MIKLÓS ÁRPÁD (MIÉP)

Teljes szövegű keresés

MIKLÓS ÁRPÁD (MIÉP)
MIKLÓS ÁRPÁD (MIÉP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szlovákia Európa Tanácsba történt felvétele után nyomban kiderült a magyar külpolitika csődje. Magyarország nem volt képes határozott állásfoglalást elfoglalni, beletörődött az Európai Közösség általánosságokba foglalt garanciáiba, s most minden eszköz és ellenállás nélkül kénytelen tudomásul venni, hogy Meciar rendszere máris megszegte a szabályokat.
Szlovákia az Európai Közösség tagjaként senkitől sem ellenőrizve üldözheti a magyarokat. Most pedig az a veszély fenyeget, hogy mindez megismétlődik Románia felvételével kapcsolatban. Jeszenszky Géza külügyminiszter romániai tárgyalásain semmilyen értékelhető eredmény nem született. A magyarok helyzete itt is csak általánosságok szintjén került szóba, s nem hangzott el világos magyar állásfoglalás az Európa Tanács-beli felvétel kérdésében.
Ugyanakkor a szlovák—román barátsági szerződés, melyet Iliescu elnök pozsonyi látogatásakor írtak alá, félreérthetetlen fenyegetés Magyarország és a Romániában és Szlovákiában élő magyar nemzetrészekkel szemben.
Feltehető, hogy Románia felvételét egy esetleges magyar vétó sem akadályozza meg. A tiltakozás elmaradása azonban még ennél is súlyosabb helyzetet teremt, mert a magyar beleegyezést és beletörődést tartalmazza, és jogokat ad Romániának és Szlovákiának a magyar lakosság jogfosztására, erőszakos asszimilálására és hazájából való kiüldözésére.
A tiltakozásnak és a vétónak tehát semmilyen ésszerű ellentétele nincs, mivel a két szóban forgó utódállam mindenképpen megvalósítja nemzeti kisebbségeit diszkrimináló politikáját. És ezzel az Európa Tanács intézményét és az európai egyesülés politikáját járatja le.
Természetesen, ha Románia biztosítja a feltételeket, megadja a jogokat az Erdélyben rekedt magyar nemzetrészeknek, biztosítja az önrendelkezést, a területi autonómiát, az iskoláztatást az óvodától az egyetemig, akkor mi leszünk az elsők, akik támogatni fogjuk Románia felvételét az Európa Tanácsba. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem