ez a javaslat alkalmas legyen a kezelésére. Ezért én a következőt szeretném zárásul mondani. Teljesen világos, hogy a FIDESZ, tekintettel arra, hogy általában pártolja az állami szerepvállalás csökkenését a gazdaságban, egyébként más területeken is; abból kiindulva, hogy liberális gazdaságpolitikát szeretne megvalósítani, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a gazdaság szereplőire inkább szeretnénk rábízni azt, hogy milyen megoldásokat választanak, melyek azok a szervezetek, amelyeket az önkéntes tagságukkal adott esetben támogatnak; és abból kiindulva, hogy ez a rendszer működhet jól is, rosszul is, én azt mondom, hogy első megközelítésben az önkéntes tagságot inkább lehetne szimpatikusnak tartani. Azonban — épp az előbb elmondottak szerint — el tudnám fogadni a kötelező tagságot is, ha lennének olyan garanciák ebben a törvényben, amelyek a kritikus kérdésekben eligazítást nyújtanak.
Tehát összefoglalva: a mi megközelítésünkben inkább az önkéntes tagságon alapuló szerveződést támogatnánk. A gazdaságpolitikai érdekekből, a magyar hagyományokból, a jelenlegi helyzetből kiindulva ez a véleményünk. Szeretnénk abban aktívan részt venni, hogy egy jó törvényjavaslat szülessen. Nagyon nehéz helyzet, hiszen teljesen világos, hogy a különböző honatyákat a legkülönbözőbb helyekről fogják különböző érdekmeghatározottságú szervezetek valamilyen irányba nyomni. Ezekből nem biztos, hogy kijön egy jó megoldás.
Módosító javaslatainkkal nem fogunk elzárkózni az elől, ha megfelelő garanciákat kapunk, adott esetben akár egy kötelező kamarai tagságon alapuló koncepció valósuljon meg. Ehhez azonban olyan megegyezés szükséges a pártok és az ügyben érdekeltek között, amely most nem látszik kibontakozni. Azt hiszem, talán ebben az értelemben az előttem szóló képviselő is erre próbált utalni, ha jól értettem.
Ezért nagyon nagyban függ a FIDESZ végső álláspontja attól, hogyan alakul a törvény módosító javaslatokkal átformált változata, és a vita végén szeretnénk már tisztán látva és a Kormány álláspontját világosan látva letenni a voksunkat a törvény ellen vagy mellett. Ezért a végső álláspontunkat a vita és az érvek elhangzása után, a kamarai aspirációkkal rendelkező szervezetek és a vállalkozókkal történő konzultációk után fogjuk kimondani. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
