BALÁS ISTVÁN, DR. a független képviselők vezérszónoka:
BALÁS ISTVÁN, DR. a független képviselők vezérszónoka:
BALÁS ISTVÁN, DR. a független képviselők vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Parlamentben független képviselők természetesen vannak, de ez nem azonos a frakción kívüli képviselők csoportjával. Én fölvetem elöljáróban azt, hogy az elnök úr ezt a kérdést kísérje figyelemmel, hiszen a nevem alatt megjelent felirat, hogy "független", közismerten téves. Ha valaki ránéz a táblára, annak kizárólag a megtévesztésére alkalmas.
De az érdemre rétérve a következőkre szeretnék rávilágítani. Az úgynevezett III/III-as tövényjavaslat hányatott előéletét itt nagyon sokan részletezték, elemezték. Ezek megismétlésétől időkímélés miatt most kérem, tekintsenek el.
A hányatott előéletből azonban le kell vonni bizonyos következtetést, hiszen ez nem természetes jelensége feltétlenül minden törvényjavaslatnak. Az elmúlt három év ezzel kapcsoltos huzavonája — beterjesztés, visszavonás, a beterjesztett törvényjavaslat általános vitája lefolytatása után való visszavonás, átdolgozásra visszakérés, másfél évig tartó átdolgozgatás, ezt követően ez év februári benyújtás, októberi napirendre tűzés, mindez azt az alapkérdést veti föl, hogy komolyan szeretnénk mi ezt a törvényjavaslatot átvinni a Házon, vagy csak úgy teszünk?
Visszaemlékezve a legnagyobb ellenzéki párt egykori szlogenjére: akarjuk, tudjuk, merjük, tesszük, vagy nem? Vagy csak mímeljük mindezt?
Tisztelt Ház! Én úgy látom, hogy az elmúlt három év ezzel kapcsolatban azt bizonyítja, hogy itt szavakban mindenki kiállt amellett, hogy legyen tiszta közélet, ennek érdekében valamilyen javaslatra ez a törvény szülessen meg.
Ezzel szemben a tettek mást mutattak: ötletbörzét rendezett mindenki annak érdekében, hogy milyen akadályokat tudna támasztani e törvényjavaslat megszületése ellen, elszabotálása érdekében.
Nem hallgathatom el azt a véleményemet, hogy ezen a területen a késedelemért döntően kénytelen vagyok a Kormányt, ezen belül konkrétan a belügyi tárcát felelőssé tenni.
Elhangzott az expozéban, hogy itt érvelésről, más országok tapasztalatainak figyelembevételéről is szó volt akkor, amikor viszonylag hosszú időt vett igénybe a módosító javaslatok bedolgozása az új változatba.
(11.50)
Ha valaki figyelmesen elolvassa a törvényjavaslatot, láthatja, hogy a lényeget nem érintik ezek a változások, annak ellenére, hogy a terjedelme háromszorosára nőtt. Ehhez képest úgy tűnik, hogy nem az érlelés nyomait viseli magán az új szöveg, hanem inkább egy megkönnyebbülten a fiók mélyére süllyesztés nyomait.
Hihetetlennek tűnik számomra, hogy a kormányzati szakértőkből csak ilyen szövegre telik ennyi idő után; hogy nem gondolták volna végig, akár íróasztal mellett egy-egy leírt mondat következményeit, s ezzel módot adnak arra, hogy ismét módosító indítványok tömkelegével bombázzák ezt az új tervezetet, holott mindez elkerülhető lett volna.
Megdöbbentő az, hogy a tervezetben garancia van beépítve arra, hogy erre az Országgyűlésre lehetőleg ne is vonatkozzon ez a 3. §-beli garancia. Megdöbbentő az, hogy az expozé is úgy tartalmazta, hogy lehetőleg jó lenne, ha februárig elfogadnánk. Ez megint egy garancia arra, hogy lehetőleg erre a Parlamentre ez ne vonatkozzon. Uraim, ez rossz vicc!
Akkor ez azt jelenti, hogy nem akarjuk? (Csépe Béla: De akarjuk!) Vagy elnézést, most a hölgyek miatt nem mondom ki azt a közkeletű magyar mondást, mit jelent az, hogy majd másokon próbáljuk ki.
Volt több önálló kezdeményezés ebben a Házban, függetlenül a törvényjavaslatoktól. Az egyik szerzője Ómolnár Miklós volt, aki kezdeményezte, hogy a képviselők mindentől függetlenül, saját magukat világíttassák át.
Annak idején a Ház örömmel napirendjére tűzte, elsöprő többséggel, aztán mit tesz a sors kifürkészhetetlen akarata, a mai napig nem került a Ház elé. Nézetem szerint azért nem, mert akiknek módjuk lett volna azt elérni, hogy a Ház elé kerüljön, akiknek módjuk van befolyásolni a Ház tárgysorozatának kialakítását, azok valamilyen oknál fogva ezt nem tartották szívügyüknek.
Volt egy másik kezdeményezés is az MDF-frakción belül, ez év tavaszán. A Monopoly Csoport tagjai önként aláírtak egy ezzel kapcsolatos nyilatkozatot, amelyben kijelentették, hogy ők mentesek az e törvényben felsorolt esetleges gyanúokok alól. E nyilatkozat után a történet folytatása, azt hiszem, eléggé közismert, engedjék meg, hogy ezzel ne fárasszam a Házat.
Úgy gondoljuk, hogy nem azon kellene most már törni a fejünket, hogy milyen módon akadályozzuk meg a törvényjavaslat elfogadását, úgy-e, hogy újabb akadályokat gördítünk elé, végig nem gondolt előterjesztési hibákat próbálunk korrigálni, ez az út többé nem járható. Ehelyett két megoldás van: vagy mondjuk ki nyíltan, hogy a Parlament meghatározott részének nem érdeke már e törvény elfogadása, vagy pedig tartjuk valóban magunkat a közélet tisztaságára tett eskünkhöz, és nem szabotáljuk tovább a törvény elfogadását, hanem meggyorsítjuk ennek a folyamatát.
Ezért a Magyar Piacpárt nem kíván kötözködni a törvénnyel, nem kíván akadályokat támasztani a törvény elfogadása elé, címszavakban jelzem azokat az aggályainkat, amelyeket nézetünk szerint a kormányzati szakértők és az illetékes bizottságok ülésein egyébként villámgyorsan meg lehetne oldani.
Az az aggály, amit az Alkotmánybíróság elnökének bevonása kapcsán többen felvetettek, teljesen alapos, ezzel kapcsolatban azonban — a sajtóban megjelent hírek alapján — arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy itt sajnálatos módon a jogalkotási törvény előírásainak megsértésére is sor került e törvényjavalat előkészítése során. Ugyanis az érintettekkel közölték, hogy ez a tervezet, de a véleményt nem kérték be.
Ezért szorultak az érintettek arra, hogy más módon hozzák nyilvánosságra álláspontjukat, ami távolról sem biztos, hogy megnyugtató.
Ezzel kapcsolatban azonban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az eredeti törvényjavaslat, tehát az 1991. május 2-án keltezett korábbi törvényjavaslat megoldásai mások voltak, azokkal kapcsolatban nem ilyen jellegű alkotmányossági aggály merült fel, hanem egész más természetű; politikai, amit másképp kell kezelni. Az az út lehet, hogy járható.
Ennek a törvényjavaslatnak a sajátossága az, hogy amíg a háromtagú testület, az úgynevezett bizottság munkájában feltétlen titkosságot ír elő, garantál, egész odáig, hogy ők maguk is titkosan szavaznak valamilyen módon, addig az e bizottság ellen jogorvoslattal élők esetén a bírósági eljárásra ugyanez már nincs kimondva.
Ehhez képest felmerül az a kérdés, hogy menynyire logikus ez az összeállítás, hiszen a Pp-vel való összhangja ez idő szerint nem egészen világos. Természetesen tudom, hogy a bírósági eljárásra vonatkozó részben vannak olyan elemek, amelyek titkosságra utalnak, de kérem, ha valaki a bírósági eljárást ismeri, akkor tudja, hogy ez úgy indul, hogy a nyilvánosság kizárásának szabályát be kell tenni, mert ha ez nincs benne, akkor egész más a kérdés. Ott nincs titkos szavazás, nyílt szavazás van, és ettől kezdve nem látszik különösebben értelmesnek az, hogy a bizottság saját maga előtt is titkoltan, titkosan hozza meg a döntését.
Ez csak egyre jó, hogy a bizottságban a felelősséget el lehessen mosni, míg a bíróságban nem.
Ami a Magyar Piacpárt képviselői számára viszont nem fogadható el, az az újabb halogatásra irányuló és a törvényjavaslat értelmét elszabotáló 3. §. Így, ahogy van, nem jó!
Ez a paragrafus arról szól, összevetve a törvényjavaslat végén olvashatókkal, hogy a most, a törvényjavaslat elfogadása esetén, hatálybalépéskor pozícióban lévő személyekre nézve egy éven belül le kell folytatni ugyanezt a vizsgálatot, de ennek ütemezése, időbeli meghatározása — kikkel kezdjék, kikkel fejezzék be — megint ki van adva albérletbe, a törvény ezt nem mondja ki a javaslat szerint, hanem majd összeül az egyébként nyilvánvalóan felelősségteljes munkát végző nemzetbiztonsági bizottság, és ott 13-an kialkudják egymással, hogy kikre ne terjedjen ki most, kire ne terjedjen ki később, kire csak a legvégén.
Ez a megoldás nem fogadható el. Legyen bátorságunk a törvényben kimondani ezt a sorrendet, kezdjük magunkon, országgyűlési képviselőkön. És ne egyéves határidőt adjunk, mert ez komolytalanná, viccessé és az egész témakörhöz képest egy lejáratássá teszi ezt az ötletet.
Úgy gondoljuk, hogy több mint három évvel a választások után végre a Parlament szembe tud nézni önmagával, kiderülhet az, hogy ki volt eddig zsarolható pozícióban, ki az, akin a titkos fegyver eddig hathatott, és ki az, aki ki merte mondani, hogy őrajta ez nem fog?
Nem félek kimondani: nem lehet kizárni azt, hogy egyes szavazatokig lement az, hogy valaki zsarolható volt-e vagy sem. Úgy gondolom, ezen a területen nem lehet a végtelenségig húzni az időt, nem lehet játszani az állampolgárok idegeivel, mintegy kifárasztva őket, hogy kezdjenek ne érdeklődni a téma iránt. Azt hiszem, ez az állapot már így is bekövetkezett. Köszönöm a figyelmüket! (Szórványos taps.)
