FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ama három képviselő egyike vagyok, aki tavaly májusban részletesen véleményezte a készülő Házszabályt.
(18.20)
49 pontból álló indítványcsomagom megfogalmazásakor nagymértékben támaszkodtam az Interparlamentáris Unió házszabályokat taglaló, közel 1500 oldalas kiadványára, a "Parliaments of the World" című kétkötetes műre.
A kiadvány 82 ország parlamentjének működését hasonlítja össze a 80-as évek első felében fennállt állapot alapján. A parlamentáris demokrácia talaján évtizedek vagy évszázadok óta stabilan álló országokban a házszabályok változása nem olyan gyors, mint a volt szocialista országokban, így a hét évvel ezelőtt kiadott mű legfontosabb állításai, adatai nagy valószínűséggel ma is igazak.
Ezt alátámasztja például egy, az európai parlamentek működését összefoglaló, Londonban tavaly kiadott tanulmánykötet, de alátámasztják a magyar Országgyűlés külügyi titkárságának a legkülönbözőbb országok parlamenti működését bemutató, az elmúlt két évben közreadott tájékoztatói is.
A házszabályok nemzetközi összehasonlítása alapján nem nagy fáradsággal megítélhetjük, hogy a jelenlegi országgyűlési határozattervezet megszavazása közelebb visz-e minket a fejlett demokráciákban működő parlamentekhez vagy nem közelítünk ebben a tekintetben a nemzetközi gyakorlathoz.
Hozzászólásomban a Házszabály négy vitatott kérdését érinteném csupán: a frakcióalakítási jog létszámküszöbét, a napirend előtti felszólalások, politikai viták kérdését, a képviselők törvénytervezet-előterjesztési jogát és a módosító indítványok feletti szavazás jogát.
A Magyarországnál kisebb lélekszámú országok kisebb parlamentjeiben általában már tíznél kevesebb képviselő alkothat képviselőcsoportot. Például Izraelben három képviselő, Ausztriában és Svájcban öt képviselő, Írországban hét képviselő, az Elefántcsontparton tíz képviselő. A 90-es évek elején önálló frakció volt a dán parlamentben a négy szocialista párti képviselő, a finn parlamentben a Finn Vidéki Párt hét vagy a Finn Keresztény Unió nyolc képviselője.
A nálunknál lényegesen nagyobb országok nagyobb számú parlamentjeiben a küszöbérték általában magasabb. A Koreai Köztársaságban és Olaszországban csak legalább húsz, Franciaországban és az Indiai Köztársaságban csak legalább harminc képviselő alakíthat saját frakciót. Vannak persze itt is kivételek, például Argentínában már három képviselő önálló frakciót alakíthat, vagy ma Spanyolországban önálló képviselőcsoportként van nyilvántartva a Demokratikus és Társadalmi Centrum tizennégy képviselője.
Az elmondott tények tükrében a képviselőcsoport-alakítási jogosultság tizenöt főre történő felemelésének szándéka nem tér el érdemlegesen a nemzetközi gyakorlattól, bár meg kell állapítanom, hogy egy ilyen irányú szigorítás elsősorban a konzervatív értékítélethez áll közelebb és nem a kisebbségi véleményeket érdemen felül értékelő, a többségi véleménynyel azonos erejű ellenvéleménynek beállító liberális szemlélethez.
A parlament napirendjének kezdetét nagyon sok országban megkülönböztetett figyelem és tisztelet kíséri. Nicaraguában a nemzeti himnusz eléneklésével kezdik a honatyák a munkanapjukat, Új-Zélandban, Máltán, a Fidzsi-szigetek parlamentjében, Zambiában vagy a Lordok Házában közös imát mondanak. Libanonban, Liechtensteinben és Svájcban rendszeresen megemlékeznek évfordulókról, az ország történetében nevezetes eseményekről. Ezekben az országokban együttérzést és közös elismerést vált ki a választópolgárok és a sajtó részéről ez a szokás, és nem olyan ellenszenvet és gúnyt, mint amiben részesültek a magyar képviselők, például a Kölcsey-évforduló, a Széchenyi-évforduló vagy a Muhi csata 750. évfordulóján tartott megemlékezésük alkalmából.
Az országgyűlések egyik legfontosabb feladata mindenhol a világon az ország aktuális problémáinak a megvitatása, az általános politikai helyzet értékelése. Ezek az ügyek természetszerűleg — mint fontosnak tartott kérdések — már az ülésnapok elején felszínre kerülnek. Kanadában, Ausztráliában, a Bahama-szigeteken, Cipruson, Ugandában és az ír alsóházban bármelyik képviselő kérhet napirend előtt szót. Az amerikai szenátusban régóta hagyomány az úgynevezett "reggeli beszéd", bármelyik szenátor felszólalhat, de illik betartania az ötperces időkeretet. Portugáliában, a Thai Királyságban és Argentínában az ilyen irányú kéréseket a háznak jóvá kell hagynia, és csak támogatottság esetén kaphatnak szót a képviselők. Zimbabwéban a ház elnökének engedélyétől függ a napirend előtti felszólalás. Új-Zélandon napi egy órát, Indiában heti három ülésnapon fél-háromnegyed órát rendszeresen a közügyek megvitatására szán a parlament a neki tetsző időszakban, azaz nem feltétlenül napirend előtt. Görögországban és a Salamon-szigeteken minden pénteken, rendszeresen politikai vitanapot tart a parlament.
Igen sok országban az aktuális politikai viták idejét a napirend teljesítése utáni időpontra utalja át a házszabály. Nagy-Britanniában, Dániában, Kenyában, Malajziában, Máltán, a Dél-afrikai Köztársaságban, Tanzániában, Zambiában és az ír felsőházban a napirend teljesítése után bármelyik képviselő szót kérhet és szót kap.
A felsorolásból kitűnik, hogy vitathatatlanul demokratikus berendezkedésű országokban példákat találhatunk mind a napirend előtti felszólalásokra, mind a napirend utániakra. Nem fokmérője tehát a demokráciának a politikai viták időzítése, a fontos az, hogy legyen időkeret erre a parlamenti feladatra. A demokrácia sérelme az lenne, ha a szakmai törvényhozói teendőkre hivatkozva a parlament rendszeresen kitérne az aktuális kérdések megvitatása elől. Erre az úgymond szakemberi álszeméremre számos negatív példát nyújtottak az elmúlt évtizedek.
Fel kell hívnom az önök figyelmét egy magyar sajátosságra: a hazai Házszabályok a politikai vita terén megkülönböztetett figyelemben részesítik a frakcióvezetőket vagy az általuk kijelölt hozzászólókat. A parlamentáris demokráciát követő országokban a képviselők alanyi joga megszólalni akár napirend előtt, akár napirend után, akár a politikai vitában. Ezt a jogukat csak a plenáris ülésen részt vevők ellenszavazata korlátozhatja bizonyos országokban és nem a képviselőcsoport vezetője. Így ismeretlen ezekben az országokban például egy olyan politikai vita, ahol frakciónként csak egyetlen megnevezett hozzászóló szerepelhet a vitában, más képviselő nem.
Ha visszagondolunk az Országgyűlés ifjúságpolitikai, foglalkoztatáspolitikai vagy külpolitikai vitanapjára, akkor azt is felidézhetjük magunkban, hogy az előre felkért hozzászólók előre megírt beszédei nem ütköztek egymással, így nem is vitatkozhattak egymással, ezért lapossá, igazi vita nélkülivé tették az úgynevezett politikai vitanapot.
Az általam említett országok politikai vitanapjai pezsgőek, érvek és ellenérvek hangoznak el bármelyik képviselő részéről. A nemzetközi összehasonlításban szereplő országok mindegyikében a képviselőknek joga van a törvényjavaslatot előterjeszteni. Érdekességként megemlíthető, hogy a kormányzaton, az államfőn, a képviselőcsoportokon és a parlamenti bizottságokon kívül a megfigyelt országok egyhatodában bírói testületeknek is joguk van törvénytervezetet előterjeszteni, egytizedében nagyobb területi önkormányzatoknak is.
A parlamenti statisztikák tanúsága szerint a demokratikus hagyományú országok többségében a képviselők által benyújtott törvénytervezetek száma másfélszer-kétszer meghaladja a kormány által benyújtott törvényjavaslatokét. Például a 80-as évek elején több év alatt a brit alsóház képviselői 502 törvénytervezetet nyújtottak be, míg a kormány csak 287-et. Izrael 788 képviselői önálló indítványával szemben a kormány csak 395 törvényjavaslatot terjesztett elő, Franciaországban 625 képviselői törvénytervezet mellett a kormányzat csak 467 törvényjavaslatot tett le a képviselők asztalára.
A képviselői kezdeményezés gyakorlata a papíron meglévő jogosultság ellenére teljesen hiányzott az akkori szocialista országok parlamentjeiből és a diktatórikus berendezkedésű fejlődő országokból. Ezekben az években a kubai, a csehszlovák, a jugoszláv és a magyar parlamentben egyetlenegy képviselői önálló indítvány sem született, mint ahogy nem született Zairében, Szomáliában, Tanzániában vagy Kenyában sem.
Senki nem állíthatja közülünk komolyan, hogy ezek a parlamentek hatékonyabban működtek, mert nem pazarolták az időt laikus előterjesztésekre. Az egyéni képviselői előterjesztések természetszerűen időigényesek, de erre rászánja az időt minden valamirevaló parlament.
(18.30)
A legtöbb parlament önálló időkeretet jelöl ki erre a célra, ezzel is hangsúlyozva azt a tényt, hogy őrzi a végrehajtó hatalomtól való függetlenségét, nem tekinti elsődleges feladatának a kormány-előterjesztések megvitatását. Ausztrália, Kanada, India, Libanon, Mauritius, Hollandia, Svájc és a Dél-afrikai Köztársaság parlamentjeiben a hét valamelyik napján vagy minden nap néhány órájában egyéni előterjesztéseket vitat meg a Ház.
A Fidzsi-szigetek és Új-Zéland parlamentjeiben a kijelölt napokon csak akkor lehet megkezdeni a kormány-előterjesztések megvitatását, ha már elfogytak a képviselői indítványok.
A kormányzattal szembeni prioritás erősíti a képviselőkben azt az érzést, hogy nem ők szolgálják ki a mindenkori kormányzatot, hanem éppen ők adnak feladatokat a végrehajtó hatalomnak.
A fentebbi országcsoporttal szemben vannak olyan országok is, ahol az egyéni képviselői indítványok csak a kormány-előterjesztések megvitatása után kerülhetnek sorra. Ezen országok demokratikus berendezkedését sem vonhatjuk kétségbe. Ilyen gyakorlatot követ például a svéd, a spanyol, a brazil vagy az izraeli parlament.
Azzal együtt, hogy a képviselők mindenhol a világon féltékenyen őrzik a törvény-előterjesztési jogosítványaikat, tagadhatatlan, hogy nagyon rossz a befektetett munka hatékonysága. Egy-két ország kivételével nagyon gyászos a szűk szakértői gárdára támaszkodó képviselői előterjesztések eredményessége. A legtöbb országban az előterjesztéseknek csak öt-tíz százaléka válik tényleges törvénnyé.
Belgiumban 670 előterjesztésből csak 46, Kanadában 838 előterjesztésből csak 18, Franciaországban 625 előterjesztésből csak 37, Izraelben 788 indítványból csak 77, Nagy-Britanniában 502 képviselői törvényjavaslatból csak 49 lett sikeres. Görögország 94 egyéni előterjesztése, India 435 előterjesztése, Malajzia 34 előterjesztése egytől egyig mind elbukott. Finnországban csak 1% a sikerélményt elérők aránya.
Magyarországon az egyéni előterjesztések száma elmarad a kormány-előterjesztésektől, azaz korántsem alakultak ki a kormány-előterjesztéseket másfél-kétszeresen meghaladó francia, izraeli vagy brit arányok. A sikeres előterjesztések aránya 3-4%, ez sem lóg ki az előbb felsorolt bukási arányok közül.
Miért nem szűrik meg jobban a felsorolt parlamentek az indítványokat már bizottsági szinten, miért szánnak a plenáris üléseken erre időt — kérdezheti bárki, aki látja ezeket a kedvezőtlen arányokat.
Azért nem szűrik meg, mert ez az idő- és pénzveszteség is a demokrácia ára és velejárója, a parlament önálló hatalmi ágának a megnyilvánulása.
Önök közül többen emlékezhetnek az Alkotmánybíróság emlékezetes döntésére, amikor is eltörölte az egységes számjelű személyi nyilvántartás általános használatának a gyakorlatát. A döntés költségkihatása akkor több milliárd forint volt, és az elszigetelt nyilvántartások vezetésének többletkiadása évente is nyilvánvalóan több százmillió forint. Mégis ez a demokrácia ára, tudomásul kell vennünk, hogy rövid távú haszonelvűség nem lehet úrrá demokratikus alapelveinken. Ez a megfontolás kell, hogy szem előtt legyen parlamenti munkánkban is, ezért nagyon óvatosan álljunk hozzá a képviselői indítványok pragmatikus okokból történő korlátozásához is.
Tisztelt képviselőtársaim! Hasonló statisztikai adatokat sorolhatnék a módosító indítványok kezelésében is. Ott is csak egyedül Spanyolország példa arra, hogy a frakcióvezetés jóváhagyásától függ egy-egy képviselői indítvány szavazásra kerülése, a többi 80 országnál általános, hogy néhány képviselő aláírásával a ház elé mehet a bemutatott képviselői módosító javaslat. Ennek az a funkciója, hogy a választópolgárok előtt nem egységes tömb a parlament, nem tűnik el a felelősség, hanem a szavazási statisztikákból néven tudják nevezni, hogy ki hogyan szavazott bizonyos kérdésekben. Ha ez a felelősség eltűnik már a bizottságokban, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a választópolgárok a következő választásokon nem tudnak kit kicserélni, hiszen nem tudják, hogy bizonyos kérdésekben ki hogy szavaz, hiszen a vitatott javaslatok el sem érik a tisztelt Házat.
A nemzetközi példák bemutatásával, remélem, képviselőtársaimnak irányt mutattam abban a kérdésben, hogy az előterjesztés, az országgyűlési határozat-tervezet Európa demokratikus országaihoz viszonyítva milyen irányba vinné a törvényhozás munkáját. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
