MEZEY KÁROLY, DR. (MDF)
MEZEY KÁROLY, DR. (MDF)
MEZEY KÁROLY, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amiről ma itt tárgyalunk, az orvosi kamaráról szóló törvény több mint négy évtizede hiányzik a magyar orvostársadalom életéből. Mint minden önszerveződést, a diktatúra tudatosan akadályozta meg, hogy a Magyar Orvosi Kamara a második világháború után újraéledjen. A kívánt eredmény nem maradt el. Ma az orvostársadalom erkölcsi, szakmai és szociális állapota - nyugodtan mondhatjuk - siralmas. Nem veleszületett hibája, hanem a hatékony önkontroll érvényesítésének a hiánya, az orvosok közötti erkölcsi szolidaritás szervezőerejének elmaradása az okai annak, hogy dúl a kenyérharc, nem mindenütt szent az orvosi titok, néhol elképesztő orvosi reklámokat lehet látni és olvasni, soha nem látott mértékben virágzik a sarlatánság, az orvosok tudományosan el nem ismert csodaszerekkel és meg nem alapozott módszerekkel merészelnek olykor a beteghez nyúlni.
Fel lehet ismerni a szakmai féltékenység tüneteit, amikor a fiatal kollégák nem juthatnak a beteg vagy a műtőasztal közelébe, s mindezek mellett az elmúlt évtizedek egyenlősdi politikája eredményeként elkeserítően alacsonyak az orvosi fizetések.
Az orvosok egy része, különösen a pályakezdők szociális helyzete igen nehéz.
Zilált állapota ellenére mégis az orvostársadalom az értelmiségi rétegek közül az elsők egyike, amelyik megérezte a változás szelét, és 1988-ban kimutatta készségét a talpraállásra, az önszerveződésre.
Élve az akkori egyesülési törvény lehetőségével, létrehozták a jelenleg működő Magyar Orvosi Kamarát. Ez kiépítette szervezetét, felemelte hangját, de jogosítványai nem voltak. Érdekeit nem tudta érvényre juttatni, ezért csoda, hogy 20000 orvos mégis tagja a kamarának, ami bizonyítja az orvostársadalom önszerveződési akaratát.
Kedves kollégám, Fáklya Csaba képviselőtársam az SZDSZ soraiból az úgynevezett kötelező tagság kérdésében épp azt hozta fel ellenérvként, hogy lám, 16000 orvos nem lépett be a kamarába. Ők az önkéntes kintmaradást választották.
Nyilvánvaló azonban, hogy azért nem léptek be, mert kevésnek tartották az egyesületként működő kamara jogosítványait, azt, amit most végre törvényben fogunk biztosítani.
Mindazonáltal elismerésre méltó, hogy a mostani kamara öt éve küzd a kamarai törvényért, és ez idő óta lankadatlanul dolgozik a törvény koncepcióinak kidolgozásán.
Az előttünk fekvő tervezethez is számos olyan módosító indítványt dolgoztak ki, amelyeket mi, orvos képviselők jó szívvel nyújtunk be a tisztelt Ház elé.
Az orvosi kamara jelentős szervezettségi fokot ért el, ami megkönnyíti az új szervezet létrehozását. Vezetősége deklarálta, hogy a teljes körű tagsággal velejár a teljes körű tisztújítás.
Nyilatkoztak arról is, hogy nem politikai vagy egyéb hatalmi célokat tűztek ki maguk elé.
Az általános vita eddigi folyamán gyakran felmerült az a kérdés, hogy megelőzheti-e az orvosi kamarai törvény az általános kamarai törvény megszületését.
Minden jel arra mutat, hogy az előttünk fekvő törvénytervezet teljes mértékben igazodik a nemzetközileg elfogadott és kipróbált kamarai alapelvekhez.
(20.00)
Miután orvos- és jogászkörökben az elmúlt években állandóan napirenden volt e kérdés, nagyon intenzív kutatás folyt ezen a téren. Kétségtelen azonban, hogy az időfaktor is szerepet játszott abban, hogy az orvosi kamarai törvénynek most meg kell születnie, ugyanis a 24. órában vagyunk.
A társadalombiztosítási finanszírozási rendszerben, amelynek kialakítása most zajlik, és júliustól egy újabb fázisába lép, az orvosok egészen új helyzetbe kerülnek. Egy részük vállalkozó lesz, más részük közalkalmazott. A teljesítményfinanszírozás versenyt fog jelenteni. Megváltozik az orvos-beteg, orvos-orvos viszony. A hierarchikus egészségügyi felépítményből kétpólusú alapellátás és szakellátás - egészségügyi ellátás alakul ki. Lebomlik vagy legalábbis változik az intézeti hierarchia is.
Az orvos jövedelme, munkájának körülményei nem az államhatalomtól, hanem a társadalmi önkormányzat alatt működő társadalombiztosítástól függenek majd. A tárca, a Kormány, a Parlament az egészségügyre, orvostársadalomra vonatkozó jogszabályok lévén lesznek partnerei.
Mindent egybevetve most e bonyolult új jogviszony kialakulása közepette égetően szükséges ezt a törvényt megalkotnunk, amelyik biztosítja egyfelől az orvostársadalom közjogi mozgásterét, másrészt sajátos érdekvédelmét.
Nagyon fontos kérdéskör, hogy mit értünk az orvosi kamara érdek-képviseleti szerepén. Le kell szögezni, hogy az orvosi kamara nem szakszervezet, ezért érdekvédelmi eszköztára is csak bizonyos pontokon azonos azzal. A legfőbb különbség abban van, hogy az orvosi kamara érdekvédelmi tevékenységének központjában annak a hosszú távú és állandó célnak kell állnia, hogy mindenkor biztosítja a magyar orvosi kar méltó helyét a társadalomban. Az orvosok társadalmi elismerése pedig kizárólag erkölcsi és szakmai színvonalukon múlik. Olyan törvényt kell tehát alkotnunk, amelyik az etikus orvosi magatartás mindenekfölötti érvényesítését segíti elő. Ez a legfőbb parancs pedig természetesen adódik abból, hogy az orvosi hivatás alanya és célja az ember, mégpedig betegségénél, elesettségénél, laikusságánál fogva a kiszolgáltatott ember, akinek sorsa és élete az orvos kezében van.
Nyilvánvaló, hogy a sorsok és életek csak szilárd etikai alapon lehetnek az orvos kezében. Világos az is, hogy a megfelelő szakmai tudás és biztonság megszerzése is erkölcsi kérdés. Mindebből következik, hogy az orvosi etikát azért kell az orvosi kamarai törvény esszenciájának tartanunk, mert nemcsak az orvosok alapvető érdeke, társadalmi megbecsülésük alapja, hanem egyben közérdek is. Ha mindez egyértelmű, annak tükrében kell beszélnünk a törvénytervezet egyes ellenzéki pártok felől leginkább vitatott részéről, a kötelező tagság kérdéséről. Helyesebben szólva a törvénytervezet azon passzusáról, amelyik elrendeli, hogy beteghez csak az nyúlhat, aki aláveti magát az orvostársadalom egésze által hozott és ellenőrzött saját etikai szabályoknak.
Az az elképzelés, hogy a vállalkozó orvos vonatkozásában legyen kötelező a kamarai tagság, a többire meg a közalkalmazotti törvény vonatkozzon, nem látszik szerencsésnek, hiszen könnyen kialakulna a kétféle mérce. Az orvosi etikai szabályok azonban csak egyfélék lehetnek, és nyilvánvaló az is, hogy azokat maguknak az orvosoknak, szakmai önkormányzatuknak, a Magyar Orvosi Kamarának kell statútumba foglalni és annak betartatásáról gondoskodni.
Nem szerencsés Amerikára hivatkozni, mint sok minden más esetben sem. Ott történelmi okok miatt alakult másképp. Hiszen már 1847-ben a Philadelphiai Nemzeti Konvent minden orvosra kötelező erkölcsi kódexet alkotott, aminek legfőbb fejezetei a kollegialitás, az orvosi tisztesség anyagiak vonatkozásában, orvos és beteg kapcsolata vonatkozásában, a reklám kérdései és a sarlatánság. Amerikában tehát egy törvény írja elő, hogyan kell viselkedniük az orvosoknak, nálunk maguk az orvosok rajzolják meg a követelményeket, és a most tárgyalás alatt álló törvény fogja biztosítani, hogy azok érvényesüljenek is.
Ez kicsiben olyan, mint az állampolgárság kérdése. Magától értetődik, hogy aki gyakorolni akarja állampolgári jogait, annak alá kell vetnie magát törvényeinknek, amelyeket demokratikusan választott képviselői hoznak.
A kötelező tagság értelme tehát abban van, hogy ez biztosítja az orvostársadalom saját törvényeinek betartatását.
Mindezek tükrében kell vizsgálni a törvénynek a Magyar Orvosi Kamara etikai fegyelmi jogkörével kapcsolatos részét. Ami az etikai fegyelmi bizottság és etikai kollégium létrehozását illeti, valamint tisztségviselőinek megválasztására vonatkozik, a törvénytervezetben megnyugtató módon demokratikus, hiszen mind a megyei etikai fegyelmi bizottságok tagjait, mind az országos bizottság tagjait a megyei küldöttgyűlés tagjai választják meg, akik viszont tíz tagonként egy fővel a helyi kamarákat képviselik.
Helyes döntés az is, hogy az országos etikai fegyelmi bizottságban és az etikai kollégiumban minden megyének van képviselője. Logikus, hogy az országos etikai fegyelmi bizottság elnökét és az etikai kollégium elnökét az országos küldöttközgyűlés választja. Jogalkotásunkban természetes dolog a jogorvoslat első-, másodfokú és bírósági hierarchiájának kialakítása. Különös jelentősége van annak, hogy az etikai vétség és fegyelmi vétség úgy van elkülönítve, hogy egy bizonyos határon túl az etikai vétség is fegyelmi vétséggé válhat, és valóban súlyos büntetést von maga után. Míg etikai vétség esetén csak megrovás és az eset közzététele lehet a büntetés, addig fegyelmi vétség esetén a pénzbüntetés, a tagsági viszony időleges felfüggesztése vagy elvesztése róható ki. Ezért igen nagy fontossága van annak, hogy meg legyen határozva, mi az a törvénytervezet szavai szerinti ismételt súlyos eset, amikor az etikai vétség fegyelmi vétséggé válik.
Belátom, hogy ezt nem lehet a Parlamentben meghatározni. De igen fontos, hogy a küldöttközgyűlés ezt a kérdéskört az etikai fegyelmi statutum megalkotásában feltétlenül tisztázza.
A Magyar Orvosi Kamara törvényességi felügyeletét illetően úgy vélem, hogy nem feltétlenül a népjóléti miniszternek kell azt gyakorolnia. A népjóléti tárcával a MOK, a Magyar Orvosi Kamara alkupozícióban lesz egyetértési jogának gyakorlása közben. Nem véletlen, hogy az 1936-os I. törvény szerint a törvényességi felügyeletet a belügyminiszter gyakorolta. Felmerülő alternatíva, hogy az ügyészség kapja ezt a feladatot.
Az általános kérdések közül a Magyar Orvosi Kamara jogosítványainak körét szeretném még érinteni. A küldöttközgyűlés feladata és joga a Magyar Orvosi Kamara alapszabályának megalkotása. A törvénytervezet 14 helyen rendelkezik úgy, hogy fontos kérdésekben a Magyar Orvosi Kamara alapszabálya szerint dönt.
Ugyanilyen fontos jog az orvosi kamara legfőbb testülete számára az etikai statútum megalkotása, tehát a rendkívüli jelentőségű erkölcsi önkontroll alapjának megteremtése.
A továbbiakban 7 olyan pont következik, amiben a Magyar Orvosi Kamarának egyetértési, véleményezési, illetve ajánlási jogköréről van szó. Ezekről azért kell néhány szót szólni, mert igazából nem kodifikált jogi kategóriák. Használatuk tehát bizonyos fokig értelmezés kérdése. Azt le kell szögezni, hogy egyik sem vétójog. A legerősebb az egyetértési jog, ami, úgy gondolom, azt jelenti, nem kérik ki az orvosi kamara egyetértését, és úgy hozzák meg a döntést, az jogszabályellenes. Ha az egyetértés nem jön létre megfelelő alkutárgyalás után, és a döntést meghozzák, úgy az jogszerű, de szakmai és politikai értelemben hibás. Ekkor a döntést hozó fél egyedül felelőssé válik. A véleményezési jog azért gyengébb, mert nem foglalja magában az alku kötelezettségét. Ha nem kérik ki a véleményt, az is jogszabályellenes, viszont ha kikérték, a döntéshozó nem köteles figyelembe venni, s így felelőssége is kisebb. Az ajánlásnál pedig az arra jogosult döntési alternatívát kínál csupán, így tehát még kisebb a döntéshozó felelőssége.
Egyetértési jogot mindössze két esetben kínál a tervezet: az egészségügyi biztosítás és az orvosok közötti általános szerződési feltételek kialakításában és a külföldön szerzett diplomával Magyarországon korlátozott ideig végezhető orvosi tevékenység kérdésében.
(20.10)
Ezek közül az utóbbi a kevésbé fajsúlyos kérdés. Viszont az orvosok tevékenységére és anyagi helyzetére közvetlenül kiható jogszabályok megalkotásával, továbbá az egészségügy-politika orvosi tevékenység szervezete és működése alapvető fejlesztésének irányát illetően, nézetem szerint a véleményezési jog helyett egyetértési jog illetné meg a Magyar Orvosi Kamarát.
Tisztelt Országgyűlés! Végül a törvénytervezet alapkoncepcióját illetően nézeteimet az alábbiakban foglalom össze:
1. Az orvostársadalom saját érdekeit nem érvényesítheti önző módon, hanem kizárólag a közérdekkel összhangban.
2. Az orvosi kar legalapvetőbb érdeke erkölcsi és szakmai színvonalának minél magasabbra emelése, mert ennek alapján kap elismerést a társadalomtól.
3. E legfőbb érdeke felett csak úgy őrködhet, ha a maga által felállított normák betartását biztosítja. Ezt szolgálja a kötelező tagság elve.
4. A Magyar Orvosi Kamara jogosítványait a tervezetthez képest lehet bővíteni, mert a törvény elég biztosítékot nyújt arra, hogy a Kamara ne hatalmi, hanem valóban önkormányzati és érdekképviseleti szervezet legyen.
Hölgyeim és Uraim! E törvénnyel a Parlament egy újabb lépést tesz közéletünk egy nagyon fontos területén, a civil társadalom megteremtése felé. Kérem ezért, hogy a tervezet alapkoncepcióit megtartva, a szükséges módosító indítványokkal kiegészítve fogadják el a Magyar Orvosi Kamaráról szóló törvényt. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
