GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. Én részletesebben kívánom kifejteni álláspontunkat. Tisztelt Ház! Mielőtt beszédemet megkezdeném, kérem, vizsgáljuk meg, hogy tulajdonképpen mi a célja annak a javaslatnak, ami előttünk fekszik.
Horváth Béla a javaslat első változatának benyújtásakor úgy érvelt, ahogy azt most szóban is elmondta, miszerint ez a javaslat nem szólna másról, mint az újramegnyitás irányába tett lépésről, illetve a különböző kárpótlási juttatások kiszélesítéséről. Meglehetősen világos volt viszont sokak számára már akkor is, hogy a javaslat benyújtásával volt egy olyan célja Horváth Bélának, és persze rajta keresztül azoknak a minisztériumoknak, illetve magának a Kormánynak, amelyek a háta mögött álltak, hogy a nemsokára bekövetkezendő alkotmánybírósági döntés idejére már legyen egy olyan javaslat a Ház asztalán, amelyről az Alkormánybíróság a törvényjavaslatról mondott ítélettel egy időben ítéletet mondhasson, azaz az Alkotmánybíróság adjon ötleteket, hogy vajon a Horváth Béla-féle javaslat elfogadható, kielégíti-e az alkotmányos aggályokat vagy sem, hiszen akkorra már szerintem mindenki számára világos volt, hogy a 24. § abban a formájában, ahogy még ma létezik, alkotmányellenes.
Ez a javaslat tehát egyben az alkotmányellenesség orvoslására is szolgál, de szerintem erre ez sajnos kevés. Egyetértek Katona Bélával abban a kérdésben, hogy ez a javaslat tulajdonképpen idegen kezektől származik, és én azt valószínűsítem, hogy az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal áll e javaslat mögött. Ezt az is alátámasztja egyébként, hogy — ezt majd a beszédemben el fogom mondani — a javaslatnak van néhány olyan eleme, ami igazából érdektelen, semmire nem jó, viszont arra nagyszerűen alkalmas, hogy a kárpótlási hivatal továbbélését szolgálja.
Felmerül a kérdés, hogy miért nem a Kormány nyújtotta be ezt a javaslatot, hiszen a Kormánynak lett volna erre kötelezettsége is, hiszen a Kormány az alkotmányosság legfőbb őre. Azt hiszem, ennek a legfőbb oka az, hogy a Kormány nem kívánja vállalni ez ügyben a politikai felelősséget, mint ahogy ezt tette korábban is, hiszen az alkotmányellenesnek minősült passzusok olyan módon kerültek be ebbe a törvénybe, ahogy azt az MDF képviselőcsoportja nyújtotta be. Személyesen Kónya Imre indokolta ezt a javaslatot. Akkor el is mondta, hogy milyen célok vezették őket, és ezt én is idézni szeretném, bár némiképpen rövidítve: "A feladat itt is az volt, hogy a — többségi politikai erők által kialakított — politikai cél, illetve célok továbbra is érvényesüljenek, s az ennek megfelelő jogi megoldás az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezésével is összhangban álljon. Legjobb meggyőződésem szerint állíthatom — mondta Kónya Imre —, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja által előterjesztett módosító indítvány képes eleget tenni ennek a kettős követelésnek." Hát nem sikerült, sajnos!
Nekünk nem az a célunk, hogy itt javaslatokat terjesszünk önök elé a tekintetben, hogy hogyan lehetne ezt a helyzetet feloldani, ugyanis ezt a kását önök főzték, s azt gondolom, hogy ezt a kását önöknek meg kell enniük, hiszen majd el fogom mondani, hogy amenynyiben ez nem történik meg, akkor ez a kásahalmaz, sajnos, egyre növekvő mértékben a következő kormány étlapját fogja gazdagítani, amit szerintem senki nem szeretne.
A hátralevő időben beszédemet két részben kívánom megtartani. Az egyik részben az alkotmányjogi helyzetet próbálnám ecsetelni, a másikban pedig feltételezem, hogy Horváth Béla javaslata esetleg mégiscsak megfelel az alkotmányosságnak, azonban ez esetben is még kilenc pontban szedhetőek össze ezen törvényjavaslat hiányosságai.
Az Alkotmánybíróság a 24. §-t alkotmányellenesnek tartotta, és érveit három csoportba lehet csoportosítani.
1. Az állami támogatás körében a pozitív diszkrimináció nem támasztható alá az egykori tulajdoni helyzettel. Ez arra vonatkozik, hogy ha az állam a mezőgazdasági vállalkozókat támogatni akarja, akkor valamennyit támogatnia kell, s nem elegendő csupán a kárpótlásra jogosult mezőgazdasági vállalkozókat támogatni, hiszen az ilyen megkülönböztetésnek nincsen alkotmányos alapja, ez diszkrimináció.
2. A törvény az utalvány által a földet vásárlók körében visszaállította 1 millió forint értékhatárig a már többször alkotmányellenesnek ítélt teljes kárpótlást. Egyébként ezt a pontot vagy ezt a kifogást talán megoldja Horváth Béla javaslata.
3. Az állam a kárpótlás koncepcióján kívül nem támogathatja a mezőgazdasági vállalkozókat a szövetkezet terhére. Itt ugyanis alkotmányellenes volt, amilyen módon az állam vételi jogot állapított meg — utalványok ellenében — a szövetkezeti földekre. Ugyanis előírta — alkotmányellenesen —, hogy a szövetkezet köteles földjét a támogatásra jogosult részére a vételi jog alapján, a kárpótlási árverés sajátos körülményei között kialakult áron eladni, és az annak ellenértékeként megkapott utalványt csak kárpótlási jegyre válthatják át. Lett volna lehetősége az államnak arra, hogy a mezőgazdasági vállalkozókat földjuttatással támogassa alkotmányos módon, azonban ezt úgy tehette volna meg, ha a saját földjét, tehát állami tulajdonban levő földeket bocsátott volna a mezőgazdasági vállalkozók rendelkezésére, nem pedig másét, nem pedig a szövetkezetekét.
Milyen lehetőségek vannak most előttünk? Alapvetően két irányban haladhat a magyar Országgyűlés. Ebből az egyik tulajdonképp egyenértékű azzal, mint hogyha visszamenő hatállyal az Alkotmánybíróság megsemmisítené a kárpótlási törvény 24. §-át. Ez a megoldás arról szólna, hogy megsemmisítjük azokat a kárpótlási árveréseket, amelyeket utalványok felhasználásával tartottak meg, magyarán: visszavennénk a kárpótlásra jogosultak földjeit azoktól, kik utalványokért földeket vettek. Ez a megoldás azonban, azt hiszem, mindenki számára elfogadhatatlan, legfőképpen az érintettek számára.
A másik megoldás — ahogy erre Böröcz István már utalt —, ami alkotmányosnak tekinthető, hogy igen, 1 millió forintig föl kell emelni a nulla százalékos degresszió határát. Ugyanis csak ezzel a megoldással lehet megoldani azt, amit az előbb már említettem, hogy az állam a támogatások körében diszkriminációt alkalmazott. Ugyanis ez esetben az 1 millió forintig szóló kárpótlást minden kárpótlásra jogosult meg fogja kapni, s így nem merülhet föl az az igény, hogy a kárpótlásra nem jogosultak is részesüljenek állami támogatásokban. Ennek a költsége azonban valahol 40 és 80 milliárd forint között határozható meg. S ezen kívül még a szövetkezeteket is kártalanítani kell, ugyanis a szövetkezetektől elvett földeket alkotmányellenesen vették önök el, s itt olyan alacsony áron fizettek a kárpótlásra jogosultak utalványaikkal a szövetkezeteknek, hogy ezek a kárpótlási árveréseken kialakult árak meg sem közelítik a piaci árat. Önöknek igenis ki kell fizetniük a kárpótlási árveréseken kialakult ár és a piaci ár közötti különbözetet a szövetkezeteknek. Ezt a költséget önöknek kell lenyelniük, és nem háríthatják át a következő kormányra. Nincs erre ugyanis erkölcsi alapjuk.
(11.30)
Ha önök most alkotmányellenes megoldást fognak elfogadni, vagyis olyat, amelyik nem elégíti ki az Alkotmánybíróság által leírt feltételeket, abban az esetben önök persze lehet, hogy megússzák, hogy ilyen kellemetlen és népszerűtlen lépéseket legyenek kénytelenek tenni, de tudniuk kell, hogy egyszer valakinek ezt meg kell tennie, mert az Alkotmánybíróság elő fogja venni ezt az ügyet egész biztosan, és akkor lehet, hogy ez a következő kormányt fogja terhelni, s gondolom, önök nem szeretnék azt, hogy majd a következő miniszterelnök úgy kezdje beszédét, hogy ezt az országot, sajnos, önök nem működőképesen adták át.
Tisztelt képviselőtársaim! Tételezzük fel, hogy Horváth Béla javaslata mégiscsak megfelel az alkotmányosságnak, bár szerintem ez nincs így. Ez a javaslat akkor is alapvetően hibás azáltal, hogy a jogosultakra egy vállalkozási kényszert ró. Hibás ez azért — először —, mert szociálisan igazságtalan. Ugyanis mindenki tudja, hogy egy vállalkozás beindításának, megalapításának és működtetésének vannak bizonyos tranzakciós költségei. Ki kell fizetni az ügyvédi díjakat, utána adózni kell és a többi.
Most ebből az következik, hogy akiknél nagyobb a kár és a kárpótlás mértéke közötti különbség, azoknak meg fogja érni, hogy vállalkozásokat alapítsanak, akiknél viszont a kár és a kárpótlás mértéke közötti különbség kicsi, azoknak eleve meg sem éri, hogy azokkal a lehetőségekkel, amelyeket most önök föl kívánnak kínálni, éljenek. Tehát önök itt azokat fogják előnyben részesíteni, akik többet nyernek, akik pedig kevesebbet nyernének ezen a dolgon, azokat eleve kizárják ebből, legalábbis közgazdasági szempontok alapján.
Másodszor: ez a javaslat bemerevíti a tulajdonviszonyokat. Ez mind a föld, mind pedig az egyéb tulajdonok esetében számomra elfogadhatatlan. Akik a mezőgazdasággal foglalkoznak, nagyon jól tudják, mit jelent az, hogy ha valaki öt éven keresztül nem adhatja el a földjét, azt művelni köteles. Hiszen lehet, hogy menet közben megváltoznak a gazdálkodás körülményei, s gazdasági szempontból az lenne a megfelelő megoldás, hogyha a tulajdonát elidegeníthetné, hogyha az ebből befolyt összegeket a fönnmaradó vállalkozásának finanszírozására fordítaná.
Harmadszor: ez a javaslat kényszervállalkozásokat fog létrehozni. Olyan vállalkozások fognak létrejönni, amelyek forgóeszköz és üzleti terv nélkül gazdálkodnak. Könnyen elgondolható, hogy milyen zavart fog kelteni a magyar gazdaságban az, hogyha ezek a vállalkozások az említett körülmények miatt tömegestül fognak csődbe jutni, tömegestül fognak fizetésképtelenné válni.
Negyedszer: elképzelhetetlennek tartom, hogy az elidegenítési tilalmat és a zálogjogot majd valamikor ellenőrizni lehessen. Strómanok és opciós szerződések fogják áthatni ennek a törvénynek a végrehajtását, ahogy egyébként a benyújtását is bizonyos mértékben áthatotta ez a fajta megoldás.
Említettem, hogy van egy olyan pontja ennek a törvénynek, ami meglehetősen furcsa módon utal arra, hogy a kárpótlási hivatal ennek a törvényjavaslatnak az elkészítésében közreműködött. Ez pedig az, hogy teljesen érthetetlen módon a 8554-es számú törvényjavaslattal szemben az új változat már azt tartalmazza, hogy az elidegenítési tilalmat ne az adóhatóság, hanem a kárpótlási hivatal ellenőrizze. Magyarán: ennek a javaslatnak van egy kedvező hatása a hivatalra nézve, hogy a hivatal megkapta a következő öt-tíz évre vonatkozó feladatát is ezen törvényjavaslaton keresztül.
Ötödször: felesleges a törvényjavaslatban előírni, hogy amennyiben nem egyéni vállalkozást alapít a jogosult, akkor a vállalkozásban többségi részesedéssel kell, hogy rendelkezzék. Ugyanis a társasági törvény lehetővé teszi, hogy egy társasági szerződésben a tulajdoni arányoktól eltérő szavazati arányokat állapítsanak meg. Tehát ez az előírás egyszerűen felesleges, hogyha arra célozna ez a javaslat, hogy az adott többségi részesedéssel rendelkező tulajdonos irányítása alatt hagyjuk ezt a társaságot.
Hatodszor: érthetetlen, hogy a jogosultak miért nem alapíthatnak közös vállalkozást. Nem egy olyan család van, amelyben többen rendelkeznek kárpótlási jogosultsággal, és így következésképpen többen fognak utalványra is szert tenni. Nem tudom megérteni, hogy miért kell egy családban három-négy főnek külön-külön vállalkozásokat alapítani, miért nem engedi meg a törvényjavaslat, hogy az egy családban lévő — legalább az egy családban lévő — jogosultak kizárólagos tulajdonukban álló közös vállalkozást alapítsanak?
Ebből a javaslatból több minden is hiányzik.
Először is — és ez a 7. pont — hiányzik az utalvány felhasználásának végső ideje. A 8554-es számon benyújtott javaslat még tartalmazott egy végső határidőt, ameddig az utalványt föl kellett volna használni, az új változat nem tartalmaz ilyen határidőt. Ez is talán alátámasztja azt, hogy a hivatal sokáig akar még működni, hiszen így akár 5-10-15 év múlva is lehetőség lenne ezen utalványok beváltására, ami kiszámíthatatlanná tenné a privatizáció menetét. Nincs is értelme ennek. Miért tartanánk fenn ilyen hosszú időn keresztül apparátusokat?
Hiányzik ebből a törvényjavaslatból ezen utalványok kamatozására vonatkozó utalás. Bár Horváth Béla mintha említette volna, hogy ezek az utalványok nem kamatoznak. Azonban ő ezt azzal támasztotta alá, hogy azért nem kamatoztatják az utalványokat, mivel ha földárverésen használja föl az utalvány jogosultja az utalványait, abban az esetben majd a kárpótlási jegyek fognak kamatozni, amiket az utalványok ellenében a szövetkezetek megszereznek. Kérdezem én: milyen alapon zárjuk el a kamatok felhasználásától azt az utalványra jogosultat, aki nem földárverésen akarja az utalványait felhasználni? Hiszen, ha ez a rendelkezés benne marad, akkor tulajdonképpen itt megint egy indokolatlan megkülönböztetés lesz a földárverésen utalványokat fölhasználni szándékozók között, illetve azok között, akik nem földet kívánnak venni. Mert ők ezáltal hátrányba kerülnek.
A föld esetében indokolt, hogy az utalvány ne kamatozzék. Hiszen a föld mennyisége a kárpótlási földek kijelölése folyamán korlátozottá vált, és a föld ára sem növekszik időközben a közgazdasági helyzet függvényében, hanem a föld ára az árverésen az ott megjelenő kárpótlási jegyek és utalványok mennyiségének függvényében változik. Azonban teljesen más a helyzet a privatizációban fölkínált állami vagyonnal, hiszen az állami vagyon értéke attól függően, hogy az infláció és a közgazdasági helyzet hogyan alakul, változik, tehát indokolt, hogy az utalványok abban az esetben, hogyha ezeket a privatizációban használják fel, kamatozzanak.
Legvégül: nem rendelkezik arról a törvényjavaslat, és ez súlyos hiba, hogy mi történik azokkal az utalványokkal, mezőgazdasági vállalkozási támogatásokkal, amiket a most még hatályban lévő, azonban e törvény által hatályon kívül helyezni szándékolt 24. § alapján kaptak a jogosultak. Ennek az utalványnak más a neve. Az mezőgazdasági vállalkozási támogatás, ez kárpótlási utalvány lesz. Rendelkezni kell arról a kérdésről, hogy ezek az utalványok átválthatóak az új típusú utalványokra. Ha átválthatóak az új típusú utalványokra, akkor ezek az utalványok utána csak a földárveréseken használhatóak föl, vagy pedig fölhasználhatóak rendesen az egyéb utalványokhoz hasonlóan a privatizációban is. Ez egy olyan fontos hiányossága a törvénynek, amire feltétlenül föl kívántam hívni a figyelmet.
Tisztelt képviselőtársaim! Mint elmondtam, valószínű, hogy e törvény, ha alkotmányos törvény lesz, akkor mintegy 40-80 milliárd forintnyi kárpótlási jegy kibocsátására fog lehetőséget adni. És ha alkotmányos törvény lesz, s az Alkotmánybíróság rendelkezésének megfelelően a kormánypárti többség elismeri, hogy igenis megsértették a szövetkezetek alkotmányos jogait, akkor újabb mintegy 8-10 milliárd forint költségvetési kiadással fog járni.
Tisztelt képviselőtársaim! Ezt a kárt — mert ez kár — önök okozták, akik velem szemben ülnek, és az igazságügy-miniszter okozta. Kérem, engedjék meg, hogy megkérdezzem: hány millió forint kárt kell okozni egy miniszternek ahhoz, hogy meg kelljen válni bársonyszékétől? Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
