PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Kissé zavarban vagyok, mert csak az előterjesztő hiányzik — nem csak, de ő nagyon hiányzik — a teremből az adott téma tárgyalásánál. Nem is tudom, hogy fog majd válaszolni az itt elhangzott érvekre, többek között Csépe Béla, tisztelt képviselőtársam véleményére. Hiszen Csépe Béla számos olyan pontot sorol fel az általános támogatás mellett, amelyen tovább kéne dolgozni ahhoz, hogy a törvényjavaslat kezelhető legyen.
A legutóbbi vitában, az általános vita első szakaszában Kónya Imre MDF-frakcióvezető úr elmondta, hogy ő mértéktartást várt volna az adott kérdésben az MSZP frakciójától. Én szeretném elmondani, hogy hozzászólásomnak az lesz a konklúziója, hogy én mértéktartásra szeretném felkérni a tisztelt koalíciós képviselőtársaimat.
A helyzet, azt hiszem, majdnem mindenki számára ismert, de azért szeretném röviden összefoglalni: az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a bizonyos 24. §, amely kimondja, hogy mindenkinek a leírt skála szerint jár a kárpótlás, tehát 1 millió forintig terjedő kár esetén 310000 forint kárpótlási jegyre jogosult, kivéve azok, akik mezőgazdasági vállalkozóként kívánnak működni, és öt éven belül a mezőgazdasági vállalkozásaikat nem hagyják abba.
Ezek a kivételek 1 millió forintig kaphatnak kárpótlást. Valahol ez a lényege ennek a bizonyos 24. §-nak, amelyikről az Alkotmánybíróság megállapította, hogy alkotmányellenes, mert két dolgot összekever, a kárpótlás és a mezőgazdaság bizonyos vállalkozóinak a támogatását. Ezt a két dolgot nem lett volna szabad összekeverni. Hibát követett el a Parlament, amikor ezt így csinálta, és fölkért bennünket arra, hogy ezt az alkotmányellenes szituációt javítsuk ki.
Horváth Béla képviselőtársam letett egy javaslatot a Parlament asztalára, amelyben kissé leegyszerűsítve a következő képletre tett javaslatot: mindenki kapjon 310000 forint kárpótlást abban az esetben, ha 1millióig terjedő kára volt, kivéve a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági vállalkozókat. Ez a képlet rettenetesen leegyszerűsítve így néz ki.
Tehát mi történt? Megmarad ugyanaz az alkotmányellenes szituáció, mint ami volt eredetileg, amíg csak a mezőgazdasági vállalkozók egy körére terjedt ki ez a javaslat. Most egy szélesebb körre terjesztjük ki az alkotmányellenes helyzetet. Fölismerték ezt a problémát természetesen mások is, többek között éppen az asztalunkon fekszik Dragon Pál képviselő úrnak egy javaslata, aki azt mondta, hogy föloldhatjuk az alkotmányellenességet, mondjuk azt, hogy mindenkire, aki 1millió forintig terjedő kárt szenvedett, terjesszük ki ezt a paragrafust oly módon, hogy mindenki 1millió forintig kapjon kártérítést vagy kárpótlást.
Ebben az esetben valóban eltűnik az a fajta alkotmányellenesség, amiről az Alkotmánybíróság a döntésében szólt. Igen ám, de ha végiggondoljuk a helyzetet, akkor úgy tűnik, hogy háromfajta megoldásig juthatunk. A háromfajta megoldás közül mind a három rossz. Vagy alkotmányellenes, mint ahogy Horváth Béla képviselőtársam javaslata, vagy rendkívül drága, mint ahogy Dragon Pál képviselő úr javaslata, vagy pedig nagyon komoly társadalmi feszültséget okoz, például az az eset, amit előrevetített az Alkotmánybíróság a határozatában, miszerint visszamenőleg el kell venni az alkotmányellenes kárpótlási földeket azoktól, akik ezeket átvették. Ez azt jelentené, hogy néhány ezer embertől visszamenőleg el kéne venni azt a tulajdont, amit most a törvény alapján megkapott.
Tehát három olyan változat van, amelyek mindegyikének komoly baja van. Lehet, hogy logikai úton el lehetne jutni negyedik, ötödik vagy hatodik változatokhoz is. Meg kell, hogy valljam, én a magam részéről nem jutottam el ilyen változathoz. Én a magam részéről csak odáig jutottam el, hogy melyik lenne szerintem a leginkább elfogadható, a legkevésbé elfogadhatatlan a társadalom, a Parlament és remélhetően az Alkotmánybíróság számára.
Ha egy kicsit számolunk, akkor a következő adatokra lehetne jutni, és ez különösen vonatkozik a beterjesztett törvényjavaslatra, illetve az ahhoz már benyújtott — kisgazda képviselőtársam által benyújtott — módosító indítványra.
Az eddigi adatok szerint ez egy kormány-előterjesztésből származó információ, az első és második kárpótlási törvényekre összesen 72 milliárd forint értékű kárpótlási jegy kerülne kibocsátásra, amely 72 milliárd forinthoz természetesen a törvényben meghatározott kamatok is hozzájönnének. Feltételezhető, hogy — miután elhúzódó folyamatról van szó — abszolút értékben 80-90 milliárd forintos nagyságrendet üthet meg ez a két kárpótlási törvény a közvetlen hatásaiban.
Abban az esetben, ha az elfogadott törvény szerint megyünk. Az elfogadott törvény szerint pedig az egymillió forint kár után 310000 forint kártérítés járna. Ha ezt a 310000 forintos kártérítést fölemeljük egymillióra, mint ahogy Dragon képviselő úr javasolja, ebben az esetben számolhatunk azzal, hogy további terheket szabunk az országnak, 70-80, lehet, hogy csak 50-60 milliárd forintos nagyságrendben. (Szabó Lajos: Vagy 10!) Nem hiszem el a 10-et, Szabó képviselő úr. Az adatokat — mondom — egy kormány-előterjesztésből vettem.
A helyzet, azt hiszem, rendkívül feszültté válna, ha egy ekkora új terhet határoznánk meg. Többek között azért is, mert közismertek a Kormánynak azok a gondjai, hogy a már eddig belátható 230 milliárd forint összvolumenű kárpótláshoz szükségessé váló privatizációs vagyont hol találják meg. Valószínűleg meg lehet még találni.
Ha itt is számolunk egy kicsit, a következő kép alakul ki. 2000 millárd forintra volt tehető a magyar állam vállalkozói vagyona 1990-ben '90-es árakon. A 100%-os inflációt figyelembe véve ez ma körülbelül 4000 milliárdnak felelne meg. Ezzel a 4000 milliárddal szemben az Állami Vagyonügynökségnél és az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságnál együttesen körülbelül 1500 milliárd forint értékű a ma fellelhető vagyon. Tehát két és fél ezer millárd forint mai értéken vett vagyon fölött ma már a magyar állam nem rendelkezik. A fönnmaradó 1500 milliárdból már eddig is 230 milliárd az, amit a kárpótlási törvények alapján nagy valószínűséggel a privatizációban meg kell hirdetni.
(18.20)
A többi vagyon szolgálna arra, hogy különböző társaságokba, vegyes vállalatokba vagy egyéb privatizációs technikák útján valódi tulajdonosokhoz juttatva használja a magyar állam. Azt hiszem, érzékelhető, hogy kissé könnyelműen, kissé nagystílűen bánunk az ország vagyonával. Most nem ez van napirenden, nem is szeretnék ezért belemenni abba, hogy ennek az eltűnt két és fél ezer milliárdnak az ellentétele hol szerepel egyelőre a bevételeink között. Tehát ha Dragon képviselő úr javaslatát fogadjuk el, akkor valahol a 60 és 90 milliárd forint közötti pluszterhet fogadnánk el.
Horváth Béla képviselő úr ennél egy kicsit kevesebbet ajánl, ő azt mondja, hogy mindenkinek adjunk egymillió forint értékű kárpótlást, akit legalább ekkora kár ért, abban az esetben, ha bármiféle vállalkozást fölvállal. Az előbb utaltam rá, hogy ez sem kevésbé alkotmányellenes, mint az eredeti szöveg, de természetesen ez valamivel kisebb kört érint, mint a kisgazda képviselőtársam által benyújtott javaslat, tehát feltételezhető, hogy az összeg is kisebb, vagy állítható, hogy az összeg is kisebb. Feltételezhető — és ez bizottsági üléseken elhangzott —, hogy valahol a 25 és 40 milliárd forint között terhelné a vagyont a következő időszakban. Én erre az összegre is azt mondom, lényegesen nagyobb annál, mint amit ma a magyar Országgyűlés fölvállalhat. Csak gondoljanak bele, képviselőtársaim, abba, hogy néhány héten belül elkezdjük a '94-es költségvetés vitáját, ahol többek között például a privatizációs bevételek már hiányozni fognak, részben azért, mert a kárpótlási törvény végrehajtására megy a vagyon.
Úgy tűnik, hogy a folyamat ezen az úton nem kezelhető, s én szeretném önöket lebeszélni arról, hogy ezen az úton keressék a kialakult problémára a megoldást. Még zárójelben hozzáteszem, hogy a kárpótlási törvény hatásait — nem általában a kárpótlási törvényt akarom én most szidalmazni, de —, ennek a 230 milliárd forintos kárpótlási összvolumennek a hatásait még nemigen vizsgálta meg a Parlament. Szintén egy kormány-előterjesztésből való számot hadd említsek meg. Ennek csak az inflációs hatása 5—67%-ra tehető. És ezen az úton valahol természetesen a lakosság teljes egészében fizet ezért a folyamatért. Abban az esetben, ha ráteszünk a kárpótlásra még néhány tízmilliárdot, akkor számoljuk azzal, hogy az inflációs hatások tovább fognak növekedni.
A dolog másik oldaláról szeretnék még néhány szót szólni. Horváth Béla képviselő úr javasolta azt, hogy mindenfajta vállalkozás vállalása esetén, öt évig történő vállalása esetén az utalványok egymillió forintra kerüljenek kiterjesztésre, és ezek az utalványok felhasználhatók legyenek egyéni vállalkozás, társas vállalkozás alapításához, abban az esetben, ha ezzel a társas vállalkozásokban többséget tud szerezni a kárpótolt.
Mit jelent ez a javaslat? Azt jelenti, hogy átlagosan 690000 forintnyi pluszvagyont kínálunk föl azoknak, akik vállalják az ilyen típusú vállalkozást. 690000 forint már akkora pénz, hogy itt egyet tudok érteni Glattfelder képviselő úrral, aki azt mondotta, hogy belekényszerítjük vállalkozásba azokat is, akik különben nem mennének vállalkozásba. Így jönnek létre a kényszervállalkozások, és hozzá szeretném tenni, ezek a vállalkozások nagy valószínűséggel nem lennének működőképesek. Miért nem lennének működőképesesek? Képzeljék el azokat a vállalkozásokat, ahol az alapító tőke kárpótlási papírokból áll. Ezek a vállalkozások valamilyen forgóeszközökkel dolgozni akarnak, hitelt kívánnak fölvenni, a hitelre a fedezet ez a papír. Az én tapasztalatom szerint ilyen feltételekkel a vállalkozások zöme nemcsak hogy nem fog hitelt kapni, de egyáltalán forgóeszköz hiányában működésképtelenné válik. Kényszervállalkozás pénzellátás nélkül. Ennek a következménye csak az lehet, hogy az ilyen típusú vállalkozások jelentős hányada — mondjuk azt, hogy kétharmada, háromnegyede — öt év alatt biztos, hogy felszámolódik. Ha pedig felszámolódik, akkor érvénybe lépne Horváth képviselő úrnak az a javaslata, hogy a megszűnt vállalkozások esetében minden fölhasznált kárpótlási jegy után az államnak tartozik folyó forinttal a tisztelt kárpótolt. A trükk zseniális, még akkor is, ha ezt nem gondolta mindenki végig, és nem trükknek szánta. Ez azt jelenti, hogy most kap kárpótlási jegyet valaki, formálisan erre alapít vállalkozást, és mondjuk, öt év múlva be kell fizetni a kárpótlási jegy ellenértékét folyó forintban a tisztelt állam kaszszájába. Én azt hiszem, hogy önök nem ilyen vállalkozásokat kívánnak támogatni.
Mindezt figyelembe véve még egyszer javaslom azt, hogy globális gazdasági megfontolásokból, praktikus vállalkozási szempontokat figyelembe véve ne ezen az úton keressék az alkotmányellenes paragrafus alóli kibúvás lehetőségét. Találjunk a társadalom számára is elfogadható, a gazdaság számára is kezelhető, olcsóbb megoldást. Erre volt egy utalása Juhász Pál képviselő úrnak. Én azt hiszem, ez az utalás megéri azt, hogy elgondolkodjanak rajta az illetékesek, és tudom, hogy Katona Béla képviselőtársam kérdésére Isépy államtitkár úr ugyan már válaszolt, de mégsem tudom, hogy az Igazságügyi Minisztérium elgondolkozott-e azon, hogy ők milyen megoldást javasolnak. Így a helyzet előállt, s valahol a Kormány felelőssége lenne az, hogy a megoldást megtalálja, nem biztos, hogy ilyen típusú képviselői indítványok vezetnek a megoldásig. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
