BALOGH GYÖRGY, DR. a honvédelmi bizottság elnöke, a bizottság előadója:
BALOGH GYÖRGY, DR. a honvédelmi bizottság elnöke, a bizottság előadója:
BALOGH GYÖRGY, DR. a honvédelmi bizottság elnöke, a bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy körülnézek a teremben, bizony, elég kevesen vagyunk… (Közbeszólások: Sokan!) Nézőpont kérdése. Így elég nehéz részleteiben egy szerintem ilyen komoly kérdésről beszélni.
A rendszerváltást követő elmúlt 3 évben a biztonság, a honvédelem, a haderő és mindezek irányítási rendje többször visszatérő téma volt. A honvédelmi törvény módosítása, a költségvetési és az önkormányzati vita során az Országgyűlésben, egyes politikai események következményeként a közéletben, látszólag technikai kérdések tekintetében pedig a honvédelmi kormányzaton belül alakultak ki viták.
Mindezek során megállapítható, és ebben minden politikai erő és teljes szakmai kör egyetért, hogy a magyar honvédelem koncepcióját, reformját a rendszerváltás eredményeként létrejött új politikai intézményrendszerből és az alapvetően megváltozott nemzetközi közegből kiindulva kell kialakítani, miközben a parlamenti pártok között, a fő kérdések tekintetében pedig a nemzet egészében konszenzust kell elérni.
Ennek a következtetésnek megfelelően a kormányzat, a Külügy- és Honvédelmi Minisztérium a honvédség parancsnokságával együttműködésben különböző alapdokumentumokat dolgozott ki, és ezzel egyidejűleg szakmai, tudományos vonalon a biztonságpolitikai és honvédelmi kutatások központja, az Atlanti Kutató, a Tudományos Akadémia Béke- és Konfliktuskutató Központjától kezdve az Erasmus Alapítványig behatóan foglalkoztak a Magyar Köztársaság katonai biztonságát befolyásoló tényezők elemzésével és a társadalom és a fegyveres erők viszonyával.
Amikor a honvédelmi bizottság véleményét tolmácsolom, és szólok köztársaságunk tervezett új doktrinális nézet- és követelményrendszeréről, melyet a honvédelmi tárca vezetése a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelvei című okmányban összegezett, először a körülményeket elemzem, és ezt követően térek rá honvédelmi nézetrendszerünk lényegének indokolására, az alapkoncepció értelmezésére.
A XX. század rövidesen véget ér, és nem cáfolja meg Oswald Spengler következtetését, mely szerint a történelem mindig hadtörténelem. A korszaktevékenység egésze valóban katonai jellegű, gondoljunk a két világháborúra, a regionális fegyveres konfliktusokra, a polgárháborúkra, a forradalmakra, a diktatúrákra, a háborús veszélyek szüntelen rezonanciájára, az anyag, szellem, személyiség uniformizálásának óriási méreteire.
A század utolsó évtizedeit a szocializmusnak nevezett eszemevilágra épített világpolitikai, világgazdasági szövetségi rendszer látványos összeomlása, a kollektivizmust hirdető autokrata diktatórikus államszövetség felbomlása, az ideológiai alapon megosztott bipoláris világrend szerint kialakult nemzetközi biztonsági struktúra széttöredezése jellemzi. Ezeknek a változásoknak a nyomán a politikai, gazdasági és katonai hatalom drámai újraelosztása megy végbe, részben a régi hagyományok szerint, részben a birodalom széthullása nyomán létrejött új nemzetközi jogalanyok részvételével.
Miközben a kommunizmus feltartóztatására és visszaszorítására, a hagyományos demokratikus értékek megvédésére szerveződött integráció, a biztonságukat, stabilitásukat, jóléti államukat féltő nyugat-európai fejlettebb országok a határok megszüntetésére, a szuverenitásuk mind nagyobb hányadáról való lemondás révén szélesítik és mélyítik együttműködésüket, a kontinens középső régióiban és keleti felében a nemzeti identitásukat kereső országok szuverenitásukat visszanyerve, nemzetállam jellegük markánsabb kinyilvánítására vállalkoznak, aminek során dezintegrációs folyamatok váltak uralkodó trenddé. Sem az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződés, sem az ennek tökéletlenségeit az érintett etnikumok, népcsoportok, nemzetiségek kirekesztésével, alapvető emberi jogaik figyelmen kívül hagyásával korrigálni szándékozó hitleri és sztálini rendszer nem volt képes tartósan megoldást adni a közép- és kelet-európai balkáni térségben kisebbségben élő népek számára, ami a nacionalista gyűlölködés szellemét idéző háborús helyzetet teremtett a Balkánon, Moldovában, a Kaukázusban és másutt.
A régi történelmi etnikai sérelmek felemlegetése és azok orvoslására irányuló újbóli szándékok az átalakulást sikeresebben vezénylő demokráciák iránt érzett gyűlölködő, irigykedő sovinizmus súlyos államközi konfliktusok forrásává lehet, ami ebben a térségben keletkezett új veszélyeztetettségi tényezőkkel együtt hosszabb távon is az instabilitás lehetőségét hordozza magában.
Ilyen nemzetközi körülmények között a Varsói Szerződés megszűnte, az ország függetlensége elemi erővel vetette fel hazánk biztonságpolitikai kérdéseit, és ezen belül honvédelmünk helyzetét. Magyarország az egykori szovjet birodalom nyugati végvidékén, ugyanakkor Európa szívében fekszik. Geopolitikai helyzetéből fakadóan közvetlenül éli át a kommunista rendszer bukása utáni átalakulásból eredő kihívásokat, valamint a környezetében jelentkező nemzeti és népi ellentétek robbanásszerű jelentkezését. Mindennek következtében ez a térség várhatóan az elkövetkező évtizedben is válságveszélyes marad.
Magyarország a kis területű országok közé tartozik. Kelet-nyugati kiterjedése mintegy 520, míg észak- déli nem haladja meg a 250 kilométert. Az ország területéhez képest a 2223 kilométeres államhatárunk aránytalanul hosszú, és a 93000 négyzetkilométer terültén mintegy 3000 lakott település van. Ez azt jelenti, hogy az országban átlagosan öt és fél kilométerenként települések találhatók. Az ország lakosságának nagyobbik része úgynevezett ipari tengely mentén él. A gazdaságilag fejlettebb északi körzeteiben, Budapesten és nyolc északi megyében él a lakosság 61%-a. Városaink közül 62 - 37% - a határtól 25 kilométer távolságon belül található, és megyeszékhelyeink 84%-a az államhatártól 50 kilométeres távolságon belül helyezkedik el.
Ezeket a katonaföldrajzi adottságokat az ország területe védelmének megszervezésekor figyelembe kell venni. A megelőző mintegy 45 évben önálló honvédelmi koncepcióról hazánkban tulajdonképpen nem beszélhettünk. Először is azért, mert biztonságunk és katonapolitikánk alapdokumentumai egyáltalán nem nemzetben gondolkozva íródtak.
(18.00)
Védelmünk egyetlen és mindent megoldó axiómája a szövetséghez tartozás és hűség volt. Ez fából vaskarika, ugyanis egy szövetség biztonsága önmagában nem értelmezhető, éppen azért jönne létre, hogy csatlakozó tagállamainak védelmét szavatolja. Ilyen értelemben tehát hazánk védelmének egyik garanciája kétségtelenül a szövetség megléte volt, de ez a kizárólagosság jelentősen csökkentette mozgásterületünket. Kizárt valójában lehetséges veszélytényezőket, ugyanakkor egy manipulált fenyegetettségre építve deformálta egész katonai potenciálunk mértékét.
Manapság Európa jaltai megosztottságának vége látszik szakadni azzal, hogy Máltában egy új elrendeződés alapján tárgyalt annak a két országnak vezetője, amelyek az elkülönült katonai tömbök vezető erejét képezték. Azzal is továbbá, hogy a megosztottságot és szembenállást fizikailag is megtestesítő két Németország szinte egyik pillanatról a másikra egyesült. Mindehhez nagymértékben járult hozzá, hogy a szovjet impérium külső, kelet-közép-európai pereme letört, a provinciahelyzetű kis államok kiszabadultak a kényszerű fogságból.
A szovjet rendszer, mint katonai etatizmus, túlterhelte önmagát és összeroppant saját súlya alatt. Szembeszökővé vált az ország lemaradása a fejlett ipari világ mögött. Ilyen körülmények között a birodalmi központban is megérlelődött a felismerés, hogy reformálásra van szükség, hogy a közép-kelet-európai határőrvidéken valamit megőrizhessenek a korábbi befolyásból. Moszkva azonban olyan nyomás alá került belül és a világban egyaránt, hogy szinte már akaratlanul kénytelen sodródni a követelések áradatában.
Feladták Németország keleti felét, beleegyeztek a Varsói Szerződés felosztásába anélkül, hogy erőltették volna az ellenpontnak, azaz a NATO-nak az eltüntetését. A világ, a szovjet birodalom lakossága és a kelet-európaiak legnagyobb ámulatára kivonták a csapatokat, a fegyvereket, a szovjet haderő elvonult ebből a térségből.
Szabad választásokra került sor Csehszlovákiától Bulgáriáig, Lengyelországtól Jugoszláviáig, ha nem is mindenütt azzal a szabadságfokkal, mint a nyugati demokráciákban és főként nem azzal a kimenetellel, hogy valamennyinél a nyugati parlamentáris többpártrendszer honosodott volna meg a korábbi pártállami diktatúra politikai intézményeinek a végérvényes eltakarításával.
A korlátlan lehetőségekről egy-kettőre kiderült, hogy nagyon is behatároltak. Felrémlett az a veszély, hogy a demokrácia nem párosul a nemzet emelkedésével, és csak kevesek életét teszi jobbá. Ha pedig az a képlet jegecesedik ki, hogy a nemzet hanyatlása és a társadalom nagy, növekvő hányadának ínsége azonosodik a demokráciával, akkor nemzet és társadalom könnyen hátat fordíthat a demokráciának és védtelenül eshet áldozatul populista, nacionalista, fundamentalista demagógiának.
A politikában a torzsalkodás felerősödött, a gazdaságban a válság egyre nyilvánvalóbb jelei bukkantak elő, és a kiábrándultságban feléledtek régi félelmek, megtetézve újakkal. Súlyosbítja a dolgot, hogy ma nincsenek olyan erők sem a térségben, amelyek fegyelmezőleg léphetnének fel vagy irányítani tudnák a térségbeli folyamatokat. Így szinte korlátlanul törhetnek a felszínre a régi keletű, de hosszú időn át lefojtott provinciális elfogultságok, nemzetiségi és faji ellenszenvek.
Ennek néhány megnyilatkozását látva, a nyugati világ könnyen leveheti védőkarját a közép-keleti régióról, annak egyes államaitól megvonhatja a támogatását, ami nélkül viszont sem a piacgazdaságra áttérni, sem a demokrácia politikai kultúráját meggyökereztetni nem lehet.
Európa keleti részének legfőbb jellegzetessége, hogy ott a bizonytalanság az uralkodó. A hidegháború lezárulásával - hagyományos katonai értelemben - a veszélyeztetettség csökken, abszolút értelemben azonban nem. Gyökeresen megváltozik viszont a veszélyeztetettség jellege, az újdonság az, hogy megfordul az arány a fenyegetés és a biztonság igénye között. Miközben a biztonság lényegesen növekszik, demilitarizálódik az iránta megnyilvánuló igény.
Biztosítékul csak az szolgál, ha a térség országai betagolódnak az összeurópai biztonsági rendszerbe, és rendbe teszik a szomszédsági kapcsolatokat.
A szakértők egyetértenek abban, hogy hazánkat és más szomszédainkat jelenleg és a közeljövőben reálisan nem fenyegei katonai támadás, szándékos agresszió. A térség országaiban nem lehet fellelni a támadó politikai és hadászati célokat, a mai államalakulatoknak nincs olyan karaktere, amely ezt lehetővé teszi. És a közép-kelet-európai kisebb országok politikai rendszere, gazdasága és katonai potenciálja nincs is agresszív háborúra alkalmas állapotban.
Tisztelt képviselőtársaim! Ilyen körülmények között szeretném véleményemet ismertetni a részletes vita megnyitásaként az első önálló, nemzeti alapokra épülő honvédelmi alapelvekről.
Mindenekelőtt szükségesnek tartom külön is hangsúlyozni, hogy honvédelmi alapelveink országgyűlési elfogadásával születik meg hazánkban az első önálló, az ország védelmi potenciáljára épülő, térségünkben példaértékűnek is minősíthető védelmi doktrinális nézetrendszerünk.
Honvédelmi alapelveink olyan védelmi nézet- és követelményrendszert jelentenek, amely országunk alapvető honvédelmi érdekeit fejezi ki úgy, hogy jól veszi figyelembe hazánknak a Kárpát-medencében elfoglalt centrális geostratégiai helyzetét és ebből adódóan térségünk biztonságának követelményeit is. Ugyanakkor nem hagy kétséget afelől sem, hogy a Magyar Köztársaság alapvető védelmi érdeke a már jelentkező nemzetközi biztonsági és védelmi szervezethez való teljes jogú csatlakozás.
A honvédelmi alapelvek részletes vitáját elősegítendő, mindenekelőtt a tervezet alapkoncepciójának értelmezését tartom szükségesnek vázolni.
Ennek kapcsán elsőként azt célszerű hangsúlyozni, hogy a honvédelmi alapelvek a biztonsági alapelvekre épülve, a Magyar Köztársaságot érhető, lehetséges veszélyeket feltárva, azok aktivizálódásának megelőzése és hatékony kezelése céljából rögzítik országunk védelmi, doktrinális nézeteit. Vagyis az alapelvek, annak alapkoncepciójából kiindulva, tehát eredendően védelmi irányultságú és jellegű.
A honvédelmi alapelveknek az ilyen védelmi elkötelezettségű kiinduló alapja, védelmi irányultságú fundamentuma határozza meg doktrinális nézetrendszerünk egészének, vagyis a tervezet mind a 35 pontjának jellegét és lényegét. Az alapelveknek ebből a védelmi meghatározottságából, vagyis országvédelmi szükségességből és elkötelezettségéből kiindulva kerülhettek csak rögzítésre a honvédelmi politika alapelvei és céljai, majd azt követően ezen alapelvek és célok érvényre juttatását biztosító, honvédelmi politikánk stratégiája is. Az így kialakított honvédelmi politikai stratégia és annak védelmi követelményei pedig a legfőbb doktrinális biztosíték arra, hogy honvédelmi politikai koncepciónk érvényre jusson a honvédelmi rendszer, mindenekelőtt a fegyveres erők és a katonai védelem területén. Ilyen módon a honvédelmi alapelvek koncepciója egy reális biztonsági és védelmi helyzetelemzésen és arra épülő, a potenciális veszélyek aktivizálásának megelőzésére és elhárítására vonatkozó, államvezetési, védelmi elveken és követelményeken alapul.
Az alapelvek kiemelten fontos része a honvédelmi politika stratégiája, amely arra hivatott, hogy biztosítsa az államvezetés védelmi akaratérvényesülését a honvédelem építésének és működésének gyakorlati szférájában.
Az ilyen elgondolású honvédelmi alapelvek jól megfelelnek országvédelmi érdekeinknek, egyidejűleg szomszédaink védelmi igényeinek és az elfogadott vonatkozó nemzetközi normáknak is.
Mindezek alapján úgy gondolom, nem túlzás, ha úgy fogalmazok, hogy a hat parlamenti párt, szakértőikkel kibővített fóruma által végső formában öntött honvédelmi alapelvek tervezet példaértékű és jól átgondolt védelmi nézet- és követelményrendszert jelent a honvédelem gyakorlata számára.
(18.10)
Az első önálló, nemzeti alapokra épülő honvédelmi alapelveink fontos hozzájárulásként is minősíthetők térségünk instabilitásának felszámolása, a kölcsönös biztonságon alapuló térségi helyzet kialakításának munkálataihoz.
Tisztelt elnök úr! Képviselőtársaim! A honvédelmi alapelvek tervezete jól átgondolt nézetrendszeréből most csak az alábbiakra szeretném a figyelmet ráirányítani:
Először is a Magyar Köztársaságot érhető azon veszélyekre szeretném felhívni a figyelmet, melyek kezelése ma, sajnos, napirenden lévő feladat. Mint ismert, nem kívánatos velejárója a közép- és kelet-európai átalakulásoknak a potenciális veszélyek felszínre kerülése és aktivizálódása, a volt szövetségi államok nagyobbik részének fegyveres konfliktusokkal kísért megszűnése és mások. Nem véletlen, hogy az alapelvek a II. fejezet elején részletesen foglalkozik az újonnan felszínre került területi vitákkal párosuló etnikai, nemzeti, nemzetiségi ellentétekből adódó fegyveres konfliktusokkal, azok megelőzésének és elhárításának szükségességével.
A tervezet kilenc pontja nevesíti és egyértelművé is teszi azokat a katonai természetű, háborús küszöb alatti, nem állami szintű fegyveres erőszak formáit, amelyek megfelelő védelme, kezelése és elhárítása alapvető érdekünk. Ezen fegyveres veszélyformák általánosítható, közös sajátossága, hogy általában nem az egész országot, hanem annak csak egy vagy néhány, rendszerint határ menti körzetét, területét és légi terét érinti, így hatószférájuk - de várható következményeik is - feltehetően korlátozottak lesznek. Ugyanakkor az ország szuverenitását, területi épségét, a normál békeviszonyok közötti életét sértik, sőt állandó fenyegetést jelentenek: állandóan magukban hordják az ország területére történő nagyobb mérvű kiterjedésük veszélyét, és ezzel a lokális konfliktusoknak állami szintű fenyegetésbe és fegyveres konfliktusokba való átcsapási lehetőségét is. Vagyis az ilyen, háborús küszöb alatti, alacsony intenzitású fegyveres konfliktusok egyidejűleg a kritikus biztonsági küszöb átlépésének állandó jellegű veszélyhordozói.
A honvédelmi alapelvek tervezet e téren, a reá vonatkozó doktrinális jellegű szabályozást megtette. A részletes jogi szabályozás a vonatkozó törvényekre, mindenekelőtt az új honvédelmi törvényre tartozik.
Ezeknek a veszélyformáknak garanciaértékű, azonnali védekezést biztosító jó megoldási és kezelési módja ma prioritást jelentő biztonsági és védelmi érdeke országunknak, vagyis olyan sajátos helyzetben vagyunk, hogy a most megszülető hivatalos doktrinális elveink egy részét már a gyakorlatban is alkalmaznunk kell.
Jelenthetem az Országgyűlésnek, hogy az ismert együttműködés: a visszatartás és védelem doktrinális elvei jól vizsgáznak ebben a nemkívánatos védelmi gyakorlatban.
Úgy gondolom, a tervezet részletes vitájához - és ez az általános vitában is felmerült -, a haderő nagyságának elvi értelmezéséhez járulhat hozzá az is, ha az alapelveknek a honvédelmi, politikai stratégiát érintő lényegi részéről, vagyis az elégséges védelem elvének értelmezéséről és alkalmazásáról is szólok.
Honvédelmi rendszerünk átalakítása és működtetése során érvényre kell juttatni a Magyar Köztársaság törvényhozó és végrehajtó hatalma védelmi akaratát kifejező honvédelmi politikai stratégiát. Csak így biztosítható a honvédelmi alapelveknek megfelelő védelmi-gyakorlati tevékenység az országvédelem megszervezésében és végrehajtásában. Ehhez doktrinális alapot a tervezet 14. pontja szolgáltat, miszerint Magyarország geostratégiai helyzete, adottságai, anyagi és emberi erőforrásai a térség hasonló védelmi potenciállal rendelkező államainak haderejével arányos fegyveres erők fenntartását teszi indokolttá az elégséges védelem elve alapján.
Mit is jelent az "elégséges védelem" a honvédelem gyakorlatában? Általános elvi értelemben az elégséges védelem az ország védelmi potenciáljának olyan mennyiségi és minőségi állapota és képessége, amely megfelel a valós veszélyeztetettség mértékének, és biztosítja a lehetséges agresszió sikeres elhárítását, vagyis az elégséges védelem elvének való teljes megfelelést nem irányozza elő a vonatkozó honvédelmi alapelv. Az elégséges védelem elvének országunkra történő alkalmazását erős korlátok közé szorítja, amikor úgy fogalmaz, hogy geostratégiai helyzetünk, adottságaink, anyagi és emberi forrásaink, mint a haderő nagyságát és erejét alapvetően meghatározó tényezők, meghatározó jelleggel történő figyelembevétele, a térség hasonló védelmi potenciállal rendelkező államainak haderejével arányos fegyveres erők fenntartását teszik indokolttá.
Úgy gondoljuk, ez az, amit mindenképpen rögzítenie kell egy védelmi doktrínának, vagyis se többet, se kevesebbet.
Az elégséges védelem elvének a magyar fegyveres erőkre történő konkretizálása az Országgyűlés honvédelmi bizottságának folyamatos kontrollja mellett a Kormány és az érintett tárca feladata, a Magyar Honvédség parancsnokságának szükség szerinti bevonásával.
A végrehajtás állásáról pedig időszakonként az Országgyűlést is tájékoztatni kell, a tervezet - feltehetően módosításra kerülő - határozatában rögzítetteknek megfelelően. A honvédelmi alapelvek tervezetének a fegyveres erőkre és a katonai védelemre vonatkozó elvei és követelményei az elégséges védelem elvének konkrét megjelenési formáiként is értékelhetők az országvédelem e legfontosabb területein.
Az ezen elvek és követelmények alapján átalakított és felkészített haderő lehet csak alkalmas az ország potenciális fenyegetettségével arányos, aktív védelmi haditevékenységek végrehajtására, az Alkotmány szerinti minősített időszakok katonai védelmi feladatainak eredményes teljesítésére. Mindehhez a tervezet befejező, haderő-fejlesztési része konkrét fejlesztési és korszerűsítési követelményeket is meghatároz.
Mindent egybevetve, a honvédelmi alapelvek tervezete országunk védelmének jól megfelelő védelmi célokat és elveket rögzít, amelyeket a honvédelmi politika meghatározott stratégiáján keresztül közvetít a honvédelem gyakorlati területei számára. Jól veszi figyelembe a magyar fegyveres erők helyzetét és állapotát, fejlesztésének szükségességét és lehetőségeit, és ennek megfelelő követelményeket határoz meg a fegyveres erők és a katonai védelem számára.
Mindezek alapján a honvédelmi bizottság egyetért a hatpárti konszenzussal kialakított, A Magyar Köztársaság honvédelmének alapelvei című tervezettel, azt elfogadta és elfogadásra javasolja az Országgyűlés számára is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
