FODOR ISTVÁN, DR. (független)
FODOR ISTVÁN, DR. (független)
FODOR ISTVÁN, DR. (független) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! 1989-ben, amikor a politikai egyeztető tárgyalásokat követően még az előző Országgyűlés elfogadta a sarkalatos törvényeket, általános volt az a vélemény, hogy a politikai intézményrendszer tartópilléreit ettől az időtől kezdődően olyan törvények alkotják, amelyek nemcsak az eredeti célt, a többpárti parlamenti demokráciába történő békés átmenetet tudják jól szolgálni, hanem koncepciójukban és a megoldások tekintetében is időtálló szabályok lehetnek.
Nos, az élet azt igazolta, hogy ezek a törvények olyan berendezkedést tettek lehetővé, amely egyrészt hosszabb távon is működőképes intézményrendszer kereteit teremtette meg, másrészt az azóta megkötött nemzetközi szerződések tanusága szerint ez a berendezkedés az Európa-ház ízlésének is megfelel. Vallom, hogy az úgynevezett sarkalatos törvények azért érdemelnek ma is kedvező minősítést, mert megalkotói akkor valamennyien ellenzéki pozícióból gondolkodtak.
Az Országgyűlés napirendjén lévő házszabály-módosítás tervezetét megismerve az jutott eszembe, igazán sajnálatos, hogy 1989-ben nem maradt idő és energia a többpárti Parlament Házszabályainak megalkotására, mert az volt talán az utolsó alkalom, hogy kétharmados támogatást igénylő és az intézményrendszer működése szempontjából kulcsfontosságú szabályok kialakítása során minden érdekelt fél el tudott vonatkoztatni attól a körülménytől, hogy a parlamenti patkó melyik oldalán ül, illetve szeretne ülni egy következő választás után. Erről a házszabály-módosítási tervezetről egyértelműen megállapítható, hogy támogatói hosszabb távon is kormányzati pozícióban képzelik el magukat.
A módosítás indoka egyébként kézenfekvő lenne, nevezetesen az, hogy feszesebbé, hatékonyabbá tegye az Országgyűlés munkáját, anélkül, hogy alapvető alkotmányjogi, dogmatikai tételeket sértene.
A demokratikus parlamentek évszázados gyakorlata kialakította azokat a formációkat, amelyek ezt a célt optimális mértékben szolgálják. Ennek a rendszernek a lényege az, hogy sértetlenül hagyja, szinte maradéktalanul érvényesülni engedi a mandátumhoz kapcsolódó képviselői jogosultságokat; a korlátozások kizárólag a hozzászólások és a vita időtartamát érintik. Ez a rendszer minden kérdésben a plenáris ülés egészére bízza a döntést, ám az egyes előterjesztések plenáris vitáját és magát a döntést is formalizálja. Ez azáltal válik lehetővé, hogy a plenáris vitát és a döntést megelőzően két szakaszban, egy rendkívül hatékonyan és jól működő integrációs rendszer alakult ki, nevezetesen: a frakciók a politikai integráció, a bizottságok pedig a szakmai integráció színterei. Az a körülmény, hogy a frakciók és a bizottságok milyen hatékonyan dolgoznak, s ez utóbbiak tekintetében valóban a korábban kialakított politikai megfontolások szakmai kontrollja történik-e, vagy ezek is a többségi politikai akarat kifejezőivé válnak, ez nem házszabály, hanem munkamódszer, de azt is mondhatnám, akarat kérdése.
Tehát meggyőződéssel vallom, hogy az Országgyűlés munkájának hatékonyabbá tétele érdekében az előkészítő szakaszban kell megoldásokat keresni. Ezzel természetesen nem kívánom azt állítani, hogy a plenáris ülésen alkalmazott szabályok egyikén sem kellene változtatni. Amikor tehát az előterjesztésben megfogalmazott módosításokat vizsgálom, az én szempontom kettős. Az első szempontom az, hogy a javasolt változtatások megfelelnek-e a demokráciáról vallott felfogásomnak, amit a szaknyelvből kölcsönözve úgy is fogalmazhatnék — ha ez nem hangzik laikustól túlzottan nagyképűnek —, hogy alkotmányjogi dogmatikai elveket sértenek-e vagy sem. A második szempontom: a javasolt változtatások valóban hatékonyabbá teszik-e az Országgyűlés munkáját?
Az előterjesztésben megfogalmazott módosítások koncepcionálisan végeredményben négy csoportba oszthatók; ezek közül kettő önmagában egy-egy külön csoportot alkot. Ezek: a frakció létszáma alsó határának módosítása, illetve a bizottsági tag helyettesítése. Mindjárt ez utóbbival kezdve a bizottsági tag helyettesítése egyike lehet azon megoldásoknak, amelyek a határozatképesség, tehát a bizottság működőképessége biztosítása szempontjából az egyik megoldást jelentheti.
(18.40)
Ám erre más megoldás is volna, például Salamon László korábban benyújtott önálló indítványa.
Feltételezem, hogy az ügyrendi bizottság több megoldás közül kiválasztva terjesztette elő ezt a javaslatot, tekintettel azonban arra, hogy nem ismerjük azokat a megfontolásokat, amelyek miatt pont erre esett a választás, azt kell mondanom, ez a megoldás így önmagában nem meggyőző, de azt semmiképpen sem mondhatom, hogy elfogadhatatlan.
A koncepcionálisan másik önálló kérdéskört érintő javaslat a frakcióalakításhoz szükséges létszám alsó határának módosítása. Meggyőződésem, hogy a frakcióalakítás házszabályi feltételeit minden tekintetben összhangba kell hozni a választási szabályokkal, és a választási szabályok alapján a szélsőséges lehetőségeket is figyelembe véve kalkulálható helyzettel. Tehát például azzal, hogy egy párt egyéni választókerületben nem szerez mandátumokat, és töredékszavazatai minimálisak, ám listán eléri a 4 — vagy az új javaslat szerint 5 — százalékos küszöböt. Ebben az esetben a 10-13 fő lenne a frakcióalakításhoz szükséges létszám alsó határa, s hogy a kettő közül melyik legyen, azzal mindenképpen meg kellene várni a választási törvény módosítását. A frakcióalakítás létszáma alsó határaként 15 fő megjelölése mögött így óhatatlanul megalapozottnak kell tekinteni azt a feltételezést, hogy ennek a javaslatnak aktuálpolitikai indíttatásai vannak.
Ezzel szemben sajnálatos, hogy az előterjesztés nem tartalmaz javaslatot annak a jelenségnek a kezelésére, amely ugyanebben a ciklusban a pártosodási folyamat befejezetlen voltának számlájára írva az átalakulás természetes kísérőjelenségeként is felfogható, ám jó lenne a következő Parlamentet megóvni egy, a mostanihoz hasonló polarizálódástól.
Belátom, erre vonatkozó célirányos korlátozásokról is nehéz lenne elhitetni, hogy mentesek a napi politikai megfontolásoktól. De lehetne ezeket a szabályokat az új Parlament megalakulásával hatályba léptetni, és elengedhetetlen volna ezeket a szabályokat is összhangba hozni a választási törvénnyel.
A javaslatok harmadik csoportja a képviselői indítványok és módosító javaslatok sorsát döntően befolyásolja, amennyiben különbséget tesz az önálló indítványok és módosító javaslatok sorsában aszerint, hogy frakció támogatja azokat vagy nem támogatja.
Itt feltétlenül hivatkoznom kell két alkotmányjogi dogmatikai elvre. Az egyik az, hogy a képviselők indítványáról minden esetben csak a plenáris ülés öszszessége dönthet. A másik idevonatkozó, idekívánkozó ilyen dogmatikai kérdés az, hogy a képviselők mandátuma egyenértékű, függetlenül attól, hogy frakcióhoz tartoznak-e vagy nem, így a jogosítványaik is azonosak kell, hogy legyenek. A mandátumok egyenértékűsége egyenesen következik a választójog egyenlőségéről törvényben megfogalmazott alkotmányjogi elvből.
A képviselői jogosultságok tervezett korlátozása kapcsán meg kell kérdeznem az előterjesztőket: gondoltak-e arra, hogy az új választási törvény szerint megválasztásra kerülő nemzetiségi kisebbségekhez tartozó, ám a Parlamentben majd pártok frakciójához nem tartozó képviselőknek milyen szerepet szán ez a javaslat?
A képviselői indítványok és módosító javaslatok sorsát befolyásoló döntési jogosultságnak a bizottságok kompetenciájába történő áttelepítése azonban nemcsak az alkotmányjogi aggodalmakat teszi megalapozottá, hanem számomra kérdéses azoknak a hatékonyságot elősegítő hatása. Hiszen frakciótámogatással végül is az indítványról mégiscsak a plenáris ülés fog dönteni, és ugyanez történik a módosító javaslattal is. Márpedig tisztelt hölgyeim és uraim, ennek a Parlamentnek a munkáját eddig sem a frakciókhoz nem tartozó képviselők indítványai és módosító javaslatai zilálták szét.
A képviselői indítványok és javaslatok sorsát érintő előterjesztés kapcsán előbb elmondott érveimet megismételhetem azokról az elképzelésekről, amelyek jogosítványokat adnak a mindenkori levezető elnök számára, nem a tények rögzítésére szorítkozó megállapítások, hanem politikai tartalmú döntések tekintetében.
A döntést az elnökre telepíteni a tárgysorozat megállapításánál és a részletes vitára bocsátásnál is aggályosnak, de az ügyrendi javaslat és az időkeret megállapítása tekintetében egészen abszurd ötletnek tartom. Valamennyi, az elnökre telepített döntési jogosítvány kapcsán meg kell ismételnem, hogy megítélésem szerint ezek a szabályok nemhogy hatékonyabbá tennék a Parlament munkáját, hanem sok esetben feleslegesen fogyasztják az időt, mert valószínűsíthető, hogy ezek tekintetében is a frakciók élni fognak azzal a jogukkal, hogy kérni fogják a Ház döntését, tehát a döntést úgyis a Háznak kell elvégezni, csak előtte még egy frakcióindíványt be kell terjeszeni.
Végezetül két kifejezés helytelen használatára hívnám fel az ügyrendi bizottság figyelmét, hozzátéve, hogy mind a kettő kezdettől fogva, illetve az előző Parlamenttől örökölten ügyrendünk részét képezi.
Az egyik a napirend és a tárgysorozat kifejezések következetlen használata. Mert ugye napirendje van az Országgyűlésnek, tárgysorozata van az ülésnek, aztán ismét napirendje van az ülésnek, és ezek a kifejezések következetlenül kombinálódnak különböző szabályok kapcsán.
A másik kifejezés, amit egyszer s mindenkorra törölni kellene a Házszabály szóhasználatából az, hogy a képviselő "kérhet" a Parlamenttől, például sürgős eljárást, kivételes eljárást, név szerinti szavazást és a többi. Nos, ez is alkotmányjogi dogmatikai kérdés. A képviselő nem ügyfél a parlamenti hatóságnál, mert ilyen nincs is, tehát a képviselő nem kér, hanem indítványoz, illetve javaslatot tesz.
Elnök úr! Tisztelt Ház! Összességében azt kell mondanom, és igazán sajnálom, hogy ezt sok, jogban pallérozott képviselőtársam egyetértő véleményét követően kell kimondanom: alapvető alkotmányjogi dogmatikai elvek megsértése okán, de hogy a saját laikus nyelvemen megfogalmazzam, a demokráciáról vallott felfogásom okán, továbbá azért is, mert a Ház munkájának hatékonyabbá tételében a módosításoknak — ezeknek a módosításoknak — érzékeltethető hozadéka nem lesz, ez az előterjesztés számomra elfogadhatatlan.
Nem vitatom, Házszabályaink átgondolt, jelentős módosítása nagyban hozzájárulhat az Országgyűlés munkája hatékonyságának javításához, ám ez nem képzelhető el a választási szabályok véglegesítése nélkül, és véleményem szerint hatálybaléptetését az új Országgyűlés megalakulásának időpontjára kell időzíteni.
Ezért az a javaslatom, hogy az előttünk levő előterjesztés további vitája helyett tavasszal, az úgynevezett néma kacsa időszakában tűzzük napirendre a Házszabályok átfogó módosítását. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
