INOTAY FERENC, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
INOTAY FERENC, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
INOTAY FERENC, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az előttem szóló képviselőtársaim vezérszónoki mondanivalóinak jelentős részét én is el akartam mondani. Ismétlésekbe nem bocsátkozom. Azért meg kell jegyeznem, hogy amit Gál képviselőtársam mondott, azt nem akartam elmondani. Ki kellett húznom mondanivalóimnak egy jelentős részét, mert állandó időzavarban vagyunk, ne hosszabbítsam.
Gyakorlatilag a honvédelmi törvény egy hatpárti egyeztetés következtében kezd kialakulni. Előfordultak a hatpárti egyeztetés során, különösen a vége felé adminisztrációs hibák, de nem ez a lényeg. A megbeszélések ugyan sokszor az éjszakába nyúltak. A Kereszténydemokrata Néppárt alaptéziséből fakadóan véleményünk szerint a honvédelem, a nemzetvédelem, vagyis az ország védelme az egész nemzet, a nemzet, az állampolgárok összességének az ügye. Hölgyeim és uraim, ez nem lehet pártügy, nem lehet MSZP-ügy, nem lehet FIDESZ-ügy, ahogy nem lehet kereszténydemokrata ügy sem.
Annak idején, 1991-ben Darvas Iván képviselőtársam — akit én színészként nagyon becsülök — egyik hozzászólásában úgy nyilatkozott, hogy Magyarországot a magyar hadsereg sohasem tudta megvédeni, ezért a hadseregre nincs szükség. Azt fel kell számolni, és költségeit az államháztartás egyéb szükségleteire kell fordítani. Akkor még viszonylag béke honolt a déli végeinken; valószínűleg ma ez a beszéd így nem hangozna el. Mindenesetre ez a hozzászólás engem akkor nagyon elkeserített, mondhatnám azt is, hogy kétségbeejtett. Hiszen már akkor tudtuk, hogy egy új honvédelmi törvényt kell hoznunk, mert a régi alkalmatlan és használhatatlan.
Hölgyeim és uraim! A magyar katonai erő a történelem során csak akkor nem tudta megvédeni ezt a hazát, amikor a honvédelem pártügy és pártpolitikai csatározások színtere lett. A "mi lett volna, ha…" meditáció ugyan célszerűtlen és történelmietlen, de épp ennek a bizonyítására — követve Perjés képviselőtársamat, aki szintén a történelemhez nyúlt — én is a történelemhez nyúlok. A középkorban a pártok ugyan egész mást jelentettek, mint ma, de a honvédelem akkor is lehetett a pártoskodás áldozata, a mai szóhasználatot alkalmazva pártpolitikai viták témája.
Én szerencsémre olyan középiskolába jártam, ahol a hadtörténelem önálló, független és nagyon szigorú tantárgy volt. Megvan akkori hadtörténelmi tankönyveim egy része, és azokból tudom, hogy a muhi csatavesztést és majdnem országvesztést annak idején a megelőző pártviszályok, a központi akarat és hatalom hiányának a számlájára lehet írni. Mohácsnál a kellő időre nem érkezett meg Szapolyai János, aki később az ország egyik királya lett. Olvastam olyan történelmi véleményt, hogy késése pártoskodási okokra vezethető vissza, bár ismerek olyan véleményt is, hogy objektív tényezők miatt nem tudott részt venni teljes csapata a csatában. A mohácsi csatát megelőző pártoskodás azonban tény, és ennek a hadvezetésre történő kihatása szerintem nem vitatható.
Az 1848—49. évi szabadságharcból talán politikai, mondhatnám azt is, hogy pártpolitikai, de esetleg propagandacélból erőltetett Budavár bevételét említem, az erre fordított idő és a csapatösszevonás sajnos az ellenfelet időhöz juttatta. Tudjuk, hogy a sportban is mit jelent az idő. A pillanatnyi és a propagandában felhasználható akkori sikerért tulajdonképpen valószínűleg mindent akkor veszítettünk el.
Az első világháború végéről a honvédelmi törvény és a honvédelem pártpolitikai nehézségeiről és abból, hogy amiatt a haza védhetetlenné válik, már nem az esetleg ellentmondásos történelmi forrásokból, hanem szemtanúk beszámolójából kell néhány tényt említenem. A saját apám tapasztalatából, aki 36 hónap után győztesként tért haza, mert az oroszokat megverték; és mi történt? Kisvárdán az ezred kipakolt — puskák gúlába, élelmiszerosztás —, majd utána az intakt 310-es gyalogezred amikor a fegyverét magához akarta venni, gépfegyveres katonákkal, az úgynevezett akkori Tanácsköztársaság Károlyi-huszáraival találta magát szemben és azzal a paranccsal, hogy azonnal takarodjon haza mindenki. A pártpolitika győzött, és az a pártpolitikai szlogen, hogy "nem akarok katonát látni", nemcsak ezt, hanem nagyon sok hasonló intakt, ütőképes, harcedzett katonai alakulatot vert szét.
(16.20)
A Tanácsköztársaság, az úgynevezett Tanácsköztársaság vezetése is pártpolitikai céloknak alárendelve rendelte vissza hadseregét a felvidéki győztes hadjáratból — Bártfa, Eperjes, Kassa —, bízva abban, hogy a harc nélkül átadott területek ellenértéke gyanánt párturalmukat a megmaradt országrészben megtarthatják. Ezzel a visszavonulással viszont a hadsereg megmaradt harci kedvét is teljesen tönkretették. Ha a Károlyiék által szétvert ezredek megmaradnak vagy azoknak egy része, akkor talán nincs Tanácsköztársaság, de mindenképpen más erőviszonyok alakulnak ki a Kárpát-medencében!
Ahogy a törököket, Törökországot megnyirbáló severs-i békét követően Kemal a megmaradt katonai erejére támaszkodva ki tudta erőszakolni a lausanne-i szerződést, úgy a trianoni békét is minden bizonnyal követhette volna egy másik, egy második, a magyarságra kevésbé szégyenletes és végzetes, a török lausanne-i szerződésnek egy magyar megfelelője.
Mindezeket mindenekelőtt azért mondtam el, hogy mindenki előtt megkíséreljem tudatosítani, hogy a honvédelem ügyében ha pártszempontok szerint történik a döntés, az az egész nemzetre, az országra, a hazára csak végzetes lehet. Sokan gondolják azt, hogy az ütőképes hadsereg, a katonai erő helyett a szerződéses garancia, a nemzetközi biztonsági ígéretek vagy a papíron megállapodott szerződések sokszor hatásosabbak, és sokszor hatásosabb biztonságot adnak bármilyen fegyveres erőnél.
Hölgyeim és uraim! Biztonságot mindig katonai erő ad, még a szerződéssel garantált biztonság esetén is! Amennyiben ugyanis szerződéssel garantált biztonság esetén az ország biztonsága veszélybe kerül, netán támadás éri, abban az esetben ennek elhárításában saját katonai ereje mellett a garanciát vállaló ország vagy nemzetközi szervezet katonai ereje is közreműködik. Végeredményben egy agresszort csak katonai erővel lehet — akár saját, akár szövetséges katonai erővel lehet — legyőzni vagy megsemmisíteni.
Sokan gondolják azt, hogy ma az agresszoroknak, a mások kárára terjeszkedni akaróknak a kora lejárt. Ezt a közelünkben, délen dúló, véres, embertelen háborús öldöklés mellett a közelünkben és a közel-távolban lévő konfliktusok, háborús veszélyek, lappangó ellentétek sajnos, megcáfolják mindenki előtt. Gondolok itt a volt Szovjetunió egyes utódállamai közötti és az azokon belüli feszültségekre, amelyek időnként már most fegyveres összetűzésekbe torkollanak — nem is csak Moszkva városára gondolok. És ezek az összetűzések bármikor lángba boríthatják nemcsak környezetünket, hanem a régiónk határain belüli részeket, sőt az azon túli világrészeket is.
Összegezve tehát: a honvédségre szükség van, olyan magas szinten, amit anyagi erőnk csak elbír! Előttem szóló képviselőtársam, Wachsler Tamás utalt arra, hogy igenis, a hadsereg hiányt szenved. Igen, ezt is be kell pótolni! Az itt történő takarékosságnak esetleg tragikus következményei lehetnek, ugyanúgy, mint ha a honvédelem vonatkozásában pártpolitikai szempontok az össznemzeti érdekek fölé emelkednek.
Ez utóbbinál érdekes tapasztalatom van a hatpárti egyeztetés kapcsán. A változó intenzitású pártközi megbeszéléssorozat elemezte, vitatta az elénk terjesztett honvédelmi törvényt.
A megbeszélések első részében és csak a véleménycserékre korlátozódó tárgyalások kezdetén igen siralmas benyomásaim voltak. Úgy éreztem, hogy a törvény kétharmados volta miatt plenáris ülésen érdemleges tárgyalásra talán sor sem kerül. Azután, ez tény, fokozatosan felülemelkedni látszott a pártügy fölé az ország érdeke. Természetesen volt, amikor ez visszafejlődött. A kezdetben összeegyeztethetetlennek látszó hatféle vélemény bizonyos szempontokból közeledett egymáshoz, bár ugyanakkor polarizálódott is. Tényként meg kell állapítanom, hogy a hatpárti egyeztetések során, mikor szavazni kellett, pontosan jegyeztem, hogy ki miként szavazott — a FIDESZ álláspontja mindig azonos volt a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontjával! (Tirts Tamás: Na ne vicceljünk!) Utána lehet nézni…, pedig soha nem volt előtte közöttünk egyeztetés, megbeszélés, azonosan szavaztunk. (Tirts Tamás: Micsoda?!)
Egy külső szemlélő, aki a személyeket nem ismerte volna, Wachsler képviselőtársamat is gondolhatta volna szavazáskor a Kereszténydemokrata Néppárt részéről szavazónak, és engem a FIDESZ képviselőjének, ha ezt az ősz fejem, az ősz hajam nem cáfolta volna meg. (Tirts Tamás: Az nem akadály! — Derültség.)
Nem beszéltünk mi soha, de a lelkiismeretünk szerint szavaztunk!
A tárgyalásoknak ugyanezen külső szemlélője a szavazás eredményei szerint viszont nem tudott volna különbséget tenni az MSZP és az SZDSZ nevében szavazók között! (Derültség az SZDSZ soraiban.) Később, a vége felé ugyan történt változás, mert az össznemzeti érdek fölül tudott emelkedni a pártpolitikai érdekeken — legalábbis úgy látszott.
A lelkiismeretünkre szavaztunk mi is, és mások is a lelkiismeretre hivatkoztak.
Hölgyeim és uraim! A lelkiismeret egy nagyon érdekes valami. Nem feltétlenül inspirál helyes döntésre! A honvédelmi ügyekben a lelkiismeret a köztársasági elnöktől egészen a lelkiismereti okokból katonai szolgálatot nem vállaló hadkötelesig beleszól a hadsereg ügyeibe. A lelkiismeret, igenis, nem inspirál, nem feltétlenül a helyes döntésre ösztökél! Ugyanis Hitler Adolf és bandája is a lelkiismerete szerint járt el, amikor a rémtetteit megtervezte, majd végrehajtotta! (Tirts Tamás: Hogy jön ez ide?) Kádár János, Rákosi és Szálasi is a lelkiismeretére hivatkozva tette a honvédelemmel azt, amit tett! (Tirts Tamás tapsol. — Derültség.) Akartuk a tábori lelkészi szolgálatot — megvalósult, ha nem is egészen úgy, de mi is ki tudunk bújni a bőrünkből. Megvalósult, ugyan indirekt módon a nők katonai szolgálata is, ugyanis az Alkotmány nem tesz különbséget nemek szerint. A nőknek alkotmányos joga, ha akarnak, katonák lehessenek. (Tirts Tamás: A Maczót vigyék be! — Derültség!) Történelmünk során a női katona helytállására számtalan példa van, ahogy a második világháború alatt is önzetlen női repülőezredek harcoltak a fasizmus ellen; de voltak kimagasló teljesítményű női repülők például a németek mellett is.
(16.30)
Ennek lehetőségét a törvény, az Alkotmány biztosítja. (Tirts Tamás: Mata Hari!)
Egy óhajunk nem tudott belekerülni, és nem is tesszük be jelen pillanatban. Ugyanis arról van szó, hogy ma csak az vállalja a katonai szolgálatot, aki akarja. A katonai szolgálat azonban, még békében is, veszélyes üzem. Akik ezt vállalják, azokat a társadalomnak véleményünk szerint, kereszténydemokrata vélemény szerint igenis jutalmazni kell.
Szerettük volna elérni, hogy a tényleges katonai szolgálatot letöltött állampolgár az élete során, ha munkanélkülivé válik, akkor soron kívül tudjon munkához jutni. A megoldás módja elképzeléseink szerint az lett volna, hogy az a munkaadó, aki olyan munkavállalót, olyan munkanélkülit alkalmaz, aki nem tőle ment nyugdíjba, nem tőle ment munkanélküliségbe, nem nála volt előzőleg alkalmazva, olyat alkalmaz, aki katona volt, adókedvezményben részesüljön. Erről le kellett mondanunk két oknál fogva. Jelen pillanatban még igen alacsony azoknak a száma, gyakorlatilag elenyésző, akik nem kívánnak katonai szolgálatot teljesíteni. A másik: a pótlólagos adóval történő honorálását azon munkaadóknak, akik a munkaerőpiacon a munkanélküliek közül volt katonai szolgálatot teljesítőket alkalmaznak, jelen pillanatban a társadalmunk anyagi ereje nem bírja el. Erről lemondtunk, de később, esetleg évek múlva ilyen kiegészítő módosítást a Kereszténydemokrata Néppárt elő fog terjeszteni.
A tényleges katonai szolgálatot lelkiismereti okokból nem vállalóknál van ugyan még egy probléma, mert háború esetén a haza védelmében fegyveresen annak is részt kell venni, aki a polgári szolgálatot nem vállalta.
Hölgyeim és uraim! Van még olyan elképzelés, javaslat — kaptam írásban különböző társadalmi egyesületektől —, hogy a katonai szolgálatot csökkentsük hat hónapra. A törvényjavaslatban ilyen nincs, de azért erre is ki kell térni. Hölgyeim és uraim, ebben az esetben lenne téli katona vagy téli—tavaszi katona, őszi katona. Lehetetlen az a megoldás, hogy a kiképzést ne mind a négy évszakban kapja meg a fiatal.
Probléma van még a katonai szolgálatot nem vállalóknál a következők miatt. Ezek: a katonai kiképzés egyik célja az, hogy az ellenséget le tudjuk küzdeni. De van ennél egy sokkal fontosabb célja, hogy saját magunkat meg tudjuk védeni, és a harci események után is épek, egészségesek maradhassunk. (Dr. Ilkei Csaba: Csúcs!)
A II. világháború tapasztalata szerint az 1902-es, 1910—18-as korosztályok nem voltak katonák annak idején, és amikor utólag a háború alatt megkapták a kiképzésüket, a gyorstalpaló képzésnél kevésbé képezhették ki őket arra, hogy saját magukat tudják megvédeni. (Tirts Tamás: Túlélni saját magukat!) Ezért is volt nagyobb náluk, a korosztályukban a veszteség.
Még egy személyes, vidéki élményt akarok elmondani ezzel kapcsolatban. A két világháború között, de azelőtt is egy férfi, ha nem vált be katonának, az falun másodosztályú ember volt. Arra egy valamirevaló lány érdemlegesen nem nézett rá, mert nem akarta, hogy a gyereke apja egy másodosztályú ember legyen. Az első ilyen élményem, amikor a környezetünkben egy férfi öngyilkos lett azért, mert nem vált be katonának.
Sokan gondolják azt, hogy az ütőképes hadsereg, a katonai erő, a tényleges katonai szolgálat helyett hivatásos hadsereget kellene fenntartani. Az európai kontinensen, Angliát kivéve, nincs hivatásos hadsereg. A szükségszerűség kényszere azonban egyes katonai szakterületeknél már most is a hivatásos katonák alkalmazását tenné szükségessé. A fegyveres katonai szolgálat, ugyebár, most 12 hónap. Van olyan katonai szakma, amelynek megtanulása majdnem ennyi időt igényel. A légvédelmi rendszereket működtető katonáknak már most is hivatásos katonáknak kell lenni. Ugyanis a szakma megtanulása után a tényleges katona a 12. hónap végén azonnal leszerel. (Tirts Tamás: Vagy szül!)
A hivatásos katonák mellett háború esetén, természetesen — ahogy az a II. világháborúban is volt — a teljes hadra kelt sereghez a nem hivatásos katonákat is be kell hívni. A hivatásos katonaságnak azonban van egy negatív oldala is.
Angol főtisztekkel beszélgettem egyszer egy fogadáson, fehér asztal mellett. Náluk — és Amerikában is — a hadsereg önkéntes, illetve hivatásos állományból áll. Amerikában a hivatásos katona — szerintük — már most is potenciális veszélyforrása a demokráciának. Ugyanis a hivatásos katona, miután kikopik a katonaságból — tisztelet a kivételnek — a társadalom és az ország irányításába bele akar szólni, de olyan szakterületen is, amihez még civilként sem értett.
Ennek előjelei már Angliában is mutatkoznak — angol főtiszt ismerőseim elbeszélése alapján. A tények tapasztalata alapján a demokráciákban, még egy tanuló társadalomban is — mi pedig tanuljuk a demokráciát — valós veszély lehet ez. Kelet-Európában még nincs zsoldos hadsereg, de ahol már van, ott ez a probléma felmerült. Példa erre a dél-amerikai országok hivatásos hadserege is.
Hadsereg kell, a hadseregtől megvont vagy csökkentett támogatás a nemzetünk, államunk fennmaradásának, biztonságának csökkentése, a nemzet elleni merénylet. Helyes, hogy a katonai szolgálat nem vállalása tekintetében dönthet a hadköteles, még akkor is, ha ezzel csökkentik a kiképzett, a háborúban részt venni tudók létszámát. Hisz ez utólag bepótolható. A vallási okok miatt fegyvert fogni nem akarók is részt vesznek a haza védelmében, adott esetben fegyver nélkül. A katonaságot békében nem vállalók döntése háború esetére nem érvényes.
Végezetül meg kell állapítani, hogy a hatpárti egyeztetés eredményeként a kezdeti kilátástalanság ellenére megszületett egy törékeny, de reményeim szerint és a kereszténydemokraták reményei szerint egyre erősödő konszenzus. A Kereszténydemokrata Néppárt részéről még egyszer azt kérjük, hogy lehetőség szerint a nemzet ügye emelkedjen a pártpolitikai szempontok szerint történő honvédelmi megítélés fölé, vagyis akinél ez problémát okoz, olyan kígyó legyen, amelyik ki tud bújni a bőréből. Én a törvényjavaslatot a Kereszténydemokrata Néppárt részéről elfogadásra javaslom. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
(16.40)
Dr. Wolfgang von Geldern, a Bundestag környezetvédelmi és reaktorbiztonsági bizottságának elnöke és kísérete köszöntése
