PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én Csépe Béla felszólalásának másik témájához kapcsolódom, az Egyenleg műsorához, jobban mondva a sajtószabadsághoz.
Csépe Béla képviselőtársam felszólalása nyomán is indokoltnak tartom elmondani azt… (Zaj a jobb oldalon.) …, hogy az másodsorban érdekes, hogy a televízióban mit mutatnak, természetesen nem érdektelen. Elsősorban azonban az érdekes, hogy mi történik az országban, és gondolom, azt nem kérdőjelezi meg senki, hogy a tavaly október 23-án a Kossuth téren történtek valóban megtörténtek. Ebből a szempontból másodlagos az számomra… (Zaj, derültség a jobb oldalon.), hogy a televízió műsorai között milyen konfliktus van.
Ami a dolog érdemi részét illeti: amióta ez év elején a két alelnök átvette a rádió és a televízió vezetését, nem lettek elégedettebbek a műsorral a magyar televíziónézők, viszont fokról fokra szűkítették azoknak a műsoroknak az időtartamát, amelyekben elhangozhatnak a Kormány álláspontja mellett az ellenzéki vélemények is.
A cél világos: a polgár minél kevésbé ismerhesse a jelenlegi Kormány ellenzéki kritikáját, tényleges álláspontját, ugyanakkor minél tágabb teret kapjanak — nézetük képviseletéhez — a Kormány tisztségviselői.
A rádióban megszűnt egész sor politikai vitaműsor, a tévében a Napzárta, amely helyett 24 óra címmel indítottak hol kormánypropagandává, hol unalmas érdektelenséggé konstruált műsort. A miniszterelnök bármikor megszólalhat főműsoridőben, amivel nincs semmi baj, de az ellenzék vezető politikusai alig jutnak szóhoz, még akkor sem kérdezik meg őket, ha mondjuk a miniszterelnök őket vagy pártjukat szapulja.
Korlátozták a Nap-tévé műsoridejét, megszűnt a Reggel. Előbb felfüggesztették, majd megszüntették az Össztűz adását. A HÉT-ben rendszeres az ellenzéki pártok elleni negatív kampány, az ízlés elemi határait is áthágja az új Parabola, s ezt egyértelmű politikai elkötelezettséggel teszi.
A Kormány szemmel láthatóan nem érezte teljesnek a rádió és tévé ellenőrzését mindaddig, amíg a hírekben, a lapszemlében és a tévé-Egyenleg szerkesztőségének létével, a két hírműsor versenyével maradt esélye az elfogulatlan tájékoztatásnak.
Ennek a helyzetnek a felszámolására indult a napokban akció a rádió lapszemléjének betiltásával és az Egyenleg új vezetőjének megbízatásával. Ugyanebbe a sorba illeszkedik a parlamenti tévéközvetítés tervezett megszüntetése is, erre most nem kívánok kitérni, miután itt napirend előtt már szó esett erről.
A rádió reggeli lapszemléje nem is olyan régen még kétszer hangzott el korán reggel. Először egyszeri alkalomra szorították vissza, most betiltották, holott mint hallgató is állíthatom: kényesen vigyáztak arra, hogy a kis példányszámú kormánypárti lapok és a többszörös példányban megjelenő egyéb lapok írásait hasonló terjedelemben ismertessék. De ez az álarányosság is elviselhetetlen lett Csúcs alelnök úrnak, amikor ismertették, hogy Hankiss Elemérnek Kormányt bíráló írása jelent meg a Magyar Hírlapban.
Az is nyilvánvaló, miről van szó a televízióban. Ahogy egy évvel ezelőtt bűnvádi eljárást és fegyelmit indítottak a tévé vezetői ellen, aminek vádjait azóta sem tudták bizonyítani, néhány hónappal ezelőtt ügyet konstruáltak az Egyenleg ellen, hogy vezetőit elmozdítsák, a műsort megszüntessék. Ugyanis ha valóban csupán arról lenne szó, hogy Nahlik úr tisztázni kívánja az Egyenleg elleni vádakat, akkor a vezetők felfüggesztésének idejére a szerkesztőségből bízott volna meg valakit a vezetéssel, vagy legalább a látszatát megteremtette volna annak, hogy elfogulatlan embert tesz oda, akinek megbízatásakor nem áll fel — kiszámíthatóan — a szerkesztőség.
Azzal ugyanis, hogy a közismerten szerény képességű és ezt elfogultsággal kompenzáló Murányi Lászlót szemelték ki erre a feladatra, nyilvánvalóvá vált a tényleges cél. (Zaj a jobb oldalon. — Dr. Józsa Fábián: Elképesztő!) Ezzel olyan ember került az eddig pártatlannak tekinthető és a Híradót is némi versenyre késztető Egyenleg élére, aki — hogy gyűlölködő megnyilvánulásait most ne említsem — az ellenzéket nyilvánosan arra hívta fel, hogy vegyék útlevelüket, hagyják el az országot.
A cél világos: a tévé valamennyi hírműsora legyen kormánypárti. Már a választások előtt teremtődjék olyan helyzet, amikor a kormánypártokhoz feltétlen hű emberek döntik el, mi jut el a hallgatóhoz, a nézőhöz. Az a norma válik mérvadóvá, amit a Híradó és a Hét vezetője, Pálffy G. István fogalmazott meg: a közszolgálati rádiónak és tévének a Kormányt kell szolgálnia.
Összegzésül három dolgot kívánok leszögezni. Az egyik: ami ma a rádióban és a tévében történik, az súlyosan sérti a sajtószabadságot, és így ellentétes az Alkotmánnyal.
A második: mindezért a Kormányt és annak vezető erejét, az MDF-et terheli a felelősség, túl a pártállami jogszabályra épített jogi felelősségen, ők tűzték ki célul az elhíresült Kónya-dolgozatban a közszolgálati rádió és tévé birtokbavételét, álltak útjába egy kompromisszumos médiatörvénynek, annak bukása óta minden konszolidációra törekvő kezdeményezésnek, s ők helyezték jelenlegi pozíciójukba a két intézmény mai vezetőit.
Végül a harmadik megjegyzés: akik ezt a szégyenletes akciót eltervezték, dirigálják, és azok is, akik végrehajtják, miközben elárulták a sajtószabadság ügyét, amelyért nem is olyan régen még együtt lépett fel egyebek közt az MDF és az SZDSZ, értelmetlen és veszélyes akciót folytatnak. Értelmetlent, mert még nem volt olyan bukott politika, amely önmagában a tömegkommunikáció birtoklása révén megmenekült volna vagy sikerre jutott volna. És veszélyest, mert alakuló demokráciánkban, szegényedő országunkban a tájékozódás szabadságától fosztják meg az emberek jelentős részét.
Ezzel együtt persze megfosztják a nyilvánosságtól azokat, mondjuk éppen bennünket, akikkel egykor együtt kezdték a rendszerváltást, a sajtószabadságért folytatott harcot. De nem venni észre, hogy mindezzel éppen azokat az erőket segítik, amelyeket a tájékozatlanság mindig is segített, külön bűn.
(9.20)
Hogy ebben a törekvésben egyre inkább csak az előző rezsim közismert kiszolgálói között találnak végrehajtókat, az talán nem véletlen, de figyelmeztető lehetne. (Dr. Ómolnár Miklós: Ez igaz!) A jelenlegi körülmények között a Kormány kezében van a cselekvés lehetősége, ezért a Kormánynak kell viselnie a felelősséget is. A következményeket azonban mindannyian viseljük, akik konszolidált, jól működő demokráciát kívántunk. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem