LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)
LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)
LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt elnézést kérek, ha kifejezéseimben nem leszek mindig szakszerű, mert egy más oldalról szeretném ezt a kérdést megközelíteni, és egy olyan nyári benyomásból szeretnék kiindulni, amelynek egy szomorú előzménye volt.
Ez év nyarának elején, július közepén egy pokolgépes merénylet hat ártatlan emberrel végzett Milánóban — mint ahogy ezt a lapokból lehetett tudni —, s az esemény egy gyászmise volt, amelyre Milánó népe készülődött július 29-én. És talán a gyászmiséhez való készülődésnek egy szokatlan momentuma volt, amikor a dóm előtti téren sok tízezer ember egyszer csak egy folyosót alkotott, s a folyosón öt ember, öt sötétruhás férfi közeledett a dóm felé. S ekkor egy váratlan fordulattal az emberek felismerték — tudták, úgy látszik —, ki az az öt ember, és egy hatalmas tapsvihar tört ki; éljenezték őket, kiabáltak mindenfélét, s ebből ki lehetett szűrni azokat a kifejezéseket, hogy éljenek, akik megmentették Olaszországot; éljenek a vizsgálóbíróink; éljen Borelli főügyész, a magisztrátus vezetője; éljen a független bíróság; éljen Itália!
Én azt hiszem, ez a furcsa és kicsit megrendítő esemény, amely valószínűleg az athéni demokrácia óta nem nagyon fordult elő, hogy egy nép a vállára vegye — képletesen szólva — a magisztereit, vizsgálóbíróit, ez egy olyan rettenetes évtizedet próbál talán lezárni, amit az olaszok, olasz képviselőtársaink a politikai korrupció évtizedének neveznek; amelyben, mint ismeretes, miniszterek, volt miniszterelnökök — csak neveket mondok —, Giulio Andreotti, Bettino Craxi, La Malfa, Forlani és mások véreztek el, és ez volt az a rettenetes politikai korrupciós évtized, ahol például a vezető párt, az Olasz Kereszténydemokrata Párt gyakorlatilag eltűnt a politika színpadáról, 30-40%-os addigi aránya helyett most júniusban 5%-os szavazati arányt kapott Milánóban, s még a nevét is meg kellett változtatni Olasz Néppártra.
Milánó népe tehát ünnepelt július 29-én — de hogyan lehetséges ez, hiszen itt elhangzott, úgy tűnik, hogy Európában mindenütt az ügyészség, a vizsgálat vezetése nem független, hanem az igazságügy-miniszter, az igazságügyi minisztérium alá tartozik. Nos, mint ismeretes — s mint ahogy Hack Péter múltkori beszédében elmondta —, ez Olaszországban legalábbis nem így van. A kormánytól teljesen független magisztrátusok, vizsgálóbírók járnak el, akik a legfelsőbb igazságügyi tanácsnak vannak alárendelve. Mint ismeretes, ennek kétharmad részét a bírák választják maguk közül, egyharmad részét pedig a parlament választja, és elnöke a mindenkori köztársasági elnök. E függetlenség nélkül elképzelhetetlen lett volna a korrupciós szálak felfelé vezető szálainak felderítése, egészen a csúcsig. Ma Európa tanácsbeli olasz képviselőtársaim újra és újra azt hangsúlyozzák, ha nem lett volna meg ez a függetlenség, soha nem sikerült volna Olaszországban feltárni ezt a rettenetes korrupciósszál-hengert, ami betöltötte, és jelen pillanatban részben még be is tölti egész Olaszországot. Meg kell jegyezni, hogy Martelli doktor, olasz igazságügy-miniszter öt évvel ezelőtt, 1988-ban megkísérelte ezt a függetlenséget megtörni, és egy parlamenti javaslat nyomán hosszú, keserves, hónapokig tartó vita indult meg az olasz parlamentben, hogy a magisztrátusokat az igazságügy-miniszter alá rendelje. Ez azonban nem járt sikerrel, és ma ezt állítják elénk fő példaként az olasz képviselők, mert ez volt az oka, hogy nem sikerült ezt az akciót megtenni, hogy végül is ezek a vizsgálóbírók, magisztrátusok jelen pillanatban teljesen függetlenül, minden befolyástól mentesen vizsgálhatnak, kezdeményezhetnek vizsgálatokat.
A kérdés az, hogy nálunk indokolt-e ez az aggodalom. Ma már szóba került itt a napirend előtti felszólalásoknál, hogy van-e nálunk korrupció, és az milyen mértékű, szabad-e erről beszélni egyáltalában vagy nem. Hála istennek, olyan helyzet, mint amilyen Olaszországban van, ahol ez az összefonódás az utóbbi évtizedben szinte tökéletes volt, jelen pillanatban bizonyára nincs Magyarországon.
(16.50)
Van azonban egy csinos olajmaffiánk, amiről már számos beszámoló szólt, és sok tíz vizsgálat indul meg, az országos rendőrfőkapitány tízmilliárdos nagyságrendre becsüli a korrupciós összeget. Úgy tűnik, van egy csinos bankkorrupciónk, amely több tízmilliárdos tételre tehető, legalábbis az eddigiek szerint. Itt valami olyan szakosodott bűnszövetkezetekről van szó, amelyek — ez az előttem lévő Új Magyarország-i riportból kiderül tökéletesen — szakosodtak: egy részük szállítással, egy részük tárolással, mások adminisztrációval foglalkozott. Tehát bekövetkezett a szakosodás ezekben a szervezetekben.
De furcsa értesítést olvastam az International Herald Tribune című tekintélyes európai lap néhány nappal ezelőtti számában, amely szerint éppen az olasz korrupciós vizsgálatok sikerei miatt három olasz szervezet a szicíliai maffia, a nápolyi camorra és a calabriai narangheta — már tényként kezelhető — megindította beszivárgását ezekbe az országokba, és az öt célország között Magyarország is szerepelt.
Úgy tűnik, egyesek azt mondják, hogy ennél lényegesen veszélyesebbek és már előrehaladottabbak a keleti irányból történő hasonló kapcsolatok, illetve azoknak a következményei. A jelenleg aktuális, tehát a legutolsó Figyelőnek egy rendkívül figyelemreméltó tanulmánya pedig azt elemzi és azzal a döbbenetes adattal szolgál, hogy 1992-ben Magyarországon a feketegazdaság meghaladta az 550 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy a nemzeti össztermék 23-24%-a lényegében a feketegazdaságból származik. Ennyi pénz forog a magyar gazdaságban jelen pillanatban ellenőrizhetetlenül. A szerző ennek mintegy 60%-át becsüli a korrupcióból és a csalásból származó bevételeknek. Olaszországban ez az arány, a 23-24% a legrosszabb időben sem haladta meg a 20-21%-ot, tehát ilyen szempontból meglehetősen nehéz helyzetben van, talán azt mondanám, hogy veszélyhelyzetben van Magyarország.
A logikai kör tehát itt bezárul, a feketegazdaság kritikus értéket ért el, a korrupciónak ez a melegágya. Ebben a pillanatban megjelennek ilyen esetben a külföldi szervezetek. A veszélyes jelek erre Magyarországon megvannak, ilyenek a bank- és olajbotrányok.
Ez az a küszöb, amikor megjelenik a korrupció a politikában is, mint ahogy néhány hivatalos magyar nyilatkozat arról beszélt, hogy még nem tartunk ott, de azon a küszöbön állunk, amely rendkívül veszélyes stádiumnak nevezhető. Fentiek alapján komolyan fel kell tenni a kérdést, jó úton járunk-e, valóban célszerű-e a Magyarországon az ügyészség felügyelete alá tartozó olyan vizsgálati részeknek, mint amilyen a vizsgálóbírói intézmény — amely, ha nem is hasonlítható össze teljesen a jogrendszer, de megfelel körülbelül az olasz magisztrátusoknak — a Kormány alá rendelése? Megítélésem szerint nem célszerű jelen pillanatban. Abban az időszakban, amikor az olaszok rendkívül örülnek, és hálát adnak parlamenti képviselőiknek, hogy öt évvel ezelőtt nem engedték ezt a felügyeletet létrehozni, nem engedték a független magisztrátusokat az igazságügyi minisztérium alá rendelni, nem nagyon tartom célszerűnek az előbb általam vázolt veszélyhelyzetben — ami igenis nagyon sok adattal alátámasztható ma már — ezt jelen pillanatban megtenni. Úgy érzem, nincsenek meg azok a kellő alkotmányos és szervezeti garanciák, nincs meg az az önálló vizsgálóbírói rendszer, amire múlt alkalommal Hack Péter, Áder János és — természetesen más előjellel — Kutrucz Katalin képviselő asszony is utalt.
Ezek jelen pillanatban még messze vannak, még messze vagyunk a legfelsőbb igazságügyi tanács létezésétől. Megítélésem szerint tehát ne legyünk pápábbak a pápánál — ha már Olaszországról van szó —, és addig ne fogadjuk el az ügyészségnek a Kormány felügyelete alá való helyezését, amíg ezek az alkotmányos garanciák nem állnak fenn és nem következnek be Magyarországon. Intő példa ez az olasz példa. Amennyiben tényleg becsüljük az olaszokat azért, hogy vizsgálóbíróikat, magisztereiket olyan felhőtlen módon ünnepelték, mint ahogy Olaszországban ez történt, és a közvélemény-kutatások szerint — kicsit talán szomorú — Olaszországban ma első helyen a legnépszerűbb emberek a vizsgálóbírók és a magiszterek, úgy gondolom, hogy számunkra is célszerű, legalábbis átmenetileg ennek a helyzetnek a fenntartása. Amennyiben Milánó népe így ünnepelte az ő vizsgálóbíráit, az ő magisztereit, akkor azt hiszem, mi is a saját kiváló vizsgálóbíróinkat, kiváló ügyészeinket — hiszen nincs jobb kifejezés erre Magyarországon — méltán ünnepelhetjük a jövőben, amennyiben ilyen független, s mindenkitől valóban befolyásmentesen tudják tevékenységüket a jövőben végezni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
