HORVÁTH VILMOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH VILMOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója:
HORVÁTH VILMOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés emberi jogi, vallásügyi, kisebbségi bizottsága múlt heti ülésén megtárgyalta a Kormány által 8955-ös számon benyújtott, egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatot.
A bizottság 8 nem szavazattal, 5 igen ellenében a javaslatot általános vitára alkalmatlannak tartotta.
Jómagam — amint az imént is elhangzott — most a többségi véleményt szeretném ismertetni.
Tisztelt Ház! Úgy vélem: akkor, amikor a közkeletű nevén III/III-as ügynöktörvénnyel kapcsolatos problémákról beszélünk, elkerülhetetlen e törvényjavaslat hányatott előéletéről beszélni röviden, bár ezt expozéjában miniszter úr is megtette.
Valamennyien tudjuk, hogy a közélet tisztasága, a közéletben részt vevők erkölcsi feddhetetlensége érdekében dr. Hack Péter és dr. Demszky Gábor SZDSZ-es képviselők már több mint három évvel ezelőtt, 1990 nyarán, még az önkormányzati választások előtt törvényjavaslatot nyújtottak be. Ez a javaslat azonban soha nem került tárgyalásra, számomra a mai napig érthetetlen okok miatt, hogy őszintén megmondjam. Bár emlékszem arra is, hogy Boross miniszter úr, aki akkor a nemzetvédelemért volt felelős, egy plenáris vita kapcsán elmondta, hogy úgy felejtsük el az egészet, ahogyan van. Örülök annak, hogy ehhez képest a véleménye mára változott.
Ezt követték, mármint a Demszky—Hack-féle javaslatot, más indítványok is, ahogyan miniszter úr ezt elmondta. Majd idővel, jóval később, '91 májusában végül a Kormány is késztetést érzett ez ügyben, és benyújtotta saját tervezetét.
E tervezetnek az elsietettségét, átgondolatlanságát, szakmai gyengeségét jelezte, hogy több mint 100 módosító indítvány érkezett hozzá. Ennek fényében már nem is meglepő, hogy a beterjesztő visszavonta javaslatát átdolgozás céljából.
Közben az idő telt, múlt, s 1993. február 4-i keltezéssel megszületett a legújabb, átdolgozott, javított, bővített kiadás. Miért, miért nem, a Kormány nem talált más időpontot saját javaslata megtárgyalására, mint a múlt évi költségvetési zárszámadásoknak, a jövő évi költségvetés megvitatásának időpontját. Mindenesetre furcsa, gyanús véletlennek tűnik az időzítés.
E tények ismeretében, az előzmények tükrében az előttünk fekvő javaslatról elmondható, hogy az átdolgozásra szánt idő fordítottan arányos a beterjesztett javaslat átgondoltságával.
Az emberi jogi bizottság többségi véleménye szerint a javaslat alkalmatlanságának legfőbb eredője, hogy az átdolgozás időszakában nem történt semmiféle egyeztetés. Természetesen a Kormányt nem kötelezi semmiféle előírás a kompromisszum keresése érdekében. Megítélésünk szerint ebben a hallatlanul fontos ügyben illő lett volna mégis a megegyezés keresése.
Az előttünk lévő javaslat leggyengébb láncszeme s egyben a törvény lelke a jogszabály 5. §-a, amely a fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzését az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke által együttesen kijelölt, három bíróból álló ellenőrző bizottságra bízza. Véleményünk szerint eme új elem beemelése a törvénybe messze nem biztosítja az eljárás azon garanciáit, amelyek nélkülözhetetlenek az eljárás tisztasága szempontjából. Vajon komolyan gondolja-e — tisztelt képviselőtársaim — bárki is, hogy három bíró képes lesz ezzel a feladattal megbirkózni?
S meg kell említeni itt azt is, hogy az Alkotmánybíróság elnökére s a Legfelsőbb Bíróság elnökére egy olyan új feladat hárul, amelyről semmiféle jogszabály, valamint az Alkotmány sem rendelkezik. A jelenlegi, törvényen kívüli, exlex állapotból pedig már jól ismerjük a miniszterelnök úr kisgazdákkal és MIÉP-frakcióval folytatott borítékossorsjegy-akcióját.
Tisztelt Ház! Tisztelt képviselőtársaim! Egy törvény annyit ér, amennyi megvalósítható belőle. Garanciák, biztosítékok nélkül a legjobb szándék mellett sem érhető el a kívánt eredmény, a közélet megtisztulása.
(10.10)
Ma, amikor a közvélemény naponta szembesül a korrupcióval, a hivatali visszaélésekkel, a legelemibb erkölcsi normák felrúgásával, különösen fontos lenne a demokratikus államélet tisztaságát megteremteni. Végtelenül sajnálom, hogy az ez irányban tett erőfeszítések ez idáig eredménytelenek maradtak.
A jelenlegi tervezet a már említett szempontok, valamint időbeli elkésettsége miatt nem elégíti ki a társadalom valós igazságérzetét, nem szolgálja azt az erkölcsi megújulást a közéletben, amelynek a politikai rendszerváltás alapjának kellene lennie. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem