PÉLI TAMÁS (MSZP)

Teljes szövegű keresés

PÉLI TAMÁS (MSZP)
PÉLI TAMÁS (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársam! Ezen törvénytervezet tartalmával teljes mértékben azonosulni tudok, ám egy fontos formai hiányosságra szeretném felhívni szíves figyelmüket.
A tételes felsorolásból az antiszemitizmus után, illetve mellett az antiromanizmust is fehéren, feketén a törvényben meg kell jeleníteni. Indokaim röviden:
A ciganizmusnak nem helyes a törvényben szerepelni, hiszen a cigány szó a többségi társadalmak pejoratív, megkülönböztető elnevezése. A zsidóság esetében is hasonló a helyzet, ezért ott a szemitát használjuk. A rom nemzetközileg az utóbbi húsz esztendőben egységesen elfogadott etnosznév a cigányság anyanyelvén.
Mivel a holokauszt és más szélsőségek nem kevésbé sújtották népemet, ezt a kiegészítést mindenképp indokoltnak tartom.
Egész térségünkben, ahol többmilliós ezen etnikum lélekszáma, példamutató lenne, ha ez a törvényben - így módosítva - megjelenne.
Tudom, ezt írásban kell rendeznem. Mielőbb meg fogom tenni, de mindenképpen fontosnak tartottam, hogy nyilvánosságot kapjon ez a javaslat.
Emberi megmérettetésünk, honleányi, hazafiúi magatartásunk mércéje ez a törvény. Köszönöm szépen. (Taps.)
(12.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem