KOCSENDA ANTAL, a Kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka:
KOCSENDA ANTAL, a Kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka:
KOCSENDA ANTAL, a Kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A belügyminiszter úr expozéját azzal kezdte, hogy ez a törvénytervezet, amely elő van terjesztve, megkésett, és a késett törvények sorában százhetven-egynéhányról tett említést. Én, más szóhasználattal, azt mondanám, hogy régi adósságát törleszti a Ház e törvényjavaslat előterjesztésével, amikor napirendjére tűzte az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatot. Régi adósságról lehet beszélni — nem kívánom felsorolni azokat a törvényjavaslatokat, amiket a Belügyminiszter úr előterjesztett, amelyeket többi képviselőtársam is érintett — mert eddig öt ilyen előterjesztés született, és ez a hatodik.
Ezzel kapcsolatosan még annyit szeretnék megemlíteni, hogy az időrendbeni eltolódás és az előttünk lévő választások miatt azt kell mondani, hogy ennek a törvénynek a hatálya — mire megszületik — nem valószínű, hogy erre a Házra ki fog terjedni. Ebből nem kívánok különös következtetéseket levonni — mindenki levonhatja a maga számára a neki legszimpatikusabb következtetéseket.
Tudjuk, hogy országunk átalakulásának és nemzetgazdaságunk talpon maradásának meghatározó tényezője a gazdálkodási viszonyok korszerű szabályozása, és az elmúlt években óriási erőfeszítéseket kívánt ez a törvényalkotó munkában. Nem kevésbé fontos azonban az, hogy a politikai közélet területén is kiteljesedjék a rendszerváltozás, megvalósuljon a nyílt, őszinte szembenézés a múlttal. Meg kell szabadulni attól a súlyos kolonctól, amely, erkölcsi tehertételként bizalmatlansággal és gyanakvással mételyezi a politikai közéletet. Meg kell teremteni a törvényi feltételeit annak, hogy az elmúlt politikai rendszer gátlástalan kiszolgálói az ismeretlenség homályába burkolózva többé ne tagadhassák le múltjukat, miközben fontos politikai szerepet töltenek be.
A törvényjavaslatban megjelölt hálózatok, szervezetek volt tagjai megítélésünk szerint nem rendelkeznek azzal az erkölcsi normával, szinttel, amely a törvényben felsorolt tevékenységi körökhöz elengedhetetlenül szükséges—a besúgóhálózathoz tartozó elemek a társadalom erkölcsi betegségének kórokozói —, mert e feladat vállalásához torz jellem, torz politikai alkat nem alkalmas. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az emberben működik, létezik egy mentális sztereotípia, amely igyekszik a környezetét saját, már jól beidegzett gondolkodásformájára átalakítani, hiszen ez az a gondolkodási, viselkedési mechanizmus, amelyet hosszú idő alatt — esetleg évtizedeken át — elsajátított, megszokott, különösen akkor, ha ez személyiségére több haszonnal is járt. Az ilyen mentalitásnak természetes, hogy minden rossz, ami új, ami beidegződött múltjától eltér, különösen akkor, ha ez a múlt privilégiumainak elvesztésével jár.
Ezért kötelességünk a társadalmat védeni a jellemi fogyatékosoktól, akik sajátos érdekeik szolgálatában bármikor bárkit feláldoznak. Ezzel az erkölcsi tisztázással, a múlttal való szembenézéssel nemcsak saját nemzetünknek tartozunk. Ehhez a munkához erőt adhat számunkra a nagy francia költő, Albert Camus néhány következő mondata: "A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha, sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok vérüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz nekünk méltónak lenni ennyi áldozatra."
Tisztelt képviselőtársaim! Nekünk, magyaroknak, méltónak kell lennünk arra az áldozatra, amit az elmúlt politikai rendszer üldözöttei szenvedtek el.
(11.10)
Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslat törekszik eleget tenni a közélet tisztulásának előmozdítására irányuló politikai és erkölcsi igényeknek, és egyben összhangban áll a jogállamiság követelményeivel is.
Az egyetlen cél, amit el kíván érni, és ezen nem lép túl, az az, hogy a közélet alakulására jelentősebb befolyással bíró tisztségeket betöltő személyektől megkívánja a múltjukkal való szembenézést. Az érintett személy erkölcsi tartásától függ az egyetlen szankció. Ha a törvényjavaslatban foglaltak fennállása esetén önként nem távozik tisztségéből, nyilvánosságra hozzák viselt dolgait, de továbbra is változatlanul betöltheti tisztségét, abból nem lehet múltja miatt elmozdítani. Ha nem bírná elviselni a nyilvánosság tekintetének súlyát, eltávozhat beosztásából, és rejtegetni kívánt múltját továbbra is homály fedi.
A törvényjavaslat a döntést az érintett személyre bízza. E döntésnek az erkölcsi számvetésre késztetésén túlmenően semmi jogi következménye nincs. A törvényjavaslat sem büntetőjogi, sem polgári jogi, sem munkajogi következményeket nem helyez kilátásba — bárhogyan is döntsön az érdekelt. Ezért utaltam bevezető szavaimban arra, hogy a javaslat összhangban áll a jogállamiság követelményeivel, így alkotmányunk szellemével és rendelkezéseivel.
Itt azonban ki kell fejtenünk aggályainkat, ami abból fakad, hogy vajon elegendő-e társadalmi, erkölcsi nyomás olyan személyekkel szemben, akiknek nincsenek erkölcsi gátlásaik, és azt hiszem, e tekintetben a tisztelt Ház eltekint attól, hogy e vonatkozásban konkrét példákra hivatkozzak.
Helyeseljük, hogy a törvényjavaslat meghatározza azokat a tisztségeket, amelyeknél a betöltő személyeket ellenőrizni kell.
Az ellenőrzés arra irányul, hogy az illető személy teljesített-e hivatásos tiszti szolgálatot a BM III/III-as csoportfőnökségénél vagy annak jogelődjeinél, továbbá megfelelően alátámasztott adatok szerint folytatott-e besúgótevékenységet e szervek részére, illetőleg az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében közreműködő karhatalmi alakulatokban teljesített-e szolgálatot?
Tisztelt Ház! Nyilvánvaló, hogy a népelnyomó rendszer leghívebb kiszolgálóit e vázolt körökben kereshetjük. A törvényhozói szándéktól függ, hogy melyek azok a tisztségek, melyek betöltőinek múltját vizsgálni kell. A határt azonban mindenképpen törvénynek kell megvonni, és azt nem lehet egyéni mérlegeléstől függővé tenni.
Álláspontunk szerint azonban a törvényjavaslat azokra a tisztségekre helyezi a súlyt, melyek valóban jelentős mértékkel bírnak a közélet befolyásolására. Tiszteletben tartva az állam és az egyház szétválasztásának követelményét, egyházi kezdeményezés alapján is lehetőséget nyújt az ellenőrzésre, tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy minden megkülönböztetés lehetőségét kizárja.
A törvényjavaslat központi eleme az az adatrendszer, melyet a Belügyminisztérium, illetve a Honvédelmi Minisztérium archívumaiban őriznek. Ezeket az archívumokat 1990. február 14-én lezárták. Ismeretesek azonban azok az események, melyek során az adatok egy része — állítólag utólag — ellenőrizhetetlen mértékben megsemmisítésre került. És itt szabad legyen egy gondolat erejéig érintenem Horváth képviselőtársam — aki az SZDSZ-től szólalt fel — egy mondatát, amelyet vissza kell utasítanom, amely úgy szólt, hogy "a Kisgazdapárt vezetői számára a miniszterelnök úr borítékossorsjegy-osztogatása".
Ezt a leghatározottabban visszautasítom, ugyanis a Kisgazdapárt akkori vezetősége, 13 tagja személyesen kérte a miniszterelnök urat személyük átvizsgálására, átvilágítására. E kérésnek a miniszterelnök úr eleget tett és a 13 borítékot kiosztotta, amelyben — e szóhasználatot alkalmazva — egy boríték nem volt nyerő."
Ennek a borítéknak a tulajdonosa előttem ráírta a boríték hátsó oldalára, hogy a miniszterelnöktől minden részletre kiterjedő vizsgálatot kér. E vizsgálat lefolytatódott, a miniszterelnök úr informálta és tájékoztatta az érdekeltet arról, hogy a boríték rendelkezésre áll, a vizsgálat anyaga elkészült, azonban mind a mai napig az érdekelt e borítékot nem volt hajlandó átvenni. Itt is a mélyen tisztelt képviselőtársaim következtetésére bízom, hogy a szükséges következtetéseket levonják.
Szabad legyen azonban megemlítenem azt, hogy e borítékokban szereplő adatok oly konkrétak és oly információkat tartalmaztak, amelyekből visszamenőlegesen 1946-ig utaltak bizonyos körülményekre. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium archívumaiban őrzött anyagok nem annyira hiányosak, nem annyira sérültek meg, hogy azok oly mértékben használhatatlanokká váltak volna, mint ahogy ezt itt és máshol is megfogalmazzák.
E körülményekre tekintettel a törvényjavaslat fokozott figyelmet fordít az eljárás során érvényesülő garanciális szabályokra. Ennek jegyében már az eljárás megindításánál is az Országgyűlés meghatározó szerepe érvényesül. A törvényben biztosított jogosultság alapján az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kap kezdeményező szerepet mind az ellenőrzésre kerülő tisztségek sorrendjének, mind az időbeni ütemezésének meghatározására.
Igen fontos érdek fűződik ahhoz, hogy az életviszonyok mérlegelésében jártas, azok megítélésében elfogulatlanul, pártatlanul dönteni képes, pártérdekektől független személyek végezzék az ellenőrzést. Ezért támogatást érdemelnek a törvényjavaslat azon rendelkezései, melyek bírákra bízzák az ellenőrzés lefolytatását. Ez a körülmény azonban, hogy bírák közreműködésével folyik az eljárás, nem jelenti azt, hogy akár büntető, akár polgári perrendtartás szerinti eljárásról lenne szó. Ez már csak azért sem merülhet fel, mert a megjelölt időszakban a vizsgált magatartások nem tartoztak egyik jogterületnek a szabályai alá sem.
Ebből következik a javaslatnak az a megoldása, hogy a bizottság bírákból történő létrehozása nem jelenti egy különleges bíróság felállítását. Így a bizottság a törvényjavaslat keretei között maradva a bírói szervezettől függetlenül működik, funkciója nem az igazságszolgáltatás, hanem a nyilvántartások adatainak és egyéb bizonyítékoknak a felhasználásával meghatározó tények megállapítása.
Ha a bizottság ellenőrzése során mégis fény derül bűncselekmény elkövetésére, abban az esetben megvannak a megfelelő jogszabályok a felelősségre vonásra. Ebben az esetben viszont módosító javaslatban fogjuk kérni, hogy a bizottságnak kezdeményeznie kell a büntetőeljárás megindítását.
A törvényjavaslatban meghatározott eljárási szabályok alkalmasak arra, hogy az ellenőrzött személy érdekeit messzemenően figyelembe véve, az eljárásban való részvétele biztosítása mellett, a bizottság megalapozott döntést hozzon.
Álláspontunk szerint a megfelelő megoldása a javaslatnak az, hogy csak az eljárás alapvető garanciális elemeit rögzíti, és a működés egyéb szabályainak megállapítását a bizottság jogkörébe utalja. Ellenkező esetben a lényeget elfedő eljárási szabályhalmazzá válhatna a törvényjavaslat.
Úgy véljük, hogy a törvényjavaslatnak azok a szabályai, melyek biztosítják az ellenőrzött személy bírósághoz fordulási jogát, továbbá melyek a bizottsági eljárás során az államtitok védelmére vonatkozó szabályok alkalmazását írják elő, megfelelő garanciákat nyújtanak az érintett személyeknek.
Igen fontos szabály ezek mellett a bírósági ítélet elsődlegességét kiemelő rendelkezés, mely szerint a bizottság döntése nem hozható nyilvánosságra, ha azt a bíróság hatályon kívül helyezte.
Tisztelt Ház! Reményeink és törekvésünk szerint e törvényjavaslat is hozzájárul a közélet megnyugvásához, megtisztulásához, s végül megszilárdításához. Ezért támogatjuk azokat a rendelkezéseit, melyek szerint hat év elteltével a törvény hatályát veszti, illetőleg melyek a nyilvántartások adatait 30 éves időtartamra zárolják.
Mint a bevezetőben jeleztem, több esetben került már a tisztelt Ház elé a jelenlegihez hasonló témájú törvényjavaslat, és a Kormány 1992 nyarán viszszatért javaslatát követően került sor az előttünk lévő törvényjavaslat kidolgozására.
Az eltelt időszak közéleti eseményei alátámasztják, hogy sok megoldásra váró probléma van e területen, ezért javaslom az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvények elfogadását. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)
