HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnézést kérek ezért. A szándékom az volt, hogy hozzászólok a vitához. De egy percen belül befejezem.
Tehát arra szeretnék még utalni, hogy Katona Béláék javaslatával teljesen egyetértek, de benyújtottunk módosító javaslatot arra, hogy a szigorúbb összeférhetetlenséget állapítsák meg, és első olvasatra számomra támogatandónak tűnik Bethlen Istvánék javaslata is.
Még egy legutolsó megjegyzés: ma már másodszor fordul elő, hogy egy olyan törvénynél hivatkozunk az időtényezőre, amely törvénynél az adott esetben én voltam előterjesztő mind a III/III-asnál '90-ben egy kérdés rendezésére, ami elkerülhette volna, hogy a választási kampányban foglalkozzunk ezzel, és a most vitatott témában is '92-ben, tehát jóval a választások előtt, a ciklus közepén nyújtottam be törvényjavaslatot Matyi Lászlóval, ami a megnyugtató rendezést szolgálta volna, és ami elkerülhette volna a kampányvádat.
Köszönöm szépen a figyelmüket és a türelmüket is. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem