G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKgP)

Teljes szövegű keresés

G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKgP)
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményeztem az ország közvéleményét felkavaró, botrányos FIDESZ—MDF székházeladási ügyben.
Tudjuk mindannyian, hogy az ilyen ügyletek mélyen sértik a társadalom egészséges önérzetét. A természetes a haladéktalan vizsgálat megszavazása volna. De most itt előttünk is értesülhetett mindenki, hogy az illetékes parlamenti bizottság máris szembehelyezte magát a társadalmi óhajjal. Tehát egy kisebbség nem a többség jól felfogott érdekeit kívánja képviseltetni, érvényre juttatni.
A pártok a székházakat választási eredményeik arányában, s taglétszámukhoz mérten kapták használatra, hogy munkájukat nyugodt körülmények között végezhessék. Működéshez kapták tehát, nem pedig kereskedésre, üzletelésre.
Teljesen megdöbbentő, hogy a választásokon alig 5%-os eredményt elért legkisebb parlamenti párt közel egyenlő arányban osztozott a választásokon győztes párttal a hatalmas összegen. A Rákosi-rendszer emlékeztethet bennünket arra, hogy hová vezet az, ha egy kicsi pártot ilyen aránytalan módon pumpálnak vagyonokkal. Az 1956 szellemében meghirdetett demokratikus átalakulás, a demokrácia nem ezt jelenti. Tudjuk, hogy Nagy Imréék temetésén a FIDESZ elnöke miről szónokolt. Figyelmeztetni szeretném őt, hogy '56 szellemisége azt jelentette, hogy a földtulajdon felső határát 40 holdban határozták meg, hogy a gyárak állami és munkástulajdonba kerüljenek, s a demokrácia olyan legyen, hogy megvalósulhasson a nemzeti egység. S a nemzeti egység nem rejthet magában két ellentétes egységet, a kevés kiváltságosok érdekegységét a több millió dolgozó balekségével, szenvedésével szemben. Minden kiváltság, minden szabad zsákmányolási lehetőség, bármily egyenlőtlenség az élethez való jogban lehetetlenné teszi ezt a nemzeti egységet, s nem jelentheti a nemzeti egység a közéleti kritika elnyomását sem.
Itt kell megemlítenem, hogy indítványom napirendre tűzése miatt most a napokban megbüntetik a Parlamentet. Azt a Parlamentet, amelyik 90%-ban szavazott a vizsgálóbizottság kérdésének napirendre tűzésében. Mivel ez megtörtént, elérkezettnek látják az időt a parlamenti képviselők megnémítására.
És melyik az a párt, amelyik nem akarja hallani ebben a Házban a kritikát? Természetesen a FIDESZ. Az 5%-os pártot már egyszer leszavazták itt diktatórikus, alkotmányellenes előterjesztése okán, s most újra itt van a székházügy árnyékában a nagy antidemokratikus házszabály-módosítás is.
A népképviselet nem azt jelenti, hogy a nép rovására bezsebelünk százmilliókat, hanem pontosan ennek az ellenkezőjét. Ilyen alapon nyugodtan ki lehetne utalni a Létminimum Alatt Élők Társaságának, a pedagógusok szervezeteinek, az '56-osoknak, vagy például az Abaúji Szövetségnek, és sorolhatnám a nagyobb létszámú érdekképviseleteket, egy-egy ilyen 700 millió forintot érő székházat, hogy azt értékesítse, s hogy anyagi gondjaik megoldódjanak. 700 millióval vagy másfél milliárddal a zsebükben könnyű aztán a nehéz gazdasági helyzetről szónokolni azokhoz, akiket most is a legkegyetlenebb módon zsákmányolnak ki.
És ezek után, természetesen, le is fasisztázhatta a FIDESZ vezetője azt a népet, amelyiknek a vagyonából ekkora összegeket kaptak hatpárti szorzó magyarázatával. Most már értem, hogy miért választották pártjelvénynek ők a magyar narancsot. Mert kicsi, mert savanyú és ráadásul nem is a miénk, hanem azoké, akik termesztését hazánkban elrendelték.
Ebből a székházügyletből is látszik, hogy ma is érvényesek Utassy József sorai: "Szedd össze csontjaid, barátom, lopnak a bőség kosarából, a jognak asztalánál lopnak népek nevében, s te halott vagy? Holnap szellem napvilágát roppantják ránk a hétszer gyávák." A szellem napvilágának roppantása a Házszabály módosításával elkezdődött.
Tudjuk, hogy a diktatúrák egyik legnagyobb jellemzője a sietség. De a népképviseletnek az a dolga, hogy a bőség kosarában turkálók kezét lefogja, különösen akkor, ha illetéktelen és túl mohó ez a kéz.
Kérem önöktől a vizsgálóbizottság felállítását, mert a nyilvánosságra került adatok és a sajtóban megjelent dokumentumok alapján szükséges a képviselők valódi tényekről való tájékoztatása. Ezt azonban nem kérhetjük attól a kormánytól, amelynek elnöke az ügyben érintett párt elnöke. Így e kérdésben sem interpellációnak, sem kérdésnek nem lehet elfogadható, értékelhető tárgyi bizonyítéka. Az ügyben a Parlamentnek pedig nemcsak joga, de kötelessége is vizsgálatot elrendelni, és a vizsgálatról az ország aggódó közvéleményét sürgősen tájékoztatni még akkor is, ha ezt a pártalapon működő bizottságok nem támogatják. Köszönöm, hogy meghallgattak! (Szórványos taps.)
(19.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem