FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizottságunk megtárgyalta a szóban forgó törvényjavaslatot. Méltányolta azt a kényszerhelyzetet, hogy az egészségügyi intézmények egy része - részben a belső információs rendszerük eddigi kiépületlensége miatt is - még nem lesz abban a helyzetben, hogy áttérjen a teljesítményarányos finanszírozás gyakorlatára. Egyetértett azzal, hogy még két hónapnyi idő álljon rendelkezésre a járó- és fekvőbeteg-szakellátást végző intézményeknek erre a felkészülésre.
Ezzel egyidejűleg a havi alap-előirányzatuk 10%-kal megemelt összegét kell, hogy megkapják a július-augusztusi hónapokra azok az intézmények, amelyek az eredeti határidőre, 1993 május-júniusára már ki tudják alakítani teljesítményarányos belső elszámolási rendszerüket.
Bizottságunk a törvényjavaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak ítélte. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem