PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Erre a felszólalásra készülve azt az általános gondolatot szeretném az elsők között kiemelni, hogyha a magyar gazdaság szereplőitől ma valaki megkérdezi, hogy mi a legnagyobb problémájuk — azt hiszem, nagyon sok problémát fel tudnak sorolni, de hogy mi az egyik legnagyobb problémájuk —, akkor ebben ma döntő többségében az a gondolat az első három hely valamelyikén — tehát a dobogón — szerepel, hogy az állandóan változó jogszabály lehetetlenné teszi a gazdaság szereplői számára a tervezhetőséget. Márpedig maga az üzlet, a vállalkozás kockázat, méghozzá ma, Magyarországon, ahol enynyire alacsony a fizetőképes kereslet, ahol átalakul a tulajdonosi összetétel, ez a kockázat amúgy is irreálisan magas, ezt az állandóan változó, tervezhetetlen, még szakemberek számára is majdnem tervezhetetlen gazdaságjogi környezet szinte elviselhetetlenné teszi, az esetek igen nagy számában a gazdaság szereplőinek a csődjét vagy működésképtelenségét is okozhatja.
Külön-külön minden adózási szabálynak nagy jelentősége van, mindegyiktől külön-külön is várni kellene és lehetne egyfajta stabilitást, még annak esetleg vitatott területein is, de ezen a témakörön belül kiemelten fontos az adózás rendje.
Ez valamennyi jogszabályra, a teljes nyilvántartásra, a számvitel egészére rendkívüli kihatással van, hiszen az egész ellenőrzési, nyilvántartási, az állam, az adóhatóság, a törvények betartása és az üzleti élet nyilvántartása közötti kommunikáció rendjét fogalmazza meg.
Az 1988-as adóreform után nem alkottunk erről törvényt, az adóellenőrzés szabályait alacsonyabb szintű jogszabály mondta meg. Először 1990-ben született meg az adózás rendjéről szóló törvény, amelyet azóta — kivétel nélkül — minden évben módosítottunk.
Meggyőződésem, hogy ez már nem megbocsátható hiba. '90-ben lehetett azt mondani — az új Parlament induló évéről van szó —, hogy ez a terület már szakmai kérdés, nem alapvetően politikai rendszerváltás, tehát itt is meg lehetett volna alkotni egy meglehetősen átgondolt törvényt. Nem biztos, hogy '91-ben hozzá kellett volna nyúlni, ha egyszer egy év alatt nem tudtuk levonni a kellő tapasztalatokat, hiszen még nem születtek meg az előző év adóellenőrzései, annak megfelelő kimutatásai.
Akkor lehet, hogy vállalni kellett volna a kockázatot és '92-ben — két év tapasztalata alapján — megfelelő idő rendelkezésre állásával, egy hosszú távú adózás rendjéről szóló törvénymódosítással ezt a kérdéskört hosszú időre rendezni kellett vagy lehetett volna. Nem ez történt.
Változik a jogszabály, évről évre változik, néhány adónemnél már év közben is megváltoztatjuk, alapvető adónemnél, utalva csak az általános forgalmi adóra, amelyre példa nincsen a nagyvilágban, hogy év közben alapvető módosításokat hajtsanak benne végre.
Én ma már nem tudom támogatni, és azt hiszem, a közgazdászok közül nagyon sokan nem tudják támogatni ezt az állandóan változó szabályozást, illetve magam egyszer, még egyszer melléállnék egy ilyen törvénymódosításnak, akkor, amikor bevalljuk, hogy rossz irányba megyünk, akkor, amikor észrevesszük, hogy kezdjük ellehetetleníteni a bürokráciával, a bizalmatlansággal, azzal a szemlélettel, hogy a vállalkozás már nem is azért jön létre, hogy üzleti tevékenységet folytasson, hanem az egyetlen célja, hogy szórakozzon az állammal, szórakozzon az adóhatósággal. A cukrász a süteményt már csak mellékesen süti meg, mert enélkül nem tudja kijátszani a pénzügyi kormányzatot.
Tehát amikor ez a szemlélet, amely folyamatosan benne van a módosításokban, s ha rájövünk, hogy ez nem jó, meg kell tisztítani az előttünk lévő jogszabályokat, annak a szakszerűségére kell törekedni, de azoknak, akik a gazdasági tevékenységet végzik, mozgásteret kell biztosítani, és elhinni, hogy elsősorban üzletet akar kötni, elsősorban vállalkozást akar létrehozni.
(17.40)
Ez a szemléletváltás indokolhat majd még egyszer egy jogszabályi módosítást mondjuk az adózás rendjéről. De most, tisztelt képviselőtársaim, önök előtt nem ez van. Nem ez a módosítás van. És ezt nem én mondom róla, hanem az általános indoklás kezdő sorait felsorolva szeretném bizonyítani, hogy a jogalkotónak továbbra sem ez a szándéka. Maga az általános indoklás kezdődik így, hogy "Az adózás rendjét szabályozó 1991. évi törvény a hatálybalépését követően több alkalommal módosult. A módosítások az adózás jogi feltételeit kívánják javítani. A folyamatosan változó gazdasági és jogi környezet új és új adókikerülési módokra nyújt lehetőséget. Ezért ezekre is figyelemmel kell a rendelkezéseket ismét igazítani és a jogsértéseket megelőző, illetve megakadályozó intézkedésekkel az adózási fegyelem helyzetén javítani." (Dr. Becker Pál: Így igaz!)
Fel sem merül tehát a pénzügyi kormányzatban sok-sok év után, és azt hiszem, hogy legalább tízéves hagyományuk van, fel sem merül, hogy a bürokrácia, a bizalmatlanság leépítésével is lehetne valamit tenni.
Államtitkár úr felvezető gondolatai sok példát emeltek ki, de talán az első példaként valami olyat magyarázott — és szándékosan ezt szeretném magam kiemelni —, amiben még valamilyen mértékben igaza is volt. Tehát egy terület, amelyen 1990 óta a pénzügyi kormányzat nem tudott megoldást találni: számos olyan vállalkozás jött létre az elmúlt időszakban, az elmúlt években, amely beszerezte az alapító okiratot, beszerezte a banki bankszámlaszerződést, amióta kötelező, majd a Cégbíróságnál bejegyezték, elfelejtette maga a vállalkozó bejelenteni önmagát az adóhatóságnál, eltelt egy kis idő, addig nyilvánvalóan nem tett eleget semmilyen kötelezettségének, majd — mondjuk ilyen vállalkozás is, nyilván igaza van az államtitkár úrnak, biztos, sok volt — befejezve a tevékenységét, mindenfajta köztartozás nélkül eltűnt az adóhatóság látómezejéből.
Mi erre a most előttünk lévő rendeletmódosításnak most már négy év után — fantasztikus átlátással — a javaslata? A javaslata az, hogy addig ne jegyezzék be a Cégbíróságon a vállalkozást, amíg be nem tudja bizonyítani egy bejelentkező egy átvett okirattal, hogy bejelentkezett az adóhatóságnál. Tehát eggyel megnöveli a cégbírósági kellékek tárát, amit annak a néhány százezer vállalkozásnak tennie kell.
Ugye, milyen logikusnak tűnik? Hiszen ezek után bezárult a kör, az adóhatóság tud róla, figyeli, és ha nincs mozgás a számláján, ha nem fizet be áfá-t, nem igényel vissza, akkor, ha rendelkezik számítástechnikai ismeretekkel, még viszonylag rövid időn belül rá tud arra tekinteni, hogy itt valami nem stimmel. Ez fel sem merül, fel sem merül a mai kormányzatban, a mai pénzügyi kormányzatban, hogy nem biztos, hogy nekik néhány százezer gazdasági szereplőt kellene megszólítaniuk. Rendelkezik egy intézménnyel, mondjuk a Cégbírósággal. Az fel sem merül, hogy nem százezrektől kellene bekérnie előzetesen az adóhatósági bejelentést, hanem azt a rendszert saját házán belül megalkotnia, hogy a Cégbíróság, ha már bejegyez egy vállalkozást, értesítse róla az adóhatóságot. Ez a rendszer nem sokban különbözik az előzőtől, csak nem kell hozzá több százezer embert fenyegetni, több százezer gazdasági szereplőt fenyegetni, nem kell azt mondani, hogy állandóan kikerülnek, mert biztos, hogy szándékosan vernek át, a változásaikat nem jelentik be. Ha nem jelentik be, akkor a mostani módosítás megfenyegeti őket, hogy akár felszámolás indoka is lehet, tehát a cég megszüntetésének az indoka is lehet a változás bejelentésének az elmulasztása. Százezrekkel levelezünk, bírságolunk, törvényt alkotunk, fenyegetünk. Az a gondolat, hogy működőképes intézményrendszert kellene kialakítani a Kormánynak, egy olyan működőképes cégbíróságot, amelyben egyszerűen egy jogszabályi hellyel, egy fél mondattal a vonatkozó helyen bele lehetne tenni, hogy amennyiben bejegyzett egy céget, értesítse erről az adóhatóságot, ez a megoldás, amely európai, amely 1994-hez valamilyen módon illeszkedik, és lehetséges, hogy a történelmi hagyományainkban nem lelhetők meg az alapjai. De azt gondolom, hogy a mai modern államigazgatásban igen. Ebben a rendszerben gondolkodni — azt nem. Ez valahogy távol áll.
A felelősséget kormányzati jogalkotói körön belül föltárni, hogy valami nem működik jól, lehet, hogy énnekem kellene ezt a helyére tenni: ez ma nem áll közel sem a Kormányhoz, sem a kormányzati előterjesztésekhez.
Magam közgazdász vagyok, nem tudom pontosan idézni, de itt az államtitkári szavak alapján jutott eszembe, ezért kell mondanom. Évekkel ezelőtti, valószínűleg ma is érvényben van egy jogszabály, nem tudom a pontos helyet megnevezni, amelynek körülbelül az a tartalma, hogy tilos az államigazgatási szervnek, az államnak adatot kérni az állampolgártól vagy a gazdaság szereplőitől, olyat, amellyel más forrásból már rendelkezik. Márpedig ha én a Cégbíróságnál bejegyzem a cégemet, akkor ő rólam már tud, az erről való bejelentési kötelezettséget még egyszer, még két-három-négy-öt fokon, ami növelni fogja az elkövetkező időszakban a bürokráciát, önmagában nem szabadna előírni.
Én ezért érzem az ilyen típusú, évente történő előterjesztéseket rendkívül károsnak és rendkívül veszélyesnek. Vannak ebben az adózás rendjéről szóló jogszabályban is olyan elemek, amelyek szándéka valóban tényleg egyszerűen jobbító, egyszerűsítési célt is szolgálhatnak. De egyszer át kellene a rendszert gondolni, helyére tenni, és garanciát adni a gazdaságnak arra, hogy kicsit foglalkozhat a vállalkozói tevékenységgel, a munkaadó azzal, amit csinál, a munkavállaló azzal, amit ő tesz. Lehetővé kéne tenni ennek a gazdaságnak, hogy ha napi 13-14 órát dolgozunk, márpedig ez az átlag, akkor abból ne az állam kedvéért, ne az állami elvárás és a bürokrácia kedvéért dolgozzunk sok-sok órát. A 14 órának már értelme kell hogy legyen, és ezt az értelmet többek között ebben a tisztelt Házban lehetne megtalálni vagy megkeresni a feltételrendszerét.
Az egész előterjesztés — ha nem is túl erős szavakkal, de — folyamatosan, a bevezető gondolattal összhangban jelzi azt, hogy ebben a társadalomban még mindig nagy vagy egyre erősödik az adókikerülés. Nagyon sokan szándékosan csalnak, szándékosan öncsődöket hajtanak végre. Nekem fel kell lépni, hogy aki csődbe ment és tartozik más személyeknek, az nem érdekes a jogalkotó szempontjából, de ha úgy ment csődbe, hogy a köztartozásainak nem tett eleget, abban az esetben vezető tisztségviselést nem tölthet be a következő 1-2 évben új gazdasági vállalkozásban. Mondjuk alkotmányosan is aggályos ez a megközelítés, mert valahol az államnak való tartozásnak, a köztartozásnak egy ilyen preferenciát ad, márpedig ezek az évtizedek, ha államtitkár úr esetleg nem tudja, én tudom, hogy leteltek. Ennek a megkülönböztetési rendszernek vége van.
Ha indokolt, hogy a csődbe ment vállalkozások esetében vezető tisztségviselői tevékenységet két évig ne lehessen betölteni, akkor nemcsak abban az esetben indokolt, ha állami köztartozása volt, hanem abban az esetben is, ha egyetlen kisvállalkozás számláját nem egyenlítette ki. Márpedig azért ment csődbe, mert nem tudta a számláit kiegyenlíteni. Ezért sokkal egyszerűbb, ha ebben az esetben úgy fogalmazzuk meg a jogalkotásnak ezt a mondatát, hogy aki csődbe ment, annak a vállalatnak a vezető tisztségviselője a következő két évben cégben vezető nem lehet.
De ebből az államot, a pénzügyi kormányzatot, az adózást kiemelni egyfajta uszítás a gazdaság szereplőivel szemben, és én ezt hibának tartom. Hibának tartom különösen egy olyan környezetben, amelyben egy sikertelen gazdaságpolitika sikertelen kormánya terjeszti a Parlament elé ezt a javaslatot.
Szeretném elmondani a tisztelt Házban — talán nem mindenki számára nyilvánvaló —, hogy egyetlen állami vállalat, mondjuk a MÁV tartozása az adóhatóságnak, társadalombiztosításnak és a gazdaság szereplőinek több, mint az összes magánvállalkozás, az öszszes kis-, közép- és nagy magánvállalkozás együttes tartozása. Tehát egyetlen állami cég ebben az esetben többel tartozik, nagyobb felfordulást okoz a társadalombiztosításban, nagyobb felfordulást okoz az adórendszerben, a hitelkonszolidációban és a tartozások területén, vagy az adózás befizetésében, mint a gazdaság összes többi, nem állami tulajdonú szereplője. A szénbányák együttes tartozásai körülbelül ugyanebben a nagyságrendben vannak.
Tehát ha érdemben lépni akarnék kormányzati pozícióból, azt gondolom, hogy kicsit söpörgetnék a házam előtt. Megnézném, hogy hova milyen szakembereket nevezek ki.
(17.50)
Kicsit tulajdonosi jog alapján rendbetenném azokat a cégeket, amelyekkel a köztartozások, a banki hiteltartozások, a tb-tartozások, az adótartozások 25-30-35%-a — egyetlen cég esetében — rendeződésre kerülne.
Tisztelt képviselőtársaim! Itt, a Parlamentben az elmúlt hónapokban most már visszatérően találkoznak általában az ipari tárca előterjesztésében azzal, hogy hogy kell százmilliókat, milliárdos köztartozásokat elengedni parlamenti segédkezéssel néhány cég esetében, hogy az adott céget megmentsék. Fel sem merül, hogy ezek a cégek nem biztos, hogy eredményes gazdasági tevékenységükkel hozták ki ezt a rendkívüli tartozást. És ezeknek a cégeknek a százmilliós tartozásai több tízezer egyéni kis- és középvállalkozás együttes tartozását jelentik. Abban a körben másról sem szólnak a kormányzati nyilatkozatok, mint hogy csökken az adózási fegyelem, másodgazdaság van, kijátsszák, kereskednek, lopott áru, áfá-t kerülnek, jogtalan áfa-visszaigénylésekre kerül sor, mennek ki az információk, mert a felelősséget áthárítani igen, felvállalni azt talán nem tudom.
Én azt hiszem, hogy ezen a stíluson egy sikeres gazdaságpolitika reményében egyszer majd változtatni kell. Az ebben az évben elénk kerülő adózási, pénzügy-politikai jogszabályok — legyen az a költségvetés, az adózás rendje, a különböző adótörvények — még nem ezt az időszakot nyitották meg. Én azonban hiszem, hogy van perspektívája ennek a gazdaságnak és nincs perspektívája ennek a kormányzásnak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
