DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Most, amikor hazánk, a Magyar Köztársaság biztonságpolitikájának alapelveiről szóló országgyűlési határozati javaslatot tárgyalja a tisztelt Ház, a magam részéről hatványozott felelősséget érzek és ez a hatványozott felelősség kötelez is egyben a felszólalásra.
Felszólalásom előtt szeretnék utalni arra, hogy a független képviselőcsoport részéről Király Zoltán képviselő úr lett volna az, aki a képviselőcsoport helyeslésével szólalt volna. Nyilván képzettebben és felkészültebben szólhatott volna, mint én, és ugyanakkor kifejezem azt a reményt is, hogy illeszkedett volna abba a felszólalási sorba, ami az előbbiekben elhangzott. Tudniillik úgy éreztem, hogy minden egyes felszólaló érezte azt a felelősségét és kötelezettségét, ami kötelezi arra, hogy ebben az ügyben valóban felelősen kifejtse nézetét a tisztelt Ház, illetve a bejelentés alapján az ország nyilvánossága előtt is. Azt hiszem, az, hogy a magyar Parlament ezt nyilvánosan tárgyalja, az összes környező nép számára világossá teszi, hogy milyen tiszta szándékkal állunk itt sorstörténelmünk alapján azzal a történelmi örökséggel, amely ránk felelősséget ruház, és ugyanakkor az élettel való elkötelezettséget is jelenti számunkra.
Amikor engedelmükkel ennyit elöljáróban elmondtam, engedjék meg, hogy emlékeztessek arra: előttem minden felszólaló beszélt arról a háromszögről, amely háromszög alapján ez a biztonság végső soron kellő felépítéssel, kellő hozzáállással és a körülmények kellő felismerésével és egymásutániságával biztosítható. Ez a három a külügy, a honvédelem és a biztonságpolitika végső soron.
A külügy súlyát elismerték. A nemzetbiztonság fontosságáról beszéltek és mint az előttem beszélő mondotta, a honvédségnek egy kis fejezet, egy kis részecske jutott. Azonban ez a kis fejezet, ez a kis részecske annál nagyobb felelősséget ró a honvédelemre, a honvédelem vezetőire, hiszen ezekkel a kis lehetőségekkel kell megoldják felelősséggel azt a feladatot, ami a honvédségre hárul.
Ugyanakkor, amikor a három oldalról beszéltünk, Rockenbauer Zoltán képviselő úr volt az, aki nagyon helyesen ráérzett arra, hogy milyen belső tartalomnak kell lenni ahhoz, hogy az a biztonság egyáltalán megcélozható legyen. Nagyon sajnálom, hogy korábban ez a felismerés nem hatalmasodott el a tisztelt Házban úgy, mint ahogy ez most lemérhető volt. Azt hiszem, ebből mindnyájunknak kellene okulni.
A magam részéről engedjék meg, hogy különösképpen elismerésemet fejezzem ki például az MSZP részéről felszólaló Horn képviselő úrnak, vagy Kovács képviselő úrnak.
(12.30)
Az a mértéktartás, az a felelősség és végső soron tárgyilagosság lenyűgöző volt, ellenben meg kell hogy említsem - jóllehet, nem illik itt nekem mindenkit sorra venni - Szent-Iványi képviselő úr e témában elmondott beszédét, amely végső soron egy nagyon kellemetlen és nagyon használhatatlan időpontot sorolt fel, mégpediglen névvel, Jászi Oszkárral nevesítve és a '18-19-es időszakkal. Nemzetbiztonsági szempontból ez a legelrettentőbb időszak, de nagyon jó, hogy megemlítette, mert ebből most nekünk tanulnunk kell.
Tanulnunk kell, hogy azon a kicsi résen, amin kinézünk ebben a témában a világra, nem szabad, hogy félrevezessen bennünket az az elhatalmasodott maszlag, ami ebben az ügyben végső soron - különösképpen propaganda szempontjából - szerepel. Tudniillik teljes egészében egyetértek Horn képviselő úrral - aki külügyminiszter is volt és nyilván rálátása van a területre -, amikor a NATO fontosságát és számunkra tulajdonképpen a legnagyobb biztonságot jelentő megoldást említi. Hozzáteszem, hogy ezt nem itt hallottam először, hanem körülbelül '90-91 telén, a Magyar Tudományos Akadémia termében megrendezett, ha jól tudom, Friedrich Ebert Alapítványon mondotta el mint meghívott előadó.
Igen ám, de itt a következő dologgal is találkozhattunk. Találkozhattunk azzal, hogy a térségünk hús, csont és vér valósága más, mint amilyen szempontból próbálunk konzekvenciákat levonni.
Ez így van, ahogy mondom, hiszen ez elhangzott ott az én számból két évvel ezelőtt, tehát '91 telén, a pontos dátumot sajnos nem tudom idézni. És például akkor, amikor nekünk ezt a nagy megbékélést, ezt a csodát - amit érinteni próbált Szent-Iványi úr - ajánlották, bekopogott hozzánk a napisajtó híre, hogy a Gagauz Köztársaság színre akar lépni önállósági igényével, ugyanakkor már hangzottak a véres események a különféle, felbomlófélben lévő államok területéről.
Érdekes módon N. Danilo úr Zágrábból azt mondotta, hogy jó, jó, ha mi ezeket a szempontokat megfogadjuk, de addig lesz nyolc kicsi Jugoszlávia! És tessék elképzelni, hogy Danilo úrra rácáfolt ez a hús, csont, vér valóság, hiszen mindnyájunk előtt ismertek a déli határainkon lévő állapotok.
Tehát akkor, amikor biztonságpolitikáról beszélünk, nem hagyhatjuk az elképzeléseinken és a vágyainkon kívül a letapintható és kézzel megfogható valóságot. Én erre a valóságra hívom fel a tisztelt Ház figyelmét, amikor teljes egészében egyetértek azzal a közeggel, azzal a mederrel, azzal a sodrással, amerre a világ halad. Hiszen, ha emlékeznek rá, a társulási szerződés jóváhagyásával kapcsolatos parlamenti felszólalásomban azt mondottam el, hogy a magyar nép, a magyar társadalom, a magyar nemzet emellett már 1956-ban vérével szavazott.
Magyarul az európai kapu, az európai út igenis követendő számunkra, ennek valóban megvannak a lehetőségei az adott körülmények között. De az adott körülmények csak akkor érhetők el, csak akkor biztosíthatók, ha elsősorban megfogadjuk Rockenbauer képviselő úr intelmeit, mégpediglen a saját belső nemzeti, társadalmi és gazdasági erőnk megteremtését, mert ez is része a biztonságnak.
Igaz, hogy egy gazdag ország vonzza a kalandort, de egy gazdag országnak megvan az ereje is, hogy elrettentse a kalandort. Mi ugyan még nem vagyunk ilyen vonzó, gazdag ország, de tagadhatatlanul lemérhető, hogy nem biztos az, amit Horn képviselő úr mondott beszédében, hogy nincs a szomszédainknak vagy bárkinek is ilyen elképzelése és nem fenyeget minket semmi veszély. Nem szabad a biztonságunk érdekében a veszélyérzetről megfeledkezni, különösképpen akkor nem, mikor ilyen naprakész igazolást kaptunk most, a magas rangú NATO-tiszt látogatása alkalmával a déli katonapolitikából kiszivárgott, végső soron számunkra nem megnyugtató hírek kapcsán.
Ami pediglen a honvédséget illeti - aminek igen kis szeletet szántak, pedig jelentős a szerepe -, csak akkor tud a honvédség jelentősen szerepet vállalni, ha a honvédségnél a nevelést és a kiképzést, az oktatást együtt alkalmazzák. Bizonyíték arra, hogy nem elég oktatni, nem elég kiváló szakembert és izomembert nevelni, hiszen a rendszerváltás pillanatában labilissá vált kommandósok egyesei, egy-két személye olcsó módon bérgyilkosságért bérmunkát vállalt. Ebből következik, hogy akinek fegyvert adunk, azt nevelni kell!
Nevelni kell nemzeti, társadalmi öntudatra! Miért van itt sikoly a nemzeti és társadalmi nevelés ellen, amikor lényege a biztonságunknak?
Ezt a biztonságra nevelést nem elég a honvédségnél kezdeni, ezt már az édesanyáknak, az iskolákban és az óvodákban kell kezdeni, mint ahogy tudták a múlt rendszerben, hogy a nevelés az óvodában kezdődik. Amikor a fiam ment az óvodába, ki volt téve Lenin, ahogy simogatta békésen a macskát. (Derültség.)
Tehát nem tudjuk a nevelést időben elkezdeni, és ahogy Leninéknek volt annyi eszük, hogy hogyan kell félrevezetni az ifjúságot, akkor nekünk is legyen annyi eszünk, hogy hogyan kell az ifjúságot társadalom, nemzet, haza és biztonság szempontjából nevelni! Enélkül nincs nemzetbiztonság! Köszönöm a türelmüket, hogy meghallgattak! (Taps.)
