ROCKENBAUER ZOLTÁN (FIDESZ)
ROCKENBAUER ZOLTÁN (FIDESZ)
ROCKENBAUER ZOLTÁN (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Nagy nap ez a mai a magyar Országgyűlés életében. Nagy nap, mert két és fél év elteltével végre a Ház plenáris ülése elé került az a dokumentum, amely a Magyar Köztársaság biztonságpolitikai alapelveit hivatott összefoglalni. Nagy nap, és higgyék el, minden irónia nélkül mondom ezt, mert olyan szöveg fekszik önök előtt, amelyet különböző fórumokon szakértők és képviselők számtalanszor megvitattak és végre plenáris vitára alkalmasnak találtak. Ez nem csekélység, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a legalapvetőbb kérdésben sem volt mindig egységes a parlamenti pártok álláspontja. Nevezetesen abban, hogy van-e egyáltalán szükség egy Parlament által legitimált biztonságpolitikai koncepcióra, s ha igen, szükséges-e, hogy ennek kidolgozásában mind a hat parlamenti párt legjobb tudása szerint részt vegyen.
(12.00)
A FIDESZ kezdettől fogva mindkettőt szorgalmazta. Szorgalmazta, mert meggyőződésünk szerint fontos, hogy hazánk rendelkezzék egy útmutatóul szolgáló alapvetéssel, amely kijelöli az ország biztonságpolitikai orientációját, másrészt az ország stabilitása megköveteli, hogy egy ilyen alapvetés a parlamenti pártok minél szélesebb egyetértésén, sőt együttgondolkodásán nyugodjék. A biztonságpolitika tekintetében nem szerencsés ugyanis, ha érvényesül a váltógazdálkodás elve. Egy olyan kondíciókkal rendelkező ország, mint Magyarország, amely a nemzetközi politikának inkább megélője, mint alakítója, alapvető erénye kell hogy legyen a külpolitikai kiszámíthatóság. Márpedig egy konszenzussal kidolgozott és elfogadott parlamenti határozat olyan, mint egy szerződés. Kötelezettséget ró nemcsak a Kormányra, de a Parlament minden pártjára.
S ha már a külügyminiszter úr köszönetet mondott az együttműködésért a koncepció kidolgozása terén, a magunk részéről mi is köszönettel tartozunk a Külügyminisztérium munkatársainak, hogy javaslataink zömét megfontolták, elfogadták és beépítették a tervezetbe.
Egy ország biztonságpolitikája - a modern felfogás értelmében - nem korlátozódik a katonai biztonságra. A biztonság komplex megfogalmazásban nagyjából a következőkben foglalható össze: egy ország területi integritásának megtartása, állami szuverenitásának fenntartása, anyagi és élőerejének megóvása természeti vagy ember által előidézett katasztrófától, belső és külső eredetű agressziótól. Azaz a biztonság komplex fogalmába beletartozik egy ország politikai, katonai, gazdasági és környezeti biztonsága.
Az előttünk fekvő tervezet is immár ebből az elvből indul ki. Ezt a tényt különösen fontosnak tartom kiemelni, mert amennyiben a biztonságpolitika szűkített értelmezéséből indulunk ki, azaz ha csak a biztonság katonapolitikai dimenzióit vesszük szemügyre, könnyen eshetünk abba a hibába, hogy a felmerült kihívásokra kizárólag a honvédelem keretében keressük a választ. Pedig egy korszerű biztonságpolitikának a garanciarendszere elsősorban a gazdasági, másodsorban a jogi, és csak harmadsorban nyugszik a katonapolitikai komponensen.
Ennek az elvnek a jegyében beszélhetünk a biztonság úgynevezett közvetett és közvetlen garanciáiról. Másrészt tudatában kell lennünk annak a ténynek, hogy a huszadik század végére olyan globális méretű kihívásokkal kell szembenéznie az emberiségnek, amelyre a választ csak globális méretekben lehet megadni. Elegendő, ha a világméretű környezeti kihívásokra, a migrációra vagy a felhalmozódott nukleáris arzenálra utalunk.
Mára a világon egyetlen ország sem mondhatja el magáról, hogy biztonságát egymaga maradéktalanul, teljes körben garantálni képes lenne. Ekként egy állam a belső biztonsági garanciái mellett külső biztonsági garanciákra is szorul.
Tisztelt Országgyűlés! Biztonságunkat közvetve leginkább az európai politikai és gazdasági rendszerbe történő szerves beépülés szavatolhatja, amelynek első lépéseit hazánk már megtette az Európa tanácsi tagsággal, s még inkább az EK-val megkötött társulási egyezménnyel. Könnyen belátható, ha Magyarország az európai integrációs folyamatban teljes jogú tagként vehet majd részt, mindazon védelem fogja megilletni, amely jelenleg az EK tagjait megilleti. Nemcsak azért, mert az EK politikai uniója az ezredvégre kiterjed majd a tagállamok közös kül- és biztonságpolitikájára is, hanem azért, mert bármely tagország gazdasági vagy politikai válsága, illetve fenyegetettsége már önmagában is az egész rendszer válságának, illetve fenyegetettségének minősül.
A közvetett biztonsági garanciák sorában kell megemlítenünk a regionális együttműködéseket és a szomszéd országokkal kialakítandó harmonikus viszonyt. Mind a közép-európai kezdeményezés, mind a visegrádi csoport, mind a legutóbb létrejött Kárpátok Eurorégió jótékony hatást fejthetnek ki a térség stabilitására, különösen akkor, ha szimbolikus aktusokból mindinkább gyakorlati, a szubrégiókra kiterjedő gazdasági, kereskedelmi, kulturális kooperációkká válnak.
Helyesen mutat rá ugyanakkor az előttünk fekvő dokumentum, hogy a regionális együttműködések nem szolgálhatnak egyfajta bezárkózást, s nem helyettesíthetik az összeurópai integrációba való bekapcsolódásunkat.
Európa legsúlyosabb feszültségforrását - mindannyian tudjuk - a térségben meglévő etnikai türelmetlenség, ásatag nacionalizmus jelenti. Magyarországot határain belül nem, határain kívül azonban annál inkább érinti ez a kérdés. A helyzet sajátos csapdát rejt magában, mert egyrészről Magyarország nyugat-európai integrációjának sikere nagymértékben függ attól, hogy képes-e tartósan konfliktusmentes viszonyt kialakítani a szomszéd országokkal, másrészről hazánk viszonyát szomszédaihoz alapvetően meghatározza az ott élő magyar kisebbség helyzete.
A térség etnikai konfliktusainak elsimulása rövid távra nem prognosztizálható. Mégis biztató jelnek kell tekintenünk két tényt. Egyrészt a nemzetközi intézmények, elsősorban az EBEÉ és az Európa Tanács egyre fokozottabb figyelmet fordít a nemzeti kisebbségek jogainak kodifikálására, és ezeken a fórumokon Magyarország higgadt magatartásával segítséget nyújthat mindenki által elfogadható megoldások kidolgozásához. Másrészt a térség dezintegrálódása következtében lassan nincs már olyan nemzet, amelynek ne lenne az anyaországán kívül jelentős lélekszámú nemzeti kisebbsége. Ez a tény pedig minden népet előbb-utóbb rá kell hogy vezessen arra, hogy hitelt érdemlően csak úgy követelhet jogokat határain túl élő kisebbségeinek, ha hasonlókat maga is biztosít. Magyarország így okos politikával előbb-utóbb olyan helyekről is számíthat szövetségesekre a népcsoportok jogainak rendezéséhez, ahonnan a legkevésbé várná.
A közvetett biztonsági garanciák sorában utolsóként, de nem utolsósorban kell megemlítenünk a belső biztonságot, amely alatt főként az ország alkotmányos, parlamentáris rendjének védelme értendő. Tudnia kell mindenkinek, aki - úgymond - szükség esetén törvénytelen igazságtételre buzdít vagy ilyen kijelentéseknek fórumot biztosít, aki magyar politikusként kétségbe vonja a nemzetközi jogot és szerződéseket, súlyosan vét hazánk biztonsága ellen. Ezt hazaszeretetből se tegye, mert nagyon rosszul vizsgázik magyarságból.
Tisztelt Ház! Rátérve biztonságunk közvetlen biztosítékaira, elsőként a külső garanciarendszer problematikájáról kell szólnom. Bármilyen furcsán hangzik is, de a bipoláris világrend időszakában a szűk értelemben vett külső biztonsági garanciák adottak voltak, még akkor is, ha ez az országon belül szörnyű elnyomással párosult. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az országon belüli idegen érdekű elnyomás feltételezte a külső biztonsági garanciákat, és fordítva. Mindebből következett persze honvédelmünk szerkezetének deformálódása is. A szovjet rendszer széthullásával, a közép- és kelet-európai változásokkal a térség államai elnyerték szuverenitásukat, de időlegesen elvesztették biztonságuk külső garanciáit. Ez még akkor is tény, ha Magyarország nyilván soha többé nem kér a hasonló típusú védelemből.
Magyarország kis ország, még akkor is az, ha a határaink mentén élő államszövetségek széthullásával 1993-ra a nálunk kisebb országok száma meghaladja a nálunk nagyobbakét. Kis ország korlátozott honvédelmi képességekkel, amelynek biztonságához külső garanciarendszer is szükséges. Ezt elsősorban ugyancsak a nemzetközi intézményrendszerbe való betagolódásunktól várjuk.
A külső biztonsági garanciákat illetően elvben nem kellene, hogy fájjon a fejünk akkor, ha az ENSZ az lenne, aminek a Népszövetséget eredetileg megálmodták. Az ENSZ azonban sohasem volt, nem is lehetett olyan tökéletes, pártatlan nemzetközi fórum, amely egyszer és mindenkorra kiküszöbölhetné egy állam egy másik állam, egy etnikum egy másik etnikum, egy vallási csoport egy másik vallási csoport elleni agresszióját. Az ENSZ ma sem képes rá, hogy ezeket a konfliktusokat megelőzze vagy orvosolja, bár az elmúlt években történtek biztató, precedens értékű kezdeményezések - az Öböl-háborúra és a szomáliai helyzet megoldására tett kísérletre gondolok.
Világos ugyanakkor, hogy az ENSZ mind ezidáig nem tudta orvosolni például a balkáni válságot. Az ENSZ-nek kulcsszerepe lehet biztonságunk tekintetében, de úgynevezett kemény katonai garanciákat egyelőre nem biztosít.
Az euro-atlanti intézményrendszer folyamatos átalakulásban van, és egyszer talán eljut arra a szintre, hogy az összeurópai biztonság záloga legyen. Jelen pillanatban még nem az, és ezt jó, ha tudjuk. A Nyugat-európai Unió, a NATO, NACC, EBEÉ építőkockák nem álltak még össze egységes, jól funkcionáló építménnyé, és a papíron kidolgozott rendszer az első megmérettetéskor látványosan csődöt mondott, képtelen kezelni a volt Jugoszlávia és a volt Szovjetunió területén dúló véres háborúkat. Különösen igaz ez a kérdésben talán legilletékesebb EBEÉ-re.
Az EBEÉ, mint az összes többi intézmény - a NACC-t leszámítva - a bipoláris rend terméke, nehezen és lassan tud alkalmazkodni a megváltozott világhoz. A részt vevő államok száma két év alatt közel duplájára nőtt, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a gyors és operatív reagálást.
Dicséretes kezdeményezés, hogy az EBEÉ mint az egyetlen valóban páneurópai intézmény megpróbál az ENSZ regionális szervévé alakulni. Üdvözlendő, hogy egyszer talán megfelelő operatív apparátussal fog rendelkezni, de feltehető, hogy a jövőben elsősorban a konfliktusok megelőzésében, mintsem a konfliktusok kezelésében lesz komolyabb szerepe. Magyarország eddig is fontos szerepet játszott az EBEÉ-ben, és nyilván ezután is aktív marad, lehetőségei azonban - különösen biztonságának külső, közvetlen garanciáinak megteremtését illetően korlátozottak.
Ami a NACC-t, az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsot illeti, Nyugaton többen az EBEÉ egyfajta intézményi duplikációját látják benne, míg Keleten vannak, akik úgy vélik, hogy a NACC nem más, mint a NATO-nak olyan parkolópályája, amely csak azt a célt szolgálja, hogy a közép- és kelet-európai országokat ne kelljen felvenni a NATO-ba. Ami engem illet, hajlok arra, hogy osszam ezeket a vélekedéseket.
Magyarország számára a jelen körülmények között az úgynevezett kemény biztonsági garanciákat csak a Nyugat-európai Unió és/vagy a NATO-tagság biztosíthatná.
(12.10)
Igen fontosnak és nagy jelentőségűnek tartjuk, hogy egy konszenzussal elfogadott passzusban a biztonságpolitikai koncepció hivatalosan is elkötelezi hazánkat az atlanti gondolat mellett, amennyiben a Parlament igent mond a határozati javaslatra.
Meggyőződésünk szerint Magyarországnak célként kell megjelölnie a teljes jogú nyugat-európai uniói és NATO-tagságot, hasonlatosan ahhoz, ahogyan ezt az EK vonatkozásában már megtette.
Pillanatnyilag úgy tűnik ugyanakkor, hogy ez a cél nem érhető el másként, mint a teljes jogú EK-tagság következményeként. Egyes nyugati politikusok - ha Közép-Európa, s ezen belül Magyarország biztonságáról esik szó - szívesen hangoztatják, hogy amint hazánk gazdaságilag talpra állt, s az EK teljes jogú tagjává válik, a Maastrichti Egyezmény értelmében automatikusan megnyílik az út az ország előtt a Nyugat-európai Unióba, s ennek következményeként a NATO-ba.
Ugyanakkor szívesen engedik el a fülük mellett e gondolatmenet fordítottját, miszerint az ország gazdasági fellendülésére bizony jótékony hatást gyakorolna a biztonsági érzet garantálása.
E körülmények figyelembevételével hazánk külső, közvetlen biztonsági garanciáinak elnyerése párhuzamosan és progresszíven kell hogy végbemenjen az EK-ba való betagolódásunk folyamatával. Amilyen mélyen integrálódunk az EK-ba, úgy kerülünk egyre közelebb a Nyugat-európai Unióhoz, és ezen keresztül a NATO-hoz, és megfordítva.
Regionális szinten viszont a térség stabilitása érdekében kerülendő, hogy védelmi szövetségek jöjjenek létre. Multi- és bilaterális viszonyban annál nagyobb szerepe van az olyan biztonság- és bizalomerősítő kezdeményezésnek, mint a Nyitott Égbolt Szerződés és annak ellenőrzési eljárásai. A Seattle-i Szerződést aláíró államok, így hazánk elemi biztonsági érdeke, hogy e szerződésben nem részes államok számukra nemzetközi szinten kidolgozott, hasonló kötelezettségvállalásokat tartalmazó szerződéshez csatlakozzanak.
Amilyen végzetes hiba lenne azt gondolni, hogy egy állam biztonsága önerőből garantálható, ugyanolyan tévedés lenne azt az illúziót táplálni, hogy Magyarország biztonságát pusztán külső forrásokból megoldottnak lehetne tekinteni. Tetszik, nem tetszik, jelenleg egyetlen ország sem mondhat le biztonságának belső, közvetlen garanciájáról, a honvédelemről.
A biztonságpolitikai koncepció határozott útmutatást jelent a ráépülő honvédelmi alapelveknek. Mindenki számára világossá teszi, hogy modern, kis létszámú, védelemre berendezkedő és hagyományos, tehát tömegpusztító fegyvereket nem alkalmazó fegyveres erő fejlesztésében vagyunk érdekeltek, amely fejlesztésnek összhangban kell lennie az ország teherbíró képességével. Másrészt azzal, hogy a koncepció az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozást célként jelöli meg, megszabja a fegyveres erők technikai fejlesztésének lehetséges irányát.
Tisztelt Ház! Meggyőződésünk, hogy az előttünk fekvő tervezet minden részletében összhangban áll hazánk nemzetbiztonsági érdekével, és a magunk részéről a továbbiakban is készen állunk rá, hogy e kérdésben a többi parlamenti párttal és a Kormánnyal egyeztessünk. Az a tény pedig, hogy a magyar Országgyűlés nyílt vitán tárgyalja meg biztonságpolitikai alapelveit, bizalomerősító lépésként kell hogy szolgáljon a térségben. A FIDESZ a határozatot elfogadásra javasolja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Dr. Vojtech Bacho úr, a Szlovák Köztársaság legfőbb ügyésze és kíséretének köszöntése
