SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Valamennyiünk előtt ismertek Házszabályunk fogyatékosságai. Tudjuk, hogy egy eredetileg egypárti viszonyokra készült Házszabálylyal dolgozunk, melyet csak különböző toldozó-foldozó jellegű módosításokkal formáltunk a mostanira. E módosítások eredményeként Házszabályunk úgy-ahogy alkalmasnak mondható egy többpárti parlament működésének szabályozására, de nagyon messze van a tökéletesnek vagy jónak mondható szabályozástól.
A Házszabállyal kapcsolatos viták során gyakran visszatérő téma, hogy már régen meg kellett volna alkotni az új, többpárti viszonyoknak maradéktalanul megfelelő Házszabályt. 1990-ben, mandátumunk megszerzésekor magam is — és ebben nem voltam egyedül — úgy véltem, hogy legelső feladataink egyike az új Házszabály elfogadása. Ma már — függetlenül attól, hogy mi okozta e célkitűzésünk megvalósulásának eddigi elmaradását, és függetlenül attól is, hogy valóban nagyon hiányzik az új, többpárti viszonyokra szabott Házszabály — úgy látom, hogy e körben késedelmünk bizonyos értelemben talán természetesnek is mondható, illetve ebből a késedelemből sajátos módon komoly hozadék nyerhető.
Arról van szó ugyanis, hogy az eltelt három év működésünk szempontjából a gyakorlati tapasztalatszerzés széles lehetőségét biztosította részünkre, így egy új Házszabály alkotásához most már nemcsak az íróasztal melletti elvi alapok, hanem a nélkülözhetetlenül fontos, kísérleti értékű gyakorlati tapasztalatok sora is rendelkezésünkre áll.
A mostani házszabály-módosító javaslat még mindig csak a módosítás korlátozott kereteinek jegyeit viseli magán. Abból a megfontolásból kiindulva, hogy a Ház működésének ésszerűsítése, illetőleg ezen észszerűsítés égető igénye néhány módosító gondolat gyakorlati megvalósítását a működőképesség megőrzése érdekében halaszthatatlanná teszi.
Én teljes mértékben osztozom azokban az aggodalmakban, melyek az ügyrendi bizottságot a mostani előterjesztés benyújtására késztették. Ezért alapkoncepcióját tekintve el tudom fogadni és támogatni tudom az előttünk fekvő házszabály-módosító javaslatot. Az ésszerűsítő javaslatok alapirányát is általában jónak és helyesnek ítélem meg, és így egészében az a véleményem, hogy az ügyrendi bizottság javaslata valóban a Ház működésének hatékony javítását szolgálja.
Amikor mindezt elismerem, bevezető gondolataimra visszautalva külön hangsúlyozandónak tartom, hogy ezzel a módosító csomaggal nem válthatjuk ki azt a kötelezettségünket, hogy legkésőbb mandátumunk végén egészében elvi alapokra épülő, gyakorlati tapasztalatainkat is magában foglaló komplett, új Házszabállyal kellene megajándékoznunk az új Országgyűlést.
Egy egészében új Házszabály megalkotására aligha lehet alkalmasabb időpont, mint egy parlamenti ciklus vége, nemcsak a tapasztalatszerzések miatt, hanem azért is, mert a kétharmados többségű szabályozási rendet a pártok, a képviselők egy ciklus végén tudják leginkább a napi politika fölé emelkedve megalkotni, vagyis ilyenkor az ésszerű kompromisszumkészség nyilván a legnagyobb.
Kérem tehát a tisztelt Házat, hogy a módosító csomag megalkotása és elfogadása ne feledkeztesse el erről az adósságáról.
A Házszabály módosításáról vitatkozva nem lehet eléggé hangsúlyozni a házszabályok alkotmányos jelentőségét. Téved az, aki a házszabályokban csak egyszerű működési technikai normákat lát. Úgy vélem, a Házszabály az Országgyűlést illetően az Alkotmány után a legfontosabb közjogi jogszabályunk, ennélfogva egyike legfontosabb alkotmányjogi jogszabályainknak.
Vigyáznunk kell tehát arra, hogy az alkotmányos alapelvek érvényesülése a működés egyszerűsítésére irányuló ésszerűsítési törekvések során semmiképpen se szenvedjen csorbát. Ugyanakkor viszont az ésszerűsítés minden alkotmányosan elfogadható lehetőségét igénybe kell vennünk, és be kell építenünk működésünk rendjébe. Ennek a módosításnak — miként a korábbiaknak is — az az igazi nehézsége, vagyis az az igazán nehéz feladat, hogy az említett elvek, illetve törekvések maradéktalanul és sérelem nélkül összeegyeztessenek és érvényesüljenek.
A csábítás, a veszély onnan szokott jelentkezni, hogy az emberi gyarlóság olykor hajlamos az ésszerűség és az egyszerűség jegyében, illetve ezekre hivatkozva az elvek sérelmére is áldozatot hozni. Kérem képviselőtársaimat, hogy ezt a csapdát mindenképpen kerüljük el.
Ezzel a megfontolással ajánlom képviselőtársaim figyelmébe azt, hogy bár a bizottságok szűrőszerepét a napirendre vétel tárgyában a legteljesebb mértékben támogatom, ugyanakkor nem tartanám helyesnek, ha az Országgyűlés a hatáskörrel rendelkező bizottságok által napirendre vételében támogatott javaslatokat automatikusan tárgyalná, és lemondana a hatáskörrel rendelkező bizottság által támogatott előterjesztés napirendre vételének eldöntéséről.
Hasonlóképpen helytelennek tartom, ha az általános vita lezárását követően a részletes vitára bocsátás, illetve az elutasítás, valamint az előterjesztőnek átdolgozásra történő visszaadása tárgyábani döntést az elnökre ruházná a Házszabály. Ez a döntés ugyanis a törvényhozás folyamatának olyan nagy súlyú lépése, melyhez legfeljebb a törvényjavaslat egésze feletti végszavazás hasonlítható. Ilyen súlyú döntésről pedig az Országgyűlés nem mondhat le sem az elnök, sem a frakcióvezetők javára.
Arról most nem beszélek, hogy határozatképtelenség esetén a frakcióvezetők garanciális joga nem működne, illetve, hogy nem biztos, hogy egy javaslat vitájának minden fázisában mindig mindegyik frakcióvezető jelen van.
Kifejezett tetszésemmel találkozik az időkeretek bevezetésének szabálya, amely egy többpárti parlament működési szabályának általában elszakíthatatlan része. Nem tartom szerencsésnek azonban az olyan fogalmakkal való operálást, mint — tessék idézőjelbe érteni — kormánypárti, illetve ellenzéki. Tekintettel arra, hogy ezek nem tekinthetők szokásosan használt közjogi fogalmaknak, annak ellenére sem, hogy már jogunkban, sajnos, van erre a terminológiai használatra egyetlen példa. A napi politikába való bocsátkozás kerülése mellett is kénytelen vagyok példaként a Magyar Igazság és Élet Pártja frakciójának példájára hivatkozni annak igazolásául, hogy milyen gyakorlati problémák adódhatnak az előterjesztés által javasolt szóhasználatból. E gyakorlati példa kapcsán csak annyit: furcsa lenne, ha az önmagát kormánypártinak deklaráló frakció a koalíció időkeretének terhére támadhatná a Kormányt.
Elvi szempontok sérülésének veszélyét látom a kivételes eljárás szabályainak módosításában is. Igaz ugyan, hogy formállogikai jogi megközelítés mellett valóban az tűnne logikusnak, hogy a kivételes eljárásban eljáró bizottság többsége által nem támogatott javaslat is ugyanolyan elbírálásban részesüljön, mint a rendes eljárásban nem támogatott javaslatok, mégis úgy vélem, a kivételes eljárás meghatározó sajátosságai, vagyis a bizottság egyedülisége, döntései feletti minden korrekció hiánya olyan kivételes hatalommal ruházza fel a kivételes eljárásban eljáró bizottságot, mely csak a most hatályos szabályozás mellett illeszkedik működésben elfogadhatóan az alapvető alkotmányos principiumokhoz.
(18.20)
Külön kérdésként merült fel a vita kapcsán, hogy a frakcióalapításnak létszámra vonatkozó új javasolt szabálya sérti-e az alkotmányos alapelveket vagy sem. Úgy vélem, önmagában nem jelenthet alkotmányos sérelmet, ha a frakció létszámát 10 helyett 15 főben határozzuk meg. A két létszám között ugyanis minőségi különbség nincs, legfeljebb a 15-ös létszám mellett — ez egy praktikus szempont lesz — egy frakciónak ez idő szerint módja lehet valamennyi állandó bizottságba tagokat delegálnia.
Indokolatlanok azok a támadások is, melyek napi politikai indíttatásúnak minősítik ezt a javaslatot. Ismeretes ugyanis, hogy az ügyrendi bizottságban már hosszú ideje felmerült a frakcióalapításhoz szükséges létszám magasabb mértékben történő megállapítása, mégpedig olyan időben, amikor a Parlamentben kialakuló mostani fragmentációs folyamatoknak még híre-hamva sem volt. Ennek ellenére szerencsétlen az az egybeesés, ami a Házszabály ez irányú módosítása, illetőleg e módosítás tárgya és az új frakciók alapítása iránti igények megjelenése között van. Ez a szerencsétlen látszat oda vezetett, hogy a létszámemelést támogató pártoknak akaratuk ellenére szembe kell nézniük a kérdés rendezésének napi politikához való igazítása vádjával. Jobb lett volna ezt elkerülni.
Egyébként hadd jegyezzem meg, hogy az én logikám szerint egy olyan javaslat állt volna a napi politika szolgálatában, amely a jelenleginél alacsonyabb szinten kívánta volna megállapíttatni a frakciók létszámát. A nagy frakciók érdekeit ugyanis jobban szolgálta volna, ha a kisebb frakciók szerveződésére kevesebb képviselő átülésével is mód lett volna.
Nem vagyok meggyőződve afelől, hogy a függetleneket mindenben kielégíti-e a jelen javaslat. Én ebben a témában szándékosan nem akarok kezdeményező lenni, és így e körben módosító javaslatok előterjesztésétől is tartózkodtam. Tettem ezt most azért, mert a Házszabály korábbi módosítási vitáiban voltak ezzel kapcsolatban konkrét, a függetlenek szerepét jobban elismerő javaslataim, ezek azonban akkor nem tudták elnyerni a Ház kétharmados többségének támogatását. Úgy gondolom, ezek után ilyen irányú javaslatokkal részemről csak a felesleges kísérletezés pótcselekvését valósítanám meg. És talán a függetlenek sem szorulnak fogadatlan prókátorra, amit ők majd szükségesnek éreznek előterjeszteni, azt nyilván megteszik.
E kérdéssel kapcsolatban azért elvi éllel szeretném hangsúlyozni, hogy alkotmányos közjogi rendünk értelmében a független képviselőknek létjogosultságuk és helyük van a többpárti parlamentben is, és ennek megvannak az 1848-ig visszanyúló magyar közjogi hagyományai is. Ugyanakkor csoportjuk nem tekinthető frakciónak. És nem igényelhetnek csoportként olyan jogokat, melyekkel az országgyűlési képviselőcsoportok rendelkeznek. Joggal vethető fel az az észrevétel is, hogy a függetlenekre jogi értelemben sokkal precízebb lenne a képviselőcsoportokhoz nem tartozó képviselők megjelölést használni, illetve jogszabályainkban egyébként ezt a most említett formában szereplő megjelölést — ami jelen van jogszabályaink közül némelyikben — jobban tudatosítani.
A Házszabály működésével kapcsolatosan vita merült fel az alkotmányügyi bizottság funkcionális hatáskörét és terjedelmét illetően is. Ezzel kapcsolatban úgy vélem, hogy adott körülmények és adott feltételek mellett e kodifikációs bizottság funkcionális jellege és hatásköre szűkíthető. Ennek azonban feltételei ma egyáltalán nem állanak fenn. Véleményem szerint a jövő útja e körben az, hogy a parlamenti pártfrakciók olyan professzionista jogászszakértői hátteret építsenek ki — más szakértői háttér mellett —, hogy az egyes szakágazati jellegű előterjesztésekhez benyújtott módosító javaslatok eleve magukon viseljék a jogi pallérozottság jegyeit. Amikor ez általánossá válik, akkor az egyes szakági kérdésekben alárendelt szerepet játszó jogi kérdések elbírálása már megvalósítható lesz a szakági bizottságokban is, és ez majd lehetővé teheti a kodifikációs bizottság funkcionális jellegének korlátozását. Három év tapasztalatait illetően azonban, felidézve sok — bocsánatot kérek a kifejezésért — hajmeresztő javaslatot, azt kell mondanom, hogy ettől a helyzettől még nagyon messze vagyunk.
Az általános vita keretében kell érintenem a Házszabállyal kapcsolatosan két korábban előterjesztett és az Országgyűlés által napirendre is vett önálló képviselői indítványomat is. Az egyik önálló indítványom a koncepcionális eljárás és szavazás rendjét kívánta intézményesíteni a fő szabályok szerinti eljárás melletti speciális eljárásként. A most tárgyalt házszabály-módosítás azonban más irányban keresi az egyszerűsítés lehetőségét, jóllehet nem zárja ki a koncepcionális eljárásra vonatkozó javaslatom intézményesítését sem. Így felmerül a kérdés: helyes lenne-e, ha ezt az önálló képviselői indítványomat módosító javaslat formájában szorgalmaznám beépíteni a mostani házszabály-módosításba. Végiggondolva ezt a lehetőséget, úgy látom, hogy ez hiba lenne. Elvetem ezt a megoldást azért, mert a javaslatom ide vonása és tárgyaltatása az ügyrendi bizottság előterjesztését elbonyolítaná és elfogadását megnehezítené. Természetesen önálló indítványként változatlanul fenntartom e javaslatomat, és amikor utaltam arra, hogy e javaslattól függetlenül mi adósai vagyunk — úgy érzem — a jövendő Parlamentnek egy teljesen új Házszabállyal, annak megalkotása keretében — úgy gondolom — e javaslat hasznosítható lesz.
Másik önálló indítványom a bizottságok határozatképességének leszállítására irányul. E tekintetben az ügyrendi bizottság előterjesztéséhez pontosító javaslattal éltem, melynek elfogadása ezt a problémát megoldaná, így ez a másik önálló indítványom várakozó harcállásponton tovább éli önálló, de most e tárgyhoz előterjesztett ez irányú módosító javaslatomtól függővé tett életét.
A Házszabályokat érintő, Orbán Viktor képviselőtársam által előterjesztett korábbi önálló indítvány kapcsán annak idején ugyancsak módosító javaslatokat terjesztettem elő a napirend előtti felszólalás szabályainak olyan alakítása érdekében, hogy az a tisztelt Ház kétharmadának tetszését elnyerje. Ez a törekvésem akkor nem vezetett sikerre, az én javaslataimat is és Orbán Viktor javaslatát is elvetette az Országgyűlés, pontosabban többséget nyert mind a kettő, de nem kétharmadost, és így ez a módosítás nem született meg.
Az ügyrendi bizottság mostani javaslata ismételten érinti a napirend előtti felszólalások kérdését, többé-kevésbé hasonló módon, mint annak idején Orbán Viktor előterjesztése.
A korábbi vitában előterjesztett módosító javaslataim ismételt benyújtásától e körben is tartózkodom, lényegében olyan megfontolásból, mint amit a függetlenek jogállását illető témakör kapcsán a magam számára irányadónak tekintettem. Természetesen korábbi javaslataim, elgondolásaim — ha tisztelt képviselőtársaim maguk is úgy gondolják — rendelkezésükre állnak.
Az előterjesztés általában több ponton visszatérő gyengesége, hogy nincs tekintettel az esetleges határozatképtelenség problémájára. Nyilvánvaló például, hogy a tárgysorozat megállapítását érintő ügyrendi javaslat, melynek célja az elnök döntésének felülbírálata lenne az előterjesztésem szerint, csak akkor bírálható el, ha a Ház határozatképes, figyelemmel arra, hogy a tárgysorozatot érintő javaslatot egy adott időpontban, mégpedig a tárgysorozat megállapításakor lehet elbírálni. Ezért úgy vélem, hogy az elnöki döntéssel szembeni garanciát csak határozatképesség esetére van értelme biztosítani, amikor az adott esetben valóban élni is lehet ezzel a garanciával.
Tisztelt képviselőtársaim! Igyekeztem a házszabály-módosítással kapcsolatosan minden lényeges elvi kérdést érinteni, és minden olyan problémát elemezni, amely az általános vita tárgya lehet. További részletek taglalása már, úgy vélem, a részletes vita témakörébe vág.
Csupán egyetlenegy részletkérdést szeretnék még itt külön kiemelni, nevezetesen a bizottságok — mégpedig a hatáskörrel rendelkező bizottságokra utalok itt most —, tehát a bizottságok részletes vitában történő önálló javaslattételi jogát érintő új szabályozást. Az előterjesztés ugyanis megszüntetné a hatáskörrel rendelkező bizottságnak azt az eddig bevált jogát, hogy csatlakozó lehetőség nélkül is módosító indítványt lehessen előterjesztenie a részletes vitában.
(18.30)
Úgy gondolom, hogy bevált és jól működő megoldást tennénk félre, amit nagyon nem tudnék helyeselni.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztést érintő elképzeléseimet módosító javaslatok formájában a vita részévé tettem. Magam is kérem a tisztelt Házat, hogy a jobbító módosító javaslatokkal együtt támogassa az ügyrendi bizottság előterjesztését. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
