KELEMEN JÓZSEF (MIÉP)
KELEMEN JÓZSEF (MIÉP)
KELEMEN JÓZSEF (MIÉP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban Kőszeg Ferenc úr beszédéhez szeretnék megjegyzést fűzni, valóban igaza van, nem ugyanaz ez a törvény most, mint 1990-ben. Megjegyezte ezt az általam igen nagyra becsült Katona képviselő úr is, de hadd tegyem hozzá, hogy szerintem a világon ennél humánusabb rendszerváltozás talán még nem is volt. Persze megértjük, hogy ők ebben nem vesznek részt, de azért engedjék meg, hogy ez a törvény majd jogerőre emelkedjen.
A mai napirenden lévő törvény, a 8955-ös számú, közszájon csak "pufajkás törvényjavaslat"-hoz elsősorban egy magyar közmondást lehet fűzni. Jobb későn, mint soha. A törvényjavaslat elsődleges céljaként tűzte ki, "a demokratikus állami élet tisztaságának előmozdítása érdekében".
(11.40)
Eddig vajon ki őrizte a demokratikus államéletet? Nagy költőnk, Petőfi Sándor Szülőföldemen című versének sorai jutnak eszembe: "Hol vagytok, ti régi játszótársak? Közületek csak egyet is lássak!" A régi játszótársak hol találhatók? Itt, ott, mindenhol, és kiegészültek új játszótársakkal. És most együtt játszanak a közélet tisztaságával: itt a piros, hol a piros?
Joggal felmerül a köztársaság polgáraiban a kérdés: rendszerváltás vagy rendszerváltozás történt-e az országunkban 1990-ben? Józan paraszti ésszel úgy gondolhatnánk, hogy egy régi rendszerből úgy lesz új, más rendszer, ha a korábbi hatalmat kiszolgálók közül főleg azok nem kerülnek át az új hatalom vezetésébe, akik leginkább vétettek az emberi humánum ellen. Ez itt nem így történt.
Ebből eredhet, hogy szövevényként fonják életünket a korrupciók. Így előfordulhat, hogy az olajbotrányban felmerült a neve egy leváltott megyei rendőrfőkapitánynak, aki egy kicsit olajos is, persze nemhogy elcsúszott volna, hanem még jó hírnév rontásáért kártérítést követel súlyos millió forintok erejéig. Bankbotrány, 20-22 milliárd forint. Végkielégítés négy embernek 60 milliós tételben. Ha pedig valaki a hivatását komolyan veszi mint egy megyei főügyész, azt eltávolítják munkahelyéről.
Aztán így érhetjük még azt is meg, hogy a legfőbb ügyész úr arra buzdít a Magyar Hírlap hasábjain: "Meg kell tanulnunk együtt élni a növekvő bűnözéssel." Hát nem! Mi, a Magyar Igazság és Élet Pártja frakciótagjai kérjük minden honfitársunkat, hogy harcoljon a bűn minden formája ellen.
Tisztelt képviselőtársaim! Természetesen fenntartásokkal ugyan, de jó ez a törvényjavaslat. Lenne értelme, de csak úgy, ha nem a választások utánra maradna a végrehajtása. Mi, a Magyar Igazság és Élet Pártja frakció tagjai elvárnánk, hogy 1993. december 31-éig lépjen hatályba a törvény. Úgy gondoljuk, minden, a mai magyar Parlamentben helyet foglaló tisztességes országgyűlési képviselőnek is ez az érdeke.
Nagyon szomorú az a jelenleg fennálló helyzet, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja frakció tagjai nem vehetnek részt ennek a törvénynek az érdemi előkészítésében. Nem vehetünk részt, mivel nem rendelkezünk mind a mai napig parlamenti bizottsági helyekkel. Mi, a magyar Parlament teljes legitimitású képviselői így jórészt ki vagyunk zárva az érdemi bizottsági munkákból. Nem rendelkezünk képviselettel a nemzetbiztonsági bizottságban sem. És itt hadd mondjam el azt, hogy nem azért, mintha feltételeznénk, hogy a nemzetbiztonsági bizottságban is lennének homályos múltú, fedőnévvel rendelkező résztvevők. Ez természetesen nekünk eszünkbe sem jut.
Módosító javaslatban fogunk élni a 3. §-sal kapcsolatban, amely így szól: "Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága dönt a 2. §-ban meghatározott tisztségeket betöltők ellenőrzésének sorrendjéről, időbeli ütemezéséről, és az ellenőrzésre kerülők név szerinti megjelölésével kezdeményezi az ellenőrzést az 5. §-ban meghatározott bizottságban."
Igen sok bizonytalanság van, mert ki kit világít át, és miért éppen ő, és őt ki fogja megröntgenezni? A legfőbb közjogi méltóságokat vajon ki? A mi javaslatunk lényege: minden parlamenti frakció — és a független képviselők is — 2-2 tagot delegáljanak egy különbizottságba, akik saját kérésükre kapják meg a bizonyító iratot a feddhetetlenségükre.
Nem félünk attól, hogy esetleg emberek nevei nem szerepelnek a listákon, mert valamilyen kapcsolat alapján megmentették őket. Már kaptunk — és még várhatóan fogunk is kapni — jelzéseket neveket illetően. Sok helyen van azért nyoma egy ilyen tevékenységnek. Attól sem tartunk különösebben, hogy — mint egy korábbi magyar igazság és nemzetpolitikai csoportmegbeszélésen hivatkozás történt — utólag új nevekkel kartonokat helyzetek volna el. Sokan, képviselők, csak 1990 januárjában kerültünk a képviselő-jelöltség állapotába. Ki is foglalkozott volna akkor mivelünk? Volt akkor már elég bajuk a bennfenteseknek.
De ha mindezeken felül is tudunk emelkedni, akkor is kicsit furcsa olvasni a törvényjavaslat általános indoklásában: "A társadalom igazságérzete megkívánja, hogy a törvényben meghatározott tisztségeket ne tölthessék be, illetőleg neveztessenek meg azok, akik a korábbi rendszert leghívebben kiszolgáló politikai elnyomó feladatokat ellátó szervek tagjai vagy azok támogatói voltak." És tessék mondani: azokkal, akik kiadták a parancsot, megszervezték az egész ügymenetet, majd olvasták az összegyűjtött információt, azokkal vajon lesz valami? Esetleg ők fogják 1994-ben megalakítani az új Kormányt?
Mert az természetes, hogy ők aztán nem szerepelnek egy listán sem. Különben is igen szerencsés lenne minél gyorsabban megtárgyalni és határozatot hozni e törvény tárgyában, mert sokan visszaélnek a birtokukban lévő információval, és azt egyféle kényszerítő eszközként használják fel.
Felelős Kormányunk vezetője is tett már egy-két ilyen taktikai lépést munkálkodása során. Mi, a Magyar Igazság és Élet Pártja frakció tagjai viszonylag könnyű helyzetben vagyunk, mert a személyes kérésünk hónapok óta a miniszterelnök úrnál van, és bízva abban, hogy az adott szavát teljesíteni fogja, megmérettetésünk eredményét borítékolja számunkra. De ezt minden parlamenti képviselő is megkaphatná. Erre azonban talán nem lesz szükség, ha a törvény hatályba lép.
Tisztelt elnök úr! Tisztelt képviselőtársaim! Szíves elnézésüket kérem, ha valakit érzékenységében megbántottam volna. Azért nem mi vagyunk a hibásak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
