HORN GYULA, DR. a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HORN GYULA, DR. a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HORN GYULA, DR. a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, ez a mostani előterjesztés az utóbbi, közel három év legfontosabb elvi külpolitikai javaslata - legalábbis azok közül, amelyek a Parlament elé kerültek.
Miért tartom rendkívül fontosnak? Először is azért, mert több évre szólóan meghatározhatja a Parlament és a Kormány nemzetközi tevékenységének irányait és legfontosabb hangsúlyait. Másodszor: tulajdonképpen ez az anyag szakít a korábbi, hasonló dokumentumok és dokumentumtervezetek egyoldalúságával, és a biztonságpolitikát kifejezetten komplex módon közelíti meg, tehát kiindulva a belpolitikai, gazdasági, szociális tényezőkből, a környező világból, a külpolitikai és minden más olyan tényezőből, amelyek a biztonságpolitika számára létkérdést jelentenek.
(11.30)
Meggyőződésem szerint - harmadszor - ez olyan előterjesztés, amelyet lehet képviselni itthon és - ami legalább ennyire fontos - külföldön is.
Lehet csiszolni még az anyagon - és ehhez felajánlja a szocialista frakció a tevékenységét, közreműködését -, de rögtön hozzá szeretném tenni: így az előterjesztést mi támogatjuk és elfogadjuk.
Ugyanakkor azt is nagyon fontosnak tartanánk, ha a Parlament elfogadja ezt a határozati javaslatot, hogy a politikai élet minden szereplője, tényezője tartsa magát az abban foglaltakhoz.
Engedjenek meg néhány gondolatot a biztonságpolitikánkkal kapcsolatban - jórészt utalva arra, ami az anyagban szerepel. Azt hiszem, közhelynek tudott, vagy közhelynek számít, de mindenki számára ismeretes, hogy mind nálunk, mind a környezetünkben gyakorlatilag minden megváltozott - vagy legalábbis szinte minden. Ennek kapcsán felmerül egy olyan új helyzet - így a biztonságpolitika terén is -, hogy a régi katonai, politikai és gazdasági szövetségi rendszer, valamint vezető hatalmának a szétesése gyakorlatilag levette vállunkról a külpolitikai kényszert, ami azt jelenti, hogy mi magunk dönthetünk külpolitikánk szinte minden egyes fontos kérdésében.
Ezt az érzetet erősítheti az is, hogy olyan Nyugat felé törekszünk, olyan felzárkózást akarunk, amely Nyugat rendelkezik szinte minden politikai, katonai és gazdasági eszközzel, integrációs szervezetekkel, amelyek nagyrészt befolyásolhatják az egész térség helyzetét és ezen belül a mi helyzetünket is. Úgyhogy úgy hiszem, hogy nálunk és a környékünkön is sokan úgy érzik, úgy értelmezik ezt, hogy elegendő szorosan együttműködni a Nyugattal ahhoz, hogy biztonságunk szavatolva legyen. Az élet azért, mint ismeretes, sokkal bonyolultabb.
Köztudott az is, hogy a Nyugat - óriási ereje mellett is - bizonyos területeken kényszerpályán mozog. Gondoljunk arra, hogy Oroszország és társállamaiban katasztrofális a helyzet, és nagy kihívást jelent ez az egész civilizált világ, illetve egész Európa számára.
Legalább ugyanilyen fontosnak tartom azt, hogy számba kell venni: ezt az országot egész történelme során külső csapás érte, és ezek a csapások főleg a szűkebb környezetekből irányultak felénk.
Történelmi tapasztalatként szögezhetjük le, hogy a magyarság tragikus területi és vérveszteségei döntően a szomszédokkal kapcsolatos rossz, korábbi politikák következménye volt. Sajnos, a térségünk, a szűkebb környezetünk ma is feszültségekkel, szélsőségekkel terhelt, s ami egy kül- és biztonságpolitika számára különösen fontos: kiszámíthatatlanok az itt zajló folyamatok.
Az a körülmény, hogy szétestek és szétesőben vannak az egyes szövetségi államok, ez együtt jár a határvonalak, sokszor minden racionalitást nélkülöző, újrarajzolásával és ebből eredő feszültségekkel. Ismeretes, hogy közel 100 területi vita zajlik itt a környékünkön, a közép-kelet-európai térségben.
Rögtön hozzá szeretném tenni, hogy nem minden területi vita jár feltétlenül háborús veszéllyel, de mindegyik együtt jár a nemzeti érzések felizzásával, a nacionalizmussal és természetesen ellenérzésekkel is. Ezt azért is szeretném hangsúlyozni, mert ha bárki ebbe a gyúlékony közegbe bedobja a békeszerződések vagy a határok felülvizsgálatának a követelését, ez nem jelent mást, mint szembefordítjuk magunkkal a szomszédokat. Régi igazság az, hogy csak az követelheti a történelmi szerződések módosítását, akinek egyrészt ereje van azok megváltoztatásához, másrészt pedig külföldi, külső partnerei, támogatói vannak. Köztudott, hogy mi egyikkel sem rendelkezünk.
Azt hiszem, biztonságpolitikánk kapcsán megalapozottan kijelenthetjük, hogy nem fenyegeti Magyarországot semmiféle külső háború, külső veszély, ami alatt azt értem, hogy közvetlen fegyveres veszély nem fenyeget bennünket, mert ehhez a szomszédainknak sem oka, sem pedig ereje nincsen.
Ugyanakkor veszélyt jelent - méghozzá nagy veszélyt jelent - a szaporodó helyi konfliktusok kapcsán, hogy valamilyen módon belesodródhat ez az ország ezekbe a konfliktusokba oly módon, hogy - akarva vagy akaratlanul is - átcsaphatnak a mi területünkre az ott zajló konfliktusok.
Tehát, amikor egyfelől azt mondjuk, hogy nem akarnak bennünket elfoglalni, bekebelezni, ugyanakkor számolni kell azokkal a veszélyekkel, amelyek ezekből a korlátozott célú, rendeltetésű, ugyanakkor roppant veszélyes háborúkból erednek.
Továbbá veszélyt jelent a biztonságunk számára az is, hogy a területi konfliktusok szinte kivétel nélkül mindenütt olyan nemzetiségi problémákkal párosulnak, amelyek Magyarországot különösen érzékenyen érintik. Ebben a térségben egyedül mi vagyunk olyan helyzetben, hogy egyfelől a mintegy négy és fél milliós magyarság a szomszédságunkban, másfelől a jó viszony megőrzésének a szándéka valamilyen módon szinte mindig konfliktusba kerül egymással. A többi szomszédunkban, környezetünkben lévő ország ilyen kihívással nem néz szembe.
Az is tény - és erről sokszor beszéltünk már a Parlamentben és a Parlamenten kívül is -, hogy nincs olyan szomszédunk, amelyik megnyugtató módon megoldaná az ott élő magyarság jogainak a biztosítását, érvényesítését. Vannak különbségek a politikában, de ugyanakkor alapvetően nem megoldottak a magyarság jogai biztosításával összefüggő követelmények.
Mi nem oldhatjuk meg úgy ezt a problémát, amelyet - hangsúlyoznám - soha, egyetlen kormánynak sem sikerült megoldani, hogy áthozzuk azt a négy és fél millió magyart, mint ahogy a németek a kétmillió fős Volga-menti németséget. Nekünk azt kell biztosítani - hazai belpolitikával, szomszédokkal való viszonyban és a nemzetközi politikai színtéren -, hogy ott, a szülőföldjükön tudjanak boldogulni jogaik biztosítása érdekében. Ebből következik, hogy nekünk létérdekünk erősíteni a kapcsolatot, a viszonyt a szomszédokkal.
Miként lehetne az új helyzetnek, az új kihívásoknak megfelelően a jószomszédi viszonyt erősíteni? Felmerülhet annak a lehetősége, netán szükségessége, hogy egy olyan megállapodást, szerződést vagy alapszerződést kötünk a szomszédokkal, amely alapszerződés kimondaná, hogy most és a jövőben Magyarország és a szomszédai kölcsönösen tiszteletben tartják egymás területi épségét, szuverenitását, a békeszerződésben rögzített államhatárokat. Ugyanakkor garantálják, hogy maradéktalanul biztosítják a területükön élő nemzeti kisebbségek jogainak érvényesülését, ideértve az autonómiához, az önrendelkezéshez való jogok érvényesítését is.
Vajon elképzelhetetlen-e az új helyzetben, ha ilyesfajta kétoldalú szerződések hálózata vagy szerződések jönnek létre, hogy a nagyhatalmak garanciát vállaljanak ilyen szerződések betartásáért?
(11.40)
Megítélésem szerint van realitása annak, hogy ilyen gondolatokkal is foglalkozzunk, annál is inkább, mert úgy vélem, hogy a Nyugat még mindig nem ismerte fel azokat az új kihívásokat, amelyek a térség történelmi gyökeres és radikális átalakulásából erednek.
Köztudott az is, és ez a biztonságunkra nagy hatást gyakorol, hogy a szomszédságunkban, a környezetünkben óriási bajok vannak a rendszerek működésével kapcsolatban, igen nagyok a gazdasági, szociális feszültségek, s a környezetvédelmi és egyéb károk és veszélyek.
A szakmai felmérések szerint Csernobil hatása több mint 100 ezer négyzetkilométerre terjed ki, s mintegy 57 ilyen, Csernobilhoz hasonló potenciális veszély, atomerőmű létezik a volt Szovjetunió területén.
Az is köztudott, hogy felbomlottak azok a korábban militarista eszközökkel biztosított felügyeleti rendszerek, amelyekkel kézben tartották az árvízvédelmet, vagy pedig a vegyipart, és a vegyiparnak a legveszélyesebb ágazatait.
Meggyőződésem szerint ezek a veszélyek csak azt sugallhatják, hogy a szomszédokkal új kezdeményezésekre, pozitív magyar kezdeményezésekre van szükség.
Én a magam részéről támogatom, illetve a szocialista frakció eddig is támogatta és a jövőben is támogatja a visegrádi hármak vagy négyek fennmaradását, jóllehet túlzott reményeket ehhez nem fűzünk.
Egyetértünk azzal is, hogy létezik a közép-európai kezdeményezés.
Egyetértünk a legújabb magyar-ukrán-lengyel együttműködésre vonatkozó elhatározással, elgondolással. Mint ahogy én már kifejtettem a nyilvánosság előtt azt az elképzelést is, hogy nagy lehetőséget látunk Ausztria, Szlovénia, Magyarország és Szlovákia együttműködésének szorosabbra fűzésében
Nos, ebben a térségében a világnak, ahol jelenleg semmiféle szervezett integráció, szervezett összefogás nem létezik, legalábbis a közép-kelet-európai térség méreteiben, a különböző szűkebb regionális és szubregionális integrációs összefogások mindenképpen erősíthetik azokat a szándékokat, amelyeket az előbbiekkel kapcsolatban megfogalmaztam.
Ez annál is inkább fontos, hiszen a Nyugat is értésünkre adta nemegyszer, hogy ő abban érdekelt, hogy a térség államai akár két-, akár többoldalú alapon fogjanak össze.
S ha már megemlítettem a kétoldalú kapcsolatokat, hadd mondjak valamit. Én egyetértek azzal, hogy a kétoldalú viszonyban lépésről lépésre valami előrehaladás kezdődött. A magyar-szlovák viszonyban köztudottan nagyon sok a feszültség, és ezeknek a feszültségeknek a jó része a bősi problémából ered.
Mi a magunk részéről egyetértünk azzal, hogy folytatni kell a diplomáciai erőfeszítéseket a Közösségen belül, illetve a hágai döntőbírósággal kapcsolatban.
Ugyanakkor el kellene gondolkodni azon, hogy még ha számunkra pozitív döntés születik is, ha sikerül a mostani akut problémákat rendezni valamilyen módon, nem lehetne-e szanálni az egész problémát, akár nemzetközi segítséggel is. Én arra gondolok, hogy a politikának, a politikusoknak lehetőséget kell biztosítani - legyen az a Parlament, vagy a Kormány -, hogy új megoldásokon törjék a fejüket, illetve olyan új megoldásokat találjanak, amelyek a legkisebb rossz elvéből kiindulva valamiféle kompromisszumot jelentenek mind Magyarország, mind Szlovákia számára. A lehető legrosszabbnak tartanám, hogy a felelős politikusok kezét megkössék bármilyen oldalról is.
Ezt azért is tartom nagyon fontosnak, mert megítélésem szerint a bősi probléma jelen állapotában való hosszú távú fennmaradása tartósítaná a feszültségeket a két ország viszonyában.
Egyetértek Csóti Györggyel és másokkal is abban, hogy alapvető fontosságú a biztonságunk szempontjából a gazdasági, pénzügyi, tudományos, műszaki és minden más együttműködés erősítése a szomszédokkal.
El kell mondanom, hogy ezzel összefüggésben a mi közép-kelet-európai tagozatunk sok kezdeményezést tett már, és ez év március közepén is éppen a térség államaival akarunk ugyancsak ezekkel a kérdésekkel közösen foglalkozni.
A másik, amit megemlítenék, amit ugyancsak nagyon fontosnak tartok, a következő: teljesen egyetértek azzal, a mi frakciónknak ez az elvi álláspontja, hogy az Európai Közösségekhez való csatlakozásnak nincs alternatívája. Egyetértek azzal, de ezt még erőteljesebben kell képviselnünk, hogy ideje, hogy a közösség megfogalmazza a Magyarország tagságával kapcsolatos konkrét követelményrendszert, amelyet mindhiába, vagy eddig hiába sürgettünk tőlük. De azt is figyelembe kell venni, hogy meglehetősen korlátozott lehetőséget nyújt a mostani társulási egyezmény, és a magyar gazdaság átalakítása, a piacgazdaság teljes körű kiépítése a piacbővítés nélkül elképzelhetetlen.
Én egyetértek azzal a törekvéssel - hiszen a lengyelek is bevezették -, hogy a magyar gazdaság szerkezeti átalakításához időlegesen mindenképpen szükségesek bizonyos védővámok azoknak az iparágaknak a számára, amelyek életképesek.
Ami a NATO-t illeti, én itt, ebben a Parlamentben, meg korábban másutt is, más fórumon is megfogalmaztam, hogy ennek az országnak az igazi biztonságát az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozás jelentené. Tehát nem tudok ebben újat mondani. Azóta a meggyőződésem - ebbéli meggyőződésem - csak erősödött. Itt az anyagban is van erre utalás.
Én mindenképpen javasolnám: szükség lenne két dologra.
Az egyik: mivel a NATO-hoz való közeledés és csatlakozás végül is a Parlament, mondhatni az egész ország ügye, mindenképpen szükséges a hivatalos - további hivatalos - megnyilatkozások alátámasztása céljából az, hogy a Parlament napirendre tűzze ezt a kérdést. Másrészt egy parlamenti vita és állásfoglalás után olyan súlyú ügyről van szó, amely népszavazást igényelne, hogy népszavazás keretében döntsön a társadalom arról, hogy egyáltalán kívánja-e egy új szövetségi rendszerhez vagy a NATO-hoz való csatlakozást vagy sem.
S végül harmadszor: egyetértek Szent-Iványi Istvánnal és másokkal is abban, hogy ennek az országnak a biztonságát alapvetően a belső stabilitásunk garantálhatja. Minél kevesebb nálunk a feszültség, a szélsőség, annál jobb a biztonsági helyzetünk. Tehát egyaránt vonatkozik ez mind a belső helyzetünkre, mind a külső kapcsolatunkra. Meggyőződésem szerint csak úgy boldogulhatunk, ha békében és együttműködésben próbálunk élni itt a határunkon belül egymással, és a szomszédainkkal is. Köszönöm szépen. (Taps.)
