KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF)
KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Parlamentben eddig szokásostól kicsit eltérő lesz az, amit most mondani szeretnék. De nem is annyira mondani szeretnék valamit, hanem inkább kérdezni.
Itt egy sajátos helyzet állt elő: két bizottság kezében volt ez az indítvány. Az egyik bizottság az emberi jogi bizottság volt, amelyik az előterjesztő. A másik bizottság a költségvetési bizottság. A két bizottság homlokegyenest eltérő álláspontot foglalt el, méghozzá úgy történt az ellentétes álláspont, hogy az egyik bizottságban túlnyomórészt kormánypárti képviselők szavazták meg a javaslatot, a másik bizottságban ellenzéki képviselők szavazták le a javaslatot. Tehát ők képviselték a kisebbségi véleményt.
Tekintettel arra, hogy a Parlamentben nagyszámú olyan képviselő van, aki egyik parlamenti frakcióhoz sem tartozik, és tekintettel arra, hogy azok az aggályok, amelyeket Horváth Vilmos képviselő úr elmondott mint kisebbségi véleményt, ezek felmerültek más frakciókban is — tehát nem lehet kiszámítani egészen pontosan a szavazásnak az eredményét.
A következő kérdést szeretném feltenni. Szabad demokrata képviselő mondta el a kisebbségi véleményt. Nem látom világosan, hogy emögött a szabad demokrata frakció véleménye van, egyáltalán a véleménye mögötte van-e? Vagy ezenkívül a többi ellenzéki párt véleménye is mögötte van-e, tehát a kisebbségi vélemény úgy alakult ki, hogy azt közösen alakította ki a szabad demokraták frakciója, az MSZP és a FIDESZ?
Tudniillik, ha így van, akkor végképp bizonytalanná válik a szavazásnak az eredménye. Nagyon szerencsétlen dolognak tartanám, ha mondjuk az lenne ennek a szavazásnak a kimenetele, hogy a Parlament nem szavazná meg ezt a javaslatot.
Ha a válasz — és nem akarok már még egyszer felszólalni, ezért mondom végig az egészet — a többi frakció részéről is az, hogy nem fogják megszavazni ezt a javaslatot a jelenlegi állapotában, és úgy érzem, hogy máshol is bizonyos mértékig bizonytalanság van a szavazás kimenetelét illetően, akkor célszerűnek tartanám a kérdést elhalasztani a következő hétre azért, hogy bizonyos dolgokat tisztázhassunk még előtte, akkor ne menjünk bele egy nagyon rossz optikájú, bizonytalan kimenetelű szavazásba. (Taps.)
(16.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem