SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Gondos előkészítés, számos ellentétes érdek és érzelem kiegyensúlyozására való törekvés, és éppen ezért hosszú viták előzték meg jelen törvényjavaslatunk benyújtását.
Nincs értelme kronológikusan végigmenni az elmúlt évek és hónapok történésein, most, e régen várt törvényjavaslat beterjesztésekor csak azokra a kérdésekre mutatok rá, melyeknek vitája még ma sem csitult el teljesen.
Hazánk átalakulása során sok szónak, kifejezésnek újra kellett tanulnunk az értelmét. Az egyesülésről szóló törvény nem különbözteti meg az állampolgárok által létrehozott szervezetek sorában a kamarákat az egyesületektől. Mai jogrendünkben sem létezik még érvényes meghatározás, de éppen e javaslat előkészítése során sokan szembesültek e két szervezet közötti lényegi eltéréssel.
A kamarák kiemelkednek a társadalmi szervezetek rendszeréből, nem önkéntes szerveződések, hanem átfogják egy szakma egészét, képviseleti és érdek-képviseleti jellegük mellett hatósági feladataik is lehetnek.
Tudnia kell a tisztelt Háznak, hogy az önkéntesség hiányát, a kötelező tagság gondolatát többen kifogásolják. Diktatórikus intézkedésnek vélik, a demokrácia arculcsapásának, s óvnák a kormányzatot attól, hogy belekényszerítse az orvosok összességét egy általuk nem kívánt szervezetbe. Ezt a problémát nem szabad félvállról véve lesöpörni az asztalról. Itt is, mint az ország dolgát illető minden más esetben, a nyílt beszéd híve vagyok. Helyes parlamenti döntés is csak akkor hozható, ha a vitában minden probéma felszínre kerül.
A kötelező tagság a kamara fogalmának lényegéhez tartozik. Régebbi korok kamaráknak megfelelő szervezetei céh néven ismeretesek. Szakmáját ki-ki csak a céhbe való felvétel után gyakorolhatta, és a céhhez tartozás tanúsította, hogy az illető érti a mesterségét. Ha nem tudta elkészíteni a remeket, nem működhetett, nem volt mester, csak kontár.
Ma a szakmai alkalmasság kérdését az egyetemek vizsgálják, de a mai kamarák is dönthetnek abban: működhet-e valaki a szóban forgó területen vagy sem. Ezt a lényegi elemet megtalálhatják képviselőtársaim a most előterjesztett javaslatban. A döntés pedig nemcsak a tagság elnyerésére vonatkozik, sőt a javaslat itt mérlegelési lehetőséget nem is hagy, hanem az esetleges kizárásokra is. A fegyelmi, etikai vétségek szokásosnál súlyosabb, a legkirívóbb esetekben, akár az orvosi működéstől való eltiltást is lehetővé tevő büntetése, azzal a különleges helyzettel indokolható, hogy az orvosokra talán minden más foglalkozásnál nagyobb felelősség hárul. Betegeik életüket és sokszor belső titkaikat bízzák rájuk azzal a reménnyel, hogy a problémák megoldódnak. Ha valaki visszaél ezzel a nagy bizalommal, nem méltó arra, hogy ezt a nemes és szép hivatást gyakorolja.
Az orvosok közösségének is érdeke tehát, hogy emelje, illetve megtartsa az orvosi kar etikai színvonalát, s ez a javaslat megadja az ehhez szükséges eszközöket is, mindig biztosítva azonban a jogrendben való illeszkedést, a jogorvoslat lehetőségét.
Az orvosi hivatás etikai tisztaságának őrzése mindig időszerű, de különösen az most, amikor egészségügyi rendszerünkben mélyreható folyamatok zajlanak. Az új finanszírozási rend több helyen anyagilag is érdekeltté teszi az orvost munkája végzésében. Felmerülhet a gondolat, hogy ez az érdekeltség nem a betegek ellátásának kárára valósul-e meg. Jogszabályok kialakíthatnak gátakat, fékezhetik az egyéni szempontok túlzott érvényesülését, de a legfőbb, leghatékonyabb gát az orvos lelkiismerete és etikai szemlélete.
Az orvosok saját érdeke, hogy munkájuk elismerést és tiszteletet váltson ki a társadalomból, hiszen valódi orvosi munkát nem lehet végezni, ha nincs meg beteg és orvos között a feltétel nélküli bizalom. Ez a bizalom pedig csak akkor alakul ki, illetve akkor marad meg, ha az etikai tisztasághoz kétség nem fér.
Az egészségügy jelenlegi nehéz helyzete, mindennapos anyagi gondjai és a szinte válságkezelésnek számító új finanszírozási rendszer kialakítása során még nagyobb szükség van az orvosi szakértelmet felhasználó és a lényeges döntésekbe az orvosi testületeket bevonó államigazgatási magatartásra, mint bármikor.
A beterjesztett törvényjavaslat a kamarára ruházott egyetértési és véleményezési jogokkal ezt a parancsoló szükségletet emeli törvényi erőre.
Az orvoskamarai törvény mostani beterjesztése és tárgyalása ellen komoly szakmai érvként lehet felhozni, hogy előbb kellene egy általános kamarai törvény, amely rögzítené a kamara fogalmát, megszabná, hogy mely foglalkozási ágakban indokolt jogi értelemben vett kamarákat létrehozni.
Kétségtelen, könnyebb helyzetben lettünk volna a törvényjavaslat elkészítésekor, ha rendelkezésre állott volna ez a kerettörvény. A társadalmi folyamatot azonban nem lehet hozzáidomítani a törvénykezés menetéhez, hanem éppen fordítva: a törvényhozó munkát kell összhangba hoznunk a társadalomban zajló változásokkal. Ezért most fordított utat járunk: a meglévő kamarák mellé időről időre fel kell állítanunk egy-egy társadalmilag szükségessé vált újabbat, majd a meglévő elemekből ki lehet és ki kell emelni a közöset, s megalkotni a kamarai kerettörvényt.
(16.10)
Most az orvosi kamaráról szóló törvény tárgyalásakor megemlítem: sajnálom, hogy nem tudjuk egyszerre tárgyalni ezt a javaslatot a Gyógyszerész Kamaráról szóló törvény javaslatával. A népjóléti tárcánál ugyanis a gyógyszerészet az a másik terület, amely - különösen a gyógyszertárak privatizációjára is gondolva - hasonló szabályozást igényel. Remélem azonban, hogy a nagyon közeli jövőben ez a törvény is itt lesz a Házban.
Az orvosoknak jelenleg több szervezetük is van, és ezeknek csak egyike a Magyar Orvosi Kamara. Világosan kell látni, hogy a javaslatnak nem az a lényege, hogy kiemeli a ma működő MOK-ot a többi szervezet közül - gondolok itt például a Motesz-ra, a KOK-ra, a Keresztény Orvoskamarára vagy a Maposz-ra -, hanem az, hogy létrehoz egy olyan szervezetet, ami eddig nem volt. A kötelező tagsággal rendelkező új Magyar Orvosi Kamara éppen a kötelező tagság miatt nem lehet azonos a jelenlegi szervezettel. Annak ellenére sem, hogy azonos névről van szó, és hogy az új szervezet kialakulásakor fontos szerepe van a már meglévő struktúrának. A javaslat, melynek elkészítése során megpróbáltuk elkerülni az alapszabályba illő részletek törvényi szintre emelését, ebben a kérdésben aprólékosan szabályoz. Az új, minden orvosra kiterjedő szervezet tisztségviselőinek kiválasztását éppen azért írja le részletesen, hogy bizonyítsa: az új Magyar Orvosi Kamara demokratikus intézmény lesz, és minden orvosnak, akár tagja, akár nem tagja a jelenlegi kamarának, azonos jogokat és azonos lehetőségeket kell kapnia mind a választásban, mind a választhatóságban. Remélem, orvoskollégáim élni is fognak ezzel a lehetőséggel, mert passzivitásuk az egyéni ambíciók kiélésének kedvezhet a közösség valódi érdekeivel szemben.
Megjegyzem, hogy a törvényjavaslatnak ez a része két változatban került a tisztelt Ház elé. Az A-változat inkább az újraépítkezést, az alulról való építkezést erősíti, a B-változat több teret enged a már meglévő kamarának. A kettő végül is nem áll alapvető szemléleti ellentétben egymással, s a Kormány nem kívánta eldönteni, hogy azt részesíti-e a tisztelt Ház előnyben, hogy elismeri a mai Magyar Orvosi Kamara eddigi tevékenységét, és arra többet épít; vagy nagyobb mozgósítóerővel nagyobb hangsúlyt helyez, de mindenképpen újraválasztással biztosítja az új vezetést. A tisztelt Ház bölcsességén múlik, melyik változatot fogja előnyben részesíteni.
Az újjáalakulást elősegítő szabályok nem azt jelentik, hogy az előterjesztő nem ismerné el annak a munkának a jelentőségét, amelyet a kamara az orvosi hivatás érdekében eddig is tett. A MOK megalakulása óta folyamatosan közeledett ahhoz a szervezeti ideálhoz, amit ez a javaslat kíván megvalósítani, és aminek alapszövege egyébként éppen ebben a Magyar Orvosi Kamarában készült el. A valódi feladatát ez a kamara azonban csak akkor tudja teljesíteni, ha nemcsak a szervezkedés iránt érdeklődőknek, hanem valamennyi orvosnak az akaratát tükröző testület lesz. Ez az univerzalizmus, vagyis a kamarai, ha úgy tetszik, a céhgondolat az akadálya annak, hogy az egyesületi világban szokásos és természetes pluralizmus érvényesüljön. Csak egyetlen egységes kamara felállítása képzelhető el. A subsidiaritás egyre terjedő elvének megfelelően az új, egységes kamara is ismer egy bizonyos pluralizmust, azt, ami a területi elv alapján jön létre. Az egyéb értékeknek, például a keresztény etikai elveknek vagy az egyéb érdekeknek, például a vállalkozó orvosok érdekeinek megjelenítésére a kamarán kívüli szervezetek vagy esetleg a kamarán belül alapszabályszerűen létrehozott tömörülések szolgálhatnak.
Összefoglalásképpen tekintsük át, mi minden jó származhat ebből a törvénytervezetből. A fent kifejtettek alapján a betegek növekvő biztonsághoz jutnak, mivel a kamarai tagság az orvosok felett korábban nem létező hatékonyságú etikai kontrollt is jelent. Ez azonban a kamara megszületésével még nem jön automatikusan létre. Nagyon is itt az ideje, hogy létrejöjjön az az etikai kódex, orvosetikai kódex, amely a modern orvoslás követelményeinek és lehetőségeinek figyelembevételével állítja fel az orvosok számára kötelező, sajátos etikai mércét. Ha ez a mérce láthatóvá válik, könnyebb lesz hozzáigazodni, és nő az orvos biztonságérzete. A törvényben a kamarának adott egyetértési és véleményezési jogok pedig másfajta biztonságot nyújtanak; annak a biztonságát, hogy az orvosokról ne lehessen nélkülük dönteni.
Végezetül megvallom, hogy a törvényjavaslat az egészségügy irányítása számára is kedvező. A mindenkori egészségpolitika alapszabálya, hogy az orvosoktól kapott támogatás nélkül nincs hatékony egészségpolitika. Az orvosi testületek bekapcsolódása az egészségpolitika kialakításába tehát nem korlátozza a kormányzat tevékenységét, hanem éppen elősegíti annak megvalósítását.
Mindezek alapján olyan törvényjavaslattal állunk szemben, amely a társadalom számára sok előnyt kínál, jelentősen hozzájárul az egészségügyi irányítás demokratizmusához, és elősegíti az egészségügy erkölcsi megújulását is. Meggyőződésem, hogy jól működő orvosi kamara nélkül nem képzelhető el az ország egészségügyi problémáinak megoldódása. Ezért kérem, hogy a javaslatot a tisztelt Ház vitassa meg, majd fogadja el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
