SZABÓ LUKÁCS (MIÉP)

Teljes szövegű keresés

SZABÓ LUKÁCS (MIÉP)
SZABÓ LUKÁCS (MIÉP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Engedjék meg, hogy egy ügyrendi észrevétellel kezdjem a felszólalásomat. (Hodosán Róza: De ki szavazza meg?)
Ma G. Nagyné Maczó Ágnes képviselőtársunk egy ügyrendi javaslatot hozott a Ház elé, amikor azt kérte, hogy a tárgysorozatnál cseréljük meg a különböző pontokat, és a nagy nyilvánosság ismerkedhessék meg ennek a vitának a részleteivel. Ez módosító javaslat volt az eredeti beterjesztéshez képest. Véleményem szerint a Ház elnöke, Szabad György elnök úr nem járt el házszabályszerűen akkor, amikor először nem a módosító javaslatot tette fel szavazásra, és azt követően kellett volna csak az eredetit megszavazni. Nem biztos, hogy ugyanaz az eredmény jött volna ki, mint ebben az esetben.
A párttörvény módosítása, illetve ennek a vizsgálóbizottságnak a felállítása szorosan és szervesen összefüggő két kérdés. Ezt az összefüggést kiválóan látta meg az alkotmányügyi bizottság is, amikor — dicséretre méltó következetességgel — nem támogatta egyiknek sem az általános vitára bocsátását. Eddig még rendben is lenne a dolog — viszont érthetetlen, hogy amikor a Ház 90%-a megszavazta a napirendre vételt, és a FIDESZ külön hangsúlyozta, hogy tőlük mindenki támogatta a napirendre vételt, hogy lehet, hogy ugyanez a FIDESZ, pálfordulással, az alkotmányügyi bizottságban egyetlenegy támogató szavazatot sem adott a tárgysorozatba vételhez. Ez csak egy dologgal magyarázható, mégpedig azzal, hogy abban bíztak az igen tisztelt FIDESZ-es képviselők, hogy napirendre vesszük, és a végsőkig fogjuk altatni, lásd a III/III-as ügy, amely, ugye, három éve alszik… (Dr. Eörsi Mátyás: Azt nem a FIDESZ altatja!)
Ezt követően természetesen magyarázatra szorul a FIDESZ részéről — és remélem, meg is fogjuk kapni a magyarázatot a FIDESZ frakcióvezetőjétől —, hogy mi változott közben, ami ilyen mértékű pálfordulásra késztette a FIDESZ-t. Ezek szerint most már nem szükséges ennek a kérdésnek a megvizsgálása…
A különbizottság felállítását az is indokolja, hogy egyelőre tisztázatlan, milyen szerepe volt az Állami Vagyonügynökségnek, annak egyik igazgatójának, illetve a Kincstári Vagyonkezelő Szervezetnek a székházak kiválasztásában. A pártok működéséről szóló törvény ugyanis csak arról szól: olyan módon kell épülettel ellátni a pártokat, hogy működni tudjanak. Arról viszont szó sincs, hogy a főváros egyik legdrágább, 1500 millió forint értékű épületét kell odaadni az egyik pártnak, tulajdonképpen társbérletben: ugyanilyen értékűt kapott a másik párt is, szintén társbérletben — tehát együtt, összesen, fölöslegesen, az igényüket meghaladó mértékben, összesen 3000 milliárd forint értékű (sic!) székházat kaptak. Az egyik elkelt 1500 millió forintért, a másik meg feltételezhető, hogy el fog kelni. (Dr. Zsiros Géza: Lukács! Lehetetlen!) Bocsáss meg, nem lehetetlen: 3000 milliót mondtam, ami 3 milliárddal egyenlő — véleményem szerint. Aki esetleg kétségbe vonja a nullákat, esetleg nézzen utána…
Az a kérdés, hogy ez a házasság vagy látszatházasság, ami a FIDESZ és a maradék MDF között köttetett… (Derültség.) …, irritál-e más pártot, irritálhat-e más pártot — amely esetleg szintén a szeretői pozícióra apellál. Az előbbi hozzászólásban, azt hiszem, ékes bizonyítékát hallhattuk annak, hogy a FIDESZ esetében már egy korábbi szövetség köttetett, ami, úgy tűnik, egyeseket fétékennyé tett. Az tény, hogy úgy tűnik: a FIDESZ két vasat próbált egyszerre a tűzben tartani — mert ki mondja, ki mondhatja meg azt, hogy a korábbi, nagyobb testvér esetleg a következő választás után már nem törpének fog bizonyulni — ha bekerül a Parlamentbe. Úgyhogy politikailag érthető, hogy célszerű ilyenkor a másik oldalon is szövetségest keresni. Viszont az a kérdés, hogy milyen áron. Lehet-e az országot megfizettetni azért, hogy egy házasság megköttessen? Véleményem szerint nem lehet. Még akkor sem lehet, hogyha ez a látszat szerint törvényes. Mert — mint ahogy független képviselőtársam kiválóan rámutatott — más a törvényes, és ebben az esetben, sajnos, más az erkölcsös. Ez egy erkölcstelen kiházasítás volt, és ezért nagyon remélem, hogy minden pártnak érdekében áll egy bizottságnak a paritásos alapon való felállítása, és nem lesz akadálya annak, hogy ezt a paritásos alapon nyugvó bizottságot esetleg név szerinti szavazással — főműsoridőben, hogy mindenki meggyőződhessék róla, ki akarja, melyik párt támogatja és melyik nem — hozzuk létre.
(19.40)
Azt hiszem, csak akkor járunk el helyesen — mint ahogy az előbbi törvénytervezet vitájában is elmondtam —, abban az esetben, ha nem hagyunk pártoknak a tulajdonában olyan ingatlant, olyan épületet, amit a magyar államtól kaptak azért, hogy működni tudjanak, és nem azért, hogy különböző kampánycélokra és — például — autókölcsönzőkre felhasználhassák. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem