ELNÖK(Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK(Szabad György)
ELNÖK(Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 128 szavazattal, 33 ellenében, 60 tartózkodás mellett elutasította az önálló indítvány napirendre tűzését.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Kormány benyújtotta azt a tájékoztatót, amely a Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetési törvényjavaslatához érkezett országos önkormányzati érdek-képviseleti szervek részéről.
Ugyancsak bejelentem, hogy szeptember 14-én petíciót vettem át számos agrárszervezet képviselőjétől. Az országgyűlési képviselőkhöz címzett felhívást eljuttattam a képviselőcsoportok vezetőihez a benne foglaltak mérlegelése és megvitatása céljából.
(15.50)
Ugyancsak bejelentem, hogy Király Zoltán és Kőrösi Imre független képviselők önálló indítványt nyújtottak be, a súlyos gazdasági és politikai összefonódásokat, a korrupciót és ezek okát feltáró vizsgálóbizottság felállításáról 12 826-os számon. Az előterjesztést kézhez kapták képviselőtársaim, napirendre tűzéséről jövő heti ülésünk kezdetén határoz az Országgyűlés.
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaink újabb interpellációkat és kérdéseket nyújtottak be. Megkérem Boros László jegyző urat, ismertesse ezeknek sorrendjét.
Interpellációk és kérdések ismertetése: Boros László jegyző

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem